HOMOSZEXUALITÁS

Akár úgynevezett genetikai, akár szociológiai homoerotikáról van szó, a megértés kulcsa mindig a személyiségben működő férfi és női energia dinamikus egyensúlyának tartós kibillenésében keresendő. Bár megjegyzendő, hogy az esetek többségében az érintett felek megértést egyáltalán nem keresnek, csupán az elfogadás/elutasítás tartományába utalják a kérdést. Jelen írás ezen túllépve a téma eszmeiségét fókuszálja, túllépve az ellenszenv és rokonszenv vonatkozásain. De nem tekinthet el a kiforratlan, a hiányos vagy torzult nemiség tényétől, amely mindig sebzettséget okoz az önbecsülésben.
Az ösztön- és lelki fejlődésünk legfontosabb impulzusai, mintái, erői az apai és anyai öröklések mentén zajlanak. Az elérhetetlen, lelkileg megközelíthetetlen apa a későbbiekben az autoritással kapcsolatos problémák forrása lesz. A bekebelező anyadémon, a birtokló női szeretet ambivalens érzések melegágya és a függőségi kapcsolatok kialakítója. A saját értékességünk, fontosságunk, kompetenciánk tudata és érzete, az igazi vonzalom és hiteles kötődések alapvető szükségletek a testi-lelki-szellemi egyensúly kialakulásában. Ezek hiányában az értéktelenségi szorongás mindenféle próbálkozásra, pótcselekvésre, exhibicionista kompenzálásra késztető belső hiányként munkál a lelkekben, destruáló tényezőként. A homoerotika is ez a tartomány. Lényege a belső hiány az intimitásban, a közelségben, a megbízhatóságban, az összerímelésben, a közös húrhosszban, és ezek kompenzálásra történik kísérletezés, próbálkozás.
Ez az apai/anyai jin és jang erő nagyon sok esetben hasadtságban működik, az érzelmi és értelmi élet diszfunkciójában mutatkozván meg. Az áruló jel az a bizonyos „nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal kéz” szólásban is benne van .Csak úgy, mint a „mást akar az eszem, mint a szívem” is ezt illusztrálja. Holott ideális esetben képesnek kell lennünk a szívünkkel gondolkozni és az elménkkel érezni.
Mind a nemi erőszak, mind a túlfűtött szexualitás a rejtett félelem és gyűlölet következménye, amelyet lényegében a bennünk élő női és férfi erő konfliktusa vált ki és vezérel, és amelyet rávetítünk a partnereinkre. Az igazi férfi tekintély és női odaadás hiányában zsarnoki játszmák alakulnak ki, amelynek forrása mindkét fél lehet, és amely teljesen aláaknázza a szeretetet.
Ismeretes, hogy a játszmák azért meddő futamok, mert mindkét fél számára veszteségesek a szeretet nyeresége vonatkozásában. Így a kötelességből, nem igazi indítékból fakadó szexuális „együttlét” zavaros érzések egész arzenálját eredményezi, amely megmérgezi a lelkeket. Ezen ambivalens érzések például az egyszerre odaadó és elzárkózó viselkedés, engedelmes és ellenkező, behódoló, de valójában sértett, látszólag vágya van, de titokban dühös és ellenséges, egyszóval kényszeres. Ezekről árulkodik a frigiditás, az anorgazmia, az impotencia, egészen az aszexualitás szindrómájáig. A partnerre vetített totális bizalmatlanság forrását természetesen a saját maga biztonságának megrendülésében kell látnunk.
Fentebb említettük az ösztön- és lelki fejlődés súlyos zavarát a témában. Mi sem igazolja ezt jobban, mint a homoszexualitás talaján előforduló egyéb anomáliák, mint a pedofília, a promiszkuitás, a gyilkosság, a pornográfia, a prostitúció, a gyermek-és lánykereskedelem. De a militarizmus, a versengő kapzsiság, a családi instabilitások hátterében is eme két erő torzult működése munkál.
A téma azért is nagyon figyelemreméltó, mert a félbemaradt, éretlen, kiforratlan, énjében fragmentált, meghasonlott emberek társadalmi méretekben is hatalmas bomlasztó erővel hatnak. A „melegek” agresszív, exhibicionista törekvései sokszor az éretlen politikusokat is behálózzák, olyannyira, hogy már-már politikai törekvéssé emelik a „másság” ideáját. Ezért nem lehet eléggé ébernek lennünk, amikor efféle túlkapásról van szó, ahol sem a központ, sem a hatás nem ismertek.
Központ tekintetében már a fentiekben is utaltunk a férfi és női energia dinamikájára, egyesülésére, alkímiai folyamatára, amely végső soron az orgazmusban valamiféle fénnyé válást eredményez.. Az ezt kísérő érzést kicsit hétköznapibb vagy profánabb szóval kéjnek szoktuk mondani. Büntető jogilag a kéjvágy, a beteges sóvárgás, a kéjgyilkosságig vezető íven és úton az „aljas indok” megnevezést szokta kapni.
Ami pedig a határt illeti, ez már ennek az eleve hiányos dinamikának a társas/társadalmi területe, annak a kompenzálására irányuló próbálkozás sorozat. A hiányos kielégülésből fakadó állandósult nyugtalan követelés az elismerésért, az elfogadásért, a legitimálásért, a jogokért, mindezeket nem könnyű követni és mérlegelni. Franciaországban ez a túlkapás már addig fajult, hogy - 2014-ben – a 8 – 10 éves gyerekeknek szabd választási lehetőséget kívánnak adni abban a vonatkozásban, hogy férfi, vagy női nemben kívánják életüket leélni. Itt már az egyneműek „házassága” alkotmányos jog lett, további harcok és követelések témája eme párok gyermeket örökbe fogadása.
A közéletben nagy elfajulást mutat a kisebbség/többség relációja, hiszen a képviseleti demokrácia rendszerében és szavazási gyakorlatában a szavazatok többsége dönti el a kérdéseket. Ez szükségképpen sérelmeket hordoz a kisebbség vonatkozásában, sokszor eltorzítja a mennyiség és minőség természetes együttműködését.
Ebbe a kategóriába tartozik a materializmus és ateizmus túlburjánzása is a 20. század második felében, mindenek előtt a kommunista diktatúra gyakorlatában. Ez zilálta szét a csalásokat, adott „hatalmat” és javakat érdemtelenül , amelyek elvakulttá tették azok élvezőit. A farok csóválta a kutyát. Csupa indulatvezérelt, kiforratlan, tanulatlan, képzetlen ember próbálta képére formálni a nála sokkal haladottabb, érettebb emberek tömegeit. A nők megszűntek anyák lenni, a munka, a karrier jobban érdekelte őket, energiáikat a túlfokozott férfi energia mozgatta és irányította. A politikai aktivisták és hatalomra éhező nők között rengeteg leszbikust láthatunk.
Nem akarjuk figyelmen kívül hagyni, hogy ezzel egyidejűleg az úgynevezett fejlett demokráciákban, kapitalista rendszerekben is dúl a homoerotikus probléma, és nemcsak a művészek körében. A jóléti társadalmakban is felborult a családi élet, alakítja, csak éppen, ellenkező indítékból. Nem az ínség, hanem a bőség készteti megújulásra a telhetetlent. Persze, ha ez csak anyagi szintre vonatkozik, kudarcra van ítélve. Divat lett például az államelnököknek egy-egy sikeres politikai kampányt követően szexuálisan és családilag is „megújulni”.
A konkrét példától most eltekintünk, inkább fókuszáljunk a család nélkülözhetetlen nevelő erejére, amely olyan, mint növénynek a föld, a víz és a fény. Ebben a holisztikai hármasba, mármint az anyag/energia/információ, tartozik 3 szükséglet, amely első szinten a családban kell, hogy kielégüljön, az apa- anya-gyermek archetipális együttesébe. Ez a 3 szükséglet:
1. a bennfoglaltság,
2. a vonzalom,
3. a kontroll, az értékrend.
A bennfoglaltság az anyagi, a konkrét, a testi szintet jelzi, hogy megvan a helye a család együttesében. Ennek ki nem elégülése eredményezi az értéktelenségi szorongást.. Eme szerves integráltság híján vagy magányba fordul, vagy abnormális erőfeszítéseket tesz a csoporttagságért. Ezek az erőfeszítések exhibicióval is társulhatnak.
A második a vonzalom szükséglete markánsabban lelki szint, az érzelmi kohézió, az igazi intim kapcsolat, az elfogadottságból fakadó megerősítés. Ennek hiánya,frusztráltsága
esetén az elutasítási szorongás lép fel, két szélsőséges reakciót váltván ki: a visszavonulást, vagy a felszínes barátságok kötését. De van egy harmadik próbálkozás is, a tolakodó, a túl intim kapcsolat erőszakolása, amely indokolatlan betörés mások személyes szférájába. Ilyenek a paparazzók, a média minden szemtelenségre kondicionált emberei. A vonzalom kielégítetlensége gyakran a neurózisig fokozott elhajló viselkedést eredményez.
Végül a harmadik szükséglet, a kontroll, amely a jól működő csalásban maga az értékrend, az autonómia kialakulásának elengedhetetlen feltétele. Hiányában a döntési képtelenség jár, amelyben a túlzott ellenőrzés váltakozik a felelőtlen elengedéssel. Minden autokrata viselkedés hátterében munkál egyfajta félelem: a diktátorok félelme, hogy talpnyalók és megvásároltak nélkül semmire sem jutnának.
Arról is említést kell tennünk, hogy a Vízöntő korszak megjelenítője az androgün ifjú, a nemtelen, illetve akiben a két erő nyugalomban van. Ez természetesen nem azonos a homoerotikával.
Azt is tudnunk kell, hogy nagy alkotóknál kirajzolódik a libidó energia megfinomítása, a csakrák szintjén a magasabb dimenzióba való emelkedés.. Ezeknek az embereknek a „nemtelensége” a zenében, írásban, festészetben, tudományos kutatásban a magasabb szintre való átemelkedésben értékelhető. Egy olyan szellemi állapotban, ahol a szó/gondolat/tett egységben működik.

Ha a homoszexualitás „probléma”, akkor az a tudatos és tudattalan lélekműködés szférájának ütközete, egymásnak feszülése.

Jelen írás azt célozza, hogy a helyén, összefüggés rendszerben, tágabb horizonton kell a témát vizsgálni.

A SZÁMOK VILÁGA

A számok nem a fizikai világ részei. A számok világának struktúrája a láthatatlan világéval analóg, a tér, az idő, a hangok, a színek, a ritmus, a rend, az arány, a mérték világának törvényszerűségeivel. A metafizika is a fénynek köszönheti születését, amikor annak sebessége kapcsán kiderült, hogy csupán matematikailag lehet azt kiszámítani, mert kísérletileg ekkora sebességet nem lehet  létrehozni. Fénysebességnél megáll az idő. A fény sem a fizikai világ része, csupán a látható világ elemei a fényből jöttek létre. Testünk is fényből lett. A megsűrűsödött anyagi testünkből a lelkünk, amely az örökléttel köt össze bennünket, halálunk pillanatában kilép. Életünk során nekünk kell magunkban kialakítanunk  a belső világosságot, a bölcsességet, a lényeglátást. Másképpen fogalmazva életre kell keltenünk a belénk rejtett isteni szikrát, hogy az átlényegíthessen bennünket. Gnózisnak is nevezhetjük a hit és tudás eme együttesét, amely az emberség jellemzője.
Valóságlátásnak nevezi a pszichológiai irodalom a gondolkodás, a beszéd és az öntudatra ébredésünk kapcsán kialakuló képességet, amelynek révén absztrakcióra is lehetőségünk nyílik. Ez a képességünk emel bennünket a puszta ösztönlény mivolt fölé, és ez húz demarkációs vonalat az emberek és állatok közé. Életünk első három évében alakul ki ez a képességünk. A beszéd elsajátításával egy időben tanulunk meg járni, amely lényegében a három dimenzió meghódítását  hozza magával, a háton fekvéstől kiindulóan a függőleges gerincig tartó íven. Miként a mondatokban való beszéd is átemeli a kisgyermeket az örök jelenből a múlt és jövő, vagyis az emlékezet és képzelet dimenzióiba.
C.G.. Jung az Emlékek, álmok gondolatok című, könyvében olvashatjuk:
„Az iskolától viszolyogtam. .. a matematikától pedig kifejezetten féltem. A tanár úgy tett, mintha az algebra teljesen magától értetődő volna, én pedig még azt sem tudtam, mik tulajdonképpen a számok. Nem virágok, nem állatok, nem is kövületek, semmi, amiről az ember  képet alkothatna magának, csupán mennyiségek, amelyek számolás révén jönnek létre. A mennyiségeket   és ettől teljesen megzavarodtam – hangokat jelentő szavakkal helyettesítették be, úgyhogy mondhatni, hallhatóvá váltak. … Senki nem tudta megmondani nekem, mik a számok, én pedig meg sem tudtam fogalmazni a kérdést”.  (Európa Könyvkiadó  1987. 42-43.oldal)
Később, mintegy negyed évszázad múltán ismerte fel, hogy a számok archetípusok, a régtől meglévő formák megtöltése örök jelennel.
A szám elvont fogalom, megragadásához nyelvi eszközökre van szükség. A nyelv számokkal való kapcsolata igen sokrétű. A fentiekben utaltunk a valóságérzék képességére, nos a számok felismeréséhez erre van szükség. Mind a gondolkodás, mind a beszéd és az öntudatra ébredés fontos ehhez.
A számhasználat fontos elemei a számjegyek, amelyekre sajátos szám szókincs épül. A számlálás során felfedezett számok nevet kapnak, ezen nevek markánsan elkülönítik egymástól az egyes számokat, az 1-et a 2-től és így tovább. Létrejön az úgynevezett természetes számsor, és ebből a végtelen számsorból adódik a számjegyek írott rendszerének a kialakítása. Később a számjegyeket betűkkel helyettesítették az algebrában. Ennek komplikáltságát idézi Jung az életrajzában. Arra is ráismerhetünk, milyen gyümölcsöző, ha valakinek van egy problémája, és nem sajnál évtizedeket arra szentelni, hogy megoldáshoz, nyugvóponthoz jusson. (E sorok írójának ilyen a holisztika.). Jung felfedezései a számok kérdését lételméleti (ontológiai) érvényűvé teszik. Ez pedig már igen tág horizont az absztrakciók és konkrétságok témáiban.
A végtelen számsor még további felismeréseket rejteget annak okán, hogy a számsorban minden számnak meghatározott helye van, elkülönülnek a páros és páratlan számok, és a gondolkodásba is beiktatódik egy olyan továbblépés, mint amilyen a beszédnél a szavak mondatokba rendeződésénél van. Miként a szavaknak is van önálló jelentésük, de ez a mondatban betöltött szerep kapcsán „mondatrész” lesz, úgy a számok számsorbeli helyzete is kialakítja a tő- és sorszámneveket. Ez megjeleni a szám szókincsben is, az első, második, harmadik és így tovább kifejezésekben. Továbbá a végtelen szakaszolása a mennyiség és minőség szétválasztásához vezet, kialakítván a különféle számhalmazokat, mint a kettes-, a tízes-, a huszonötös- vagy hatvanas rendszereket. Neumann János munkássága nyomán a számítástechnika a kettes számrendszeren alapul. Egyébként  mi a tízes rendszert használjuk, amely egy hipotézis szerint kötődik az ujjainkkal való számlálás gyakorlatához.
Máris láthatjuk a számok világának azon strukturális elemeit, a mennyiség, minőség, ritmus, algoritmus, hierarchia etc. kapcsán, amelyek a láthatatlan világ rendszeréhez teszik hasonlóvá.
Mindebből arra kívánunk utalni, hogy a beszédet és a számokat nem az emberek találták fel, vagy ki, hanem valamiféle logikai struktúránk révén ismerjük fel grammatikai és matematikai logikákat, amelyek átemelnek bennünket a konkrét fizikai világból elvontabb szférákba. Vagyis a teremtés titkai a lélekbe íródnak, és minden, amit úgymond kívül keresünk, lényegében bennünk van. Beleértve a láthatatlan világot, a végtelenséget is. Miként azt a címben is jelöltük, a számoknak világa van, dinamikus struktúrája, műveleti rendszere, amely komoly eligazítást jelent nekünk mindkét világ dolgaiban.

A számok holisztikájáról  kívánunk szólni holisztikusan.

Mindebből természetesen következik, hogy a matematika, a zene, a költészet, a tánc kéz a kézben járnak. Ha egy versből a ritmust kihalljuk, az máris matematika. Weöres Sándor verseit nem kell külön megzenésíteni, mert az általa használt szaval eleve zenélnek. Egy példa: az Őszi éjjel izzik a galagonya és az Árok szélén üszkös a fa dereka egyazon ritmusra húzódik rá.
A zenei hangok négy alapvető tulajdonsága, mint a hangmagasság, a hangszín, a hangerő és ritmus frekvencia ügy. A hangközök és az oktáv megragadott számszerűségek.

A számok: energiák.
Amikor azt mondjuk, hogy a személyiség ereje a szemből, a kézből, a hangból sugárzik, matematikailag kifejezhető tekintet erőről, hanghordozásról, a kézfogás mikéntjéről beszélünk. Az emberek közötti viselkedésben lezajló energia cserék matematikaiak: a műveletekhez hasonlíthatók. Összeadódnak, kivonódnak, hatványozódnak, vagy a széria kudarc örvényébe sodornak bennünket. A siker = hatványozódás, többlet, tovább vivő erő. A kudarc a lenullázódás irányába vezet, energiaveszteség, meghiúsulás.

Folytathatnánk a látható és láthatatlan világ  számszerűségeinek keresésével, de ezt az Olvasóra bízzuk, ha a felcsigázódott az érdeklődése. Egy még nagyon idekívánkozik: az elemek Mendelejev által összeállított periódusos rendszere az anyag atomszerkezetén alapul. Vízszintességben az elektronhéjakon keringő elektronok növekvő száma rajzolódik ki, de a függőleges oszloprendeknek is megvannak a törvényszerűségei.
A Mendelejev rendszer a világegyetem egyik matematikai ABC-je.

Megválaszolván a Jungi kérdést, hogy MI A SZÁM? Sok mindent mondhatunk:
absztrakció,  energia, minőség, mennyiség, ritmus, archetípus, rend, arány, mérték, szimbólum, tér, idő, szín, hang, zene   /összevisszaságba szórva/.

Isten a mindenséget a számoknak megfelelően rendezte.
Isten az EGY, az EGYSÉG, a világ sokféleség, amely ellentétekből áll. Az ellentéteket a harmónia teszi egységessé. A harmónia isteni természetű, és a számok viszonyában áll.
Aki ezeknek az isteni számharmóniáknak a mélyére hatol, a legjobb úton van a megtisztulása és átlényegülése felé.
Püthagorasz beavatottjai zenével, matematikával és a parancsolatok szerinti tiszta élettel tisztították meg lelküket, hogy megszabaduljanak az újraszületések kényszerű körforgásától.
Nem lehet eleget tanulmányozni a számokat.

SZINKRONICITÁS

Nemrégiben egy anya, aki két felnőtt fiával egy vidéki házban lakik, reggel öt óra tájban azt álmodta, hogy a hallban ketten ülnek és beszélgetnek a nagyobbik fiával. Azért csak ketten, mert a kisebbik fia meghalt. Elhessegette magától az álmot és visszaaludt. Hét óra tájban felkelt, elkészítette a reggelijüket és bekopogott a kisebbik fiához. Amikor semmi mozgolódást és választ nem kapott, benyitott. A halott fiát találta az ágyban. A mentők azt állapították meg, hogy néhány órával korábban hunyt el.
Nemcsak az egyéni életekben bukkannak fel ilyen véletlen és váratlan egybeesések. Az irodalomban sok példát találhatunk arra, hogy tudósok egymástól függetlenül fedeznek fel azonos dolgokat, mint például Newton és Leibniz a differenciálszámítást. Ceausescu román diktátor kivégzése és Noriéga drogbáró elfogása is egy napon történt. Piramisok nemcsak Egyiptomban épültek, hanem azonos korban Dél Amerikában is. Még érdekesebb, hogy i.e. 600 körül a Föld több helyén jelentek meg olyan bölcsek, akik transzcendens igazságokat fogalmaztak meg. Görögországban Hérakleitosz, Püthagorasz, Kínában Lao ce, Indiában Buddha, Iránban Zarathusztra. Tanításaik a mai időkben is keresettek.
Ezeket a jelenségeket C.G. Jung (1875-1961) svájci pszichiáter elnevezésével élve szinkronicitásnak mondjuk. Olyan eseményeket értünk ezen, amelyek között nincs oki kapcsolat, téri és idői összefüggés, váratlanul következnek be és metafizikai jellegük nyilvánvaló. Hatásuk a csoda erejével működik, kizökkentenek bennünket a szokványos érzékeléseinkből, kerékvágásunkból. Meghökkentenek, alig tudunk szóhoz jutni. „Nahát!”, „Miért éppen ez?”, „Miért éppen most?” csupán ilyesmi hagyja el szánkat. Ezeket a mitikus történés időtlenségekből előbukkanó történéseket olykor elhessegetjük magunktól hihetetlenségük okán, máskor sorsfordító események lehetnek életünkben. Zavarba ejtőek, megfejthetetlenek, irányíthatatlanok és nem lehet bejósolni ezeket. A szinkronisztikus élményeket csak megélni lehet.
Személyes tapasztalat híján nem nyílik meg a szinkronicitás titka senki számára, mégsem lehet érdektelen lehorgonyozni a témánál. Nem kell azt gondolnunk, hogy a következőkben valamiféle statisztikai kuriózumról fognak olvasni, amelyekhez kívülről és objektíven próbálunk közelíteni. Inkább a téma megelevenedésére számítunk: ha valakinek az érdeklődése felkeltődik a szinkronicitás iránt, az ezt követően lépten-nyomon belebotlik. Ez pedig spirituális érdeklődésének, identitásának megindulása lehet.
Ez a lélektani megfogalmazás jó kiindulópontnak ígérkezik témafűzésünkhöz. Érinti a természettel való kapcsolatunkat is,, mert a szinkronicitás szoros kapcsolatban áll a természeti jelenségekkel is. Ismert, hogy a sámánok rengeteget olvasnak a madarak röptében. a vízhullámzásban, a felhőformákban, amikor az ómenekből a jövőbelátást gyakorolták. A Rorschach pszicho diagnosztikai, fekete és színes tintafoltokkal végzett vizsgálat, úgynevezett projektív teszt. A teszt kidolgozása Hermann Rorschach (1884-1922) svájci pszichiáter nevéhez fűződik. Feljegyezték róla, hogy a felhők vonulása volt a fő ihletője. A mindössze 38 évet élt szerző pszicho diagnosztikai metódusa igen megmozgatta kortársai fantáziáját is, sok munka született Rorschach halálát követően, amely komoly elméleti alapvetést tűzött ki célul. Tény, hogy a fantáziához, emlékezethez, képzelethez, szabad asszociációhoz, az érzethez, az észleléshez ez a metódus sokkal közelebb áll, mint a racionális okfejtés. A klinikai gyakorlatnak máig fontos része. Az aprólékos elemzések összegzése végül egy inkább globálisnak mondható személyiség képet nyújt.

Püthagoraszról is tanúsítják a korabeli feljegyzések, hogy a víz fodrozódó hullámaiból olvasott, és magától értetődőnek tartotta az emberi élet eseményei és a természet véletlenszerűnek tartott történései között az összefüggést. Írják róla, hogy egy időben több helyen is látták őt. Neki tulajdonítják a mondást: „Számtalanszor jártam már köztetek.” A kínai Ji King legendája szerint a jóspálcikákat egy teknősbéka páncélján talált alakzatokból olvasták le. Vagyis a régiek szemléletében nem léteztek az égi jelenségektől elkülönült földi események.
Az biztos, hogy mind a fizika, mind a pszichológia óriási mértékben megrengette a múlt században a statikus, mechanikus, anyagelvű világképet. A fizikában a relativitás elmélet, a Niels Bohr komplementaritás elve, és Heisenberg kvantumelmélete, a pszichológiában pedig a tudattalan lélek felfedezése, leírása, az analitikus triász munkássága , a terápiás tapasztalatokkal alátámasztottan. Ehhez még hozzájárultak a művészetben tapasztalható formabontások, a költészetben a szabad versek, a regényben az szabad asszociációs regények, a festészetben a tassizmus, kubizmus, geometrikus irányzatok. Mindez a hatalmas át strukturálódás nagy mértékben járult hozzá a világegyetem rezgőrendszerének holisztikus világképéhez. És ahhoz az információ elméleti posztulátumhoz, hogy minden információ rezgéssé alakítható.
A komplementaritás összehozta a rezgést a részecskékkel a fénytermészet kapcsán, a részt az egésszel, a pszichét a testtel. (pszichoszomatika)
A szinkronicitás kifejezés az időt preferálja, de ebben természetesen benne van a folyamat is, amely egybefogván a múlt/jelen/jövő vonulatát, a pszichés jelenvalóságot egy objektív, „külső” történéssel, az elfelejtett emlékek megelevenedését a jövő szabadságának képzetével teljes komplementaritásban. A szinkronicitás komplemente a kauzalitással, ahol a tér és idő, az anyag és energia, a tudat és tudattalan, a részecske és a hullám, a sebesség és a hely egymást működtető egységben vannak. Ezt a racionális gondolkodás nem képes felfogni, csak a transzcendentális érzék, mint az intuíció, inspiráció, imagináció.
Az asztrológia is a szinkronicitás elvén alapul: ami fent, az lent, ami kint, az bent. Egybeesnek.
A szinkronisztikus események hátterében az kollektív tudattalan struktúráját alkotó archetípusok állnak.
A jóga meditációjában a sajátságos lelki elmélyülés lényegében a transzcendens világban való létezés, az egón és a személyiségen való túlemelkedettségben.
Látható, hogy a szinkronicitás a világmindenség egységét feltételezi.
A valószínűség komplementer a szilárd törvényszerűségekkel.
A határozatlansági reláció utat enged a kreativitásnak, a számtalan lehetőségnek, teret ad annak, hogy az univerzum minden pillanatban meglepjen bennünket váratlanul az újszerűvel, a különlegessel. A kétértelműségek, a paradoxonok az élet nélkülözhetetlen tartozékai. Ebben a határtalan kreativitásban azonban minden mindennel összefügg, mert a mélyben implicit rend munkál.
A véletlen egybeesésekben a fordulópontok lehetősége rajzolódik ki, ebből fakad sorsalakító hatásuk.
Metafizikai természetűek, mert egyfelől túllépik a tudat és a fizikai világ határát, másfelől mindkettőben kifejeződnek.
Az univerzum vízszintes és függőleges tagoltságában a szinkronicitás az összekötő elem:

• vízszintességben a személyek és események vannak,
• a függőlegesség értékdimenziókat teremt,
• ábrája négydimenziós térben a következő:

Így érthetjük meg, hogy amit keresünk, az keres bennünket.

KENYÉRGÓC

Ha a holisztika igazán működik az ember lelkében, a legváratlanabb meglátások és megfogalmazódások adódhatnak. A Felszállott a páva műsorban meginterjúvoltak egy idős mestert, aki arról beszélt, hogy a népi kultúra, beleértve a táncot is, azért íródik az ott született gyermekek lelkébe, mert kicsi koruktól kezdve EGÉSZBEN LÁTJÁK A KOREOGRÁFIÁT. Ez az egész – látás íródik a lelkükbe, így azután nem elemekből építve, lépésekből összerakottan sajátítják el a táncot. Azt a hasonlatot hozta példának, amikor kenyérsütésnél egy úgynevezett kenyérgóc kitüremkedik, és az egész kenyér foglalata lesz. A kis gócban az egész kenyér. Úgy fejezte ki magát, hogy ez a góc lényegében csak héjból áll, de ez a legfinomabb a kenyérben, ez a külső, megsült héj.
Valójában a „cseppben a tenger” elvet fogalmazta meg ízes, népi példában.
Rögtön az anyanyelv jutott eszembe, azt is EGÉSZÉBEN sajátítjuk el. Életünk első percétől kezdve egy nyelvszövedékben zajlik életünk, abból kell kihámoznunk az évek során a gondolatokat, mondatokat, a szavakat, az üzenetet. Előbb az érzelmi, indulati töltetet vagyunk képesek megragadni, megtanulni. A folyékony beszéd megtanulása előtt a gyerekek remekül visszaadják a különféle tilalmakat kísérő hanghordozásokat, gesztusokat, amelyek a NEM szóval kapcsolatosak. Azt is tudjuk, hogy ezeknek a tilalmaknak a betartása mennyire nehéz a gyermekeknek, akik éppen az elementáris dinamikájukat próbálgatják. Akik több nyelven beszélnek, sokszor mondják, hogy valójában egy nyelven gondolkodnak. Akik külföldi környezetben sajátítanak el egy nyelvet az élő beszéd folyamatában, azoknak a grammatika nem erős oldaluk. Nem biztos, hogy tudják, mi az infinitívusz
Hasonlóképpen működik a PÉLDA is. Aki családban nevelkedik, abban kitörölhetetlen benyomás alakul ki a családról, mint EGÉSZ konstrukcióról,az apa- anya-gyermek hármas egységében. Ez más vonatkozásban is kirajzolja a teljességet: az apa és anya kapcsán a férfi és a női energia dinamikáját, a helyét a felnőttek világában, a változásokat és a folytonos egyensúly megteremtését a különféle korosztályokat képviselő családtagok sorában, a szinte megszámlálhatatlan sok szálat, amelyből egy család egysége, genetikai kódja összefonódik. Persze mindez kiegészül a lakóhellyel, esetenként a családi házzal, a szülők társadalmi státuszával, amely a későbbiekben példa, esetleg ellenpélda lesz a gyermek számára.
A mesterségeket is készen és egészében láthatjuk a műhelyekben, a kész darabokat, a muzsikát a hangversenytermekben vagy templomokban, és mindenféle ceremóniát. Amikor egy kislány látja az édesanyját, miként fürdeti, pelenkázza, gondozza kistestvérét, ezek a mozdulatok a maguk egészében válnak részeivé, és nem fog ügyetlenül bánni saját gyermekével.
Az iskolások rendjébe való betagolódás is holisztikus vágy. Nekem három nagyobb testvérem van, és mind iskolába járt már, amikor én még otthon voltam. A nővérem tanító bácsija megengedte, hogy az osztályképen rajta legyek, amikor felismerte égő vágyamat az iskola után. Ott álltam komoly képpel, karba tett kézzel, lecsúszott zoknival, mint egy igazi iskolás.
Hasonló élmény AZ EGÉSZ SORS TUDATA. Éljük .az életünket, peregnek a napok, az események, de sokáig nehéz kiszűrni, mi körül forognak azok, vagy miről szól az egész. A zseniknél ez kicsit másképpen van, ők fejlettebb, érettebb lények, összerendezettebb tapasztalatokkal jönnek le a földre és jobban tudják, mi a dolguk itt, mi az irányultságuk. Mozartnak, aki már öt éves korában zenét szerzett, bizonyára komplettebb képe volt az egész sorsáról, mit az átlag halandónak. Egy opera rendező egy ízben így fogalmazott. „Ki a zseni? Az, aki egész sorsának tudatában van. Nincs benne esendőség és kétely. Öntörvényűen éli életét.”
Sok üstökös sorsot ismer az irodalom, ezekből azt olvashatjuk ki, hogy megtettek egy-egy nagy feladatot és utána mintegy betelt mértékkel haltak meg. Ilyen volt például Petőfi Sándor., aki a szabadságharcra tette fel az életét. Ez a hihetetlen lelkesség élteti őt még ma is a magyar lelkekben. Nászéjszakáján írta meg a Szeptember végén című versét a világirodalom egyik legszebb sorával:

"Elhull a virág, eliramlik az élet."

De hozhatjuk példának É. Galois (1811-32) francia matematikust, a csoportelmélet megalkotóját, aki párbajban vesztette életét 21 éves korában. Halála előtti éjszakán írta meg művét, nem vitte a sírba. Az ágyánál síró bátyjának azt mondta:

„Ne sírj, nekem minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy húsz éves koromban meg tudjak halni.”

Festők néha azt mondják, képeik egy pillanatnyi látványból pattannak ki.
Lehet az egy lyukas kavics is.

Az ember tragédiája is egy mondatból pattant ki. Madách írt egy levelet barátjának, Szontágh Pálnak, ezzel a mondattal:

„Tudod Pálom, az emberiség élete mit sem változott Ádám és Éva óta.”

28 éves korunkra, amikor a Szaturnusz megteszi első körét a zodiákuson, összeállhat és kirajzolódhat bennünk sorsunk menete. Általában azt szoktuk mondani, az első hét évben minden magvetés megtörténik, amelyhez képest a többi, későbbi esemény csupán ismétlődés, megérzés, ráérzés. Mint Petőfi sejtelme arról, hogy felesége özvegy lesz. Egy fiatalasszony a mézeshetek alatt megkérdezte ifjú férjét, hogy elválasztják-e a párokat, ha az egyik börtönbe kerül. A férje valóban börtönbe került.
Szoktunk még centrális életeseményről is beszélni, amely meghatározó abban a vonatkozásban, hogy életünket mandala szerűen láthassuk, miként a zodiákus jelei helyezkednek el. Afféle kulcs epizódok ezek, amelyek nyitját adhatják élettörténetünknek, amely által az megírhatóvá válik.
Vannak kulcsmondatok, amelyek csak úgy elhangzanak a szánkból, de később kiderül, hogy nagyonis mélyről jöttek elő. Egy kedves ismerősöm mesélte, hogy barátnője meglátogatta. Amikor az erkélyen integetett neki távozáskor, barátnője felnézett és azt mondta: „Én most elmegyek.” Akkor látta utoljára, mert éjjel meghalt.
„Kiment az ajtón. Érti, Ruth? Kiment. A hátát láttam.” – fakadt ki fájdalmasan egy fiatalasszony, akit a férje elhagyott. Ez a „kiment” azt jelenti, hogy az életünkből távozott.

„Pars pro totó”, minden rész az egészért van. Ez a holisztika egyik alaptörvénye.A rész tartalmazza az egészet. PILLANATBAN AZ ÖRÖKLÉT.

Az építészek a legapróbb részletességig elkészítik a tervrajzot a kivitelezőnek. Nevükben hordozzák az ÉP, az EGÉSZ, a BEFEJEZETT ideát.

A holisztika sokat segíthet abban, hogy életünk ne morzsolódjék szét a múlandóságon, ne vérezzen el a részleteken, hanem miként a fa ágai, egyben maradjanak a gyökérrel és törzzsel szervesen, integráltan.
Kisgyermekek életük korai periódusában már mutatják azt az önérzetet, önerőt, gerincességet, amely későbbi életüket is jellemzi majd. Kiválik közülük a vezéralak és természetesen a hírhedt is, aki majd elkallódik a későbbiekben. A család után ezek a kortárs közösségek nagyon beszédesek tudnak lenni abban a vonatkozásban, hogy a későbbi viselkedési mintázat milyen lesz a függőségi vagy függetlenségi lehetőségekben.

Mivel még a kenyérből is kisül egy kis góc, amely tartalmazza az egész kenyér ízességét.

AZ EGÉSZSÉGES ISTENFÉLELEM

A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme. (Példabeszédek 1/7)

Ezen szavakkal jellemezte magát egy kliensem, akinek a szülei azért váltak el serdülő korában, mert az édesanyja egy szektának nevezhető vallási közösségbe vonzódott be, és az ott töltött hétvégék a családi élet rovására mentek. A szülők válása csak anyagilag volt vértelen, mert az apa az egzisztencia megteremtésére hasonló intenzív energiát fordított, mint az anya a vallásos buzgólkodásra, de ez a két gyerek lelkében hasadást idézett elő .Maradt egy kőkemény, érzelmileg megközelíthetetlen apa, és az anya, akinek a vallásos panelekkel beszabályozott élete őket totális ellenazonosulásra késztette. Próbálkozásokra, szabadságra, kirúgásra a hámból, egyszóval egy szabados életvitelre, amit az anya egyetlen szóval bűnös életnek nevezett. Ez a kritika és elmarasztalás természetesen a lányának nem volt útmutatás, és kapcsolatukat is aláaknázta. Lánya ugyanis, miközben az apai és anyai szeretetre vágyott természetes szükségletként, valójában ellenérzésekkel tarkított lenézést táplált szülei irányában, mivel egyikőjükből sem sugárzott olyan meggyőző boldogság, amely példa lehetett volna számára.. Hasadtsága és finoman szólva szabados élete sem tette nihilistává, cinikussá, nem lett megátalkodott istentagadó, hanem úgy jellemezte magát, hogy van benne egy egészséges istenfélelem.
Ez mindenekelőtt valamiféle önismereti érdeklődéssel vette kezdetét és az egészséges életmód irányába tett lépésekkel, amelyre ingadozó testsúlya is motiválta.
Munkája vonatkozásában harminc éves korára már csaknem sínen volt, folyton tanult, hogy munkája talentumosabb legyen a pusztán megélhetést biztosító tevékenységnél. Önismereti érdeklődésének fő területe, hogy van-e egyáltalán valamiféle talentuma, és ha igen, az mire irányul. Egója hatalmas hajótörést szenvedett, amikor nős barátja nem vált el miatta, nem hagyta el családját. Ez apát vesztett fiatal nőknél ösztönösen előjöhet, hogy újraélik a szülők válása nyomán támadt konfliktust, ambivalenciát, azok minden vegyes és tisztázatlan összetevőjével. Egyfelől imponált a családjához hű apa, másfelől előtört a rivalizációs agresszió a feleséggel szemben, aki saját anyjánál stabilabb helyzetben van, hiszen nem hagyták el. Kivetít egy biztonság utáni vágyat, amelyet megrendült önérzete nem képes nyújtani neki. Ezért külső biztonságot keres. Altruista ábrándokat sző, hogy milyen jó mostohaanya lenne belőle, amely egy ideig fontosabbnak tűnt számára, mint saját anyasága. De a több tucat drámai szakítás valahol megértette vele, hogy hamis vágyakat táplált lelkében, mert az ő párja nem ennek az asszonynak a férje.
Betegsége (colitis ulcerosa) is hatékony jel és figyelmeztetés volt számára, hogy megbetegítő módon éli át és éli meg életeseményeit. Ekkor kezdett az egészséges istenfélelem zsinórmértékéhez szabott életet élni.
Ez természetesen nem vallásos közösségekbe való betagolódást, liturgiákon való részvételt jelentett, de talán segítségért való fohászkodást igen, főleg igaz lénye megtalálása vonatkozásában. Nem bonyolódott világteremtési mítoszokba és olvasmányai élén sem a Biblia áll, de olykor verset ír, és sok mindennel foglalkozik érdemben, képezi magát. .

Való igaz, hogy a 21. századi ember oly módon is lehet istenhívő, hogy nem éli egy hivatalos felekezet vallásgyakorlatát. Sok ember a papokkal és az egyházzal kapcsolatos ellenérzéseit, haragját, felháborodását mossa egybe az istenhittel, vagy hitetlenségével. Azt is látnunk kell, hogy az öt világvallás művelői között az elhatárolódás markánsabb, mint a tolerancia. Az együttműködés, a közös lényeg keresése, noha EGY ISTENRŐL szólnak ezek a vallások. Még sincs egyetértés az egyistenhívők között.

E sorok írója bizonyos abban, hogy minden ember életében nyílik mód, egy rés, amelyen megnyílnak a végtelen távlatok. Ez éppen úgy lehet sorscsapás, betegség, megpróbáltatás, mint hirtelen siker, alkotás, öröm, vagy az élet természetes menetének olyan olyan epizódja, mint a gyerekszülés. Hiszen az élet szentsége állandóan jelen van, tehát annak megtapasztalhatónak kell lennie. Mint a címben idézett keresetlen mondat a kliensem szájából.
Ezen a résen keresztül érkezik hozzánk az ÉGI JEL, amely lehet egy szinkronisztikus történés, nem feltétlenül kell olyan horderejűnek lennie, mint Csontváry Kosztka Tivadar, vagy Jakob Böhme látomása. Jöhet egy álom, amely fordulatot hoz szemléletünkben, vagy olyan „jelentéktelen” epizód, mint egy zen példázatban olvasható:

• A mestert elkapta egy zuháré,
• Beállt egy fa alá.
• Ahogy az esőcseppek kopogását hallotta a leveleken, hirtelen rádöbbent, ő sem több egy esőcseppnél.
• Ekkor megvilágosodott.

Ne keverjük össze az istenfélelmet a közönséges félelmekkel, a rettegésekkel, az elemi csapásoktól való félelemmel, mint a tűzvész, a földrengés, az árvíz, az elhagyatottság, a magány, a betegség félelmével. Ezekben mindig van egy kis fenyegetés, tetéződnek a büntetéstől való félelemmel. Az istenfélelem ahhoz a belső értékrendhez, etikai magatartáshoz kötődik, amelynek kapcsán nem azért nem lopunk, mert a lelepleződéstől félünk, hanem azért, mert a lopás befeketít bennünket, iriggyé és kapzsivá tesz.
Az istenfélelem az a belső meggyőződés, hogy a világot egy magasabb erő korlátozza, rendezi, amelyet az égi rend mutat. A Nap minden nap felkél, a csillagok a pályájukon keringenek, az évszakok kirajzolódnak az idő menetében, a költöző madarak tudják teendőiket, és így tovább.
Aki túl egoista, gőgös, rátarti, az nem nevezi ezt az erőt Istennek, inkább panteistának mondja magát, mivel a személyes Isten saját személyiségével való bizonytalanságait hívja elő.
Akik a világi hatalomra utaznak, vagy azt gondolják, a világ meghódítható, megvásárolható, a természet leigázható, az emberek hatékonyan manipulálhatók, az nem enged magához magasabb üzeneteket.
Az istenfélelem bizonyos mértékben ego félelem, hogy vajon nem vesztünk-e mértéket törekvéseinken, mint Ikarosz, akinek viasz szárnyai megolvadtak, amikor túl közel merészkedett a Naphoz. Nem gondoljuk-e mindenhatónak magunkat, miközben múlandóságainkkal küszködünk? Nem vagyunk-e felfuvalkodottak, aminek a vége az elpukkadás?
Az individualitás korában ezek a kérdések igen égetőek. Vagyis a legfontosabbak.
Ha az engedelmesség már nem kenyerünk és a kész formákat sem fogadjuk el, saját tapasztalatainkból kell kikísérleteznünk magunkat és utunkat. Harag, gőg, indulat, megvetés és elbizakodottság nélkül.
A Vízöntő korszakban lehet, hogy nem a szerzetesrendekben való élet a legüdvözítőbb, a szigorú külső regulák. De vigyáznunk kell a serdülő lázadókkal, a hamis gurukkal, a bigott megszállottakkal, akik minden időben munkálkodnak. Alakítsuk ki értékrendünket, .amely az egészséges istenfélelemhez igazodik.

Nem kell meghúznunk a keresztény vallás halál harangját.
Ma, amikor ezeket a sorokat írom, éppen XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatása zajlik a Vatikánban, több millió ember személyes, vagy tv-n keresztül való részvételével.
Az evangélium az örök élet örömhíre.
Ez soha nem avulhat el.

TECHNIKA

A technécium mesterségesen előállított radioaktív fémes elem.
Vegyjele: Te

Néha a technika századának mondjuk a véres 20. századot. El is kell ismernünk, hogy nagy technikai áttörések történtek szinte minden szinten. De a széleskörű térhódítás mellett megjelentek a techno fóbiások is, akik már-már kóros ellenérzéseket táplálnak a technikai vívmányok ennyire széleskörű alkalmazásaival szemben. Főleg, ha az arról szól, hogy „minden a technika”. Miközben a holisztikus szemléletben csupán negyed résznyi a tudomány, a művészet és a szakrális mellett.

Amikor ez a negyedrész az egész akar lenni, elindul az a mesterséges burjánzási folyamat, amely valóban  egy rákos burjánzáshoz hasonlítható, amelynek idő előtti pusztulás a vége. A Jelenések Könyvében megjövendölt Armageddon arról tesz tanúbizonyságot, hogy a történelemben már máskor is elpusztultak egész civilizációk effajta túlkapások és visszaélések következtében. A mai emberiség is kísérti a végzetét.
Szeretjük a „technikás” embereket, akik imponáló mesterségbeli tudással működnek. Sokat köszönhetünk a számítógépnek, hatalmas eredményeket mutat fel a távközlés, a közlekedés, de most az árnyoldalakat fókuszáljuk, hogy mindez minek a rovására jöhetett létre.
Gyermekeink megszállottan gyakorolják a telefonos játékokat, építik a maguk virtuális világát. A sok szimulált játék, tréning, edzés valóban létrehoz egy virtuális világot, sőt, kezd elmosódni a határ a fizikai és a képzeti világ között. Valósággal generálódunk a nem-világ nem igazi történéseiben, a lombikokban gyártott ötletekben, a művilág műörömeiben, mígnem ez a TECHNIGÓLEM elindul pusztító útjára, csaknem megállíthatatlanul.
Mert a technika és az élet az két teljesen különböző dolog.
Ugyanis nincs „mesterséges élet”, mert éppen az élet az, amelyet sem előállítani, sem elpusztítani nem tudunk.
Ama bizonyos „aranykorban”, amikor a technika is a maga helyén volt és nem indult önpusztító burjánzásba, attól volt „arany”, hogy múlhatatlan értékekre, a természetes életfolyamatokra hangolt kultúrája volt. Minden művelés szent cselekedetnek számított, amelyben nem voltak életellenes szándékok és tettek, az emberek nem avatkoztak a természetes folyamatok menetébe.
Ma hol találunk természetes életet? A rezervátumok sem azok, éppen az elkerítettség okán. A természeti népeket kiirtották a gyarmatosítók, a fölanya testét sínek hálózzák be, a levegőt pedig magas feszültségű vezetékek.
Néhány példa:

• génmanipulált vetőmagok,
• gyógyszerek, amelyeknek a mellékhatásai újabb betegségek,
• szintetikus élelmiszerek,
• manipulált tömegtájékoztatás,
• kábítószer maffia,
• terrorszervezetek,
• a materializmus mákonya,
• ezzel párhuzamosságban az ateizmus, és minden szellemiség tagadása.

A technika kezdett céllá válni, mellőzve a transzcendentális irányultság fontosságát.
A technika árnyoldalában az életellenesség a legnagyobb buktató.
A technikai kultúra lélektelen. Az élő lélek folyamatai hiányoznak belőle. Holott a technikának éppen az olyan kultúra kibontakozását kellene elősegítenie, szolgálnia, amely a spiritualitásért van.
A technikát a szellemi erők fejlesztésére kellene használnunk. Ám a tapasztalat azt mutatja, az emberiség úgy véli, a technika a kényelmesebb élet megteremtéséért van. Edények az étel tárolására, szerszámok a munka megkönnyítésére, ruhák az időjárás viszontagságainak kivédésre, házak a tűzhely őrzésére, bonyolult szerkezete a közlekedés meggyorsítására. A kerék után feltalálták az írást, ezt követte a könyvnyomtatás. Egyre gyorsabban és hosszabb távon kommunikáltak, a kábelek, a távírók, a telefon. – ma már vezeték nélküli – a rádióról és tévéről nem is beszélve.
A technika fejlődése általában előfutára volt annak, ami később tudati szinten valósult meg. A Vízöntő korszak előfutára a villamosítás volt. A SZU Vízöntő ország, a „szocialista” fejlődés a villamosítással és a gépesítésekkel vette kezdetét.
Amikor atomkorszak és nukleáris fegyverkezés lett belőle, az már a technikai elfajzás kategóriájába sorolható.
A mai emberek többsége még nem jutott el oda, hogy a spirituális tudás előbbre való a  pénznél, a hatalomnál, az egoisztikus terjeszkedésnél.
A technikával való visszaélések, a negatív célok, az emberek manipulálása, kihasználása, ellenőrzése, lehallgatása, igába hajtása egyre terebélyesedik. Mikrocsipekkel ellenőrzik az embereket agyhullámaik letapogatásán keresztül. Ezek a gyakorlatok  messze nincsenek harmóniában az egyetemes akarattal, és visszafelé fognak elsülni. A rontásnak is megvan az ön aláaknázó láncreakciója.
Az ipari automatizálódásban a  munkát robotok végzik, természetesen lélektelenül.

Belepillantottunk a hagyomány és a megújulás örök dilemmájába..
A technikára épülő nyugati világ napjainkban az ősi tudást, amely a lélekbe és az életfolyamatokba van írva, feledni látszik.
Eltávolodtunk a természettől, saját természetünktől, az ősi bölcsességtől.
A tudományos fantasztikus írásokban arról olvashatunk, hogy az orvosok már a közeljövőben 3D-s printerrel nyomtatnak majd új szerveket nekünk. A virtuális világ és a robotika mindenek előtt. Miközben nyakunkon a természeti katasztrófák és társadalmi krízisek terpeszkednek.
A szórakozás is ipar lett, a tudomány és technika túlkapásaihoz hasonlóan próbál a jövőbe látni, űr kutatni, tengermélyre leszállni. Embereket mesterségesen tartanak kómában hosszú időkre, lombik bébik korát éljük és a szervátültetésekhez már a maffia szervkereskedelem is felzárkózott.

A PARADOXON

Samuel Hahnemann ( 1755-1845 ), a homeopátia atyja, igen magas kort élt meg. Rengeteg embert gyógyított, saját magán is kísérletezett. Egy megfázásos betegségben halt meg. Nem vett be semmilyen homeopátiás szert, amely vélhetően meggyógyította volna. Inkább megértette az élet és halál, az öröklét és múlandóság rejtélyes paradoxonját, ami miatt nem tartotta fontosnak a testi életben maradást.

Shakespeare (1564.04.23. - 1616.04.23.) 52 évet élt, és a születésnapján hunyt el. Szerb Antal úgy idézi őt, „a varázsló eltöri pálcáját”
Az ember fizikai testében a Mengyelejev periódusos rendszer minden eleme megtalálható. Részint építőelemek, részint katalizátorok. Ez utóbbiak a nyomelemek mint például a nikkel, vagy mangán, amelyeknek a dinamikai hatása nem anyagi természetű. Ez a tény is a mennyiség és minőség paradoxonját hordozza, a változás folyamatát, amely az anyag át szellemiesítésében és a szellem anyagban való megjelenésében tanulmányozható.
Sorolhatunk még üstökös sorsokat is: Mozartot a Requiemmel, Török Gyulát (1888-1918) az elszegényedett dzsentrik iparosodásáról írt regényeivel, Galoist (1811-32) a csoportelmélettel, Schubertet, aki 32 évet élt és így tovább. Az üstökös sorsok paradoxonja abban áll, hogy a szűk időbe hihetetlen intenzitású alkotóerő képes belesűrűsödni. Olykor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy aki időt nyer, életet nyer, hogy a több időben több lehetőség rejlik. De a fenti példák ezt cáfolják. Valójában a pillanat a mindenható.

Érdemes egy kicsit elidőznünk a paradox kifejezés etimológiájánál:

• para = mellett, szembe, ellen,
• doxa = a dogmával analóg vélekedés, nézet, tan, fellebbezhetetlennek meghirdetett eszme, idea, elmélet.

A paradox meghökkentő, képtelennek tűnő, önellentmondásos, visszás, fonák, a megszokottól mindenesetre eltérő.
A „parázás” a mai fiatalok körében viselkedési anomáliát jelent, például félni, rettegni valamitől, szembesülni nem kívánt tényekkel.
Az eltérési lehetőségek nagy számából fakadóan számtalan szóösszetételben szerepel:

A paradoxonok kupán csapják az ésszerű okfejtéseket, kizökkentenek a szokványos kerékvágásból, és hatékonyan képesek felnyitni a szemünket olyan dolgok irányába, amelyeket korábban nem vettünk észre. Ha egy betegség ráébreszt bennünket tévedéseinkre, vagy az élet értékére, beszélhetünk a szenvedés paradoxonjáról. A történelem is sok embert kimozdít a természetes életmenetéből, háború, száműzetés, elszegényedés sok esetben nyújt pozitív tapasztalatokat, még ha az emberség megélése is ez a kontraszt környezetben. Megfékezi az életmohóságot, megnyirbálja az önzést, az egocentrizmust, a hatalmi ösztönt, elvontabb értékrendek irányába nyit távlatot.
A tarot kártya Arlequinje is valamiféle szellemre szomjas embert ábrázol, a vándort, aki nem kötődik anyagi javakhoz, akinek a kincse a szabadsága, akit nem kínoznak félelmek, mert tudatára ébredt annak, hogy az egyetemes létezésben él. Verhetetlensége abban van, hogy felismerte a paradoxonokat, felismerte, hogy a létezés logikája paradox.
Az Én paradoxonját Jézus így foglalta össze:

• Aki megtalálja az ő életét, elveszté azt, és aki elveszté az életét én érettem, megtalálja azt. (Máté ev. 10/39)
• Más szavakkal: aki képességeit, tehetségét, tudását, alkotó energiáját Énje gyarapítására használja csupán, az a kozmikus ősléttől elszigetelt marad, holott minden cselekvésünkkel a belsőleg elvesztett üdvöt kell visszaszereznünk.
• Aki a hatalom kísértéseit egyéni életének, érvényesülésének, gyönyöreinek, élvezeteinek szolgálatába állítja, az a magasabb létbe való egyetemes beolvadást nem érheti el.
  

A hatalom paradox:

• aki a hatalommal él, azonnal elveszti.

Arlequin a zérus, vagy a 22. lap, nem oszt, nem szoroz, műveletet nem lehet vele végezni, azaz sorstalan. Attribútumokkal nem ruházható fel, és mivel a műveletekben intakt marad, csak önmagával azonos.
Minden paradoxon a lét és nemlét találkozáspontján van, mint mozdulatlan mozgató, lényege a nem cselekvés hatalma. A teljesség dimenzióinak metszéspontján sorsot nem épít.
A sors paradox:

• mert magunk építjük karakterünkből,
• belső korlátokból külső korlátokat.
  

A lélek paradox:

• mert önmagát önmagával kell megismernie,
• az életet a saját élmény által.
  

A tudat paradox:

• mert külvilágot teremt,
• kivetít,
• perifériává teszi belső világunkat,
• elidegenedett, centrum nélküli ürességgé.

A szellem paradox:

• mert önmaga kifejezésére önmaga ellentétét használja fel,
• a szellemet a természettel,
• a fényt a sötétséggel,
• az időt az időtlenséggel,
• a tudattalant a tudattal,
• a végtelent a végességgel,
• a létet a nemléttel fejezi ki.

Ebben a polarizáltságban a az isteni lényeget feloldotta, elaprózta, szétszórta. Az egyetemes létezést az egyes lelkekbe, egyedi személyiségekbe beleoltva a létezés kristályrendje zúgó örvényléssé lett.

A paradoxonoknak a probléma megoldásban is hatalmas szerep jut, bár ebben olykor kockázat is van.

Barátkozzunk meg a paradoxonokkal, hogy életünk ne legyen annyira egysíkú.

LELKI KELEPCÉK A „MODERN” MŰVÉSZETBEN.

Ki ne ismerné napjainkban a balhé művészeket, akik zavarosságukból próbálnak megélni és stílustalanságukból stílust kovácsolni?
Azonnal adódik az összehasonlítás az antik bölcselet eszményével, a kalokagathia néven összefoglalt szép, jó és igaz harmóniájával, amelyhez természetesen lelki nemesség is társul, illetve az az alapja.
Autonóm művészetnek is mondhatnánk azt az igényt, amelynek referenciája önmaga. Az önmagát igazoló autonómia.
Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a tökéletesség az éretlen suhancokból indulatot, gyűlöletet, vandalizmust kelt életre. Ezek hasítanak késsel a képvásznakba, vagy estek neki Michelangelo Piétájának, amiért azt golyóálló üveg mögé kellett kiállítani.
Kétségkívül van az autonómiának egyfajta intellektuális zártsága, valamiféle hozzáférhetetlensége, más értékekhez nem köthető mértéke. Ez – minthogy a pszichológiában minden kétélű – kiválthat visszavonulást, introverziót, a saját értékek belső kimunkálásának igényét, vagy esztelen rombolást, szembeszegülést, harci kedvet, amely lényegében a saját primitívségéből való kitörést jelképezi. Csakhogy az indulatok nem azáltal finomodnak meg, hogy kiokádjuk magunkból, hanem a lelki alkímiában, a lélek tégelyében alakulhatnak át. A külső dolgoknak, a példának, a tanítóknak, a mestereknek ebben csak katalizáló szerep jut, miként a terápiákban sem a terapeuta oldja meg a problémákat, csupán az öngyógyító folyamatokat indítja be.
A művészetekben azért könnyebb lelki kelepcébe jutni a szabadosság okán, mivel az a tudattalan felségterülete, ahol nincsenek olyan téri és idői korlátok, mint a racionális ok-okozatiságban. A jelenkori korszellem még kedvez is a bomlasztó folyamatoknak, a mindenféle próbálkozásoknak, kisérlezetéseknek, a kötöttségektől való menekülni akarásnak, a tagadásoknak.
Az különféle korokban más és más archetípusok aktiválódnak a lelkekben. A mostani kor a technikának, a számítógép és internet kapcsán a szatellit kommunikációnak kedvez. Ami ezeket a sorokat íratja, az a személyesség és közvetlen kommunikáció veszélyeztetettsége. Mivel ez az elidegenedés és hasadtságok melegágya, a személyiség negligálása pedig a  megszólíthatóságot hiúsítja meg. Az ember a személyiségében, a nevével szólítható meg. Ha ez nincs, felületes érintkezés, üres pelyva beszéd, hamis öröm, jópofizás lép helyébe.

• A fentebb említett szatellit kommunikációnak nevezett folyamat együttesen tartalmazza a digitalizálódás és a művészetek technikához való csatlakozásának bumeráng hatását:
• A digitalizálódás, mint a számjegyekkel ábrázolt jelek műveleteinek szinte korlátlan száma, lehetővé teszi a számítógépnek az információtömeg mobilizálását és feldolgozását,
• a multimédiának, más szavakkal a virtuális világnak, a „valóságnak” a révén a világ egy globális, technikai konstrukció lesz, amely beszivárog a személyiségbe,
• megváltoznak az emberek közötti viszonyok, az úgynevezett információs társadalomban létrejön egy új kommunikációs zóna, amely átdiffundál a határokon,
• a számítógépnek nincs lelke, amely a vízszintes és függőleges transzcendenciát egybefűzné, amint azt az egyszerű sárközi hímzésnél is láthatjuk. Ennek hiányában megváltoztatja a személyiséget, akár előtérbe helyezheti a mesterséged intelligenciát az emberi lélekkel és szellemmel szemben,
• valamiképpen egyszerre integrál és dezintegrál,
• elmosódnak a férfiak és nők közötti markáns jellegzetességek, amelyek a korábbi munkavégzések kapcsán hagyományokat teremtettek, a kevesebb munka okán felszabaduló idő és energia nem mindig a léleknemesítő tevékenységek felé vezetik az embereket. A mesterségek megváltozásának nyomában szegénység és ellehetetlenülés is jár.
• megváltoznak az értékek a multikulturális világban, ahol az intimitás és nyilvánosság előtti élet abnormalizálódik. Ebben a jog sem  tud rendet teremteni, mivel itt lelki megbomlástól van szó, amelyeket törvényekkel nem lehet szabályozni és rendbe hozni

Nem jobb a helyzet a művészetek és a technika vonatkozásában sem:

• a technikához való csatlakozás alacsonyabb esztétikai szint követését hozza magával. Bár sokan tagadják az esztétika megismerő értékét, a fentebb idézett kalokagathia ennek ellentmond,
• a szép, jó igaz szétesése kapcsán  a szépség, amely lényegében egy cseppnyi tökéletesség, helyébe az ízlés lép, amely nem ugyanaz a kategória,
• az ízlés tetszik/nem tetszik, felfigyelek valamire, vagy hidegen hagy metódusa nem az igazi műélvezet,
• ez az inter-esse, vagyis köztes állapot, a szabad lebegés a lehetőségek között, csak a megfoghatatlanságot, a körvonalazatlanságot szolgálja. Ma az a divat, hogy a drámai helyzeteknek nincs végkifejlete, a nézőre van bízva a befejezés. Ezáltal persze a katarzis,éppen a lényeg, elmarad. Lehet, hogy kicsit felkavarodik a lélek, ez sokszor puszta felcsiklandozottság, összekacsintás a mások félbemaratottságával, lezárulatlanságával, elmosódottságával.  
• Az eltompult érzékek görcsös ingerlése bizarr élmények felé űzi az embert. Dívik az érdekesség, a feltűnés hajhászása, az extrém, az abnormális, olcsó elemekkel tarkítva, sok esetben a jó ízlést sértő módon,
• Olykor melankolikus elemek is előjöhetnek, éreztetvén a tehetetlenséget, az erőtlenséget ,
• Máskor az irónia mérge freccsen ki, hiszen könnyebb mást kritizálni, mint önmagunkkal szembenézni,
• A tektonikus elemek is elmosódhatnak, elvész a fent és lent jelentősége, mondanivalója.
• A régi művészetekben az ábrázolásnak jelentése van . Itt az ábrázolás és jelentés nemcsak szétválik, hanem egyenesen megszűnik. Gondoljunk csak Van Gogh szalmaszékére, vagy parasztcipőjére, milyen megszólító erejük van. Kilépnek létük rejtettségéből.
• Míg a másik oldalon a rend helyébe egyszerűen a káosz lépett.

Ez elég nagy lelki kelepce.

Mindez tetéződik a kábítószer mű örömének mű hangulatával a virtuális világban.
Az adrenalizáltság véd a dögunalom ellen.
A dopping szerek feldobottság érzése valamiféle szabadság mámorrá lesz, szabadulást ígér a problémáktól. Ezt a befejezetlen beteljesülést a szenvedélybetegek. Soha nem látják be, hiszen ez szembesülés lenne pótcselekvéseikkel, azzal, hogy életüket sorsuk és lehetőségeik mellett élik.

A művészet lényege a valóságlátás és megjelenítés.

Hiába mondanánk a „modern” próbálkozásokat akár szub- vagy ellenkultúrának, az is csak sznobság marad. Mert a kultúra lényege a szakralitás.
Ezt mindig szem előtt kell tartanunk, hogy ne dőljünk be a kufárkodásoknak.

ALULNÉZET, FELÜLNÉZET

Közgazdászok, szociológusok, politikusok, jogászok szeretik azt gondolni magukról, hogy megbízható, átfogó tudásuk van  társadalom működésének egészéről, ezáltal avatottan szólnak és nyúlnak bele a dolgok rendezésébe, ha valahol fennakadás van. Főleg a marxista közgazdászok estek át azon az agymosáson, hogy szinte mindentudó az, aki az osztályharc elméletbe beleássa magát. Ezért igen meglepődtem, amikor néhány éve egy közgazdásszal beszélgettem, és a gazdasági világválsághoz lyukadtunk ki. Kérdeztem, mi a véleménye erről. Azt válaszolta, nincs véleménye, mert ő a társadalmat csak alulnézetből tudja szemlélni. Így fogalmazott: „alulnézetből”.

Megjegyzem, saját életét talán még alulnézetből sem látta. Akkoriban vált el, nagy szerelemnek vélvén egy a középiskolában meg nem élt kapcsolatot, akivel újra összekerültek. Elhagyta a feleségét és gyerekeit, elvette a négygyerekes hajdanvolt osztálytársát. Ez a fellángolás hatalmas adósságokba verte őt, mert egy nagy házat vett a népes családnak. Az anyagi gondok és a csalódás, hogy a szerelem középiskolában és negyvenen túl már igen más, tragikusan lehűtötte.

Ha valaki gyermekkorában falun élt, ahol többnyire földszintes házak vannak, és évek múlva visszamegy, érdekes élmény, hogy még a templom is kicsinek tűnik, és házak, amelyeket akkoriban hatalmasnak látott. A horizont igen eltérő, ha magaslaton, vagy mélységben, beépített utcán, vagy szabad térségben vagyunk, valamint gyermek, vagy felnőtt korunkat tapossuk.
Természetesen, ha horizontról szólunk, nemcsak fizikai vonatkozásra gondolunk. Életünk során a szellemi horizontot is ki kell alakítanunk magunkban és magunknak.
Az alul- és felülnézet problémája szervesen kapcsolódik a holisztikához. Ha csőlátásnak, vagy békaperspektívának mondjuk a részletekbe való bebetonozódást, ugyan arról beszélünk. Nem látják a fától az erdőt.
A lélek nagy fehér foltjai – terra incognita- sok projekcióra és provokációra késztetik az egót, amely nehezen mond le a győzelemről, a hatalmaskodásról. Nemrégiben egy „politikus” vehemensen kampányolt a korrupció ellen és a polgármesterségért. Ám kiderítették róla, hogy két évtizeden át úgy mentette át vagyonát egyik vállalkozásából a másikba, hogy csődeljárásokkal úszta meg az adózást és a visszafizetéseket.
Igen, a joggyakorlat kiskapui is alulnézetek. 10-15 éven át tartó pereskedések nemcsak a bizonyítékokat mossák el, hanem a sértettek és az áldozatok életét is mellékvágányra teszik, hiszen egy lezáratlan ügy energiája maga az amortizáció, amely az életvitel lendületét teljesen megtöri. Nem lehet úgy élni tovább, mintha semmi sem történt volna. Az elégtételre, kárpótlásra várás a múlthoz köti az embert, miközben az élet a jelenben zajlik.
Kötődik az alulnézet a gyermekkori látásmódhoz és életérzéshez is. Anna Freud feljegyzéseiből való a történet a visszavonulásról, ha egy gyermek magas mércével találja szembe magát. Rajzolt a gyerekekkel, és észrevette, hogy az egyik gyerek az ő rajzait nézte, majd letette a ceruzáját. Megkérdezte, miért hagyta abba a rajzolást. A gyerek azt mondta: „inkább téged nézlek”
Az ego-határ fontos része lelki életünknek, ám nem mindenki tágítja azt kellő mértékben, nem veti le kinőtt „kígyóbőrét”, vagy „gyerekcipőben” próbál lépdelni felnőtt életében is. Az önzés, az egocentrizmus, a nárcizmus és minden önismereti vakfolt hihetetlen barikádokat képes emelni a valóság eltorlaszolására. Egy testvérféltékenységében és anyakomplexusában súlyosan megrekedt ötven év körüli nő úgy jellemezte önmagát: „Isten és közöttem ott vagyok én”. Mármint választóvonal. Akik ilyen alulnézetben vannak, azok szoktak az Istennel is perbe szállni.
A szociológusokról sem mondható, hogy a társadalom egészét látnák, rálátásból, összetételében, működésében. Főleg abban a vonatkozásban, hogy a társadalomnak a világrendet kellene leképeznie, miként azt a természetben is láthatnánk, ha nem volna annyi merénylet a természet ellen, ha nem lett volna gyarmatosítás, amely ősi kultúrákat zúzott szét, ha nem kényszerítették volna rezervátumokba az őslakosokat és nem úgynevezett „természetvédelmi területeken” próbálnák őrizni a normális életet. Hiszen maga a körül kerítés gátolja a szabad életet. Az óceánba nem lehet rezervátumot építeni, ott atomrobbantással avatkoznak az életvilág természetes, önmegújító életébe.
A rendszerváltást követő időkben kissé felvirágzott a szociológia. Az akkori művelői kissé leereszkedő empátiával fordultak a homelessek aluljárói élete felé. Vaskos pénzekért készítettek interjúkat, felméréseket, tanulmányok özöne keletkezett ezekben az alulnézetekben, csak a hajléktalan kérdés nem mozdult a megoldódás felé. Sőt, egyre több ember került az utcára. A magánosítások, a piacgazdaságra való áttérés, a felszökött árak és az alulmaradt bérek kikerültek a szociológusok csőlátásából. Pszichológiailag kapott egy maszkot az ügy: „önhibájukon kívül kerültek ilyen helyzetbe”. Ez ugyan nesze semmi, fogd meg jól, de arra jó, hogy az amúgyis önmagukba betokosodott emberek továbbra is azok maradjanak.
A felülnézet csodálatos dolog. Soha nem felejtem el, amikor repülőről lepillantottam és éppen a szakkarai sivatag lépcsős piramisát pillantottam meg. Onnan fentről tökéletesen látszott, hogy éppen oda építették, ahová való. Nagyon meghatározó volt a környezetbe való harmonikus beilleszkedése. A mai építészetben már alig valósítható meg a hely géniuszát figyelembe vevő tervezés. A budai hegyekben egy telekre két-három házat is építenek a hely kihasználása miatt, hasonló okokból kevés a park és a kamion forgalomnak sincs mindenütt lakott területeket elkerülő útvonala .Egy ponton túl a várostervezés holisztikája elvérzik az  érdekeken, az anyagi szempontokon, a tudatlanság sötét homályán
E sorok írása idején zajlott a skóciai függetlenségi szavazás. Ennek is van alul- és felülnézete. Az Egyesült Királyság  komolyan begyulladt, kibírna-e ekkora vérveszteséget, amelyet a függetlenedés jelentene. Úgy tűnik, a skót nemzeti érzés nem bizonyult ütős muníciónak a 300 év utáni saját határok meghúzásához. Az Egyesült Királyságnak meg kell birkóznia a gyarmatokról jövő bevándorlók áradatával, akik ugyan angol állampolgárok, ám az angolsághoz vajmi kevés közük van.
A törekvéseknek is van egészlátása. A kezdő lendületben benne van az egész véghelyzet. Ez a sportban, a gerely-, kalapács- és diszkosz vetésben jól megfigyelhető. Miklós Pál A sárkány szeme című könyvében ír arról, hogy a kalligráfiában az ecsettel való írásnak kötött szabályai vannak.

A hat kánon a következő:

1. a lendület spontaneitása, elevensége, amely az egész kép élő mivoltát biztosítja,
2. a szerkezet, a kompozíció, az egyes elemek anatómiai felépítése,
3. az ecsetkezelés fontossága,
4. a globális kompozíció, amelyben az elemek egyensúlyban, a nekik megfelelő helyen vannak,
5. a természeteshez való hasonlóság követelménye színekben és formákban,
6. a hagyományok beépítése, tiszteletben tartása, az azokra való építkezés az egész folyamatban.

Ebben a hat kánonban együtt van az alul- és felülnézet.
Egyéni életvezetésben az egész sors tudatának szoktuk nevezni azt az élményt, amikor képesek vagyunk egészében látni életünket:

• miről szól,
• mi körül forog,
• mi lehet a végkimenetele.

• mert minden tevékenység kultúrateremtő,
• legyen az rőzsgyűjtő,
• vagy köztársasági elnök,
• egy iskolába ballagó kisdiák,
• vagy világkonferenciát szervező aktivista.

Pierre Reverdy: PERSPEKTÍVA

Tán épp ez a kocsi
Vitt már engemet.
Látom honnan jössz
Fordítod fejed.

Éjfél
A Holdon
Végsőt kongatott
Utcasarkon minden
Megcsavarodott.

Láttam az arcát és
Láttam a kezét
Az utolsó csillag
Benn a kertben ég.

Elsőként gondolja
Új nap reggelét
Rágondolás nélkül
Veszti életét.

Míg a fal elolvad
Lezuhan az ég.

(Ford : Weöres  Sándor)

Gnoti seauton és a „KI VAGYOK ÉN DRÁMÁJA?”
az útravalónk ma is.
Életünk a születés és halál közötti intervallumban determinizmusokal és szabad választási lehetőségekkel telített.
Ezeket nevezhetjük életvágynak és halálkészültségnek is.
Szüleink valamennyire meghatároznak bennünket, amikor nevet adnak nekünk. A „Nomen est ómen” alapján családnevünk apánk révén a családi tudattalanhoz, a társadalmi osztályhelyzethez, a racionálisabb vonulathoz kapcsol bennünket, míg a keresztnevünk a személyesebb megszólíthatóság lehetőségét adja. Az én esetemben a Ruth a logóm, a négy világtáj, az asztrológiai kardinális kereszt analogonja:

 : a Kos kezdeményezőképessége,

: a Rák a családi tudattalan és az inkarnációs múlt,

 : a Mérleg az egyensúlyra és harmóniára való törekvés,

  : a Bak az életforma, az életcél, amely a számszárán túlmutat.

Én vagyok a kalászszedegető, aki kévébe kötöm az elhullajtott szálakat, összerakom a részeket és töredékeket egésszé, hogy megpillanthassam a pillanat valóságát.
Mert hát ki vagyok én, aki most értekezést írok a holisztikáról, elsősorban a pszichológus kollégáimnak?
Amikor ez év június 17-én összegyűlt az MPT és az MPÉE részint az összefogás, részint a Pszichológus Kamara ügyében – amely immáron negyed évszázada nem tudott megalakulni – hirtelen világossá vált bennem, hogy a holisztika eszméje tudná összefogni, egybefoglalni a Társaság hosszú évtizedekre visszatekintő tudományos műhelymunkáit és a Kamara jogi szabályozottságát, struktúráját adó részeit, mint a tudatos és a tudattalan lélekrészünk analógiáját.
Holisztikus életérzésemen és világlátásomon túl a 25 év helyben topogás is motiválhatta, hogy kipattant a lelkemből
A PSZICHOLÓGUSOK FÁJA,
amely egybefogja a tudatos és tudattalan lélekműködést a fa látható és láthatatlan részei által, a gyökerétől a virágzáson át a gyümölcshozásig és magot adó folyamat sorozatban
A fa archetípus, az időt őrzi. Megszületet bennem a pszichológusok fája az öt ágával, az élő formálódással, amely minden pillanatban hozhat új hajtást, formatartó állandóságával, dinamikus változékonyságával.
Jelen írás minden ízében a holisztikából fakad, amely minden ember lelkében jelen lévő eredendő és potenciális teljesség.
Remélem, előhívódik a lelkekből, és tevékenysége nyomán beindul a lelkekben a pszichológiai iteráció folyamata.

2014.06.19.

A holisztika igazi telitalálat kulcsszó, amely sok mindent előhív a lélekből, mivel mindenkiben működik, mint eredendő és potenciális teljesség. Kifejezhetjük képekkel, elvekkel, szinonim fogalmak garmadával.

A tangens görbe a kétirányú nyitottságát fókuszálja

A Möbiusz szalag a végtelenséget fejezi ki, csakúgy, mint a tarot Mágusának lemniszkusz kalapja

Ha teljességnek mondjuk, Hold jellegét hangsúlyozzuk, a folyamatot, amely azt létrehozza. Ha tökéletességről beszélünk, az Nap jellegű, a lezárultság van benne.

Nem kitanulható diszciplína.
Nem lehet kívülről megközelíteni. Akkor hatékony, ha a lelkünkben megelevenedik. Ezért ha csak „róla” beszélünk, csupán kerülgetjük, mint macska a forró kását. Ha „holisztikául” beszélünk, akkor ő maga mondatja el velünk saját magát, flow lesz, mint amikor pszichológiául és asztrológiául szólalunk meg.

A holisztika tehát nyelv, élő beszéd, amely képes eleven tudássá tenni a lélekről, az emberről, a természetről, a világegyetemről, pszichológiáról való ismereteket, egységbe foglalván azokat.
Miképpen a „világegyetem” szó is az egységet hangsúlyozza:

egy világ van,
a világ egy.

• Az „univerzum” szó latinul foglalja egységbe a sokrétű világot.
• A lélek élete nemcsak a négy elem dinamikájával meghatározható időjárással és temperamentummal analóg, hanem a számok világával is. Mert a számok sem a látható, fizikai világ részei, csupán mennyiségi és minőségi absztrakciók, törvényszerűségek, amelyekkel műveletek végezhetők. Ezek a műveletek a lelki jelenségekkel, a viselkedéssel állnak analógiában. Pszichológiául a számokat archetípusoknak mondhatjuk.
• A végtelen számsor, mint Gauss mondja, nem mennyiség,
  hanem irány.
• A számsor az EGY-ből indul ki, ebben az egyben benne van az EGÉSZ. Ez az első fontos holisztikai elv:

Minden egy
és
egy minden.

A kint és bent, a fent és lent, a látható és láthatatlan és minden ellentét egyesül a mozdulatlan mozgatóban, az örök mostban, a középpontban, a kiinduló pontban, a gondolat/szó/tett örök körforgásában.

„Az egész az igaz” – írja Arisztotelész a Poétikában.
Műfajilag más teljesség van egy versben, rajzban, vagy drámában.
Ez utóbbi a legösszetettebb műfaj, a magasabb hatalom megjelenítőjeként.
A vers képekből áll. Hadd idézzünk Weöres Sándor briliáns egymondatos és egyszavas verseiből:

Áldott az első meztelenség
Szárnysötét
Liliomszörny

Egy történet akkor válik megírhatóvá, ha kikerekedik, mintegy kiköpülődik belőle a lényeg, befejeződik – megfejelődik - lezárul, kész, egész lesz, amelyhez már nem kell és nem lehet semmit hozzátenni. Ellenkező esetben lost epizódról beszélhetünk csak. Összeállnak a részek egy működő, dinamikus egésszé. Ez a holisztika másik fontos elve:
Az egész több és más, mint a részek puszta összege.
Integrált, strukturált, megszerkesztett összefüggés rendszer, amelyben célszerűség és alkalmazkodás van. Mint az élő emberi test, a „szervezetünk”.
Az „egészség” szó is ezt a fajta épséget fejezi ki.

Ugyanakkor más törvényszerűség is előbukkan:

a cseppben a tenger,
a pillanatban az öröklét,
a magban a fa,
a kezdő lendületben az egész mozgás íve.

Egyszóval a részben az egész, ez a harmadik elv.

A pars pro totó

Miként a benben kőben az egész piramis.

De talán a

minden mindennel összefügg

 elv a legfontosabb, bármilyen nehezen is bogozható ki.
A világtörténésből senki és semmi nem ragadható ki, mert ha csak egy embert is kivennénk, már nem lenne egész.
Az asztrológia kardinális kereszt analógiában áll eme négy elvvel:

A későbbiekben látni fogjuk, hogy a 16.-17. sz. korszellemét a tudatos és tudattalan lélekrész közötti ütközet jellemezte. A reneszánsz és középkor a hit és tudás közötti törésvonal mentén zajlott.

A Vízöntő korszak embere nagyobb lelki felkészültséggel mélyebb gyökereket ereszt és magasabbra tör, miként az évszázados fák. Jobban érti az igazi kommunikációt, az egyén és társadalom kapcsolatát, az embert nagyobb távlatokban képes szemlélni, ha mikroteosznak és mikrokozmosznak mondja. Ebben az életérzésben és világszemléletben a holisztikának oroszlán része van.

A LÉLEKRŐL

„Számtalanszor jártam már köztetek”.

Ez a Püthagorasznak tulajdonított mondat egy az egyben a lélekvándorlásra utal. A reinkarnáció semmiféle vita tárgyát nem képezheti, mivel személyes tapasztaláson alapul. Akik hisznek benne, meggyőződésüket vallják meg, akik tagadják vagy humorizálnak

ezzel kapcsolatban, azok még nem vették azokat a belső intő jeleket, amelyek minden embert az önismeret, a létkérdések, Isten titkai felé vezérelnek.
Püthagorasz neve „Püthia Hírnök”-öt jelent, mivel apjának a Delphoi jósda Püthiája megjövendölte születését.

„A minden dolog lényege a szám” – kijelentés ma sem cáfolható. A matematikával, geometriával, zenei harmóniával való foglalkozás szerinte nemcsak az univerzum megértését adja, hanem a lélek energiáit is helyes mederbe tereli. Vagyis Püthagoraszban együtt volt a logikai és ezoterikus szemlélet.

Földrajzilag bejárta Palesztinát, Babilóniát, Arábiát, Egyiptomot. Belső utazásaiban beavatást nyert az orphikus misztériumokba, megismerte az Ozirisz kultuszt.

A püthagoraszi spiritualitás mit sem fakult az évezredek óta. Platónon és Paracelsuson keresztül napjainkban is feltölti a lelket, akik nyitottak rá.

Hérakleitoszról sem szabad megfeledkeznünk, ha a lélekről akarunk szólni, a TŰZ filozófusáról.

„Keresni kezdtem önmagamat.”

„Menj és járj be minden utat, a lélek határait el nem éred, olyan kimeríthetetlen.”
„Ugyanegy bennünk a fiatal és öreg,
az élő és a halott,
az éber és az alvó,
mert innen átérve azzá, onnan átérve ezzé változik.”

„A lélek Isten szeméből született élet”.

Ez már Jákob Böhme (1575-1624), a görliczi varga megfogalmazása. Ő ugyan saját magát laikus együgyűnek nevezte, de ebben nem szabad előítéleteknek hódolnunk. Tőle származik a munka élmény, hogy miközben a cipőtalpát és felsőrészét öltögette, úgy érezte, az eget stoppolja egybe a földdel.

Böhme cseppet sem könnyű olvasmány. Misztikus, alkímiai, és asztrológiai ismeretek tömény pszichológiájának mondhatjuk. Például „A lélekről szóló 40 kérdés” című írását.
Intenzív hangvételben figyelmeztet, hogy az emberiség minden válsága az el nem intézett, meg nem oldott pszichológiai problémából fakad. Írásaiban a századokon át elhallgatott pszichológiai tudás hangzik át.

A teljesség igénye nélkül idézünk a kortársai közül néhány nagy szellemet

• Luther Márton (1484-1546), a reformáció elindítója,
• Kopernikusz (1475-1543) nevéhez a kopernikuszi fordulat fűződik,
• Kepler (1571-1630), a bolygótörvények megalkotója,
• Nostradamus (1503-66) asztrológus,
• Paracelsus (1493-1541), a híres gyógyító,- Giordano Bruno (1548-1600) csillagász, akit máglyán égettek el,
• Shakespeare (1564-1616),
• Michelangelo (1475-1564)
• Leonardo da Vinci (1452-1519)
• Angelus Silézius (1624-77), orvos, misztikus, költő.
• Keresztes St. János (1542-91) „A lélek éneke” szerzője.

500 éves hidat képeznek ők a Vízöntő korszak hatalmas kataklizmájához, amelyet napjainkban élünk meg, és tisztultabb értékrendjéhez:

a kommunikációhoz, az egyén és társadalom kapcsolatához, a függőlegesbe emelt víz levegőn való átcsorgatásához, amely az égi bölcsességet egyesíti a földdel- az ember kozmikus távlatokban való szemléletéhez.

Bár úgy szoktunk fogalmazni, hogy az ember test/lélek/szellem, helyesebb, ha azt mondjuk, az embernek nem lelke van, hanem maga a lélek.

Minden ember egy testet öltött lélek.
 
A megtestesülés láthatóvá válást jelent: karaktert, sorsot, életformát, földi pályafutást egy olyan világból, amelyet igen kevéssé ismerünk. Ámbár titkai a lelkünkbe íródtak.
Ezt az írást olvassa a pszichológia, az ember tudománya.

Az emberi beszéd és írás csodálatos, égi adomány.
A betűknek számértékűk is van, a bolygóknak mágikus négyszögük. Például a Szaturnusz négyszög minden irányban 15-öt ad ki.

• A neveknek sigilluma van. Minden bolygónak is van mágikus négyzete.

Példának vegyük a Saturnus-négyzetet. Az ebben szereplő számok összege minden irányban 15.
Az én nevem sigilluma a következő a Saturnus négyzetben:

R U T H :       9   3   2   8

4 9 2 3 5 7 8 1 6

A FA METAFÓRÁJA

A fa archetípus, világtengely, az idő és az ember jelképe is egyben. Mint kozmikus fa, a világrend hierarchiájának hordozója.
Etimológiailag: hierosz = szent, arché = ősi rend.
Ez a világrend téri és idői tagoltságot jelent, gyökereivel a földben, törzsével a földön, ágaival az égi világ felé irányul, az égi szférával való kommunikációt teszi lehetővé. Vertikális egységbe foglalja az alvilágot, a földi és a magasabb életet. Mint világfa, az év szimbóluma is, ez rajzolódik ki az évgyűrűkben. Életfát is jelent, mint ilyen, személyeket jelképez, azokhoz kötődik. Ez legmarkánsabban az édenkerti tudás fájából olvasható ki, ahol az első emberpár képe, és az ősi, tökéletes állapotot és az aranykorhoz való visszajutás gondolatát hordozza.

(Ádám és Éva a Paradicsomban, Tiziano) A gyümölcs is a halhatatlanság kifejezője. Ádám és Éva, mint élet-fa, a teremtésben kapott emberi örök életet, halhatatlanságot szim-bolizálja, amely a tiltott gyümölcs elfogyasztása miatt, az első vé-tek nyomán elveszett.

Az első emberpárt száműzték a Paradicsomból.

A fa állatokkal való ábrázolása is metaforisztikus:
az életfa gyökerénél kígyók, vagy sárkányok, törzsénél általában szarvasok, ágai között madarak találhatók. Átvitt értelemben a fát őrző kígyó vagy sárkány a gyümölcs megszerzésének feladatát célozza, amely lényegében a bölcsesség, a gnózis, az ezoterikus tudás megszerzése is egyben.

Lélek jelképnek is mondhatjuk, amelyre a gyermekek születésekor szokásos faültetés utal, csakúgy, mint az emlékfák. Például Balatonfüred Tagore sétányának hársfái.

Szellemek, istenek megtestesítője is, lakhelye, az égi üzenetek közvetítője a ligetekben, erdőkben kialakult kultusz helyek nyomán.
Ezek a szent fák sérthetetlenek, kivágásuk mindenkor tilos volt.
Az égig érő fa mesei motívumában az életút ábrázolódik, az üdvösségig tartó menetben.
Az alkímiában a príma matéria, az ARS MAGNA eredete és gyümölcse, vagyis a célhoz jutást sugallja.
A családfa az ősök személyiségeit, leszármazási rendjét fogja egybe.
Az emberi gerincet, a függőlegességet számtalan oszlop őrzi. Ilyen az egyiptomi Ozirisz dzsed oszlopa, vagy a görögöknél az addig ismert világ határait jelentő Herkules oszlopok Gibraltárnál.
Nemzetek karakterisztikumát is ki lehet fejezni a különféle fákkal, legyenek azok kőris, szil vagy juharfák.
Az önkifejezés fontos eszköze is lehet, Csontváry Kosztka Tivadar cédrusát önarcképnek tekinthetjük, csakúgy, mint a Marokkói Tanítót a reális önarcképe mellett.

A fa élő formálódása saját gravitációs pontja körül, vagy abból kiindulóan, nagyon is alkalmas annak a holisztikus szemléletnek az interpretálására, amely mind a pszichológusi életpálya, mind a pszichológiai tudás számára az alfa és az ómega.
A fák nem nőnek az égig, de formatartóan bontakoznak ki, összetéveszthetetlen alakban különülnek el egymástól a fenyő, az akác, vagy a gesztenye. Elágazhatnak sokfelé, de a gyökérzetükből nőtt törzzsel mindenkor élő kapcsolatban maradnak. Regenerálódás, a környezethez való folytonos, élő alkalmazkodás, a rendet, formát és célt magában foglaló EGÉSZ kialakulása jellemzi a fákat 
Egész jellege jelentést, információt hordoz az anyag/energia/információ örök körforgásában és egymásba való átalakulásában.

Ilyen a pszichológusok öntörvényű, önszabályozóan alakuló fája.   

AZ ÖTÁGÚ FA

A 20. század kultúrája az álomfejtéstől az űrrepülésig tartó íven új alapokra helyezte az emberről való tudást. Ezzel párhuzamosan a pszichológia alkalmazási területe folytonosságban bővül a formatervezéstől az etológiáig, a csapatépítéstől a különféle tanácsadásokig olykor már-már áttekinthetetlennek tűnő szerteágazásban. Szólnunk kell a pszichológia illetékességi körét sértő, gyorstalpaló képzéseket követő praktikákról is, mint jóslások, „beavatások”, auratisztogatások, csakranyitogatás és egyéb súlyos félműveltségre utaló, manipulatív és ártó befolyásokról. Éppen ezek kiszűrése sürgeti a Pszichológus Kamara létrehozását.

Az ötágú pszichológusok fája egybefogja ezt a folyton bővülő tudáshalmazt, jól áttekinthető struktúrában.
Az öt ág nem kimódoltan jött létre, adta magát rajzolás közben, inkább „történt”, mintsem elhatározások mentén született volna.
Mielőtt az ágazatokról szólnék néhány szót, utalni kívánok a számok misztériumára, amelyről már a fentiekben is olvashattunk.
Minden szám másképpen szakrális. Ezen belül az 5 a pentagramma, a kvintesszencia, a kéz öt ujja, az öt földrész, az öt világvallás témájában kiemelkedő.
         aranymetszés: a : b = b : (a+b)

A kvintesszencia a négy elemből kivont lényeg, a belső fény. A dodekaéder lapjai szabályos ötszögek, 12 ötszög alkotja. Ezek átlói hozzák létre a csillagötszöget, amelynek oldalai az aranymetszés szabályai szerint osztják egymást.

Leonardo híres képe ember jelképpé tette az ötszöget.
Asztrológiában a pentagram, a 72 fokos fényszög a magasabb megoldás jelölője.
A csillagötszög a püthagoreusok jelvénye volt. A három egymásba fonódó háromszög alkotta ötszög adja a híres aranyszámot, amely nemcsak a szépség, de az egyensúly, a harmónia záloga is. Püthagorasz tanítványai mintegy megszemélyesítették azt.

Szoros kötelék fűzte egybe a tanítványokat. Egy legenda szerint egyik tagúk súlyosan megbetegedett, amikor úton volt. Megszállt egy fogadóban, de nem tudott fizetni. De mielőtt meghalt, egy kis táblára felvéste a pentagrammot, és biztosította a fogadóst, hogy rendezni fogják a tartozását. Így is történt. Néhány év múlva arra vetődött egy püthagoreus, és amikor meglátta a jelüket, kifizette társa adósságát, sőt, meg is jutalmazta a fogadóst.
Egyes fejtések szerint a tarot 5. lapja, a Pápa is hordoz ebből a szentségből, áldásból, tanításból, a szellemi utakat követők szövetkezését jelzi. Ez az értelmezés egyenesen a pszichológusok lapjának mondja a Pápát, mint a tanúbizonyság, a szövetkezés, a szeretet üzenetét hordozó emberek lapját.

Nézzük az ágazatokat.
A pszichológia a tapasztalatból, a megfigyelésből, az önmegfigyelésből indul ki, erre épülhet a kísérlet és az elméletalkotás. Ez a gyökér. A fa törzse az általános lélektan, amely kicsiben tartalmazza a többi ágazatot.

I. A SZEMLLYISÉGLÉLEKTAN

Az  ember mibenlétét próbálja megragadni vagy természettudományosan  biológiai/fizikai lényként, vagy társadalomtudományi aspektusból pszicho-szociális emberként, a pszichológia a lelken, a lelki megismerési folyamatokon keresztül közelít, a filozófia és ismerete elmélet is többféle emberképpel dolgozik, mint kultúrateremtő, világalakító. Az önismeret, a ember mikrotheosz és mikrokozmosz léte, kozmikus helyzete, a moralitás, amely az embert „emberré” teszi, ezek a személyiséglélektan örök kérdései.
A holisztika a természettel, társadalommal és természetfelettivel való kapcsolatán keresztül vizsgálja az embert. Merít a mitológiából, a tudattalan lélek árnyék személyiségéből. A művészi ábrázolásokból, a normálisnak vélt és patológiás folyamatokból egyaránt. Beleértve a tehetséget, a kreativitást és az alkotást.

II. A SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA

A társas- társadalmi helyzetből kiindulóan vizsgálja a primer- és szekunder csoport jelenségeket, a különféle életkorok figyelembe-vételével a családtól, az iskolai, munkahelyi, intézményi és egyéb csoportosulásokig terjedően.
Egyén és társadalom illeszkedése lelki határterület, a szerepeken keresztül történik.
A társadalomnak az archaikus világrendet kellene leképeznie, ez kellene, hogy dinamikáját meghatározza, de az anomáliák azt mutatják, hogy ez nem így van. Kríziseket láthatunk mindenfelé. A társadalom, mint EGÉSZ, nem az egyének puszta halmaza, hanem értékrendek alapján szerveződik. Az egyéni krízisek társadalmi megoldatlanságokat szülnek

A Vízöntő korszak ígérete a felvilágosultabb emberek felvilágosultabb társadalma. Ezzel a szóhasználattal nem a történelemből ismert felvilágosodás korára gondolunk.
Az intézmények mindig leképezik az éppen érvényben lévő kormányzat értékrendjét, mégse gondoljuk a társadalmat valamiféle gépezetnek, inkább élő dinamikájú szerveződésnek.7

III. AZ ELMÉLETI KUTATÁSOK

Szintén hatalmas ágazatot képeznek a pszichológusok fáján.
Érdekesség a múlt század négy nagy irányzatánál, hogy a behaviorizmus, a mélylélektan, Piaget genetikus ismeretelmélete és a Gestalt jól elhelyezhető a korábbiakban többször idézett asztrológiai kardinális kereszten. Elveik, a megerősítés, az örömelv, az egyensúly és zártság ugyanazt fejezik ki, csak más megfogalmazásban.

IV. Az ALKALMAZOTT PSZICHOLÓGIA

Egyre tágabb körű.
E sorok írója túl a praktikus hasznon túlmenően, inkább azt látja ebben a folyamatban, hogy az elidegenedett, elgépiesedett, technikai civilizáció ellenhatásaképpen az emberek ki vannak éhezve az élő, érzésekkel, megértéssel, szeretettel átszőtt viselkedés iránt, és ezt a pszichológiában találják meg. A katasztrófa pszichológia például igen fiatal ágazat, de ebben a sok pusztulással járó megújulásban valóban rengeteg katasztrófa sújt bennünket. Gondolok itt a természeti csapásokra, de természetesen az atombombára is. Az agresszió háztartás anomáliái mind a pornóiparban, mind a bűnözésben, mind a fegyver lobbiban fellelhetők.

V.  Az OKKULT LÉLEKTAN

A fa felfelé törő ága.
Bízvást mondhatjuk a titkok titkának, a legmélyebb, legmagasabb, legbensőbb szférának, rezgéstartománynak.
Ha parapszichológiáról szólunk, azt szoktam mondani, a pszichológia maga is „para”, a holisztika „egészről” szóló fejtegetése is a többlet, a hatványozódás, az iteráció,, az integráltság, .a strukturált működés is para.

Végezetül utalnom kell arra, hogy az aprólékos teljesség igénye nélkül íródtak ezek a sorok a holisztikáról,

from holistic about holistic

Egyetlen célja egységben látni az ember tudományát a lelken keresztül:

• a világ összefüggés rendszeréből senki és semmi nem lehet  „független”,
• a kiindulópont, a kezdet tartalmazza a véghelyzetet,
• a dinamikus egyensúly a biztonsági sávunk, amelyből nem jó kilendülni,
• a félbehagyott törekvések amortizálják az energiát, míg a jól befejezett, kikerekedett cselekedetek megerősítő hatásúak.

VADEMACUM

Taníts minket úgy számlálni napjainkat,
hogy bölcs szívhez jussunk.

90. zsoltár / 12

Tartalom:

LÉLEKLABIRINTUS
ELŐSZÓ: SOUL MAKING
A BÖLCSESSÉG ISTENNŐI
A LÉLEK A PSZICHOLÓGIA ZÉRUSA
AZ EMBER: MIKROKOZMOSZ
SORS ÉS ÖNISMERET
A LÉLEKLABIRINTUSTÓL A PSYCHOSOPHIÁIG

"Rég volt az, amikor az emberek természetes bölcsességgel táplálkoztak, a csillagokból áradó gondolatokat ették"

Paracelsus Mágikus tanítások

TAT TVAM ASI

A csont vázat alkot,
élő struktúrát,
lehet szekrényben elzárt,
vagy lakhat sírkamrát.

A csont az idő tanúja
az időtlenségből,
való életre utal
és lát a néma szemgödörből.

Állandóságot őriz
a nyüzsgő változásokban,
tartást, titkot, történetet,
megmerevedett pózokban.

Itt egy hárfás lány
csontujjait látjuk,
kit élve temettek el hajdanán,
uralkodója parancsát követte
tűnt hárfája húrhangján.

Okkult bölcsesség hordozója a csont,
mint régóta a szfinx,
és égen a csillagok,
letűnt időkből őrzött kincs.

Anyag vagy, csont?
vagy jel és kép,
lelket megrendítő véset, karakternyom,
megőrzött forma,
örök váz,
szabály, törvény,
mely mozdulatra vár?

Vagy mozdul is már?

A TITOK bennünk van,
csontunkba zártan ég,
mert a csont AZ, AMI,
TAT TVAM ASI!

2015.08.19.

BEVEZETÉS

Plutarkhosz görög életrajz-és történetíró (45-120) Ízisz és Ozirisz című könyvében azt írja:
A szfinx az okkult bölcsesség titkának szimbóluma.
Ez az emberarcú és oroszlántestű. kettőslény valóban feladja a ta-lányt ösztön- és szellemlényünk vonatkozásában, csakúgy, mint a kentaur, aki nyilát az égre ajzza.
Emberállat, istenember, emberisten alakjaival a mitológiában és vallásokban is találkozunk:
az üdvösségtörténet a megisteniesülésről szól,
a buddhizmusban nirvánáról hallhatunk,
a keresztény vallásban maga Isten küldte le a fiát, hogy az örök életről tanúbizonyságot tegyen,
a mitológia istenségekkel foglalkozik, akiknek története egybefűződik a halandó emberekével,
a hősök a görögöknél az Olimposzra kerülnek, akik sikere-sen vívták meg csatáikat az ellenségekkel, akadályokkal, kí-sértésekkel és próbatételekkel.
Ami az okkult bölcsességet illeti, azt sok mindenben kereshetjük:

tudományokban,
művészetekben,
a mindennapi élet jeleiben,
a halálban.

Az „okkult” szó titkos társaságokat juttatja eszünkbe, ahová kivá-lasztottság útján lehet bekerülni, mindenféle fogadalmakkal, szer-ződésekkel, engedelmességgel, ígéretekkel.
Mi nem ezt célozzuk. A lélek végtelen belső útjain indulunk el, ve-zérlő csillagunk pedig a lélekbe írt ősi bölcsességek lesznek, az elfe-ledett, de felidézhető belső titkok, amelyeket mindenki, mint az emberiség emlékezetét hordozza mélylelkében.
Csak annyiban „okkult”, hogy rejtett.
Metódusa az úgynevezett parapszichológiától is eltér, bár az irány-zatok, amelyekről itt szó lesz, az érzékfeletti világot célozzák.
De az összes irányzatban azonos a kiinduló kérdésünk:

MI A VILÁG?           KI AZ EMBER?

12 irányzatot választottunk ki, dodekafóniámhoz igazodóan.
www.dodekafonia.hu

Mert a Földön élő 7 milliárd ember mindegyikének az élete az anyag és szellem küzdelméről szól, és ez hétmilliárd féle módozat.
Mindenki a maga taposta ösvényen halad, ámbár a hagyomány, a szent iratok beavatásokról szólnak. Ügy véljük azonban, hogy a 21. századi ember nem mondhat le belső vezéreltségéről, noha az ősök tudáskincsét sem mellőzheti. Noha az egoizmus és materializmus mély gyökeret vert a jelen köztudatában, a természetestől az okkult bölcsességig tartó íven mi a jelenkor emberének SZABAD AKARATÁT fókuszáljuk. A teremtés alap ideája, hogy az ember eszmélésének fontos eleme, hogy döntéseinek következményeit számba tudja venni. Ez teszi „emberré”, mert ez alakítja ki a morá-lis értékrendjét.

Vizsgálódásunk tehát:

AZ EMBER A VILÁGBAN   A VILÁG AZ EMBERBEN

Az irányzatokat analógiába hozzuk a csillagképekkel, a hozzájuk fűzhető ideákkal, az analógiák keresése jegyében, hogy az égi földi történéseket jobban egybeláthassuk.

TAROT

A tarot, csakúgy, mint az I Ging, vagy az asztrológia, a szokványos gyakorlatban a jósláshoz kötődik. Ám a jövőt aligha lehetséges kutatnunk, ha a múltba nem mélyedünk el. Márpedig a tarot messze múltba, az időtlen időkbe vezet vissza. Betűi, számai, képei archetípusok, vagyis a régtől meglévő formák megtöltése örök jelennel. Fölösleges lenne tehát az időben, vagy földrajzi helyen keresni az eredetét, amikor égi eredetű, és az emberi lelkekből előhívható.
Egyes képek párban szerepelnek, mint például a császár és császárnő. de elmondhatjuk, hogy az 1. kép, a Mágus, lényegében magában foglalja mind a 22. nagy arkánumnak nevezett sorozat álom-, emlék- és képzeti figuráit. A Mágust a Bolond, a 22. lap Arlequinja ellensúlyozza, a semmi, a szabad, a kötelékektől mentes, mindenen kívülálló vándor. Szabadsága talán a Nap alkímiai műveletének mondható.
A 78 (=15=6) lapból álló sorozat nagy arkánumnak nevezett 22 lapja az ABC betűjével analóg, valamint a kabbala életfájának 10 szefirotjával. A 10 szám ugyanis az életfán 22 vonallal köthető össze. Ezek a beavatási utak az egyes kártyalapok megfelelői.
Az 56 (=11) lapból álló kis arkánum 4*14 sorozatlapja a bot, a kard, az edény és az érme a tűz, a levegő, a víz és a föld elemek megfelelői.
Vegyünk néhány ízelítőt a tarot kártyák összefüggésrendszeréből, hogy azok túlemeljenek bennünket a szorongásoktól vezérelt, félelemtelje és erőszakos jövőkutatástól, és közelebb vigyenek bennünket a pszichológiához, saját lelkünkhöz és önismeretünkhöz:

• a 3*7 sorozat a sal, sulfur és merkúr elemek kapcsán a test/lélek/szellem hármasságának a kifejezője is,
• vízszintességben az alkímiai folyamatok foglalata, amelyek a bolygókhoz is kötődnek,
• a hármassághoz és hetességhez kötődően 3 hétszöget

1 – 4 – 7 – 10 – 13 – 16 – 19

2 – 5 – 8 – 11 – 14 – 17 – 20

3 – 6 – 9 – 12 – 15 – 18 – 21

• és hét háromszöget is találunk, ha körben ábrázoljuk.

1 –  8 -15               4 – 11 – 18

2 -  9 - 16               5 – 12 – 19

3 – 10 - 17             6 – 13 – 2

                                          7 – 14 – 21

Táblázatban ez a következőképen foglalható össze.

Végül utalnunk kell arra, hogy az atlantiszi tarot geometriai ábrákkal operál. Különösen termékeny ezeket az ideákat kapcsolatba hozni a megnevezett képekkel.

Az arkangyalokra is utaltunk fentebb. Láthatjuk, hogy a Kos jel, amelyhez a tarotot is rendeltük, Michael arkangyal inspirációit hordozza. A Mars bolygó első 25 (=7) számból álló mágikus négyzetének sorozatszámai 65 (= 11) összegűek.

I GING

A természetet kifejező Bikajelhez rendeltük az ősi kínai „jósrendszert” mivel annak filozófiája a természetbölcseletben gyökerezik. A természet Isten szentírása, amelyből az emberben, állatban, növényben és ásványban más és más módokon lüktető életáram transzcendenciája kiolvasható. Az I Ging központi fogalma a VÁLTOZÁS, az elemi erők egymásból és egymásba való folytonos átalakulása. A bölcsesség könyvének is bízvást mondhatjuk a változások könyvét, mert nem olyan „jóslásról” szól, amely megmondja a bekövetkezendő eseményt, amelyet ölbe tett kézzel kell bevárnunk, minden erkölcsi felelősség nélkül. Ez a cickafark orákulum mélyebben és összetettebben nyúl a SORS titkaihoz, és inkább arra irányítja a figyelmet, hogy mit kell tennünk a jó kimenetel érdekében. Megértési, felismerési aktivitásra szólít fel minden kérdezőt, ebben a lelkiállapotban előjöhetnek a tudattalanunk üzenetei. Mert természetesen a pálcikák kirakása és szétválasztása alapvetően a tudatos és tudattalan lélekerőink együttműködése, amely által a helyes döntés megszülethetik. Miközben a tudattalanunk előjön, a kozmikus erőket is befogadjuk, hiszen a szent növényekből készült pálcikák maguk is kozmikus erőket hordoznak.  A számmisztika sem hiányzik az I Gingből:

• az eget a hármasság, a páratlan számok,
• az anyagot, a földet a kettősség, a páros számok jegyében tárja fel.

A pálcikák variációi a világ őseredeti rendjét képezik le, a látható tört és egész vonalakon túl ideákat fejeznek ki, híven érzékeltetve, hogy minden látható, érzékelhető, megtapasztalható folyamat az égben zajló metafizikai történéssel analóg. Vagyis a pálcikákban az ég és föld jelei találkoznak, rímelnek, csengenek egybe:

• a fenti és lenti, a külső és belső, az akkor és most, a sötét és világos, a jó és a rossz összetalálkoznak középen,
• a mozgásokban és változásokban a külvilág rendje is kirajzolódik,
• ily módon jutunk ÉGI TUDÁSHOZ.

A 8 ősjel lényegében egy világkép:

Az ősjelek nem magukat a dolgokat jelenítik meg, hanem a dolgok mozgásának irányát, célját, a nekik megfelelő természeti jelenséggel való megfelelésben.
Családszimbolikát is tartalmaznak, az apát, az anyát, a három fivért és három nővért.
Nemcsak a kínai, de egyáltalán a kultúra alapja is megtalálható a kuákban, mivel a 8 ősjel az Ég képét és a földi folyamatokat egyesítette. Egy ősi legenda szerint a teknősbéka páncél rajzolatai alapján. Az emberiség kultúrájának vívmányai, alkotásai az ideák ősképei alapján alakultak ki, jöttek létre.
A természet törvényei és a számok rendje nem elvont elvek, hanem folytonosságban működő hatások, amelyek minél hosszasabban érvényesülnek, annál inkább válnak nyilvánvalóvá, érthetővé, követhetővé az emberek számára.
Az orákulum csontból is készíthető pálcikáinak száma 50. Ebből egyet el kell venni a kirakás kezdeténél, a maradék 49-et kettéosztjuk, majd újból elvéve egyet, négyes kötegekbe osztjuk. A maradékokat kell összeszámolni, amely mindig 13, 17, 21, vagy 25 lesz. Ezek az úgynevezett fiatal és öreg jinek és jangok számai, egyben a változás hordozói. A hatszor három maradékból előállított hexagramból alakul ki az új hexagram, amely a feltett kérdésre ad választ.
Csak kellő elmélyültséggel és komolysággal sikerülhet belépnünk a történéseket hordozó áramlatba.
A hexagram felső két vonala az eget, a két középső az embert, a két alsó a Földet jelképezi.
A jeleket csak alkotó módon lehet alkalmazni, mivel eredendő erejük az ideák világában rejlik.
Újabban elterjedt egy pénzfeldobásos módszer a hosszadalmasabb pálcikás kirakás helyett. E sorok írója nem érzi a pálcikák érmékkel való felcserélhetőségét.
A 49 az Ég abszolút számából, a 7-ből hatványozódik, míg a Föld abszolút számának, a 8-nak a hatványa 64.
Akiket a VALÓSÁG értékei vonzanak, annak érdemes elmélyedni az I Ging jelkép rendszerébe. Így megértheti, hogy a SORS meghatározottsága égi eredetű, és az egyéni lelkek törvényei azonosak a világmindenség törvényeivel. A sors is a számok szigorú törvényei szerint alakul.
Végül tekintsük át a 64 (= 10) hexagram mátrix rendszerét:

ALKÍMIA

Az alkímia is a változásról szól, mint az I Ging, de nem a sorsesemények vonatkozásában, hanem az elemek egymásból és egymásba való átalakulásának folyamatában.

• Ez jelenti a négy elem, a tűz, a levegő, a víz és a föld FÉNYBŐL való eredetét és az abba való visszaalakulását,
• a csakrák vonatkozásában az ólomtól az aranyig tartó megfinomodást, lelki vonatkozásban az indulattól a spiritualitásig vezető ívet,
• a 7 bolygóval analógiában lévő 7 alkímiai műveletet,
• ezek lelki-szellemi vonatkozásait, amelyeknek végcélja a „szellemi aranycsinálás”,
• vagyis a Mérték, az Igazság és a Szeretet Opus Magnumát.

Csak vulgáris értelemben nevezhetjük az alkímiát az aranycsinálás művészetének, mert ez az „arany” nem fizikai értelemben vett arany, hanem az örök élethez, a halhatatlansághoz kötődik, mint valamiféle elixír, az örök élet itala. Bár az arany, mint nem rozsdásodó nemes fém, fizikailag őrzi a naparanyat, a FÉNY, a VILÁGOSSÁG, a TEREMTŐ IGE, a LÁTÁS, a TUDÁS metafizikai, az időtlen valósággal való kapcsolatát, de csak jelzés szinten. A szellemi arany anyagtalan.
A könyvnyomtatás óta ötezernél is több könyv jelent meg az alkímiáról, amely Európában a 16-17. században virágzott, majd szertefoszlott. Királyi udvarokban ugyanúgy megtaláljuk, mint vándorló kóklereknél. Mátyás király, vagy Rudolf prágai műhelye épp úgy szerepel a leírásokban, mint számtalan nemes, lelkész, orvos, gyógyszerész, író. Azt is tudjuk, hogy igen sok birtok és vagyon olvadt el az alkímiai tégelyekben, kemencékben. Hamarabb lettek koldusok az aranycsinálók, mint sem gazdagok. Néhány legendás szerző: Albertus Magnus, Paracelsus, Jakob Böhme, Luther Márton.
Hamvas Béla egy egész fejezetet szentel a Scientia Sacrában a témának.
C. G. Jung (1875-1961) pedig egyenesen alkímiai folyamatnak nevezi a pszichoterápiát, amelynek során megváltozunk.
A számok, az elemek, a műveletek és fémek alkímiájában zajlik az élet, a teremtés titka. Lelki fejlődésünk folyamatában mi is tele vagyunk megkövesedésekkel, megmerevedett nézetekkel, félelmekbe való belerögzültségekkel, múlt és jelen összemosódásával, amelyek a lelkünket megbetegítik és tisztánlátásunkat megakadályozzák. Az alkímia kultikus tevékenysége segíthet bennünket kinavigálódni tévedéseinkből, komplexusainkból, haragjainkból, gyűlöletünkből, amelyek eltorlaszolják az igazság, a valóság útját előlünk, miáltal nem találjuk magasabb énünk, létcélunk, önismeretünk vezérlő csillagát.
A Vízöntő korszak hajnalán az alkímia újabb reneszánszát éli, előhívódik a lelkekből, a mindannyiunk lelkében szunnyadó archetípusokból. Kemény okulások után fordulunk újfent az örök értékek felé:

• a filozófiák kilúgozott elméletei után, amelyekben az élet nem kering,
• a vallások megmerevedett ceremóniái, hitelüket vesztett képviselői után,
• az igazi közösségek helyébe lépő elidegenedett kapcsolatok után,
• a tudományok elracionalizálódását követően,
• a művészetek formabontása mentén kialakult zavarosságból való stílusteremtési próbálkozások után, ahol ritmustalan „versek”, koreográfia nélküli táncok, struktúra nélküli drámák, festékcsurgatásos képek, torz mozdulatú szobrok lelhetők fel, mint inkább ellenkultúra termékek.

Az alkímia SZEMÉLYES TUDÁSÁT ehelyütt:

• a test / lélek / szellem hármasságának egységében,
• a sal, sulfur, merkúr folyamatokban,
• más szavakkal a tamasz, radzsasz, szattva elnevezésekhez kötődően,
• a földi élet dramaturgiai rituáléja, a sorsaritmológiája vonatkozásában,
• a csakrák, mint mandalák figyelembevételével, hiszen a minden csakra minden csakrában egy kép, egy üzenet, egy szellemi szint.

Az alkímiai tégelyek, edények egyfelől a test kifejezői, az anyaméh szimbólumai, mint az életet kihordó has, a belső, a láthatatlan életfolyamatok színtere. De a gödör, a sír, a börtön, mint befogadó, elzárt hely, megtisztító és átalakító helyek is. Van egy lombik az edények között, a PELIKANTUSZ, amely a kicsinyeit saját vérével tápláló pelikán madárra utal.
A bolygók által „fémjelzett” alkímiai műveletek a következők:

• Nap szublimáció, arany,
• Hold szolúció, ezüst,
• Merkúr, szeparáció, higany,
• Vénusz preparáció, réz,
• Mars kalcináció vas,
• Jupiter redukció, ón,
• Szaturnusz, koaguláció, ólom.

Mindez mandalaszerűen is ábrázolható a tűz és a víz egymást metsző háromszögében, ahol középen a Nap van, híven jelezvén, hogy minden ebből az EGY-ből, a középpontból indul ki, és oda tud visszatérni.
Ez egyben azt is jelenti, hogy valójában csak egy művelet van, ez pedig a Nap megfinomítása, miként erre a Tabula Smaragdina írója is utal utolsó mondatában: „Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.”
Ez a kiinduló középpont egyben P.M. a perpetuum mobile, a primum moviens, vagyis az első mozgató, a minden mozgás, mozdulat és mozgatás szíve.
Fentebb említettük a sal, sulfur és merkúr egyezést is. Nos a 7 művelet sal szinten:

• az ég és a föld elválasztása,
• az este és a reggel elkülönítése,
• a szárazföld és a tenger létrehozása,
• a Nap és a Hold megteremtése,
• a föld madarakkal, vízi állatokkal való benépesítése,
• a szárazföld vadjainak megjelenése,
• az ember megjelenése,
• a teremtés 7. napi, ÁLDÁSSAL való megszentelése.

A 7 a világ rendezőelve, miként az a sorsaritmológiában is kifejeződik. Krisztus 33 földi évének dramaturgiai rituáléját is megfogalmazhatjuk a hetesség jegyében:

• fogantatás a Szentlélektől,
• születés, világrajövetel,
• beavatás (keresztség)
• keresztre feszítés,
• sírba tétel (pokolra szállás az alkímiai tégelyben),
• feltámadás,
• mennybemenetel, mint Opus Magnum.

Hatalmas az alkímia fogalomtára:

Az Ikrek jelébe rendeltük, a Merkúr fennhatósága alá az alkímiát. Görög nevén Hermész, ebből származik a dialektikus hermeneutika.
Jung kapcsán a pszichoterápia a lelki energia átlényegülése.  Sokan valamiféle technikának, netán manipulációnak rutin diagnózis felállításának gondolják a lélekgyógyászatot. Pedig a legszemélye-seb, legőszintébb kapcsolat, amely két ember között létrejöhet. Nem művi, annak ellenére, hogy két, egymást nem ismerő ember munkájáról van szó. Vezérlőelve a kölcsönösség, lelkünk kimondása, a szeretet és a valóság.
A lélek maga az arkánum, a príma matéria, az átalakító eszköz, közeg és folyamat egyben. Kultikus tevékenység, művelés és szentség jegyében.

Az alkímiai arany:

• az élettel teli test,
• a tűzzel teli lélek,
• a világossággal telt szellem.

Emberré válni, személyiségünkben megszólíthatónak lenni, önmagunkban felismerni a Teremtőt, ez az operáció Solis, amely

• szétválasztja a különbözőségeket,
• kiégeti a sallangot,
• visszavezet a lényeghez, a kiindulóponthoz,
• megszilárdítja formát.

Ha a Vízöntő korszak embere felismeri önmagában a Teremtőt, megérti a teremtés alkímiáját, a nagy titkot.
Mindezt nem az egoisztikus büszkeségért, hanem a közös üdvösség színvonalának emelése érdekében teszi.       

TAO

A keletiek misztikájában, szemléletében mintegy megszokott jelenségnek mondható, hogy a Mester fest egy képet, amelyen egy ÚT van, majd belép a képbe és eltűnik a tanítványok szeme elől.
Nos, egy inkább ismeretlennek mondható szerző, aki később a Lao ce nevet kapta, az „Öreg Bölcs”, vagy vándorfilozófus, megírta a 81 költeményt, valamikor az i.e. időkben, és azok nemcsak fennmaradtak, de a 21. századi ember életérzését is áthatják, utat nyitván a kimondatlanságok felé:
Mert a TAO, ez a lefordíthatatlan szó, senkit nem hagy érintetlenül ma sem. Ez a lefordíthatatlan szó igen sok jelentéssel ruházódott fel az idők folyamán:
út, mondani, vezetni, logosz, erény, természettörvény etc.

Láthatjuk, hogy egyszerre statikus és dinamikus jelentések ezek, hiszen az „út” fizikailag is kirajzolódik, míg az úton levés, vagyis a haladás, maga a változás, a dinamika. Mint természettörvény, amely senki számára nem kerülhető meg, a világ egységét valamiféle általánosságban jelöli meg. Mindezt az ellentéteket egységbe foglaló dialektikában. Ez inkább szemlélődés, mintsem merev, intézményesíthető tudományos doktrína lenne. A változást és mozgást, az ellentétek egymásba való olvadását szemléli a világ összefüggésrendszerében:

• a szép mellett felbukkan a rút,
• a hiányos kikerekül,
• a gyenge legyőzi az erőset,
• a lét és nemlét szüli egymást.

Ez az univerzális természettörvény az ember titkos természetét is magában foglalja, cáfolhatatlan bizonyossággal állapítja meg:

Vágytalanság a titkos természet,
 s a vágy halála béke,
 az ég alatt a rend teljessége. 
                                  (37. vers)

Páratlan horizontot fest ezekkel a verssorokkal, amelyek gnóma szerű tömörséggel utalnak úgy a mindennapi viselkedés helyességére, mint az ország kormányzásának mindenki számára elfogadható törvényszerűségeire. Központi téma ebben a vonatkozásban a bölcs ember, aki ismeri a mértéket. Első olvasásra talán etikai passzivitásnak tűnhet ez az erőlködéstől mentes, szerény magatartás, a vu-vei, vagyis a nem cselekvés etikája. Valójában ez semmiképpen nem a tétlenséget jelenti, hanem a túlkapásoktól mentes, a kellő időben történő, és az égi renddel összhangban lévő cselekedeteket. A ráhangolódást a taora, azt nem akadályozván a spontán, öntörvényű, szabad áramlásában, hogy rend és béke lehessen. Ez a magatartás nem él vissza a hivatali hatalommal, a népet nem félemlíti meg, és elejét veszi a folyamatok eltorzulásának. Lao ce ebben az értelemben az az „írástudó”, aki nem követ el árulást, hanem erőfeszítéseket tesz, hogy egyrészt megértse a világ bonyolult zavarodottságát, másrészt rámutasson annak gyökereire, elágazásaira.  Ezzel lényegében kiutat és megoldást nyújt

• a rejtett törvénnyel összhangban kell élni,
• kimondja a kimondhatatlant,
• taonak nevezi a megnevezhetetlent,
• útnak, áramlásnak,
• az égi bölcsesség kitapintható törvényszerűségének.

Az i.e. időkből származó 81 vers mesteri módon kalauzol el bennünket a tudattalan lélekműködés álomlogikával jellemezhető világában. A vágyak, a vétkek, a túlkapások ugyanis innen, a belső mélységeinkből fakadnak, de az „örök út” szabad választásunk is lehet. Az édenkerti eredendő bűn éppen ezt a szabad választásunkat írja le, hogy az igaz tudás és az örökkévaló Szentlélek ismerete, amely legfőbb irányítónk kell, hogy legyen, nem szabad a csábításnak engednünk. Miként Szókratész is fogalmaz: „Jobb a rosszat elviselni, mint tenni.” Ebben a moralitásban egymásra vagyunk utalva.
A mai nyüzsgő, kapkodó, felgyorsult világban kevéssé vesszük észre a világ teremtett mivoltát, és azt, hogy az magától működik.  A mai ember inkább beleavatkozni akar természetes folyamatokba. A spontán működésre való ráhangolódás igen ritka élmény manapság. Csakúgy, mint az üresség fogalma. Az ürességtől inkább félnek a mai extrovertált emberek, ahelyett, hogy annak mély filozófiájába belegondolnának. A versek utalnak a kerék küllői között lévő, az edény belsejében és a házak belső tereiben lévő ürességekre, amelyek folytán ezek használhatóvá válnak.
Már Lao ce idejében is bolondnak nézték azokat, akik nem követték a meddő, sehová sem vezető sürgés-forgásokat, de erre nem valamiféle lekezelő és sértő hangnemben utal, inkább csak tántoríthatatlanul képviseli az égi utat itt a földön, az emberek között, a világban, az országban.
A Rák jeléhez rendeltük ezt az események mögötti történéseket taglaló taót, mint a reinkarnációs múlt területét, a Hold-uralom lélekműködését.
Az önmagunkba vezető misztikus külső és belső út egybeesését.  

MŰVÉSZETPSZICHOLÓGIA

LABRYS

Téged fogva tart
kegyetlenkedésed kéje,
önkényed foglya vagy,

Engem fenyeget
kútmély sötét meredéke,
kitaszítottaké a sebzett szenvedély.

Én kísértem a végzetet!
A művészet elébe megy
pusztulásnak és üdvösségnek.

Mámorrá fokozza a mélység a halált,
gyűrűző örvényen
kegyetlenség vonzza áldozatát.
Átvágja a kéjt és kínt
az áldozati bárd. 

A MŰVÉSZET NESSUS INGE

Hol máshol lehetne a művészet és a pszichológia metszéspontja, mint magában a LÉLEKBEN?

A művészet megjelenít, megnevez, megformál, megfest, eljátszik,
a pszichológia kimond, megítél, rendszerbe illeszt.

„Az író úgy éli életét, mintha ő írná” – ismerjük Paul Valéry megfogalmazását.

L. Tolsztojtól (1828-1910) is maradt ránk egy tükör-mű:

• a Kreutzer szonáta és
• Az Ördög.

Az előbbiben a házasságtörő asszonyról, az utóbbiban a házasságtörő férj lélekrajzát kapjuk. Ez csak az író halála után kapott publicitást. Gyaníthatóan maga Tolsztoj rejthette el a kéziratot a történet személyes vonatkozásai miatt. Ugyanis neki is volt viszonya Jasznaja Poljanában házassága előtt egy parasztasszonnyal.
Ismeretes, hogy a gazdag, főnemesi családban született Lev Tolsztoj műveiben a 19. századi orosz társadalom köznemessége, arisztokráciája, hivatalnokrétege és jobbágysága élete szerepel. Nincs az másként Az ördög című regényben sem:

Jevgenyij Irtyenjev előtt kitaposott út állt az orosz nemesi család révén. Apja, jogi végzettsége és vagyoni helyzete kirajzolta a pályát, amelyen lehet és kell haladnia. Ám az apa halála után kiderül, hogy igen nagy adósság terheli a két fiú örökségét. Jevgenyij, aki akkor a húszas éveiben jár, anyjával a birtokra költözik, gazdálkodásba kezd, bátyját kifizeti a részesedésből.
„Egészségi okokból” szexuális viszonyba keveredik a szép és vonzó Sztyepanidával, akinek a férje a városban dolgozik. A szemüveges, rövidlátó Jevgenyint az erőteljes, életvidám, harsogóan színes és eleven lány mágikus vonzerejébe keríti.
Egy kikocsizás alkalmával felsejlik, hogy ebből a viszonyból egy gyermek születik, de Jevgenyin ekkor házasságra szánja el magát. Elveszi a társadalmilag hozzá illó, rajongó és naiv Lizát, aki akkor került ki az úrilányok nevelőintézetéből. Családi birtokukra költöznek az ősanyák, egy nagybácsi, életük a konvencionális családi programok rendjében és feszültségeiben telnek. Főleg az anyós nyílt ellenségeskedései mételyezik a hangulatot.
Liza első gyermekét abortálja egy megbokrosodott lóval kapcsolatos baleset miatt.
Pünkösdkor Liza nagytakarítást szervez a kastélyban, és Sztyepanida is a takarítóasszonyok közé kerül.
Jevgenyinben feléled a vágy és, a lelkiismeret-furdalás a tőle elvárható magatartás a birtok közösségében, az apai magatartás és nemesi felelősség tekintetében. Amikor Liza másodszor is áldott állapotba kerül, két hónapot a Krímben töltenek, majd megszületik a lányuk.
Ám amikor visszatérnek a birtokra, Sztyepanida mágikus szerelmi varázsa újból életbe lép, és Jevgenyin lelkében hatalmas hasadás keletkezik az elementáris szexuális vonzalom és a társadalmi osztályához méltó életvitel között. Természetesen a feleségének nem tudja bevallani, mi áll az őrlődései mögött. Megválasztják elöljárónak a körzetben, kezdene kinyílni előtte az apai örökség társadalmi perspektívája, nem tud szabadulni Sztyepanida árnyáról.
Főbe lövi magát.

Tolsztoj egy mási változatot is megír könyvében:

Sztyepanidát lövi le, felvállalja tettét,
a bírósági tárgyaláson azt állapítják meg, hogy „múló természetű elmebajban szenved”, ezért egyházi vezeklésre ítélik. Kilenc hónapot fegyházban, egyet kolostorban tölt, ahonnan megrögzött alkoholistaként tér vissza.

A regény azzal a pszichológiai megállapítással zárul:

Ha Jevgenyin elmebeteg volt, amikor a gyilkosságot elkövette, akkor minden ember az, legnagyobb mértékben pedig éppen azok, akik másokban felfedezik az elmebetegség nyomait, amelyeket magukban nem ismernek fel.

Pszichológiailag a könyv a dimenziók átjárhatóságát és átjárhatatlanságát írja le, a családi tudattalanból a társadalmi tudattalanba való átemelkedés kudarcát.
A feudális rend bomlása idején az arisztokraták, egy részében feltámadt egyfajta részvét és együttérzés a nemesi előjogokkal nem rendelkező rétege felé, másfelől a liberális és proletár öntudat is aláaknázó volt a társadalmi rend életében. Ez látványosan a francia forradalommal kezdődött, de Ferenc József osztrák-magyar császár fiának, Rudolfnak a rejtélyes halála, vagy öngyilkossága, vagy nálunk Károlyi Mihály története is erről szól.
A társadalmi osztályhelyzet furcsa megkérdőjelezése és megingása egyesekben spirituális kaput nyit meg, másokban súlyos meghasonlást idéz elő. Mint például gróf Széchenyi István halála.

Pszichológiailag ezt úgy foglalhatjuk össze:

• az ember övön aluli és felüli,
• anyagi - szellemi,
• élete lényegében az egóján való felülkerekedése jegyében zajlik,
• ez a spirituális út legfontosabb küszöbe.
  

Nem kerülhető meg a kérdés, ki az „ördög”?

Sztyepanida, a csábító,
Jevgenyin, az esendő,
a fékezhetetlen nemi vágy,
vagy maga az író, aki élete eme titkos epizódját művészetbe ültette át,
akinek vallásossága olykor profetikus magasságokba szárnyal,
ráadásul mottót is a Bibliából választ könyvéhez.

Az irodalom ismeri Hyde és Jackié hírhedt történetét, aki váltva éli ki profán és tisztességes hajlandóságait, és a döntés helyett inkább lebukik és belehal etikai dilemmájába.

Az Oroszlán jelhez rendelődött a művészetpszichológia, a naparanyhoz.

ALKOTÁSLÉLEKTAN

Ki tudja, valóban létrejön-e minden alkotás, amelynek létre kell jönnie, miként arra oly sokszor utalnak lakonikus megjegyzéseink:

• minden ki- és elmondatik, aminek el kell hangoznia,
• minden úgy jó, ahogy van, semmit nem kell változtatni,
• hagyni kell a dolgokat a maguk útján haladni, etc.

Ezeknek a megjegyzéseknek van egy hamis csengése, valamiféle álelfogadás, álnyugalom, álbelenyugvás. Ennek értelmében az úgy volt jó, hogy Bartók Béla „tele csomaggal” távozott. Szedő Dénes egy ízben úgy nyilatkozott, jobb Hamvasnak, hogy nem írhatta meg a műveit. Vélhetően arra célzott, hogy nem kötött alkut kora politikájával. Hamvas Béla pedig azt állította, ha a művek megíródnak, azzal a mű készen van. Mindegy, hogy publikálják-e, vagy sem, mert:

• Elég, ha egyetlen ember válaszol a szfinxnek!
• Ha valaki magányos hegységben, elhagyatott barlangban az igazságot elgondolja, az az igazság a földről nem távozik többé.

Azt is látjuk, hogy a legnagyobb boddhiszattva tettek - mint Például Kőrösi Csoma Sándor tibeti szótára – a legnagyobb ínség, szenvedés és megpróbáltatás révén jönnek világra. Vagy gondoljunk olyan tettekre, mint

• Róma felgyújtása Néró által,
• az alexandriai könyvtár elégetése,
• Herosztrátész tettére a Diana templom kapcsán,
• a Goetheánum tönkretétele etc.

Ezeket is helyén való dolgoknak kell gondolnunk?
Az alkotásokkal kapcsolatos élet-halál harcok markáns történetek:

Galois (1811-32) a modern algebra és csoportelmélet megalkotójának egy kézirata egyszerűen elveszett, amelyet Cauchynak az akadémiára kellett volna eljuttatnia. Matematikai pályájának súlyos akadályoztatása után 19 évesen belevetette magát a politikába. Forradalmi tevékenysége miatt börtönbe is került. Végül egy nőügyi sérelem miatt vívott párbajban halálosan megsebesült. Utolsó éjszakáján vetette papírra korszakalkotó csoportelméletét. Az ágya mellett virrasztó bátyjának az mondta: „Ne sírj, nekem minden erőmre szükségem van, hogy 20 éves koromban meg tudjak halni!”

Nem kevésbé drámai John Harrison (1693-1776) kronométerének a históriája sem.

Az angol kormány 1714-ben a földrajzi hosszúság pontos meghatározását szolgáló kronométer készítőjének 20000 fontos díjat tűzött ki. J. Harrison yorkshirei kárpitos, később órásmester több, mint 30 éven át dolgozott ezen a kronométeren. 1762-ben, immáron a negyedik kronométerével egy Plymouth és Jamaica közötti utazás során mindössze 5 szögmásodperces hibát találtak. A díjat azonban visszatartották. Végül 1773-ban – 3 évvel halála előtt – 5000 fonttal szúrták ki a szemét, mondván, hogy „csak” egy képzetlen órás, és a műszaki leírást is visszatartotta. A hosszúsági körök azóta Greenichnél kezdődnek. Történetéről az angolok filmet is készítettek, Jeremy Irons főszereplésével.

Nem hagyhatjuk ki a sorból W. A. Mozart Requiemjét sem, vagy az álomban született felfedezéseket.
Érdekes a története Coleridge Kubla töredékes, torzóban maradt költeményének.

A szerző elbeszélése szerint a vers álmában fogant. Akkoriban egy magányos tanyán élt. Egy napon bevett egy fájdalomcsillapítót, elaludt, és ezen idő alatt született meg a verse. Amikor felébredt, nekiállt, hogy papírra vesse. Ám mintegy 24 sor leírása után megjelent egy látogató, „egy Pollocki ember”. Érezte, hogy nem küldheti el. Mintegy egy órányi beszélgetés után folytatni és befejezni akarta volna a verset, de döbbenten tapasztalta, hogy az teljesen elszállt.

Mindezekből azt kell látnunk, hogy jelek, titokzatos egybeesések, leküzdhetetlen akadályok, segítő inspirációk, olykor csodaelemek segítik, vagy hiúsítják meg alkotások világrajövetelét.
„Az író úgy éli életét, mintha ő maga írná” – mondja Paul Valéry.
Az egész emberiség emlékezetét, Akasha Krónikáját hordozó lelkünk belső végtelenében minden készen van, befejezett egész, csak a KULCSOT kell hozzá megtalálnunk, amely egyfelől személyes sorsunk, másfelől a korszellem és az aktuális pillanat kiszámíthatatlan egybecsengése.
Az anyag és a szellem küzdelmét minden alkotásban fellelhetjük, a paradox azonosságban:

• a szellem formát öltés és kifejeződés híján „elvész”,
• az anyag szellem nélkül széthulló, üres, múlandó, hiteltelen.

Az ego-határon is át kell lendülnie a vérbeli művész veretes művének. Az egónak mintegy fel kell áldozódnia az öröklét oltárán, mert a művek nem a hírnévért és az anyagi jólétért jönnek létre, hanem a közös üdvösség kultúr célját, az egész emberiség közös üdvének emelését szolgálják.
A bölcs kincset hord daróc ruhában, írja Lao ce. „Alkotni, adni, majd visszavonulni, ez az égi bölcsesség” – olvashatjuk a 9. versben.
Mindezekből talán kiviláglik, mennyire nem a hiúság, a hírnév, az ismertség mennyiségi mutatói alapján mérlegeli az alkotáslélektan a műveket és alkotóikat.
Az is látható, hogy a szakrális jelleg annyiféleképpen bukkan elő, ahányan nekiindulnak a hatalmas akadály megmászásának. Mert alkotás ügyben belső hegyről van szó:

belső akadályról, önellentmondásról, kételyekről és kishitűségekről, ugyanakkor tántoríthatatlanságról, önaláakná-zásról, alázatról és elhivatottságról, és nem utolsó sorban áldozatokról az értékrend alakulásának folyamatában, amelyeket mind magának az alkotónak kell leküzdenie, megoldania. Hiszen a „Pollocki ember” is mi vagyunk, akik félbeszakítjuk magunkat.

A nagy alkotóknál mindig kirajzolódik a sorsfázisok és a művek egybeesése, mint például Michelangelónál a Dávidtól a Mózesig tartó ív. Weöres Sándor pedig így fogalmaz:

Csak játék, mondja dalomra a kortárs,
s az utókor mit sem szól rá, elfeled.
Verseimet ajánlom a falaknak,
úgy írtam őket, amint jól esett.

Az alkotásoknak is megvan a maguk frekvenciatartományuk, mint a hangoknak. Ezáltal tudnak rezonanciát kelteni az évszázadok áthidalásával.

Életünk 4 nagy misztériuma:

A Szűz jelbe tettük az alkotáslélektant, Szűz Mária jelébe, aki a Messiást hozta a világra.

ZEN

ÖRÖK JELEN

Ha lehullik létemről
a tér s időkorlát,
s mindent felismerve
itt halott leszek,
túlnan, örök életre jutott,
mert fellobban lángom,
s az leszek, aki vagyok,

térdre hullok a Láthatatlan előtt,
s homlokot hajtok.

A PILLANAT VALÓSÁGA

A lefordíthatatlan szavak markánsabb felszólító jelleget, hatékonyabb jeleket hordoznak, mint a megnevezett, fogalommal körülhatárolt kifejezések és mélyebbre hatolnak a lélekben.
A zen nemcsak a szavakkal bánik fukarul, de nincs erkölcsi kódexe, nincsenek szertartásai, kérdésre gyakorta egy másik kérdéssel válaszol, „vallás előtti vallásnak” is mondják, az erkölcs felett áll, nem bonyolódik túlságosan a külső dolgokba, de a belső ürességet sem favorizálja, az értelmezések és kommentárok pedig különösen messze esnek tőle.
Természetesen lényege az IGAZ TUDÁS, a LÉTEZÉSHEZ MAGÁHOZ KAPCSOLT, de nem filozófia, nem tanítható, módszere nincs. Szemlélődés és tűnődés révén mindenki maga tapasztalhatja meg, élheti meg a PILLANAT VALÓSÁGÁT, magyarázgatás és értelmezés nélkül.
Jelen írás sem a róla szóló ismereteket kívánja szaporítani, csupán pszichológiai vonatkozásaira kíván utalni, mivel minden „okkult tudomány” a lélekről, a létről, a tudatról, az üdvről, illetve ezek kapcsolatáról szól.
Ez a történés szférája, a látható és láthatatlan világ paradoxonja, miként az minden koanból kitűnik. Minden ember életének van egy koanja, más szóval kérdése, problémája, feladata, kihívása, amelyre a választ és megoldást saját magának kell és lehet megoldania.

Ez a zen. Mert a kérdés és a válasz is bennünk van:

• Akarni úgy, hogy nem akarni.
• Elérni anélkül, hogy megpróbálnánk elérni.
• Az értelmetlenségnek igen sok értelme van.
• Minden zen.
• A fú önmagától nő.

Ilyenféle mondatok keltik fel azt a légkört, amely egyszerre könnyed és elmélyült, célzatos és spontán, irányított és szabad mozgású, amelyben mindent megteszünk, de a kegyelemben nem kételkedünk.
Az élet a jelenben zajlik, a pillanatban.
A pillanat hordozza azt a valóságot, amelyet oly ritkán sikerül felismernünk, megragadnunk. A lényeglátás a mostban van. Terápiás folyamatokban ZEN PILLANATNAK nevezzük, amikor a kliens hirtelen ráébred a valóságra, felismeri problémáját és túlemelkedik azon.
A PILLANAT VALÓSÁGA
A VALÓSÁG PILLANATA

felvillan, elvillan,
megfoghatatlan és láthatatlan,
de nyomot hagy, mégis van.

A versírás is egyfajta zen:

• a szavak ritmusa, zenéje, menetelése, hangzása, ríme,
• a képek vonulása, felidéződése,
• a gondolatfutamok,
• a szívbemarkoló hatás,
• a szép/jó/igaz felbukkanása a pillanatban,
• etc.

megannyi megközelítés a vers (zen) titkának, miként arról Weöres Sándor A vers születése című tanulmányában is ír.
A zennek a költészettel való összecsengését híven fejezi ki egy japán versforma, a 17 szótagbók álló haiku:

Kérdésre kérdés
minden a zen mindenütt
a válasz bennünk.

Nem lenne azonban helyes műfajt rendelnünk a zen mellé, mert az egyoldalú kiemelés lenne az átfogó zenről, amely nem szorítható be a művészet kategóriájába. Miként a zen szellemérőé sem szerencsés megfogalmazás beszélni, mert ez a birtokos szerkezet elvisz a valóságtól. Ugyanis maga a zen szellemi jelenség.
Az a szakralitás, amelyet mindenütt keresünk, csak nem látván a fától az erdőt, oly ritkán látunk meg. Ezt fejezte ki Szedő Dénes egy ízben, amikor azt mondta nekem: „Szörnyen nehéz köveket görgetsz te, kis Ruth, pedig egy falevélben is benne van az Isten!”
Mert Isten, Valóság, Igazság, Szeretet, Létezés ez mind ugyanegy, csak ezernyi formában láttatja, hallatja magát. A láthatatlan, a belső erő, amely formát öltött a teremtésben, önmagától való, kezdettelen, a lét életritmusában öltött testet. Ez van a természetben is:

A FŰ ÖNMAGÁTÓL NŐ

A fű önmagától nő,
az álom spontán jön,
szíved fény magva éled,
szendergő emléked.

A fű önmagától nő,
az élet életből fakad,
a félelemmentes élet boldog,
szárnyra kapott pillanat.

PSYCHOSOPHIA

PARADOXONOK

Hívjuk segítségül a Plútó bolygó imaginatív erejét a látszat és a valóság képeivel egy álmon át a psychosophia témájának taglalásánál:
Sötét szobában voltam, egy lebombázott városban.
Ahogy mentem, egyszer csak azt éreztem, hogy valaki belelök, vagy belelő egy gödörbe. Ez a gödör egy tömegsír volt, tele csontvázakkal.
Én is csontvázzá váltam pillanatok alatt, de az én csontjaim fénylő pontokból alakultak, azokból rakódtak össze.
Kiszálltam a sírból, embereket láttam menni az utcán kabátban, kalapban, lehajtott fejjel.
Valahogy keresztül hatoltam rajtuk, testetlenül, mintha szállnék, lebegnék. (M.H- álma)
Ebben az álomban fénylő csontvázpontok lebegnek a lélek lajtorjáján, amely az eget köti össze a földdel. Ezek a fénylő pontok a MISZTÉRIUM MAGNUM, vagyis a végtelenséggel való folytonos kapcsolatunk, a múlandóságon át, a csontokban őrzötten.
Ez a szellemmel átitatott lélek bölcsessége.
A világ és az élet lélektani megismerésének útja.
Saját személyiségünkön, sorsunkon, élettörténetünkön keresztül.
Személynek lenni a megszólíthatóságunkat jelenti.  Hamvas Béla szavaival élve:
„Korunkban a személyiség a szakralitás hordozója.”
Minden, ami létezik, az örökkévalóban létezik. Ezt a múlandóság világából megfogalmazni és megélni eléggé paradox.
„Amit megölnének, nem lesz meddő” – olvashatjuk a Tao te king 36, versében. Ez is paradox, az életvágy és halálkészültség kérdése, csakúgy, mint a tudatos és tudattalan lélekműködés alkímiai tégelye, ahol az ütközetek és változások zajlanak, olykor pedig komoly törésvonalak alakulnak ki. Ilyen például a pszichózis, az elmebetegség, a bűnözés, a gyilkosságok, a különféle megszállottságok. Mert az élet és halál kérdése is a paradoxonok világába tartozik, az a bizonyos sokat feltett kérdés, hogy minek élünk, ha úgyis meg kell halnunk? Vagy Lucifer szavaival élve:
Mivégre az egész teremtés?
Dicséretedre írtál költeményt!
Az általános halálfélelem mellé még odaszegődik az édenkerti átok, amely egyfelől a tudatlanságunkról szól, másfelől a fájdalmas világrajövetelünkről és az arcunk verítékével keresett kenyerünkről, és a mindezekre rakodó tengernyi szenvedésről, egyszóval a létforgatagról.
De Lao ce azt mondja, akinek az életére törnek, abban megerősödik az élni akarás, előjön a belső, lelki ereje, megsokszorozódva, termékennyé válva.
Ellensúlyozódik a létforgatag az ÜDV kérdésével, amely lényegében azonos, csupán a nézőpont ellentétes.
Vagyis az akadályoknak, a kontraszt környezetnek, a kísértéseknek és próbatételeknek hatalmas szerep jut a lelki megfinomodásban, a puszta megélhetésen túlmutató értékek kimunkálásában, mint: a tudás, a létértelem, az idő és időtlenség kérdése, a Teremtő és a teremtett világ tisztelete, az ember és emberiség összetartozása, a sors és az újraszületések témája, a hit és szeretet mindenható ereje, és nem utolsósorban önismeretünk.
Mindezek között talán legfogasabb ügy a múlandóság és öröklét kérdése, az ember halandó és halhatatlan mivolta, az életerő öröktől fogva létezése, kezdet és vég nélkül.
Ezeket hidalja át a psychosophia a tudatos és tudattalan lélekműködés egybelátásával.

PARADOXONOK

 

Megérteni az érthetetlent,
elfogadni az elfogadhatatlant,
megnevezni a neve-nincsent,
kimondani a kimondhatatlant,
meghallani az alig hallhatót,
ez AZ ÉGI BÖLCSESSÉG.

Formálni a zavarosból tisztát,
megláttatni a lényeg igaz magvát.

Azért élünk, amiért meghalunk,
azért halunk meg, amit életünk megtagadott,
mélylelkünkben az élet- és halál lenyomatok.

Látszat és valóság egymást éltetik,
fény és árnyék kergetőzésében álom és ébrenlét forgóajtózik,
a buta és a bölcs összetartozik.
Sorsunk: jellemünk,
az akarat gát,
idő és időtlenség formálja egymást.
A lehetetlen lehetséges,
a lehetséges lehetetlen.
A tudatos tudattalan,
a tudattalan tudatos.

A szellem sorsa a világban paradox:
Isten a világban,
a világ Istenben azonos. 

VALLÁSLÉLEKTAN

VALLÁSOS SZÜKSÉGLET ÉS VALLÁSI KULTÚRÁK>

Az embereket sokféle szükséglet, vágy, kielégületlenség hajtja. Ezek kategorizálásairól bőséges irodalom áll rendelkezésünkre. Ezúttal, mint szellemi szükségletről szólunk a vallásról, a hitetlenségről és a vallási kultúrákról.
A szó etimológiáját tekintve a „vádol” ige tőváltozataiból alakult ki, mint megvall, kinyilvánít. Ebből lett a vallat, vallás, vallatás, a vallástalan kifejezések sorozata. Teológiai értelemben úgy is fogalmazhatunk, hogy az isteni kérdésekre adott válaszunk, amelyeknek intézményesült formái a legrégibb időktől kezdve hagyományozódnak, és nemcsak a kultúra, hanem az államvallások részét is képezik
Szervesen kötődik a HIT kérdéséhez, a személyes meggyőződéshez, amelyről Krisztus a hitetlen Tamásnak azt mondta: „Boldogok, akik akkor is hisznek, ha nem látnak.” (Jn.20/29)
A vallás – tehát amit megvallunk – valamiképpen a hit köntöse. Ám olykor rosszul szabott ruhának tűnik, nem igazán testreszabott. Olyan ez, mint a hamis hangvétel: valamit ki akarunk fejezni, de a szavakat nehezen találjuk ehhez, amit pedig kimondunk, idegenül kopog a fülünkben.
A hit magától értetődik. Fölösleges firtatni, mire vonatkozik, mire irányul. Felaprózzák az energiát, ha részletezzük, hogy Istenben, az életben, a sorsban, az emberiségben, a szeretetben hiszünk-e. Az ilyenfajta kutakodások felaprózzák azt a csupa nagybetűs HITET, amelynek a lényege az üdv, a létezés misztériuma. Aprópénzre váltás az is, ha a szerencsében, a gondviselésben, a megváltásban hiszünk, amelynek következtében vígan vétkezhetünk tovább, következmények nélkül.
Még a mai időkben is beszélünk úgynevezett természeti vallásokról, a primitívnek mondott emberek babonás hitekkel átszőtt szokásrendszeréről. Ez jól ellensúlyozódik az intézményesült vallások dogmarendszerével, amely cseppet sem előbbre vivő, mint a primitív hiedelmek. Nem nehéz az analógiát látnunk a természeti népek inkább Hold-vallásnak mondható gyakorlata és a tudattalan lélek mitikus munkamódja és jelenségei között, valamint a kultúr vallások racionális szerveződése és a domináns agyféltekénk működése között.
Az időszámítás nagy vízválasztó ebben a kérdésben, nem is csupán „új”, hanem „az” időszámításról kell beszélnünk:

• az időtlenből az időibe való áttevés racionális műveletéről
• az időben való strukturálásról,
• amely valamiképpen egyesítette a Hold-időszámítást (28 napos holdhónap) és a Nap keringéséhez kötött évet. Tekintve, hogy az év 365 napból áll, a kör pedig 360 fokos, az illeszkedés nem lehet tökéletes. Egyébként is kettéválik a természetes bolygómozgás és az időszámítás. A Gergely-naptár ezt korrigálta, amikor 1582. okt. 15-én, mintegy 10 napot „elvéve” okt. 4-re állította a naptárt.

Ami miatt a fentiekben az „az” időszámításról tettünk utalást, annak oka a keresztény valláshoz kötődő isteni kinyilatkoztatásban van. A Mt. 2. részében ezt leírva találhatjuk:

• a Szentlélektől fogant szülöttet IMMANUELNEK nevezi, amely azt jelenti: „Velünk az Isten!”,
• úgy is fordíthatjuk: bennünk az Isten,
• hiszen Isten fia emberként jött a világra, mi emberek pedig isteni szikrát hordozunk a szívünkben.
• Ez a nem fizikai megtermékenyülés egybecseng az egyiptomi történettel, amelyben Ízisz Ozirisz szemsugarától termékenyül meg.
• Látnunk kell a szent és profán időt a történésben.
• A KERESZT a lét koordinátája: a vízszintesből a függőlegesbe való emelkedés jelképe.

A misztérium fontos eleme, hogy az evangélium lényegében az ÖRÖK ÉLETRŐL szól, amely a halálból való feltámadásban fejeződik ki. Ám ehhez a szentséghez Heródes csecsemőgyilkossága is hozzátartozik. Ismeretes, hogy amikor meghallja a „zsidók királyának” betlehemi megszületését, elküldi a napkeleti bölcseket, tegyék tiszteletüket, majd jöjjenek vissza, hogy ő is elmehessen. Ám a háromkirályok álmukban intést kapnak, ne térjenek vissza. Heródes pedig legyilkoltat minden két évnél fiatalabb kisdedet.
Mária és József Egyiptomba menekül a kis Jézussal.
De őt 33 éves korában keresztre feszítik, amelyben Júdás árulásának is része van.
Harmadnapon feltámad.
Ennek a misztériumnak a dramaturgiai rituáléja kimeríthetetlen üzeneteket hordoz a valláslélektan számára:
a kereszt függőleges tengelyén alakíthatjuk ki értékhierarchiánkat, az önmagunk fölé való kerekedésben, a folytonos megfinomodásunkban.
Természetesen a keresztény vallás is napvallás, a FÉNY születéséről szól, hiszen Karácsonykor, a Nap a Bak havában kezdődik az év fényesebb fele, a növekvő nappalok ideje.
Az alvás időszakában naponta kettészakadunk, a földi kötelékek szorításaiból a kozmikus erőkhöz emelkedünk.

A szellemi szükségletből indítottuk témánkat.
A HOMO RELIGIOSUS lélekmélyi, transzcendens szükséglet, amely visszavisz bennünket saját közepünkbe, isteni eredetünkhöz.
Lehet, hogy a Vízöntő korszakban új isteni kinyilatkoztatásban részesülünk.
A modern ember vallásos érzülete kevésbé kötődik helyekhez, időpontokhoz, személyekhez, liturgiákhoz, a zarándoklatok nem biztos, hogy közelebb visznek bennünket az élményhez:

• ISTEN MINDENÜTT JELEN VAN,
• ez a jelenlét átszövi a mindennapok minden pillanatát és tettét,
• a modern ember önmaga mestere kell, hogy legyen, belső hangja, felelőssége, szabad választása vezérli.

Ettől persze még a hét hetedik napja, a vasárnap - Nap-nap, miként a többi napok is a bolygókhoz kötődnek.
A Teremtő, a teremtés és az emberek közötti békét a helyes istenismeret, az istenfélelem, az igazság és a szívekbe írt evangélium állítja helyre és tarthatja fenn.
A kentaur égre ajzott nyila, hű kép erről a valláslélektani folyamatról.

JÓGA

JÓGA

                                                                                      
                                                              mottó:
                                                              Sorstáblán őrzött hieroglifa,
                                                              szent fogadalmi epigramma.

Újuló fájdalmakból rak bástyát
az örömöktől megrabolt élet.
Ínségben fogant ima tornyát.

Árnyékot vet a hordalék orma,
meddő félhomályon sors kísért.
Mi emelhet a fájdalmon túlra?

Szentség és gonoszság ködárnyai,
lépteimre rebbenjetek szét!

Tébolyból tákolt táguló falak
a szavak súlyától szétmállanak.

Izzó magma a szenvedés titka.
Lángtestű fémlavina szökik fel,
kőeső, tajték, fémkönnyes plazma.

Forrponton fordul a fájdalmas kőkocka.
Éjörvény sodra nappalba vált át.
Megtört a hallgatás fogadalma.

A teremtő szó túlélte a bűnbeesés átkát.
Felszítja a jóga az éberség lángját
lélekjátékunk színpadán.

Eljátsszuk életünk újra és újra,
hang, kép gondolat titkos fókusza.

Az egész világ egyetlen lélek,
a legutolsó pillantás befelé réved.

Ami nem halhat meg,
az alkotásban lel újólag életet.
                                                    (1973)

 

 

A JÓGA ÖRÖK.
NEM AZ EMBER TALÁLTA KI, VAGY FEL.

Ismét egy lefordíthatatlan szó, bár eszmeileg az igával, a járommal szokták összefüggésbe hozni, önmagunk legyőzésével, a test és lélek kapcsolatával. A pránajáma, vagyis az „első energia” áramlása bennünk és általunk, összekötő híd az anyag és a szellem között. Az ászának sem testgyakorlatok, inkább lelkiállapotok, lelki magatartást fejeznek ki, belehelyezkedést, illeszkedést a tér erővona-laiba, amely által átadhatjuk magunkat a jóga szellemének. Ne gondoljunk tehát gyakorlatokra, rituálékra, előírásokra a jógával kapcsolatosan, amelyeket követnünk kellene, mert a jógában lelkünkből, belülről, önerőnkből újulunk meg folyamatos állan-dósággal. Az egyesülés, a kötődés és ellenőrzés együtt van ebben a lelkiállapotban, Ez az egyesülés az igazi lényünkkel és a világerőkkel való eggyé válást jelenti, az összetartozás megélését.
„Ha nem vagy máris jógi, úgy soha azzá nem válhatsz.” – olvashatjuk Mohán Singh szútráiban. Ez híven utal arra, hogy A JÓGA AZ ÉLET ANYANYELVE:

• a gondolat,
• a kedély,
• az emlékezet,
• az akarat magas fokú kiképzése.

Életút, amelyen nincs sietség, türelmetlenség, erőszak, görcsös akarat, rivalizáció. Onnan indul, ahol éppen vagyunk, és lépésenként halad. A szorongásmentes kedély már önmagában is „egészséget” jelöl, a lekötöttség és betöltöttség tettre kész állapotát, a teljes életet.
A gondolat / sző / tett hármasságában, illetve azok egységében vitt élet maga a mérték a viselkedésben, a helyes magatartásban, amelynek kísérője a helyes testtartás egyenes gerinccel, a nyugodt légzés, az érzékek feletti uralom, a figyelem összpontosítása, az elmélyülés és a derű.
A „felszabadulás” (= tudatlanságtól való megszabadulás) a tevékeny életen keresztül vezet. A puszta elmélkedés tettek nélkül nem sokat ér.
A jóga egyetlen célja a nagymesterek fogalmazásában, a nemtudás megszüntetése, megszűnése. A nemtudás az AVIDJA, a nemlátás. Minden szenvedés gyökere:

• a szellemi rövidlátás,
• az átfogó szemlélet hiánya,
• az egyoldalúság.

Rengeteg ágazatot műveltek ki az idők folyamán, ehelyütt csak hármat idézünk:

• Bhakti: szeretet,
• Dnyána: bölcsesség, helyzetek
• Karma: cselekvés.

Ez utóbbi a sors, a tettek következményei, a helyzetek, viszonylatok alakítói a világban, az emberi kapcsolatokban. Kegyetlen, könyörtelen, Szaturnikus kényszerűségnek tűnhet, pedig valójában az igazságról szól. Az önző, érdekvezérelt, haszonleső cselekedetek ellenpólusa, amely túlemel a jutalomért történő aktivitásokon, egy szabadabb és nemesebb szférába, a nyugalom és kötöttségektől mentesebb rezgéstartományba. Akiben a nem ártás megvalósul, annak jelenlétében megszűnnek az ellenségeskedések, csakúgy, mint az igazmondás is igazságot teremt, a nem lopás pedig maga a kincs, azáltal, hogy nem fizet a lelkéből árat, amely mindig roncsoló hatású.
Rengeteg rossz hajlam és téves tulajdonság roncsolja a lelket, szétszórja az energiát, vagy kiszáradáshoz vezet. Ilyenek:

• VII. Szahaszrára csakra, az ezerlevelű lótusz, fejtetői központ,
• a tiszta tudat, a rózsa, az aranyvirág, a naparanyi megistenülés.
• VI. Ádnya csakra, a harmadik szem, vagy homlok csakra, a tobozmirigy vetülete.
• V. Visuddha csakra, a torok, a mássalhangzók kommunikációs centruma.
• IV. Anáhata csakra, szív központ, a 12 dimenziós szeretet mandalája.
• III. Manipura csakra, a solar plexus = napfonat, az örökké égő tűz, a teremtő fény, az emésztés hője, a tumo
• II. Szvádhisthána csakra, a poláris dinamika, az Én – Te központja.
• Muladhára csakra, az életfa gyökere.

ÁMOR FÁTI, vagyis sorsunk szeretete fontos összetevője a normális életérzésnek. Elégedetlenkedés nélkül beleilleszkedni az adottságokba, mindabba, ami van: társadalmi, történelmi helyzetbe, sorsba, családba etc. Hallgatni a természet zenéjét az erdőzsongásban, a madárdalban, a patakcsobogásban, a tengermélyi csendben.

Telítődni az illatokkal, az ízekkel, a színekkel, amelyek végső soron rezgéstartományok időzni:

• az erényekben,
• a légzésben,
• az ászanákban,
• a koncentrálásban,
• a szemlélődésben,
• a tűnődésekben.

Ha megtanulsz

• madárként repülni,
• szellemként áthatolni a falakon,
• atomként hasadni,
• bolondot és gyávát alakítani,
• „kövekkel” táplálkozni, akkor tökéletes jógi vagy.

A Szaturnikus Bak jel maga „a” jóga.

ASZTROLÓGIA

AKASHA KRÓNIKA

A világ szellemi rendjének misztériuma a világban dúló ellentétes erők titokzatos egymásra utaltságában, összefüggésrendszerében, paradox dinamikájában van. Ráadásul ezt nem külső szemlélőként lehet mintegy vizsgálnunk, hanem résztvevőként, benne élvén, saját haladásunk által és annak jegyében kell látnunk, felismernünk. Mi emberek, mint Isten teremtményei, alászállunk testet öltésünkkel az anyagi világ sűrű mélységeibe, hogy ott megismerhessük az idő, a tér, az elkülönült individualizmus, a betegség, a bukás, a halál ellenmenetét, amely a teremtő erővel, a szeretettel szemben működik, amely a FÉNYT mintegy felaprózza elemekre, annak világosságát és melegét a sötétség és a hideg erejével ellensúlyozván. Az élet örök körforgásában ily módon még az „öröklődés” ténye is benne van az inkarnálódás folyamatán keresztül. A gravitáció a földhöz köt bennünket, az öröm, a képzelet pedig túlemel ezen, szárnyakat ad. Eme látványos, lefelé és felfelé húzó erő mégsem szakít ketté bennünket, mert a MÉRTÉK szerint működik, miként a légzés ritmusának is van egy váltópontja a ki- és belégzés között, vagy a két koordináta tengely is metszi egymást az origóban. A horoszkópnak is van két tengelye, az aszcendens-deszcendens, és az MC – IC, amelyek a felkelő és lenyugvó Napot, illetve az ég tetőző- és mélypontját jelölik, a delet és az éjfélt.
Az anyagi és érzékfeletti világ határvonalán vagyunk, ha egy horoszkópot tanulmányozunk, vagyis az égbolt planétáit a lelkünkben ismerjük fel. Ez nem sokban különbözik a nyelv misztériumától, a beszédtől, amelyben a hang szellemi energiája a szó formájában ölt testet. Szavakban és mondatokban, miként a Tabula Smaragdina 13 mondata az egész teremtési folyamatot megfogalmazta.

Ezeket a mondatokat nevezik Akasha Krónikának, a fénylő lényeg kinyilatkoztatásának a lefordíthatatlan szanszkrit szóval. A világ kezdete óta megtörtént események, és ezek értelmi- érzelmi-akarati holdudvarának képei, dimenziói. Ezoterikus, misztikus, okkult ismeretek, amelyek az ember és a Teremtő kapcsolatát, az ember világegyetemben lévő helyét kutatják, taglalják. Más szavakkal a transzcendens valóságot. Ebbe beletartoznak idői vonatkozások, például az aion, a zodiákus körforgásához kapcsolt időegység, az arkhónok, vagyis azok a földi uralkodók, akik a titkos tudást őrzik, és egyáltalán azok a titokzatos síkok, amelyeket egyfelől lelki rétegeink, másfelől a magasabb világok tartalmaznak.
Amikor azt mondjuk, hogy a bolygók archetípusok, ezt fejezzük ki. Maga a 12 osztatú zodiákus kör a polarizáltságok dinamikus egyensúlyának tekinthetők:

• az úgynevezett pozitív és negatív töltésű jelek vonatkozásában,
• az elemek rendjében,
• a minőségek tartományában,
• az égtájak jelölésében,
• az évszakok helyeiben,
• a sorsterületekben,
• a fényszögek dinamikájában.

A bolygók archetípusok, s mint ilyenek, a foglalkozásokat is tartalmazzák:

 

	uralkodó, atya, férfierő,
	anya, csalás, múlt, történelem, női erő,
	a határjáró, a mozgékonyság, a leleményesség, a matematika, a nyelv, a beszéd, a közvetítés,
	harmónia, szépérzék, művészetek, a szerelem misztériuma,
	a harcos, a kezdeményező,
	jog, politika, vallás,
	a bíra, az idő és a sors ura, a Küszöb Őre, A zodiákus többrétű jelentéstartalma korrelál uralkodó bolygóinak alaptermészetével.

Azt is tudnunk kell, hogy a Golgotai Misztérium mély nyomot hagyott az Akasha Krónikában. A horoszkóp egyébként is több szinten adja a titkát, itt természetesen nem a köznapi jóslásokra gondolunk. A Golgotai Misztérium az örök, elpusztíthatatlan életre irányítja figyelmünket, és a szellem sorsára az anyagi világban:

• a felaprózódásra,
• a szétszórtatásra,
• a sötétségre, amely a világosságot nem fogadja be,
• a tanúbizonyság személyességére,
• a „csodás” gyógyulásokra,
• a szívfacsaró nyomorúságokra,
• a szeretet mindenható erejére.

A Halak aion a lélekóceán jegyében írja le az ember üdvtörténetét. A XVI. század nagy tudatos és tudattalan lélek ütközete, a reneszánsz, a reformáció, a 30 éves háború, a nagy alkotók, csillagászok megjelenése a Földön akár hívórímnek is mondható jelenlegi, Vízöntő korba való átmenet idejére.
Az asztrológia reneszánszát éljük.
A három új bolygó felfedezése három fontos transzcendens pszichikai képességet is jelöl:

	az intuíciót,
	az inspirációt,
	az imaginációt.

a társadalmi forradalmak, az atomkorszak és a technikai civilizáció mellett.
Már a 20. században felfedezett, leírt és kutatott tudattalan lélekműködés is forradalmasította a pszichológiát, az asztrológia és más okkult ismeretek ezt folytatják. Igaz, hogy ez utóbbiak egyelőre a szakma csak egy szűk rétegéhez ért el, mint ahogyan a holisztika is keveseket ragad magával. Az ateista és materialista irányultság sokak lelkében vert gyökeret a pszichológusok körében is.
Bizton állíthatjuk, hogy a horoszkópnál átfogóbb személyiségképet semmilyen teszt nem tud nyújtani maga az Asc, amely kijelöli a sorskör kiindulópontját:

• a Nap elhelyezkedése, amely az életerőre utal,
• a kettő harmóniája vagy diszharmóniája elementárisan és fényszög kapcsolatban jelzi a belső önellentmondásokat, ambivalenciákat. Pl. egy Rák aszcendens az érzelmi ragaszkodás, a sebezhetőség lehetősége, a Vízöntő Nap a szabadság, a függetlenség jelölője.
• a temperamentum,
• a férfi és női erők aránya.
• a rejtett aszcendens, amely az elemek, a kar-dinalitás, valamint a pozitív és negatív erők számszerűsített megoszlásából számítható ki,
• az uralkodó bolygó helyzete,
• a kiemelkedő képességek jelölése,
• a fényszögek által jelzett feszültségek és harmóniák,
• a pentagrammok által jelzett magasabb megoldások,
• reinkarnációs utalások, etc.

Mindezeket természetesen ÖSSZKÉPBEN kell vizsgálnunk, nem kiragadott részletekben.
A Vízöntő korszak életre hívja lélekmélyi asztrológiai tudásunkat, amely nagyonis szükséges ahhoz, hogy ennek az átmeneti korszaknak a viharain túljuthassunk.

MITOLÓGIA

ÉLETÜNK MITOLÓGIAI FORGÓSZINPADA

A mitológia valamiképpen a megsokszorozódott istenségekről szól, az ő harcaikról egymással, a félistenekkel, az emberekkel. Bukásról, bűnhődésekről, majd az Égbe való visszakerülésről. Külön istene van az égnek, a földnek, a tengernek, az alvilágnak, az elemeknek, a szerelemnek, a mesterségeknek, és így tovább. És szól az emberek „megisteniesülésről” is, arról, hogy a földi próbatételek után miként juthatnak vissza a csillagos égre, az Olimposzra, mint például Ariadné. Mert a földi élet a számszáráról szól, a tudatlanságban, butaságban, betegségekben, bűnben való bukdácsolásról, amelyeknek az okát és megoldását keressük. A mitológiában éppen úgy cselvetésekről, ármányokról, bosszúkról, haragokról, sérelmekről olvashatunk, mint az emberek történeteiben:

• Héra féltékeny Zeuszra, aki rengetegszer megcsalta,
• Vénusz a fiára, Ámorra, aki egy földi lányt, Psychét veszi feleségül,
• Héphaisztosz Vénuszra, aki hűtlen hozzá,
• Hadész magával viszi Perszephonét, Démétér lányát az alvilágba, Hermésznek kell közbenjárnia, hogy Démétér legalább az év egy szakaszában lányával lehessen,
• Démétér eleuziszi misztériuma az anyai fájdalomból született, és folytathatnánk a példák sokaságát a fordulatosnál fordulatosabb históriákkal.
• A mesék is a mitológiai „logikával”, a csodákkal, nem várt megoldásokkal, veszélyekkel és megszabadulással írt beavatási történetek. Például a Hamupipőkére kiszabott munkák, amelyeket azért kap a mostohájától, hogy ne juthasson el a bálba, csaknem azonosak azokkal a feladatokkal, amelyekkel Vénusz Psychét teszi próbára. Az egyik például az összekevert magvak szétválogatása, amely a lényegről szól. Ebben a galambok segítik őt. A mesékben a főhős, aki az erdőkön átvergődik (= identitáskeresés), elnyeri a királykisasszony kezét, a királyságot, lényegében az üdvért, a mennyei királyságért véghezvitt harc sorozat analógiája.

Az időszámítás óta életünk inkább a racionális világban zajlónak tűnik, ám olykor a zátonyra futott okoskodásaink után engedünk a megérzéseinknek, a képzeletünknek is.
A FÉNYBŐL LETTÜNK, ÉS FÉNNYÉ KELL VÁLNUNK új megfogalmazása a fentiekben idézett üdvnek. A középkori alkímia után, amely a fizikai arany készítésére centrált, most a lelki alkímia reneszánszát éljük, ezzel párhuzamosságban megnyílnak számunkra a tudattalan más csatornái is, mint például a mitológia. Az alkotásban a „fénnyé válás” történik a szavakban, gondolatokban, színekben, hangokban, formákban, etc. Előhívódnak bennünk a lélekmélyi személyek. Sokszor érezzük magunkat Démétérnek, Artemisznek, Herkulesnek, etc. A modern pszichológia például Ödipusz történetét a lelki fejlődés egy stádiumává emelte:
Életünk első hét évének nagyjából az 5. évében zajlik le nemi identitásunk élménye, mégpedig a szülőkkel való azonosulás és ellenazonosulás folyamatában. Ha ennek a spontán, természetes folyamata megzavart, komplikált lelki rendellenességek tapasztalhatók még felnőtt korban is. Ilyen megzavart tényező például a válás, az egyik szülő hiánya, távolléte az életből, és persze a gyűlölet teljes légkör. A manapság oly „divatos” homoszexualitás egyik gyökere a szétzilálódott családi életben van.
Ehelyütt Dionüszosz lélekistennek, a mámor és tragédia istenének a történetét idézzük:
Zeusz és Semelé fia.
Semelé thébai királylány, Harmónia egyik lánya. Szépségébe Zeusz beleszeret. A féltékeny Héra elhatározza, hogy elpusztítja. Megjelenik Semelé előtt annak dajkája képében és azt mondja neki, nem is Zeusz a gyermeke apja, hanem egy csaló, aki istennek adta ki magát. Rábeszéléseivel lassan elbizonytalanítja Semelét, majd azt tanácsolja neki, bírja rá Zeuszt, hogy bizonyítsa istenségét, azaz isteni fényben jelenjen meg előtte.
Zeusz kénytelen engedni a bizonyítási unszolásnak, felölti isteni alakját, de ez azzal jár, hogy a villám agyoncsapja Semelét.
A gyermeket kiveszi méhéből, combjába varrva hordja ki, amíg világra jöhet.
Amikor Dionüszosz felnőtt, anyját felhozza az alvilágból és az Olimposzra helyezi.
Dionüszosz a bor istene is. Hangos ujjongással játja be az erdőket, hegyeket, az egész földet kísérőivel, a szatírokkal, nimfákkal, bacchánsnőkkel, táncolva, énekelve. Ő maga oroszlánon, vagy kocsin ült, amelyet kentaurok, tigrisek, párducok húztak. Fején szőlő- vagy borostyánfüzér, kezében égő fáklya és thyrsos. Szarvasbőr ruhában, fuvolák, dobok, réztányérok zenebonájában élték meg a mámort. A szüreti ünnepek ezeknek a Dionüsziádáknak az emlékét őrzik.
A Theseus által Naxos szigetén elhagyott Ariadnét nőül vette, halhatatlanná tette, csillag lett az égen.
A tragédia istene azáltal lett, hogy a múzsák is kísérték útjain és a Parnasszosz egyik csúcsa neki lett szentelve. Itt tartottak ünnepeket, mulatságokat.
Rómában a bacchanáliák az ő utánzásait jelentették, erkölcstelen elfajulás miatt ezeket később betiltották.
Rengeteg szentelt állata és növénye van.
Színes élete van a tragédia és mámor istenének, akiről azt is feljegyezték, hogy a gúzsok maguktól hullottak le testéről, amikor fogoly volt, mégpedig a benne működő isteni erőtől.

A MŰFAJ fontos ismérve életünknek. Megítélésem szerint minden ember élete belefoglalható a három műfaj valamelyikébe, a lírába, drámába, vagy epikába.
Itt most a drámánál időzünk el egy cseppet, megemlékezvén a nagy W. Shakespeare mester (1564-1616) halálának 400. évfordulójáról. Ő értette igazán a dráma minden csínját-bínját, főleg A MAGASABB HATALOM JELENLÉTÉT A TÖRTÉNÉSEKBEN.
A mai fellazult, elkent, szétesett gondolkodás nem mindenkor tartja szem előtt a magasabb hatalom jeladásait, így azok katarzisát természetszerűen nem élhetik meg. Holott a művészet valóságlátásának és megjelenítésének éppen ez a lényege.

Életünk mitológiai forgószínpadán engedjük hát megszólalni a lelkünkben élő mitikus hősöket.
Jó, ha kialakulhat bennünk AZ EGÉSZ SORS TUDATA, ha egyben tudjuk látni életünk spirál menetét, és nem vérzünk el a részletekben.
A mesék beavatási történeteiben is látnunk kell az erkölcsi tanulságokat, amelyek nélkül a megnemesedés nem lehetséges.
Az álomszimbolika is segíti ezt a megfinomodási, az energiák átalakulási folyamatait, a Halak lélekóceánjában.

UTÓHANG

KRISTÁLYKOPONYA

Kristálykoponya lettél, magad csiszoltad elméd, sorsod vésetén, lélegzés ütemén véghezvitt feladat tettét. Arcod, hangod hol van hát? Fényed kristályszemekbe zárt csillogó bölcsességé lett gondolatod repülő szárnyán, szívből átmentett szikrán. Miért kell anyagba tenni, mi csupán múló gondolat, puszta élet élménye, átélt, megélt véráradat? De ásvány lettél újra, kristályrendbe zárt gondolat, betűk, szavak, megannyi mondat. Fényed már nem lesz múlandó, átjött a szavak hídján, mondatok gondoláján, koponyád boltján,    érzékfeletti szférán.

A BOLDOGSÁG AZ ÉLET ŐSI JUSSA,
NEM IS LEHET MEGÉRTENI,
HOGYAN VESZÍTHEJÜK EL,
MÉGIS EZ TÖRTÉNIK.
ÁM KÍVÜL HIÁBA KERESSÜK.

BEVEZETÉS.

A mesétől a filozófián át a lélektanig.

A boldogság témája végigkíséri az egész emberiség történetét.
Már Arisztotelész is ír a Nikomakhoszi etikájában a boldogságról. Ennek lényege a tudással, az etikai érzékkel való kapcsolata, vagyis a tudatlanság és a vétségek ellene vannak a boldogságnak.
Minden mesének is központi kérdése a boldogság. Ehelyütt Maurice Maeterlinck Kék Madár című meséjét és mesejátékát idézzük.  Többszólamú írás ez, ahol a kékség az ég végtelenségét, a madár pedig a szabadságot jelképezi. A madarat nem szabad kalitkába zárni, mert akkor elszürkül és nem fog énekelni.
A boldogság lelkiállapot, valamiféle szárnyalás, megfoghatatlan, mégis van.
Ha híja van, ha kicsit csorba, vagy hamis, már nem boldogság, mert a boldogságban az erők kiegyensúlyozottak, mint a szeretetben. Úgy is fogalmaz-hatunk, hogy a boldogságnak ára van, és főleg igaz árat kell fizetnünk érte.
Et a tulajdonsága teszi pszichológiai témává, mint azt látni fogjuk a későbbiekben, amikor visszamegyünk az Aranykorig, vagyis az Édenkertig, és a csakrák függőleges tengelye által jelzett frekvenciatartományokon keresztül próbáljuk meg-foghatóvá tenni a boldogság titkát, valóságát. Elkülönítve az örömtől, amellyel összefügg, de nem azonos vele. Miként az angolban is külön szavak jelzik, a happy és a joy

Lássuk témafűzésünket:

1. Az Édenkerti Aranykor
2. Mende-mondák a boldogságról
3. A csakrák égi lajtorjája
4. A Kék Madár
5. Boldogasszony Anyánk
6. A sors és az üdv
7. A szenvedés kegyelme
8. Utószó

 

 

1. Az Édenkerti Aranykor

A boldogság és öröm témáját is Ádámtól és Évától kell kezdenünk, mint mindennek a megértését:

• idilli környezet a kert,
• közepén a tudás fájával,
• az első emberpárral, Ádámmal és Évával,
• és persze a kísértő kígyóval, ez a Kundalini kígyó gerincünk csakrái mentén,
• majd a bűnbeesés és kiűzetés,
• amelynek folytán fájdalommal kell szülnünk gyermekeinket és arcunk verejtékével keresni kenyerünket.

Ez a ZUHANÁS ki- és leesést jelent:

• a magasságból a mélységbe,
• a védettségből a bizonytalanságba,
• a gondtalan létezésből az erőfeszítésekbe,
• a biztonságból a felelősségbe,
• egyszóval a létforgatagba, a boldogtalanságba.

Mert ha nem lett volna bűnbeesés, nem lenne emberiség.

Kárhoztatás és piedesztálra való emelés nélkül kell emlékezetünkbe idéznünk Ádámságunkat és Évaságunkat, hiszen mindannyian Ádámok és Évák vagyunk, akik kiűzettünk a paradicsomból. Ennek folytán a természetben és társadalomban kell leélnünk életünket, boldogan, vagy boldogtalanul, örömben, vagy örömkeresésben.
Mert mindannyian magunkban hordozzuk az egész emberiséget

EMBER		EMBERISÉG

lelkünk legmélyebb rétegében az egész emberiség élete és története él múltjával, jelenével, jövőjével, választási lehetőségeivel, vagyis szabad akaratával, a jó és rossz, igaz és hamis megkülönböztetésével, angyali, vagy ördögi mivoltával.
Sorsával és üdvössége lehetőségével.

 

 

2. Mende-mondák a boldogságról.

Maga a „boldogság” ismeretlen eredetű szó, a bódít és bolyong szavakkal hozható összefüggésbe. Származékai:

• boldogtalan,
• boldogít,
• boldogság,
• megboldogult.

Az „öröm” pedig egyes feltételezések szerint a török őröl, köröz, imamalom szó származéka, a gyors mozgás, a forgás, az örvendezés közötti hangulati rokonság kapcsán.
Röpköd, repdes örömében, az „örömest” megszilárdult főnévi alak.
Örömest gondolok bele és beszélek erről a témáról.
Élményét és időtartamát tekintve jelentős eltérés van a két érzés között:

• a boldogság tartósabb, mintegy aláfesti az általános kedélyállapotunkat,
• a mérték működtetésével hosszan kitarthat, mert megakadályozza a végletekben való megfeneklést,
• az öröm inkább pillanatnyi,
• felvillan és elillan,
• a virágnyílás pillanata.

Vagyis a boldogság: tao, út, amely árad, happy, az öröm zen, az örök pillanat megcsillanása, joy. Ez akkor lehetséges, ha a mérték éppen betelt:

• valamit véghezvittünk,
• valamit megértettünk,
• valamiből továbbléptünk,
• valamit megformáltunk.

A pszichoanalízisbe Freud vitte be az örömelvet, mint a vágyak kielégítését. De nem szabad lehatárolnunk a szó jelentéshorizontját a fizikai síkra, mert a lelki-szellemi távlata óriási.
Öröm nélkül nem lehet élni!
A négy nagy pszichológia irányzat kulcsfogalma is ehhez kötődik:

az effektancia, vagy megerősítés, az öröm, Piaget genetikus episztemológiája és a zártság elve.
Egy görög filozófus mondása: „Boldog vagyok, hogy görögnek, férfinak és szabadnak születtem!” Ez híven utal a boldogság ama tartósabb lelkiállapotára, amelyre a fentiekben utaltam.
Maeterlinck meseszerűbben fogalmazza meg a boldogságot.
„Boldogan éltek, amíg meg nem haltak” mesei befejezés igen beszédes, csakúgy, mint a „hol volt, hol nem volt” kezdések.
A boldogtalanságról kell néhány szót ejtenünk, ilyen:

• a félelem,
• a krónikus elégedetlenség,
• a kóros türelmetlenség,
• a betegségek,
• a mohóság, kapzsiság telhetetlenségei, etc.

Ugyanakkor azt látni fogjuk, hogy a boldogság paradox természetű, vagyis kiváltásához szükséges a másik pólus tapasztalata is.
Gurdjieff (1866-1949) elhíresült gondolata, hogy ha valaki a sivatagban éppen elveszettnek érezné magát, rajzoljon a homokba egy enneagramot, és mindjárt helyrejön a hangulata. Lélekből, szívből rajtolja, ne kívül keresse, mi segíthetné át a rossz érzésén.
Hozzunk történelmi példát is:
Dzsingisz kán szerint egy férfi legnagyobb boldogsága, ha legyőzi ellenségét, kiírtja családját, megsemmisíti. Mindez a Kínai Nagy Falon való áttörés idejéből való mondás.

Az ő stratégiája a félelem, a meglepetés, a rajtaütés volt, de ezeknek a Fal sokáig ellenállt. A kínaiak részéről az is előfordult, hogy a falvédő fia a nomád támadó lányát elvette feleségül, ezáltal mintegy megvásárolta a békét. A fal- és várvédőknél három nagy próbatételt jelentett a hideg, az unalom és az éhség.
Füstjellel adták hírül a veszélyt.
Sok próbálkozás után Dzsingisz kánnak sikerült egy kapunál áttörnie, és meghódította Dél Kínát.
De mint tudjuk, a Falat az idő sem győzte le. A mongol birodalom határai pedig igen beszűkültek.

 

 

3. A csakrák égi lajtorjája

Univerzális spirituális ösvény.
Analógiában áll a hétlépcsős zikkutattal

az ősi beavatási hellyel.
A lépcsősorok

• a nyers erőtől az ihletig,
• a földhözragadtságtól a felemelő boldogságig,
• a nem-tudástól a tudásig,
• az indulattól a spirituális integrációig vezetnek.

 

1. csakra

Dzsingisz kán elég jól idézte az indulati, harcias szintet, talán spirituális integrációról az ő esetében nemigen szólhatunk, de neki akkor ott azt kellett tennie, miként a kínaiaknak falat építeniük. Végülis Dzsingisz kán az akkori világ legnagyobb birodalmát építette fel.
Az első csakráról lévén szó, a túlélés, a hatalom, a tekintély, a cím, a rang, a csoportidentitás, a név a fő kifejezői ennek a frekvencia tartománynak.
Összefoglaló néven a BIZTONSÁG SZÜKSÉG-LETÉNEK mondhatjuk ezt a fajta boldogságot, de rögtön meg kell jegyeznünk, hogy az örökké változó világban biztonságról ábrándozni igen illuzórikus, akár a természeti csapásokra, akár a történelmi körülményekre gondolunk.
Valamiféle belső biztonság lehet a boldogság ebben a vonatkozásban, noha csupa külső biztonságokat építünk életünkbe, mint például a rácsos ajtók, a bankbetét, a fegyverek, a hadsereg, a rendőrség, a titkosszolgálat, az ÁVH, a testőrt, atom biztos bunkerek, etc.
Ha biztonságról szólunk, ellenfogalmait is fókuszálnunk kell, ez pedig a százkarú félelem: 

• a bizonytalanságtól,
• az ismeretlentől,
• a változástól,
• a veszendőségérzettlől,
• az elmúlástól, a haláltól.

Négylevelű lóherével ábrázolják:



Összefoglalva az 1. csakra:

• a gerinc kiindulási pontja,
• testünk fenntartása,
• lábunk megvetése a Földön,
• indulati, túlélési energiák,a valahová tartozás mintája.

 

2. csakra

Arra utal, miként lesz az egyből kettő. Jelenti a férfi és női lelkünk kapcsolatát:

• párkapcsolati dinamikánkat,
• a pénzt és a szexet,
• a hatalom, irányítás és dominancia kérdését,
• az etikai és tisztelet gondolatkörét,
• a kreativitást.

Negatívumai a bűntudat, a szégyen, a másik hibáztatása, féltékenység, önbizalom hiánya, függő-ségek.
Boldogságreceptje nagyon egyszerű: megtalálni duál párunkat, aki senki mással nem helyettesíthető be. Ennek elsődleges akadálya, ha egyszerűen nem is hiszünk abban, hogy van duál párunk.  Mert a mai széthullott és sokrétűen hitelét vesztett világban a szerelmek is feláldozódnak a nihilizmusban, az irreális elvárásokban, az önismereti fehér foltokban, vagy a társadalmi karrier prioritása miatt. Azt se felejtsük el, hogy a mai össze-vissza életekben és halálokban nem mindenki találja meg a párját. Mégsem lehet helyes azt gondolnunk, hogy az „akárki” lehet.
Fentebb azt mondtuk, az egyből kettő lett. Más szavakkal a kör egyetlen közepe az ellipszis két fókusza lett:

3. csakra

A két dimenzióból a harmadikba való átlépést jelképezi,
az értelem/érzelem/akarat egyensúlyát.
Ez a napfonat, még az övön aluli szférából.

Archetipálisan egyfelől a személyiség alappilléreit jelenti, másfelől az apa/anya/gyermek hármasságát. A szerelem misztériuma a gyermekvállalásban válik felelősségteljes életgyakorlattá. A lineáris időből átkerülünk a körkörös, spirálmenetű időbe, vagyis az élet örök folyamába.
Azért fogalmaztunk úgy, hogy a személyiség alappillére, mivel a genetikai szülőkhöz való kapcsolatunk igen meghatározó életvitelünkre, életérzésünkre, boldogságunkra. A személyiség építése életünk legfontosabb feladata. Az anyagi javak, például a házépítés csupán jelképe annak a folyamatnak, amelynek révén önmagunkat

• egyszeri és megismételhetetlen,
• jól körülhatárolható,
• halálunk után is nyomot hagyó építmény.

Nem tévesztendő össze a hírességgel, mert a személyiség a szakralitás hordozója:

• a tudásban,
• a tettekben,
• a példaadásban,
• a mesterségben,
• az alkotásokban etc.

Mindez paradox elemekkel tetézetten. Gondoljunk csak Görgey Artúrra, akit másfél évszázadon keresztül árulónak bélyegeztek, vagy Cook kapitányra, akit felkoncoltak a pápuák, mégis beírták magukat a történelembe.
Vagyis a boldogság is paradoxon:

• próbatételei vannak,
• árat kell fizetnünk érte,
• sőt, igaz árat.

A személyiségünk építésében az ego áldozatul kell, essék a magasabb értékrendnek.
Ez a pont itt a köldökünk táján igen érzékenyen reagál a rossz hírekre, megrázkódtatásokra. Valójában, amikor úgy fogalmazunk, hogy valami „szíven üt” bennünket, valójában érzelmi sebeket szenvedünk el, a napfonatunk hármas egyensúlya billen meg.
Elérkeztünk az övön felüli csakrákhoz:

4. csakra

Boldogság szempontjából a leglényegesebb csakrának kell mondanunk, mert ez a szeretet felségterülete:

• a szeretet pedig isteni energia,
• maga a Teremtő Szó,
• a legnagyobb hatalom,
• a legyőzhetetlen erő,
• az anyai szeretet megtestesülése.

Szeretet nélkül az élet üres, értéktelen, meddő.
Azért születünk a Földre, hogy szeretetet gyakoroljunk, hogy szeretve legyünk, ez minden ember univerzális életfeladata.
12 levelű lótusszal ábrázolják a keletiek

ez analógiában áll a horoszkóp jegyeivel.

A szentségek közül a házasság szentsége tartozik ehhez a csakrához.
A SZÍV BÖLCSESSÉGE fontos üzenet számunkra:

• szívvel gondolkodni,
• elménkkel érezni.

A szív boldogsága témájában már nincsenek, nem lehetnek hamis bálványok, mint lentebb láttuk a gyilkosság, a hadi győzelem, a hedonizmus, a hatalom, a pénz, a híresség, etc. vonatkozásában.
A hamis „szeretetnek” hamis csengése van, amelyet már egy gyermek is észrevesz.
Szeretni és szeretve lenni minden bizonnyal a legnagyobb boldogság, a maga transzcendens tartalmával.
A szeretet túlemel a lineáris időn, az időtlen örökléttel cseng egybe.
Tetteink fontos kritériuma, hogy sorsunk, élettörténetünk szövedékének kötőanyaga a szeretet, vagy nem.
Nincs ellenérzése, hiánya van. A gyűlöletbe soha nem válthat át, mivel az elvakult indulat. Az 1. csakrába való betokozódottság, mérgezettség beteges állapota.
A boldogságtól a gyűlölet és bosszú fényévnyi távolságra van.

 

5. csakra

Más szavakkal a torok csakra, a kommunikáció felségterülete.
Minden kommunikációban kirajzolódik egy hatalmi reláció. A megszólaló kioszt egy szerepet arra, akihez szól, és az azt vagy felveszi, vagy nem. Ez persze nem mindig tudatos, hiszen a rejtett szándék vezérli. Ezáltal a kommunikációban nemcsak az lesz meghatározó, „amit” mondunk, hanem az is, „ahogyan” mondjuk. Ez a metakommunikáció, ezen keresztül tanuljuk a beszédet a felnőttek szövegeiből életünk első két évében. Annak függvényében, hogy milyen szerepet veszünk fel a kommunikációban, viselkedésünket, tetteinket, végső soron sorsunkat is befolyásoljuk.

SZEREP – VISELKEDÉS – SORS

Nem véletlen, hogy a szentségek közül a gyónás tartozik ide, amelynek lényege:

• a hazugságmentes őszinteség,
• az igazmondás,
• lelkünk kimondása.

A kommunikáció pszichológiai patikamérlegével kapcsolatosan utalnunk kell sok megtévesztő jelenségre. A nagy kitárulkozások sokszor inkább rejtőzködések, inkább a meghökkentést szolgálják, mintsem az energia átalakítását, vagyis a megoldást, a katarzist. Előfordulhat, hogy a „piacra dobott” érzéseivel csupán a figyelmet akarta magára vonni, valójában érdektelen ember. A sebnyalogatás is efféle „valutáról” szól, amelyeket nem hagy begyógyulni.
Ezzel szemben az igazmondás megnyitja a CSODÁK magasabb energia dimenzióját, miként azt a szinkronicitás jelenségében tapasztalhatjuk. Átjárást biztosít a csakrák létra energiamezői között, hiszen ezek a fokok analógiában állnak a hangskálával.

Ez a skála a teremtés szólama.
Megválaszolja a kérdést, hogy ki, vagy mi irányítja az életünket. Rámutat arra, hogy fizikai és spirituális lényünk együtt van az igazmondásban, a külvilághoz való igazodásban. Ezáltal válunk ékesszólóvá.
A szív bölcsessége elejét veszi az ítélkezéseknek, a rosszindulatú kritikáknak, az elmarasztalásoknak, minden bántásnak.
Félelemmentes hittel, kétely nélkül kell kimondanunk meggyőződésünket, a magasabb frekvenciákhoz való igazodásokban. „Mint aranyalma az ezüst tálcán, olyan a helyén kimondott szó.” (Péld. 25/11)
Az igazmondáshoz szükséges energia megfinomítása igen nagy belső munkát, önfegyelmet kíván. Ez a JÓGA:

• az Édenkertből való kizuhanásunkat követte
• „Az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű”                                                        (Mt.1/30.)

Mindez utal a boldogság paradoxonára, amelyekről fentebb már szóltunk.
Része a küzdelem, a „bízva bízás”, a sorskohó.
Nem sült galamb, amely csak a szánkba repül.
Veretessé, értékessé, igazzá az önfegyelem, a felismerés, az értékválságok és értékváltások teszik, sok kimunkálás után.

6. csakra

• a harmadik szem,
• a homlokszem szem,
• az unikornis,
• az egybelátás.

A térlátáshoz két szem kell, a távolságot, a mélységet csak ezáltal tudjuk érzékelni.  A „homlokszem” mintegy egybefoglalja ezeket a dimenziókat, ezáltal hozzásegít az illúziómentes érzékeléshez. Ez mentális szinten is érvényes a fizikai síkon túl, ezáltal az igazsághoz, a valósághoz kötődik.
Az illúziómentesség a boldogság témájában különösen hangsúlyos, hiszen mind az eddigiekben felsorakoztatott energiafrekvenciák, mind az ezeken alapuló lelki fejlődés és életvezetés sok hamis képzettel társulhat. Ezek helyett első helyen a könyvismeretek és a tapasztalat kettőssége áll:

• a csakrák energiáit csak átélni, megélni kell és lehet,
• nem elég tudni, hallani, olvasni azokról.

Ezek a fejlődési szintek azt is tartalmazzák, hogy biológiai korunkat tekintve is igen eltérő boldogság lehetőségek adottak számunkra a gyermekkori játékosságtól az időskori bölcsességi húzódó íven, az alkotásról nem is beszélve.
A keresztény szakramentumok közül a felszentelés tartozik ide:

• amely maga is perspektíva,
• az egyéniségen túlmutató szolgálat,
• az esküvel megerősített pozíciók betöltése,
• az elhivatottság inspiráltságában.

Ez mind a lelki útmutatásnál, mind a gyógyításnál elengedhetetlen. Túl van az ellen- vagy rokonszenv vonzásán és taszításán, a látszat mögötti valóságot érzékeli.
A félelmeken, a halálfélelmeken túlemelkedvén a magasabb dimenziók felé nyitott.

7. csakra

• a korona csakra,
• az ihlet,
• az ezerlevelű lótusz,
• a hívő hit.

Ez a „törekedjetek fáradhatatlanul!” és „az ember küzdj és bízva bízzál!” hívő hit útja a 7. csakra kifinomult rezgéstartományához. Hangszerszimbolikában a dobtól a hárfáig terjedő ív ez. A szakramentumok közül az utolsó kenet, a haldoklónak nyújtott szentség.
Lényegében úgy is fogalmazhatunk, hogy ÖNMAGUNK HETEDIK HATVÁNYRA VALÓ EMELÉSE:

• már nem illuzórikus boldogság,
• nem a félelmekbe való bezártság,
• nem a „lélek sötét éjszakája”

Áthaladtunk egy hídon, amely a múlandót és az öröklétet összeköti, „áthidalja”.
Ezért nevezzük a halottat „megboldogultnak”.
Végiglépdeltünk ezen a szivárványhídon a vöröstől a narancsszínen, a sárgán, a zölden, a kéken, az ibolyán át a fehér színig, amely magában foglalja az összes többit, miként a csakrák esetében is az az igazság, hogy minden csakra minden csakrában működik, egy megbonthatatlan összefüggésrendszerben.
A biztonságtól, a túléléstől, a gyilkos indulattól,- Dzsingisz kán- a hedonista gyönyörökön, a személyiség építésén, a szereteten, a kommunikáción és egybelátáson át az átszellemültség boldogságáig át vezet a csakrák létrája.
Utaltunk a boldogság paradox természetére, az illúziókra, és arra, hogy kívül hiába keressük, mivel belső, lelki élmény, speciális energia frekvencia, amelyet nem lehet hamisítani, becsapni, megsokszorozni, kicsikarni, csupán megélni.
A csakrák frekvencia tartományai nem tévesztendők össze a társadalmi „piramissal”, ahol a csúcsra az önjelölt újgazdagok, a magukat elitnek mondó és „boldognak” képzelő emberek kerülnek. Ebben a boldogság szemléletben, amelyet az eddigiekben felvázoltam, nem a hír, a rang, a társadalmi presztízs, a gazdagság a mérvadó, hanem:

• az etikai érzék,
• a morális felelősség,
• a bölcsesség,
• a szeretet,
• az élet szentségének tisztelete,
• a mérték.

Egydimenziós ember az, aki csak önmagának él, a kétdimenziós közösségi is valamennyire, háromdimenziós az, aki a transzcendens szféra által irányított.
Tudatunk magasabb szférából is táplálkozik, az anyagon és testen, a külvilágon túl. Ezért szokták a lelket madárhoz hasonlítani:

És ezzel elérkeztünk következő témánkhoz:

 

4. A KÉK MADÁR

 

Maurice Maeterlinck (1862-1949) Nobel-díjas belga flamand író „kék madara” a múlt század fordulóján reppent fel, vagy el a kék égen, de még ma is úgy érezhetjük, hogy megfogta a boldogság kérdés lényegét.
Maeterlinck fő témája az élet és halál kérdése. Ismeretesek a méhekről, a hangyákról, a virágok intelligenciájáról írt már-már filozófiai eszmefuttatásnak tekinthető esszéi, és a miszticizmus felé fordulása a századvég erősen materializálódó szemléletéből. A történelemtől és a társadalomtól elvonatkoztatott „ÖRÖK EMBERI” szimbólumokat keres és fest az emlékezet és a jövő birodalmából a kék madár metaforájában. Tárgyak, elemek, állatok lelkeit hívja elő emberi érzésekkel és pillanatokkal ruházván fel azokat. A favágó két gyermekét Tiltilt és Mitilt a FÉNYTÜNDÉR vezeti, amikor elindulnak a boldogságot keresni Karácsonykor, amikor nem kapnak ajándékot, mert szegények. Sok bolyongás és tévedés után kiviláglik, hogy kérdéseikre a boldogság és tudás valamiféle összekapcsolódása a válasz. Bolyongásaikban találkoznak elhalt és leszületésre váró testvéreik lelkével is, a meghalt nagyszülőkkel, akik a Boldogság Palotában élnek a kék madárral.
A Fénytündér valójában a szomszéd beteg kislány édesanyja, aki sokszor kérte már tőlük a kalitkába zárt szajkójukat, mert a torokgyíkban szenvedő kislánya azt mondta, ettől tudna meggyógyulni. De ők nem adták oda.
Ám amikor „felébrednek” álomutazásukból, odaadják. A beteg kislány pedig boldogan odaviszi az ablakhoz, kitárja azt, kinyitja a kalitka ajtaját és elengedi a madarat a kék égbe.

Mert a boldogság:

• nem birtokolható,
• az életritmusban lüktet,
• ÉGI TERMÉSZETŰ.

Természetesen maga is meggyógyul a torokgyíkból.
„Néha, amit boldogságnak vélünk, összeroppan a kezünkben, mint egy karácsonyfadísz, és meg is sebzi kezünket.” – fogalmaz az író.
Mindenkinek más a boldogság, amely lehet hírnév, magány, gazdagság, alkotás, család, szerelem, élvezetek, talentum, vagy a puszta élet. Az biztos, hogy görcsösen akarni fölösleges. Ellenboldogságok is vannak. Buddhát például az aszkézis, az önsanyargatás, a világi javakról való lemondás juttatta a nirvánába. Az üvöltő dervisek boldogága a keringő táncok. A fakíroknak némi magamutogatás.
Mi lelkek, akik ide leszületünk a Földre, mindig hozunk magunkkal valamit ebből az égi tudásból, mint talentumot, amelyet megformálnunk és szaporítanunk kell. Ez az „ára” a boldogságnak, amely nem kapható meg „mindenáron”. Ez a tudás.
Itt kapcsolódik a pillanat öröme és a boldogság folytonossága:

• aki boldog, az örömkész,
• az örömök pedig boldoggá tesznek.

 

 

5. BOLDOGASSZONY ANYÁNK

• Nemzetünk védőszentje,
• a természet istenasszonya,
• a boldogságos Szűz Anya,
• az áldott állapotban lévők segítője.

Mítosza a mi történelmünkben a félig pogány, félig keresztény magyarok tudatos és tudattalan lélekműködésének egybefoglalását jelzi:

• a ka ka ka két agyfélteke dinamikáj
• az az az az ör géniusz integráltság

Hét ünnepe az évkörben:

1. december 8.
2. február 2. Gyertyaszentelő napja.
3. március 25, Angyali Üdvözlet, Gyümölcsoltó Boldogasszony, a fecske visszatérése.
4. június 2. Sarlós Boldogasszony, az aratás kezdete. A búza NAPNÖVÉNY, ezt jelzi a „Jézus kéve” népi szóhasználat is.
5. Augusztus 15. Nagy Boldogasszony, István király felajánlása, Mária mennybemenetele, égbe emelése.
6. szeptember 8. Szűz Mária születésnapja.
7. október 7. Olvasós Boldogasszony.1571. Leposztói csata. A török hajóhadat legyőzték az európaiak, de nem emberi erővel, hanem a Szent Olvasót olvasván.

A hit és a szeretet legyőzhetetlen erő.

6. A  SORS ÉS AZ ÜDV

Remélem, sikerült lényegre törő képet nyújtanom a boldogságról, amely ugyanúgy felaprózódott, mint az idő.

• az öröklét a folyamatokban,
• a kezdet és a vég ívén, linearitásban,
• a körkörösségben,
• a csigavonal örvényében,
• valamint az egyszer és megismételhetetlen szent történésekben.

Már amikor a három alsó csakráról szóltunk, a fizikai trilógia kapcsán érintettük az övön aluli és felüli szférát, a magasabb valóságok transzcendenciáját.
Hiányos lenne eszmefuttatásunk, ha a boldogság metafizikáját nem érintenénk:

• a boldogság egyik titka MÉRTÉK,
• az örök = betelt mérték,
• a mértéket a mértéktelenség tanítja,
• a világi élet mértéktelenség létforgataga,
• és csak akkor lesz teljes, ha megnyílik benne a transzcendens dimenzió.

A vágyak kielégíthetetlenek, a futótűzhöz hasonlíthatók, amelyek mindent felperzselnek.
A végtelenség megtapasztalásában rejlik az ÜDV, az igazi boldogság.
Sorsunk az üdv, amely ebben a boldogságfelfogásban nem akadály, hanem éppen az akadályok feloldásának, elhárításának mikéntje.

 

 

7. A SZENVEDÉS KEGYELME

Ha szenvedésről szólunk, nincs helye semmiféle elvontságnak. A szenvedés, a fájdalom húsba, vérbe, lélekbe hatoló energia. Gondoljunk csak a "szívfájdalomra", amely annyi korai halál okozója. Ha a boldogság ködképeit sikerrel eloszlattuk, a szenvedés lényegét is megérthetjük. Az ég-föld-ember kapcsolatát, a mikro és makro-kozmosz analógiáját, az életet mozgató és fenntartó őserőt, amelyet hívhatunk Istennek, taonak, Dharmának, törvénynek, rendnek, természeti törvénynek, és amely mindenben érvényesül,

Kant frappánsan fogalmazta meg: "Mindig új és növekvő csodálattal és tisztelettel tölti el lelkemet a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem."

A látást a nemlátás, a tudást a nem tudás tanítja. A szenvedés kegyelme az, ha megtanuljuk, hogy a boldogság az ősi rendhez való igazodásban van, a szenvedés arra való, hogy megtanuljunk megszabadulni attól.

1+2+3+4+5+6+7 = 28 = 10 = 1

"Az öröm Isten jelenlétének tévedhetetlen bizonyítéka."

Pierre Teilhard Chardin (1881-1955)

Az öröm is transzcendens.

 

 

8. UTÓSZÓ

Boldogsága van a világrajövetelnek, és a megboldogulásnak,

a nyugalomnak és a feldobottságnak,

a csendnek és az örömrivalgásnak,

az eredendő ártatlanságnak és a fortélyoskodásnak,

az édes íznek és a keserű pirulának,

a sikernek és a kudarcba fulladásnak,

a vágyak szárnyalásának és a korlátok megtapasz-talásának,

a kínzó gyötrelemnek és a megnyugvásnak,

a nevetésnek és a sírásnak,

az alfának és az omegának,

a napkeltének és a napnyugtának

boldogsága van a boldogtalanságnak.