A fejetlen Kos
Leonardo da Vinci
Johann Sebastian Bach
Bartók Béla

A fejetlen Kos

Befejezetlenség, megtört lendületek, félbemaradottság, elvetélt színésznő, abbahagyott egyetemi tanulmányok.
A normalitás és abnormalitás kérdése a viselkedésben, a kapcsolatokban, az egész életvitelben.

P. hatalmas késéssel jelent meg, mert eltévedt, kóválygott a környéken, többször idetelefonált. A bolyongás a lakásban is folytatódott. Szinte képtelen volt ülni és össze-vissza beszélt.

P.: Idegesítem?
R.: Igen.
P.: Ha idegesítem, akkor nem ért meg.
R.: Mit nem értettem meg magában?
P.: Hát azt, hogy látom a problémámat, csak azt nem, hogyan szabadulhatok meg tőle.
R.: Nem hiszem, hogy látná a problémáját.
P.: Maga is idegesít engem.
R.: Mivel?
P.: Azzal, hogy velem akarja kimondatni, amit maga már tud.
/ eltűnődött, lecsillapodott, lassan folytatta /
De talán éppen ezen kellene túljutnom
és lehet, hogy ezért jó tanítómester.

/ Kerültem a „probléma” szót, hogy ne váltsak ki teljes ellenállást és lebénulást./

Ha magát nem tudom megvezetni …
R.: Sajnos ez még nem garancia arra, hogy valóban meg akar változni.

/átcsapott kommunikációs csiki-csukiba /

P.: Muszáj beszélni?
R.: Muszáj.
P.: Hát jó, ha nem tud jobbat.
R.: Nem.
P.: /szorítóban, kifakadva/ Utálom a szavakat! Mert nem fejeznek ki engem.
R.: Inkább úgy mondanám, maga nem fejezi ki a mondandóját a szavakkal. De nem a szavak hibásak ebben.
P.: Igen, meg kell tanulnom kommunikálni.
R.: És? Hisz benne, hogy sikerül?
P.: Nem igazán.
R.: Hát akkor? Mit akar tőlem?
P.: Ennyire hülyének ne nézzen engem! /igen indulatosan/ Azt kellett volna mondanom: persze Hurrá, hogyne!
Hogy megfeleljek magának.
Én csak őszinte voltam.
R.: Nekem nem kell megfelelnie.
De jobb, ha tudja, egyáltalán nem volt őszinte. Csak megpróbálta indulattal kivágni magát a helyzetből kommunikáció ügyben. Ha valóban őszintén meg akarna tanulni kommunikálni, valami ilyesmit mondhatott volna: Nem is gondoltam, hogy a kommunikáció ilyen fontos és ennyire összetett dolog.
De maga ehelyett a szokásos rövidhurkot alkalmazta:

• Meg kell tanulnom kommunikálni, de nem hiszem, hogy sikerül,
• segíts rajtam, rajtam nem lehet segíteni,
• ha nem fogadsz el, gyűlöllek, ha elfogadsz, megvetlek!
• Maga mondja meg, miért teszem meg azt, amiről tudom, hogy nem lenne szabad megtennem!
• Kicsikarná a meg nem érdemelt elismerést, hogy utána a kaján nihilizmusa  újabb teret nyerhessen.
• „Semmi sincs rendjén az életemben!” sirámok végtelenített nyavalygásaival tukmál engem is, hogy a kínjait rám varrja. Majd ha sikerül, győztesen odébb áll, hogy lám, lám, engem is sikerült megvezetnie.
• Más csapáson kell haladnunk, ha velem akar dolgozni.

Mivel a beszéd tényleg nehezen ment neki, gondoltam, próbálkozzunk a rajzzal. Egyébként is, ha nem éppen alulértékelős hangulatban volt, majd hogy nem iparművésznek adta ki magát.

Elővettem hát egy nagy papírt, leterítettük a földre és nekiállt rajzolni. Ő választotta a csakra témát  és le is rajzolt hat csakrát.
Majd ő döbbent meg legjobban ezen a „teszten”.

/Fejetlenségének eme váratlan kifejeződése újabb támadásra késztette/

P.: Én bedobtam, ami vagyok!
Maga pedig involválódik.
R.: Majd kiderül a végén, mennyire involválódom.
P.: Úgy érzem, van egy sárkány, ami elfogadhatatlan, ami eleve rossz bennem.
R.: Pontosítaná ezt a „sárkányt” ?
P.: Miért akarok rosszat magamnak?

Egy-egy ilyen eltűnődés alkalmával majdnem fején találta a szeget a  kimondottakban, de összességében nem hagyta, hogy ez átlendítse őt ködös, gonosz zavarodottságán, destruktív löketein. A szeretet kérdést jobbára ravaszul  kerülte, de egyszer azt mondta: „Hogyan kapunk lehetőséget arra, hogy megtanuljunk szeretni, önbecsapás helyett”?
A kérdésben elrejtett ravasz csapda miatt nem reagáltam. Különben ez csak igazoló elmélet lett volna, pilátusi „mosom kezeimet”, hogy ő persze nem kapott mintát.
Természetesen a szüleiről is teljesen eltérő és ellentmondásos információkat lökött. Néha az egekig magasztalta őket, mint akik egy világra szóló szerelemből hozták őt világra. Anyja világszép, apja miatta vált el, elhagyván az előző házasságából született gyermekét is. Máskor arról beszélt, hogy apja brutálisan verte őket, és anyja teljesen életképtelen, akiről neki kell gondoskodnia. Megpróbáltak lecsapni anyja második férjének vagyonára, de ez nem sikerült. Gyilkos indulatokat váltott ki belőle, hogy ez a férfi „csak” egy lakást hagyott az anyjának, és őt kihagyta minden örökségből.
Nagyon bántóan tudott beszélni féltestvéréről, egy szerencsétlen loosernek tartotta, aki gürcöl és boldogtalan. Persze mindezek felhangja a „bezzeg én!” volt. Azért saját magát sem sikerült mindig irigylésre méltó szerencsésnek beállítani. Talán a sárkány volt a legjobb őn megfogalmazása:

• meg vagyok kísértve
• és el fogok bukni.
• Én vágytalan energia vagyok, annak minden feszültségével és tehetetlenségével.

Az asztrológia sokat segíthet a problémák körvonalazásában, de persze óvatosan kell ezekkel bánni. Mert könnyen védekező páncélnak használják, amely mögé el lehet bújni, és az ilyen igazoló elméletek a változást gátolják. De P. képletéből, ennek a gyermekkorban hazudós és lopós deviánsnak  az esetében is jó támpontokat nyerhettünk. Felnőtt korára sem sokat változott, elképesztő tolvajlásokat és manipulációkat hajtott végre pszichopata „szerelmeivel”, akikhez nagyon ragaszkodott. Mindezt a Neptun a 12. házban  jól előre vetíti.
A Királyné Nyaklánca történetben teljesen a bűnöző lánnyal azonosult, akinek az apját kiforgatták vagyonából. P. szerint a lány a nyaklánc ellopásával jogos elégtételt  vett a hajdani sérelmen. Eddig tart az azonosulás. Hogy a lány végül miért lett öngyilkos, ebbe már nem gondolt bele.
Az IC-n álló Nap a Kosban valóban utal az apa kiemeltségére ebben az inkarnációban, együttállásban a Vénusszal. Az MC-n álló Plútó viszont T-kvadrátot  alkot az aszcendenssel, a Nappal és Vénusszal.
Az anyáról festett ambivalenciák is helytállóak asztrológiailag:,mivel együttállásban  van a Marssal. .
P. a velem való kapcsolatát úgy summázta, hogy segítettem az egyetem befejezésében.
11 férfi erő van a képletben, az aszcendens a Bakban van.

A Vízöntő Leonardo

Festő, szobrász, építész, polihisztor, író

• Az első festmény egyetlen vonal volt, egy ember árnyékát szegélyezve, amelyet a Nap vetett a falra
• Aki nem matematikus, az ne olvasson engem, mert én az vagyok mindenkor az elveimben.
• Csodálatos igazság ez a tiéd, te Legelső Ok!  Te semmi erőnek nem engedted meg, hogy kivonja magát a rend és minden szükséges hatása alól.

/ a művész naplójából/   

J. S. Bach
/1685 03. 21. - 1750 07. 28./

Jézus szavai szerint a Kos csillagkép üzenete a létezés öröme, és a hozott képesség megnyilvánítása: „ Miképpen a mennyben, úgy itt e Földön is”.

Kos szülött csak úgy lehet boldog e földi életében, ha bátran, az ellenállások tüzében, a konfliktusai során is vállalja született entitását, és hétköznapjaiban úgy, mint hivatásában is megéli a VAGYOK örömét.

J. S. Bach élete sem volt ütközések nélküli, de a legmagasabb szinten tolmácsolta Kos szívével a világ számára közvetített üzenetét. Alkotásában nem befolyásolták a szabályok, maga alkotta a szabályokat.
Mérleg telihold idején született, és a legnagyobb buzgósággal kereste a harmónia lehetőségeit a zenében, mely munkát nagy szakmai bátorsággal végezte a bírálatok tengerében.
A gondolat és az érzelem égi jelölője együtt állt születésekor a Halak csillagképben, és teremtő kapcsolatban volt a cselekvés és akarat bolygójával a Nyilasban. Így Bach égi eredetű gondolatokat és érzéseket mutatott be hangszeres játékán, írott zenéjén keresztül, tanítói minőségben. Közel 250 kantátájából majd 200 egyházi kantáta.
Ugyanígy teremtő kapcsolatban állt születésekor az akaratának és az isteni törvénynek égi jelölője is, így saját született képessége, tehetsége által tudott olyan égi közléseket tolmácsolni, melyek nem mindenki számára érthetőek azonnal – sokszor így voltak ezzel saját tanítványai is.
E két teremtő erejű fényszög borzasztó gátlást és tehetetlenséget okozna egy ember életében, ha megfelelésekkel élne, és ha nem lenne olyan erős létezés- és képességtudattal feltöltött Kos szíve, mint Bachnak. Ilyen születésnél nincs mintakövetés és nem kell beállni a sorba. A Kos lélekerő az, amely alkotássá formálja az áldozatiságot. Ilyenkor az ösztönerők szellemi energiává alakulnak.

Kos szülött - ha magas tudati szinten éli az életét - nem problémázik az eszközökön, az által adja át tehetségét a világnak, ami a keze ügyében van.
Bachnak Köthenben töltött ideje alatt nem állt rendelkezésére orgona, így hát kiemelkedő jelentőségű zongoraműveket alkotott, számos szonátát és szvitet írt.

Élete utolsó éveiben már nem lelte örömét vállalt hivatásában, és ennél rosszabbat nem tehet egy Kos szívű ember magával. A születésében lévő Nap – Hold szembenállás lelki problémákat hozott, s mikor ezek már idülté váltak, elvették a szeme világát.

Zenéje által nyitva hagyta a felismerés kapuját mindazok számára, akik valamely okból itt vannak a Földön. Bach művei üzenetek, melyeket mindenki úgy fogad, amennyire nyitva van a szíve.

Kiss Zoltán       
www.szabadakarat.hu

Kos csillagkép alatt született embernek egy életen át őrzi a szíve a felsőbb világ emlékét. Emiatt kerülnek folyton érthetetlenségbe, konfliktusokba a korlátolt tudatú földi létezésben. Életük ezen terheltsége alatt dől el, hogy a könnyebb utat választva megfelelésekkel élnek, vagy vállalják egyedi entitásukat.
A megfelelés a könnyebb út, ami látszólagos békét hoz, de ez az, ami végül tönkre teszi az életüket. Viszont a szívükben hozott égi üzenet megélése, kifejezése csodákra teszi őket képessé.

Bartók Béla születésekor a Kos csillagkép fényében volt Nap, mint ahogy a bölcsességet és sors utat jelölő Jupiter és Szaturnusz is. A Halak csillagkép fényében volt a gondolatokat jelölő Merkúr. Ezen konstellációi teljes összhangban van az életművével. Gyermekkorában tanárai nem ismerték fel tehetségét, és rossz jegyekkel értékelték, bár édesanyja már öt éves korában zongorázni tanította, meglepően jó eredménnyel.

Minden bírálat ellenére komponált, és hagyta kiforrni magában azt, amire születése rendeltette.
Huszonnyolc évesen megélte a közönség és a kritikusok igen kellemetlen elutasítását, a Kékszakállú herceg várát nem is mutatták be.

Népdal gyűjtései során rátalált egy tiszta forrásra, mely több volt annál, mint amit a zenetörténet számon tart belőle. Kos szívével érezte, a Halak gondolkodásával meg is értette az égi üzeneteket hangjaiban és szövegeiben is közvetítő balladákat, népdalokat.
A zenei hangok csodálatosan megfelelnek a zodiákus jegyeinek, az égbolt fényének, és a teremtés működésrendjének. Ezeket a csodákat hallotta meg a népdalokban, és építette be saját zeneműveibe.
A Cantata profana hangjai és dallamváltozásai precíz párhuzamban vannak az égbolt csillagképeinek sorrendiségével és üzenetével.
Bartók zenéje ezért sem rögtön érthető sokak számára. Tágítani kell létezés tudatot és a befogadás kapuját, hogy meglássuk és megértsük azt a csodát, amit zenéje közvetít nekünk.
Vannak olyan művek, amelyek nem érthetők és nem élvezhetők csillagismeret nélkül a maguk teljességében. Egy Csontváry képet sem értünk az égbolt fényének ismerete nélkül, legfeljebb szép, de az üzenet nem jön át.
Voltak, akik értették Bartók zenéjét, és éppen ezért degradálták, sőt tiltották, mint a sztálinizmus idején, mert nem minden hatalomnak érdeke az emberek ébredése.

Bartók Béla tisztán élte a Kos szülöttek feladatát. Magánéleti nehézségei és saját művei elismertségének hiánya mellett is rendületlenül végezte azt a munkát, melyre szíve szerint rátalált, és ami által közvetíteni tudta zenéjén át a teremtés üzenetét. 

Kiss Zoltán       
www.szabadakarat.hu

Május:
Szerelmi hazardírozás
W. Shakespeare

Önvallomás:

Májusban születtem, a Bika havában. Anyám nem emlékszik, hogy délben, vagy reggel. Ezt a két időpontot szokta variálni. Egyik szerint Ikrek, a másik szerint Oroszlán lenne az aszcendensem. Egyiknek sem érzem magam. Egyáltalán, semminek sem érzem magam. A T-kvadrát a fix jelekben, az biztos. A Nap a Marstól kap kvadrátot a Vízöntőtől és Jupitertől, Plútótól az Oroszlánból. De sem az asztrológusok, sem a szexológusok nem nyújtottak megoldást problémáimra. Kettőnél is jártam, a férfi viszonyt kezdett velem. Rábeszélt, hogy vigyük nyíltra a a férjem előtt. Ebből nagy botrány lett.
A férjemmel mindkettőnknek van vaj a fejünkön. Ő akkor csalt meg engem, amikor az első gyermekünkkel voltam várandós. Én pedig már háromszor is halálos szerelembe zuhantam az együtt töltött közel három évtized alatt. Ezt nem tudja megbocsátani. Aktuálisan sokat vagyunk külön. Mindig ő költözik el, majd visszajön.
Talán óvodás koromban kezdődhetett a vágyaim elfajzása, amikor a takaró alatt az egyik kisfiúval incselkedtünk egymással. Nem buktunk le, de a szégyen a mai napig kínoz, ha erre gondolok.
A másik nagy törés az volt, amikor a középiskolás szerelmem diplomás szülei kinéztek a fiúk számára egy társadalmilag hozzájuk tartozó lányt, mire ő szakított velem.
Én vidéki parasztlány vagyok, talán az is maradok egész életemben, hiába tanítattak ki a szüleim főiskolán, hogy többre vigyem, mint ők. Én ma is az ó szabályaik szerint élek, és nem tudok azokba a körökbe kerülni, ahová vágyom.
Mindössze a lehetetlen szerelmeimmel való top élmények emelnek a vágyott magasságokba, ahonnan a zuhanás nagyon keserves.
Érettségi előtt volt egy művi abortuszom. Bánatomban, hogy nem lehetek azé, akit szeretek, összeszedtem egy másik srácot, aki teherbe ejtett. Apám segített a dolgot megoldani.
A férjem jó ember, sok mindent elnéz nekem, de én soha nem voltam szerelmes belé.
A gyerekeinket is inkább kötelességből hoztam világra, mivel ez a dolgok rendje.
Gyerekeim sikeresek, de nem igazán boldogok.
Talán van bennem egy elvetélt színész, ezért vonzódhattam annyira a humoristához, aki szintén rengeteg próbálkozást tett, hogy önmaga legyen. Volt pap, színész, énekes, táncos, még bohóc is. Remekül improvizált, mindenkit lenyűgözött. Jósokhoz járt, de senki nem válaszolta meg a valójában teljesen körvonalazatlan kérdéseit. Amikor öngyilkos lett, megértettem, hogy egész pályáján inkább arra trenírozta magát, hogy elbújjon a világ és önmaga elől.
Hasonló mágikus bűvölet volt a szexológussal belesodródni a terápiás  kapcsolatból „szerelembe”. Legalábbis akkor azt éreztem.
Tudom, hogy ezeken a szerelmi csúcsokon nem lehet huzamosan ott maradni, ezért nem akartam elszalasztani azokat.
És akkor van még a macsó, az aranyos csirkefogó, a szívtipró. Imponáló könnyedséggel tudta elverni a pénzt percek alatt, amelyeket mindig kölcsön kért és soha nem adott meg. Tőlem is. Nyíltan megfenyegetett, hogy elhagy, ha nem segítem ki. Ilyenkor megrémültem, mi lesz velem nélküle, és magamat is hatalmas adósságokba verve pénzeltem. Ma is milliós adósságot törlesztek.
Ez a furcsa kettősség, hogy anyagiakban mindent megkaptam gyerekkoromban, és lelki útmutatást alig, egyre több variációt ölt életemben.
Nem tudom, melyik férfi az igazi életemben. Azt sem tudom, van-e , magasabb vezéreltségem, amelynek ezek a bukdácsolások csupán részei, vagy ezek nem vezetnek sehová sem. Vagy a halál a célhoz érés, mint a bohóc esetében?
Egyszer álmomban egy hatalmas akvárium házban voltam. Vízzel telt házban, ahol halak is úszkáltak, köztük ragadozók is. Ki akartam nyitni az  ajtót, de a mélytengeri halat mégsem lett volna szabad kiengedni. Így a nem nyitottam ki.
Én is maradtam a víz alatt.

W. Shakespeare
/1564.04.23. -1616.04.23./

A történet mestere

Az ókori görög triász – Szophoklész, Euripidész és Aischylos – után Shakespeare adott a világnak a mai is felülmúlhatatlan drámákat. A líra és epika mellett minden bizonnyal a dráma a legösszetettebb műfaj, építményhez hasonlítható komplettség jellemzi. Néha a konfliktust jelölik meg a dráma lényegének, ezt mi egy kicsit árnyaltabban fogalmazzuk:

• minden drámában van egy drámai előzmény,
• ehhez kapcsolódik a drámai értékekért vívott élet-halál harc, amely azt megszerzi, vagy megvédeni hivatott,
• drámai vétség is jelen kell, hogy legyen a történetben, amelyért szükségképpen büntetés jár,
• és végül nélkülözhetetlen a magasabb hatalom jelenléte, amely a katarzist adja meg.

Amikor Shakespeare-t a történet mesterének mondjuk, arra akarunk utalni, hogy írásaiban ezek az elemek mindenkor jelen vannak, ettől tökéletesek.
A drámai hős maga is átmegy változásokon, ez bekapcsolja a nézőt is az esemény folyamatába, az együttérzésen, az azonosuláson keresztül a katarzis részét képezi. Ennek a változásnak fontos eleme az egyéni sorson való túlemelkedés, a komplettségbe pedig beletartozik a nagy távlat, megnyílása. A paradigma kirajzolódik a jellemeken, szituációkon, személyeken, cselekményeken, konfliktusokon keresztül, és mindez a dialógusok élő beszédében. Fontos, hogy a konfliktus egy ponton megfogható legyen, és érződjön, hogy feltartóztathatatlan, végzetes, kikerülhetetlen, és elháríthatatlan. A törvényszerűségnek is érződnie kell, ahogyan az előzményekből a sakklépésekhez hasonlóan jutunk a végkifejletig. Legyen az elbukás, vagy elégtétel. A drámának morális kritériuma is van, amelynek ki kell rajzolódnia az igaz, de gyenge, az irigy, a gonosz, a korlátolt, a lázadó, a forrongó, egyszóval a pozitív és negatív hősök konfliktusában.

Vitathatatlan, hogy Shakespeare igen különös történelmi helyzetben élt a 15-16. század Angliájában. De az is vitathatatlan, hogy teljesen értette a korszellemet, és a történés szférájából képes volt lehozni, megfoghatóvá tenni azokat az erőket, amelyek az eseményeket mozgatták.
Alakját rengeteg legenda övezi, egészen addig, hogy egyesek a létezését is kétségbe vonják, valamint azt, hogy a darabokat ó írta.
Ezektől mi eltekintünk.
Misztikus 49 évet élt, majd Prosperóként távozott.

Természetesen lehetne találgatni, hogy a Bika szülött aszcendense mi lehet. Aprólékos életrajzi töredékekből meg lehetne próbálni kikövetkeztetni. Mi ezzel nem élünk. Ám azt a stelliumot, amely a képlet bármely házában lehetne, igen beszédesnek látjuk: ez pedig a Hold, Vénusz és Neptun együtt állása az Ikrek jel elején, opponálva az Uránusztól a Nyilasból, az Uránusz trigont alkot a Merkúrral, a nappal pedig pentagrammot, az aspektus nélküli Plútó 47 fokra van a Naptól. 49. születésnapján hunyt el, ezért az április 23-át Shakespeare napjának mondhatjuk.

„Én egy különleges táncot álmodtam meg, képzeltem el.

Nem tudtam pontosan, csak vágytam rá.

Beleéreztem a láthatatlan világba, amelyet megjósoltam, hogy belépek, ha megtalálom a kulcsot.”

Megrázó tragédiáktól tépett és különös magasságokat érintő művészet Isadora Duncan pályafutása. Apja hét éves korában bukkant elő életében, még karon ülő volt, amikor édesanyját négy gyermekkel elhagyta. De szabadság vágyát nagyrészt tőle örökölte, anyjától pedig a művészi vénát, a zene és költészet szeretetét. Önéletrajzában idézi, hogy a tenger szülötte. Édesanyja születése előtt csak osztrigát evett és jegelt pezsgőt ivott. Innen eredezteti a tengerhez való kapcsolatát. A tánc pedig úgy köti a tengerhez, hogy a mozgás első ideája  a hullámok ritmusából fakadt. Egyébként is Aphrodité csillagzatában jött a világra, miután a Vénusz az - aszcendensén van. De a fák ágainak hajladozásai is megihlették a gesztusok kifejező erejének keresésénél. Hat éves volt, amikor édesanyja gyerekeket gyűjtött össze, hogy tanítsa őket hullámozni a karjaikkal. Ezt nevezte első művész iskolájának.
A táncot mindig is lelke legtitkosabb impulzusának tartotta.
Öntörvényű, talán kicsit vadnak is mondható életében  - Kos aszcendens és stellium – először a saját életét táncolta, a gyermekség eredendő spontaneitásával. Ifjúként az örömet igyekezett eltáncolni, de már a tragédia szelétől megérintve. Tizenhat éves volt, amikor muzsika nélkül táncolt közönség előtt. Ebben „A halál és a lányka” témát ismerték fel a nézők. Ő ezt inkább az élet és a lányka témájának gondolta, élte meg. Valamit végig megőrzött gyermekségéből, miközben a kemény ínség kicsit koravénné is tette őt. Ezek a kettősségek mindvégig érződtek táncaiban, amelyek, mint utal rá, élet küzdelmeinek kifejeződései voltak. Úgy summázta magát, hogy művészete folyamatos erőfeszítés volt  kifejezni a létezést gesztusokban, mozdulatokban, A „My life” című könyve ugyanilyen erőfeszítés a szavakkal, az őszinteséggel, az önismerettel. Nagyon mély olvasmány.
Táncai, amelyek klasszikus zenére született improvizációk voltak, alig lejegyezhető koreográfiák. Mégis fennmaradtak az anyagtalan művészet rezgéstartományában. Feltűnt és eltűnt az időben és különféle helyeken, de még aki nem is látta, - mint például e sorok írja – az is fel tudja idézni a képzeletben táncait.
A szerelem és művészet össze egyeztethetetlen akkordban futott életében, folytonos harcban állt egymással. Vagy az egyik, vagy a másik hozta a tragikus végkifejletet. Képletében erre a Vénusz trigon Uránusz utal. Hihetetlen inspiráltság,a váratlan felfordulással.
Két gyermeke a Szajnába fulladt, amikor a kocsi áttörte a híd korlátját és a folyóba zuhant. Velük halt meg a nevelőnő is. Megélte Niobé történetét is: Niobé kővé változott,
     megsemmisülve a halálban.

Híres tánciskolákat vezetett Párizsban, Németországban, Oroszországban.

Bejárta az egész világot, sokáig élt Korfun egyik fivérével és annak feleségével, az albán menekülteket segítették.
Óriási hatással volt rá Egyiptom, a lélek évezredes történetei elevenedtek meg a nílusi úton. Théba, Dendera, a Királyok Völgye születése előtti gyermekségét elevenítette fel. Hipnotikus bűvölettel csodálta Hathort, a sivatagot, a csodálatos egyiptomi napfelkeltét, az eget.

Látomások, előérzetek, telepatikus kötődések gyötörték. A neuraszténia démonai és szörnyei kínozták. 1913. januárjában baljós előjelként két kis koporsót „látott”, amelytől ideglázat kapott. De este mégis eltáncolta Chopin Gyászindulóját. A gyerekek áprilisban haltak meg.

Hitt Platón államának megvalósulásában, ezt Oroszországban gondolta  lehetségesnek. Moszkvában vörös zászlóval táncolt, megelevenedett lázadó természettel.
Itt ismerkedett meg Jeszenyinnel, a költővel. Összeházasodtak, két év után elváltak. Jeszenyin a következő évben öngyilkos lett.

Képletében az Mc közelében lévő Jupiter trigont kap a Naptól, ez a felfelé emelkedő vonulatát adta a pályájának.
Uralkodó bolygója a Mars együtt áll a Szíriusz  csillaggal a Rák 13. fokán. A Kos igen kiemelt a képletben, az aszcendenssel, a Szaturnusz, a Hold és Vénusz bolygókkal.
A Plútó együtt áll az Algollal, egy igen violens állócsillaggal, kvadrátot  kapva az Uránusztól. Ez jelzi a tragikus halálát: egy nyitott Bugattiban utazott, sálja rátekeredett a kerékre és ez fojtotta meg.

Igazi görög tragika volt, amely több, mint a modern tánc forradalmi megújítása.
Saját megfogalmazásában:

„Lehet nem élnem másokért?”

Olympos és Hadész az Ikrek szülöttekben

Egy kedves, Ikrek aszcendensű barátom egy ízben azt mondta: „Ruth, te  soha nem értheted meg azt a kettősséget, amely egy Ikrekben van, ha te nem vagy az. „

Más alkalommal egy Ikrek kliensemet kísértem ki az ülést követően. Az előszobában visszafordult, és így szólt: „Nem garantált, hogy minden úgy lesz, ahogy megbeszéltük. Mert most, hogy ideértem, már egészen másképpen látom az egészet.”

Valóban nem vagyok Ikrek szülött, de Kasztor és Pollux az én lelkemben is élnek. Értem az ambivalenciákat, a döntés képtelenségeket, a veszteségektől való félelmeket, és az olyan megfogalmazásokat: „Az a problémám, hogy nem tudom, mi a problémám.”

Értem az Ikrek  összekötő, közvetítő, megfigyelő és kívülálló szerepét, amelyet a Merkúr ad nekik. A felületességüket és szétszórtságukat. A fortélyt, a leleményességet, a csalafintaságot, a tréfákat, amelyekkel a szorongatott helyzetekből ki tudják vágni magukat.. Mimikri hajlamukat, amely sok szerepre képesíti őket. Ám ha ez  állandósul, elvesztik  önmagukat és pszeudó személyiséget működtetnek. De remek önmeghatározást is képesek  adni.

Lássunk néhány példát:

A futó

L.: Életem olyan, mint egy társasjáték: sok esélyes.
Sokfelé el elehet indulni.
De amikor elindulok, az elágazásoknál rossz vége lesz. Mert én nem tudom kikalkulálni a következményeket.
R.: Ha már a társasjátékoknál tartunk, lehetne sakktábla az élete színtere?
L.: Igen, az  ehetne.
R.: És milyen figurának tartja magát?
L.: Futónak.
Én futó vagyok.

Egy fiatalember, akinek életét úgy címeztük: „A fekete lyuktól a vezérlő csillagig”, a következőképpen határozta meg önmagát:

• Egyszerre akarok erős lenni, erősnek látszani, akitől félnek, és gyenge, akit védenek, tapintattal kezelnek.

Mefisztó lelkek

Igazi Mefisztó lelkek is lehetnek az Ikrek között.

• Mefisztó vagyok, nem Lucifer. Mefisztó, aki alkut köt a sötétséggel valamiért, nem lehet pontosan tudni, miért.
• Lucifer csak egy  elvakult, aki perbe száll a Teremtővel
• De Mefisztó  a Sötétség  Hercege.
• . Ennek az alkunak a gyenge ontja a TITOK, amiért nem vállalható fel. Valahol a lázadó serdülő, aki élvezi a vétket.

Dzsentri szeretnék lenni, aki végig szórakozhatja az életét.

Édes a vétek, kéj lebukni, még ha az gyalázat is, és kéj hazudozni.

Nem tudom, hogyan sodródom olyan kapcsolatokba, akikbe nem is vagyok szerelmes. Az egyik mégis, a másik mégse, a harmadik lehet.

Gerinctelen vagyok.

Nem kívánom a nyugalom erejét, inkább a végletek adta tapasztalatokban vagyok képes megélni magamat.

De Sulla is 40 évesen hagyta abba az önrongálást.

Július:
Weöres Sándor
Csontváry Kosztka Tivadar

Weöres Sándor
1913.06.22. - 1989.01.23.

"Nekem a versírás a jógám"

Poéta nascitur.

Weöres Sándorról elmondhatjuk, hogy csodagyerek volt, aki első verseit tizenévesen írta.

A magyar égen egy másik csillag, Hamvas Béla kortársa is volt. Komoly szellemi kapcsolat fűzte őket össze életük egy periódusában. Erről a „Teljesség felé” című kötetben említést is tesz, mesterének nevezi Hamvas Bélát.

Virtuóz költő és virtuóz műfordító. Fölényes szaktudással volt képes bármilyen nemzetiségű és bármikor élt költőt fordítani, bravúrosan megtalálva azokat a dallamokat és ritmusokat, amelyek a téri és idői távolból is megszólíthatták a szerzőt. Formakincse kimeríthetetlen. Hihetetlenül termékeny és sokoldalú. Játékos gyermekversei egyszerre ritmusok, dallamok, gondolatok, érzések. Filozofikus költeményei hatalmas versépítmények, epigrammái tömörek. Az  „Orbis pictus” és a „rongyszőnyeg" változatosságából sokféle arculatot, személyiséget idéz, rajzol elénk formai tökéletességben. Mély és játékos egyszerre, a pillanatot ragadja meg, de végtelen távlatokat képes nyitni.
Napja  az Ikrek és Rák jel határán van, mindkét jelből merít. Játékossága az Ikrek  aszcendenséből is adódik, együttállásban a Rigel állócsillaggal. A pokoljáró mélységeit a Nappal együttálló Plútó segíti. Holdja a Vízöntőben, együttállásban az  Uránusszal, inspiratív hatású. A Merkúrnak a Rákban a Neptun ad intuíciót.

Magas oktávokat ölel át költészete. A Psziché című kötetét a női lélek rajzának tekintette, túlemelkedvén az elutasító megbotránkozásokon, amelyeket a könyv egyesekből kiváltott.
A műfajok mestere anélkül, hogy a műfaji kötöttségek akadályozták volna.
Még a Vega állócsillagról kell említést tennünk, Ozirisz csillagáról, amely a Jupiterével áll együtt a Bak 13. fokán.

A versírás olyan formán volt főfoglalkozása, mint J. S. Bachnak a zene. Vagyis reggeltől estig és estétől reggelig folytonosságban, ébrenlétben és alvásban egyaránt.
Azt vallotta, hogy az egyéniség nem egysíkú, statikus valami, főleg nem áttörhetetlen karakter páncélzat.

A beszélgetés vele élvezetesen könnyed volt, hiszen bármilyen téma bukkant elő, azonnal otthon volt benne. Egy ízben a jógáról beszélgettünk. Meghallgatott, majd egyszerűen megfogalmazta magát: Nekem a versírás a jógám

Csontváry Kosztka Tivadar
/1863.07.05. - 1919.06.20./

Napút élet, napút festészet

Akár életérőé, akár képeiről esik szó, mindig együtt szerepel a fizikai és szellemi dimenzió.

Személyiségétől éppen úgy nem tudnak a nézői, kritikusai, méltatói, elmarasztalói, rajongói és kétkedői elvonatkoztatni, mint képeitől. Sokaknak arra van szükségük, hogy manifeszt elmebetegnek, őrültnek, schizofrénnek mondják, míg mások zseninek bálványozzák.

Az tény, hogy életét nagy értetlenség övezte, de utóélete is csak nagy viharok árán próbálja arra a helyre tenni, amelyre elsősorban saját zarándoklata teheti.

Nem szabad fennakadni a sok méltatlan élcelődésen, gúnyt kiváltó epizódokon, amelyet a közéleti embereknek küldött és többnyire válasz nélkül hagyott levelei, táviratai váltottak ki. Autodidakta festő volt, aki 20 évet szentelt életéből annak, hogy saját magából kitanulja az „élő természetet”, a levegő perspektívát, amely körül festészete forogni látszik. A levegő távlat életteljes perspektíváját olyan erőnek látta, amely még nem volt kifejezve a világon. Ezt tartotta emberfeletti hivatásnak, felelősségteljes vállalkozásnak, a napútnak nevezett plein-airtnak
Nincs ebben semmi megmosolyogni való, inkább arra kell gondolnunk, hogy a sokdimenziós világ magasabb szféráiból egy felvidéki magyar patikárius segéd égi jelet kap, amely elindítja ezen a különleges napút pályán, 41 éves korától. Önéletrajzában erről úgy tesz említést, hogy mindaz, ami életében bekövetkezett, egyedül a Teremtőnek köszönhető, senki másnak.
Egy másik írásában, „A lángész” címen írt ki lehet és ki nem lehet zseni eszmefuttatásában a  képeihez hasonló intenzitással ecseteli szavakban az összes választ a kérdésekre, amelyekkel bombázták. Hogy mi az ő festészete, miért és hogyan lett azzá, ami lett és persze a belső erőkről, amelyet pénzért nem lehet megvásárolni. Nincs is pénz ellenértéke életművének. Utal arra is, hogy egy pálya kicsúcsosodásában az elődöknek is komoly szerep jut, akik akaraterővel és lelki műveltséggel felruházottan készítenek elő olyan művészi sorsot, amilyen az övé. Hiszen először ő is apja nyomdokain haladt, aki orvos-gyógyszerész volt.
Első művészi impulzus Iglón érte, ahol egy ökrösszekeret pillantott meg, fával megrakottan, bóbiskoló ökrökkel. Ezt a képet hirtelen felskiccelte egy vénypapírra, majd ezt követően hamarosan Rómába ment tanulmányi útra.
„Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt, s rajzolni kezdtem a motívumot.” Majd az ismert nagy látomás a következő égi jel, az 1880.október 13-án: bal kezén a kis háromszögletű fekete mag, és a hang a napút festőjéről, aki nagyobb lesz Raffaelnél.
Ki a lángész?

• Aki szerelmes tudott lenni hazájába, és szeretettel gondol a nagyvilágra.
• Aki le tudott mondani mindenről.
• Aki folyton küzdött önmagával, a küzdelmet nem tudatta a világgal.
• Akit a küzdelem közepette az ihlet meglepett.
• Aki a láthatatlan ihlettől minden ismeretnek az ismeretét, minden tudásnak a tudását sejtette.
• Aki a láthatatlan hangot felfogta és megértette.
• Akinek a reményét a nagy idő meg nem gyengítette.

1975-ben Hidas Frigyes „A cédrus” című zenéjére Seregi László koreografált balettet. 1980-ban Huszárik Zoltán készített róla filmet. A pécsi múzeum az ő nevét viseli. De Budapesten nincs Csontváry –ház, amelyet megálmodott, állandó kiállítással.
Magángyűjtőknek is köszönhetően szétszórtan vannak a képei a világban, de mindig felbukkan valaki, aki összerakja az életét és képeit, és tisztelettel próbálja megérteni a belsejében dúló viharokat, erőket, amelyekből ez az életmű született.

Augusztus:
C.G. Jung 
Jean Piaget

C.G. Jung 
/ 1875.07.26. – 1961.06.06./

„Életem a tudattalan önmegvalósításának története.”

Csak megilletődöttséggel lehet írnunk a szakma legkiemelkedőbb  képviselőjéről, akinek mind élete, mind írásai felülmúlhatatlan transzcendentális utazást jelentenek. Metaforisztikusan pedig maga a  bakkecske, aki egy szűk területen megkötözve épp úgy teljes életet képes élni, mint a szédítően magas sziklákon ugrándozva.
Szerencsére a hosszú elzártság után ma már szép számban jelennek meg Jung művei magyar nyelven is, a Scolar Könyvkiadó pedig sajtó alá rendezi az egész, húsz kötetnél is több életművet.
Írásai nem könnyed pszichológiai nyalakodások, inkább nagyon is tömény gondolat fűzések, amelyek fejbe vágják az embert. Minden bekezdésben találva érezhetjük magunkat egy – egy fehér foltunkban, a magunkról alkotott jobbára hiányos önismereti képünk okán.
Természetesen szép számmal akadnak elutasítók is, akik kritikai bárdjukat próbálják élesztgetni kötözködő kifogásaikkal, de itt mindig tetten érhető az irigység, amely kiváltódik azok lelkében, akik kitűnni szeretnének, de ehhez a muníciójuk kevés. C.G. Jung ezt már életében is megtapasztalta, ezért nem is akart életrajzi könyvet írni, mondván, hogy úgyis csak félreértenék és szétmagyaráznák. De tanítványai rábeszélésére 83 éves korában mégis megírta az „Emlékek, álmok, gondolatok” című visszaemlékezéseit.
Fontos kiindulópont  volt életében, amikor „Az aranyvirág titka” című könyvhöz kértek tőle kommentárt. Ez indította el az objektív tudattalan felfedezése felé az asztrológia, a mitológia, az alkímia és a népek közös kulturális gyökere útján. Hasonlóan azokhoz az álom élményekhez, amelyekben a házuk földalatti részében szobákat talál, amelyekről korábban nem tudott. Ez a földalatti világ nagyon is hasonlít a tenger mélyén lévő élethez, a lélekóceánhoz.
Az is előfordul, hogy könyvei hatására pszichológiai stúdiumokba kezdenek, sőt, azt gondolják, nem is érdemes végigtanulni az egyetemi éveket, elég lenne, ha csak Jung volna a pszichológus képzés alapja. Az is bizonyos, hogy a Jung szemináriumokon nemcsak a szakma képviselői vesznek részt, hanem nagy számban művészek, filozófusok, építészek.
Ne tűnjön ellentmondásnak, hogy fentebb nehéz olvasmánynak mondtuk műveit, itt pedig széles körben való olvasottságra hivatkozunk. Ez csak azt jelenti, hogy Jung is „mindenkihez szól”, aki az atomkorszak technikai civilizációjában nem akar a hiábavalóság, a tévedés, a veszendőség martaléka lenni.
Külön Jung kódexek íródtak és íródnak még ma is azokból az alapfogalmakból, amelyeken az életmű épül. Az extra- és intro verzió, a  szinkronicitás, a kollektív tudattalan, az archetípusok, az individualizáció, a perszóna, a komplexusok, a lélektani típusok, hogy csak a főbbeket  a említsük, hiszen mi nem kódexet írunk ehelyütt.
Műveltsége és jártassága a keleti tanokban, a vallásokban, a hinduizmusban, a brahmanizmusban, a gnoszticizmusban, a mitológiában szinte felülmúlhatatlan.

De legnagyobb érdemének talán mégis a spirituális irányultságot mondhatjuk, amelyhez képest az egyéb pszichológiai személyiség elméletek valamiféle csúcs nélküli piramishoz hasonlíthatók, amelyeknek éppen a lényegük, a csúcs hiányzik, ahonnan a napsugarak kiindulnak. Az életművek legnagyobb rostája az idő.
A halála óta eltelt több, mint fél évszázad nem hogy semmit nem fakított meg benne, de egyre fényesebb bevilágításokat nyerhetünk a fáradságot nem kímélő tanulmányozás során.
Szerencsére ismeretes a pontos születési órája, így aszcendenséhez nem fűződhetnek spekulációk. Kiolvashatók a magasságok és mélységek, a belső végtelenségek, amelyek életét jellemezik, mint főfoglalkozású személyiség kutatót. Egy képlet azok számára is meditációs objektum, akik az asztrológiához alig értenek, hiszen ezek az ismeretek, mind bennünk vannak, csak valami sajátságos egocentrizmus elzár bennünket a saját belső végtelenünktől. Így csupán néhány észrevétellel adózunk tiszteletteljes és kötelező szerénységgel, visszafogottsággal az intim titkok iránt, amelyek az élet nagy adományai és elzártságai. Arra fókuszálunk, miképpen tudta Jung az égi jeleket saját belsejében rezonanciára kelteni, felismerni.

• Uralkodó bolygója a Szaturnusz a Vízöntőben van, gazdagon aspektált.
  T –kvadrátot alkot a szemben lévő Uránusszal és az IC-n lévő Plútóval, Holddal.
• Az Oroszlán és a Bak quinqunx, vagyis 150 fokos fényszög kapcsolata a föld és tűz elem nehezen összedolgozható alkímiáját tartalmazza. Ezen a talajon jól alakul az idővel, a sorssal, a magánnyal, saját útjáról való letéríthetetlenséggel, az átok /áldás , kiválasztottság / kitaszítottság érzésével való megoldások keresése.
• Az Uránusz oppozíció sejteti a metafizikai képességeket.
• A Jupiter trigon is hangsúlyozza az uralkodó bolygó erejét.
• Az IC közelében lévő Plútó, Hold és Neptun gazdag reinkarnációs örökséget mutat. Gondolunk itt a papi kultúra örökségére, a múltba tekintésre, az ősök iránti szenvedélyes érdeklődésre.
• A gyermekkor különösen kiemelt életében
• Feltűnőek a transzcendens fényszögek.
• Merít a Neptun intúicuójából, az Uránusz inspiratív erejéből, a Plútó imaginációjából. Ezek mind gyümölcsöznek a korszakalkotó álomfejtéseiben. Érdekes, hogy kisiskolás korában a rajz egyáltalán nem volt erőssége, később viszont az álomszimbolika képi látása hangsúlyossá vált.
• A Vénusz Hold uralmi helycseréje művészi hajlamot, kifejezőkészséget, íráshoz való tehetséget jelöl.
• Ezt erősíti még a Merkúr együttállása a Szíriusszal.
• A felezőpontok, a 40 fokos fényszögek további aláhúzását jelentik a kiemelkedő képességeknek és életműnek.

Mindennél fontosabb azonban írásainak tanulmányozása, hogy felzárkózhassunk az idők jeleihez, kihívásaihoz.

Jean Piaget
/1896.08.09. – 1980.09.16. /

A. genetikus episztemológia megteremtője

Elsősorban gyermekpszichológusként tartják számon, de ő maga is nagyobb ívre teszi munkásságát: egyfajta átfogó filozófiai feladat megoldásának tartotta  életművét. A megismerés kutatója: a matematikai, fizikai, biológiai - pszichológiai - szociológiai gondolkodás  sajátosságait, fejlődést elemzi, írja le. Természettudományos érdeklődése korai éveiben kirajzolódott. 10 évesen publikálta első cikkét  az albínó verébfajtákról. Sokat foglalkozott filozófiával  Pszichológiával csak 1952-ben, amikor a Sorbonne pszichológiai professzorának nevezték ki.

Azt vizsgálta, miként lehet az egyik ismeret szintről eljutni a másikra az ismeretek logikus szerveződésének folyamatában, egyidejűen a pszichikus képződmények fejlődésével. Az asszimiláció folyamatában az ismeretek mintegy beépülnek a már meglévő apparátusba, az akkomodációban a szervezet alkalmazkodik a külvilági ismeretekhez. Mindez egy dinamizmus, önfenntartó egyensúlyozási folyamatban. 
Ez az equilibráció a negyedik alapvető pszichológiai disciplina a múlt század pszichológiai irányzataiban a bihaviorizmus, a pszichoanalízis és Gestalt mellett.

J. Piaget Oroszlán szülött. Ez jól hasznosul pedagógiai és pszichológiai ihletettségében. Három gyermekének a fejlődését avatottan követte nyomon. Jacqueline, Lucienne és Laurent felnövekedését figyelve tudta összegezni  a megismerő lény sok dimenzióban zajló  alakulását.
Ennek az ismeretelméletnek a csattanója az ember önmagára találásának élménye.

Öt bolygója van az Oroszlánban:

• a Nap és a Hold együttállásban,
• a Merkúr és a Vénusz  szintén konjunkcióban
• és a Jupiter.

Két pentagram is van a, képletében:

• a  Plútó és a Merkúr, a Vénusz  között,
• valamint a Szaturnusz és Neptun között.

Munkássága fontos mérföldkő  az ismeretelméletben.

Szeptember:
J. W. Goethe
Kübelé

J. W. Goethe 1749.08.28. – 1832.03.22.

„Az ember legfőbb kincse mégis a személyiség”.

Természetszemlélete, geológiai, botanikai, ásványtani, meteorológiai, színelméleti írásai, költészete, kozmikus himnuszai és a Faustja ma is elevenséggel hatnak a modern, kicsit kilúgozottabb intellektusú érdeklődőkre. Goethe  természetében és munkamódjában a rendszerező ismeretszomj és a művészi érzékenység egyaránt jelen van, kreatív tudományos megfigyelései mit sem vesztettek aktualitásukból az évszázadok alatt. Hiszen a természet maga is kinyilatkoztatás, csak arra való, hogy megértsék titkait. Minden múlandóságon átszüremlik az örök dolgok iránti szomjúság. Minden emberi alkotás ebből a kettősségből fakad.
A Sturm und Drang kavargó korának nagy reprezentánsa Ő, saját komplikált érzéseivel, szenvedélyes temperamentumával, amely olykor kuszának tűnik a külső szemlélő számára. De mindez uralkodó bolygójából a Plútóból jól kiolvasható, amely itt saját jegyében, a  Skorpióban van. Ez nem túl gyakran ismétlődik, mivel a Plútó több, mint kétszáz év alatt megy körbe a zodiákuson. Átfutó trigonban a vízjelekben a Neptunnal és a Jupiterrel. Az Uránusz is saját jelében, a Vízöntőben van, kvadrátot kap az aszcendensen lévő Szaturnusztól. Egyes leírásokban az szerepel, hogy a köldökzsinór a nyakára volt tekeredve, szilvakéken jött a világra, csaknem megfulladt.

A koráramlat nagy érzelmi viharai fiatalkori műveiben őt is elragadták. 24 évesen írta a „Götz von Berlichinger” című művét, belefogalmazva a lázadó, tiltakozó fejedelem- és papellenes ifjúba saját magát.

A nagy sikert hozó Werther keserveiben a hős könnyes, szerelmes halálvágyában saját öngyilkossági hajlamát írta ki magából. Még a Wilhelm Meister előzte meg a minden bizonnyal főművének mondható Faustot, amelyet C. G. Jung is Goethe 25 évig írt főfoglalkozásnak mond.
82 évesen fejezte be a második részét.

Faust ördögi alkuval akarja megélni, kiélni saját egyéni életét, személyisége lehetőségeit, végére járva mindennek és magáévá tenni mindent. Cseppet sem zabolázottan, inkább a felkorbácsolt erotikával, vadul, barbár módon, fantasztikusan és felszabadultan, még ha ez olykor rémes elemekkel keveredik is. Nem könnyű dalocska ez a műfaj, inkább az érzelmek orgiájának mondható. Csak nehezen jön a halállal való megbékélés.
Weimar sokáig kulturális centrum volt, elsősorban Goethe munkássága és jelenléte révén. Összefüggésbe hozható ez a déli születéssel, egyébként halálának időpontja is dél körül volt, egészen pontosan 12 óra 20 perckor Weimárban. Ez emelt helyzetű Napot ad, az MC és a Merkúr közelében, amely az Alphard állócsillaggal áll együtt. Uralmi helycsere van a Nap és Merkúr, a Neptun és Hold, valamint a Mars és a Szaturnusz között. EZ kölcsönös erőfokozást jelent.

Halálát látomások kísérték, a „Mehr Licht". Különös zene kíséretében aludt el békésen.

Kübelé

Amikor E. elkezdte történetét és azt mondta, a sorsa érdekli, azt szeretné megérteni, rögtön felismertem benne Kübelét a mitológiából:

• Phrügiai hegyi istennő, az istenek anyja. A Nagy Istenanya a természet éltetőerejét testesíti meg. Neve a kebel, emlő, életet tápláló anya akit olykor sok emlővel ábrázolnak, mint az Efezusi Dianát. Ez a gondolat köti össze a hegy kultuszával, a szentéllyel, amelyek a hegy tetején állnak, valamint az emlő hegyeket idéző domborulata.
• Szomorú szerelmi története Attishoz fűződik. Kübelé Attist szerette, a szépséges ifjút. Szülei viszont ellenezték a kapcsolatot. Emiatt Attis megcsonkította magát, majd később öngyilkos lett.
• Kübelét kedvese halála az őrülettel határos fájdalomba kergette. Országról országra vándorolt. Az általa feltalált kézi dob és cimbalom, valamint fuvola lármás hangja mellett kóborolt a hegyekben.
• Kicsapongó élete miatt orgiákkal ünnepelték, vad ordítások közepette, izgató zenével. Éjjel fáklyákkal járták a hegyeket, kísérői, Attis hívei olykor mámorban megcsonkították magukat.
• Rómában a Megalézia ünnepet szentelték neki.

E. története a következő:
- Anyja már negyven éves volt, amikor összejött a nála tíz évvel fiatalabb, kétgyerekes apjával, és gravid lett. Apja verziója szerint anyja elvetette magát, kierőszakolva a válást, anyja szerint az apja volt levakarhatatlan. Drámai válás után az anyai nagyszülőknél éltek, ami cseppet sem volt harmonikus családi élet. Ráadásul még társbérlőjük is volt, így az apja második házassága tiszavirág életű lett. Apja elköltözött, harmadszor is megnősült. Harmadik feleségének ő volt a negyedik férje. Ezzel E. gyermekkora végképp megpecsételődött. Együtt élt három generáció nő, egyfolytában apját szapulták és rémesek voltak az apai láthatások is. Több öngyilkossági kísérlet után összeházasodott egy egyetemi évfolyamtársával, gyerekeik születtek. Ennek már 25 éve.

A férje egy balesetben gerincsérült lett, tolókocsiba kényszerült.

E. egy továbbképzésen beleszeretett egy nyolc évvel fiatalabb, nős nőcsábászba és válni akar. Persze a nőcsábásznak esze ágában sincs vele élni. Ebbe nehezen törődik bele.

Egy érdekes álma volt:

- Egy kongresszuson voltak, csupa tekintélyes előadók és fellengzős dumák. E. is szóhoz jutott, azt mondta: „Az emberiség eredetét sokféleképpen lehet magyarázni. Kezdetben volt az Ige…” De akkor belépett a szerelme, és nagy hirtelen azt mondta neki:
- El kell tőled távolodnom ahhoz, hogy megélhessem a lelkem másik felét.
Erre hirtelen felébredt.

Hát mi a lelkem másik fele? – kérdezte

Majd elmondta, hogy a férje természetesen nem akar válni. De az ő életében most a prioritás a szerelem. Nem tudja és nem is akarja a vágyait leküzdeni.

Visszatértünk a kiinduló pontra, a sorsára, a feleség, az anya, a szerető és a hivatás vonatkozásában.
R.: A lelke mási fele az  animusa, a férfi része. Az az erő, amelyet magában kellene felfedeznie.
Nem nagyon akarta megérteni.

Rátértem arra, hogy az emberek élete is valamiféle mitológiai forgószinpadon zajlik. Néha ráismerünk saját magunkra a  mitológiai történetekben.
Rákérdezett, hogy felismertem-e benne valakit.
R.: Ismeri Kübelé történetét?
E.: Kübelé?
Valami boldogtalan hegyi istennő.
Kicsapongó szerelmi élettel és nagy szerelmi csalódásokkal.
Halványan dereng.
R.: Tanulmányozza át, hogy megelevenedhessen.
Az én olvasatomban a történet az animus erőkről szól.
Apja Kübelét kiteszi a hegyekbe, mert fiút szeretett volna.
Párducok, oroszlánok, majd hegyi pásztorok gondozzák.
Sok jót tesz az egyszerű emberek körében, ezért sok hálát, tiszteletet kap cserébe. Szülei is visszafogadják.

Attis, a szerelme megcsonkítja magát, majd öngyilkos lesz.

A fáklyamenetes ünnepek a hegyekben  a dobbal, cimbalommal, fuvolákkal valamiféle lelki extázis, a testi szerelmen túl.

Ez Kübelé

Október:
Liszt Ferenc
Hemianopsia

Liszt Ferenc /1811. 10. 22. - 1886. 07. 31./

Harmóniában a végletekkel

Stílusát  a tobzódó virtuozitással lehetne legtalálóbban jellemezni Elragadtatottság és patetikus hangvétel, különféle humanisztikus és bölcseleti eszmékért való rajongás, tragikus és felemelő végkicsengésű darabok híven őrzik a nagy világjáró végletes természetét.
A magasztostól   az olykor már-már triviálisnak tűnőig, forradalmian megújító, hagyományokat őrző hangvételig, fegyelmezetlen, széthullónak tűnő részektől a sajátságosan egybeötvöző törekvésig minden megtalálható zenéjében. Utazásai során városok, műalkotások, kortársak művei ihletik, szinte mindenre egy-egy darabbal reagál. Tasso eposzához a Tarantella, Paganini hegedű Caprice-hoz  a transzcendens zongoraátiratok fűződnek, mint ihletforrások. De sokféle impulzust merít a különféle nemzetek zenéjéből is, gondolunk itt lengyel, svájci, spanyol, olasz, ukrán, román, angol, francia, orosz nép zenéjére. Mindez őszinte érdeklődéssel és nyitottsággal.
A zenei adottságok elődeiben két generációig vezethetők vissza. Nagyapja  orgonista és karvezető is volt az Eszterházy uradalomban, édesapja pedig komoly zenei tanulmányokat is folytatott. Részben a szűkös anyagi helyzet miatt zenei pályája nem futhatott ki, de egyszülött fiát, Ferencet, kicsi korától támogatta, sőt, ő maga kezdte el zenei képzését, aki csodagyereknek számított. Korán elragadatást váltott ki játékával különféle főúri körökben. Kilenc éves, amikor négy magyar főúr, Amadé, Apponyi, Eszterházy és Viczay grófok hat évre szóló ösztöndíjat adnak számára. Ezt követően Bécset is sikerül meghódítania.
Párizsba költözésük előtt rövid kitérőt tesznek, hazatérnek. Az akkor tizenhat éves Liszt Ferenc első ízben adja elő a  Rákóczi indulót, fergeteges sikert aratva. Párizsban nagy csalódásukra  Cerubini, a Konzervatórium igazgatója nem veszi fel az idegen állampolgárságú fiút a hallgatók sorába. Hiába a rengeteg ajánló levél. De a zeneélet fórumai megnyílnak számára, és a „petit Linz” sikere leírhatatlan. Közben szorgalmasan tanul és mindig talál támogatókat.
Világhírét tizenhárom évesen alapozza meg Londonban, IV. György király feleségének Windsorba való meghívásával.
Utazások és virtuóz fellépések sora sok erőt kivesz az amúgy sem túl erős fizikumú Lisztből és apjából is.
Tizenhat éves, amikor elhatalmasodik rajta a vágy, hogy egyházi rendbe lépjen. Apja ennek ellenáll. De édesapja 1827-ben, 51 évesen meghal, és ezzel Liszt Ferenc gyermekkora lezárul. Párizsba tér vissza édesanyjával, abbahagyja a hangversenyezést és zeneórák adásából tartja fenn magukat.
Beköszönt az első nagy szerelmi csalódás is életében, St. Cricq gróf Carolin lánya, egyik tanítványa iránt lobbant lángra. De a miniszter apa, a társadalmi rangkülönbségek miatt útját állja Liszt közeledésének. Ez önérzetében mélyen megbántja, visszavonul és introverzív időszakában rengeteget tanul és művelődik. Majd az 1830-as évek forradalmi eszméit teszi magáévá, alkotó lendülete új irányt vesz.
1831-ben Hallja Paganinit, aki virtuozitásának nagy lendületet ad. Az ezt követő évben Chopinnel ismerkedik meg. Berlioz is igen nagy hatással van rá.
1833-34 telén beköszönt életébe az újabb szerelem d’Agoult grófné személyében, aki elhagyja férjét és gyermekét, Genfbe költöznek.

1835-ben megszületik első  gyermekük, Blandina, két év múlva Cosima, majd 1839-ben fiúk, Dániel. A kezdeti boldog élet kötelékei meglazulnak, amikor újból megnyílnak a világ itáliai, bécsi, párizsi hangversenytermei Liszt számára. Jótékonysági hangversenyek az árvízkárosultaknak és nagy hazai sikerek következnek. 1840-ben, amikor a Nemzeti Színház javára játszik, az ünnepi küldöttség egy magyar díszkardot nyújt át a nemzet hálája és hódolata jeléül. Sikerszéria következik. Csaknem minden országban hangversenyezik Európában. Weimárban Carl Alexander trónörökös „szolgálaton kívüli nagyhercegi karnagynak” nevezi ki. Ez azzal jár, hogy évente pár hónapot kell Weimárban töltenie és a zenekarral foglalkoznia.
1844-től gyermekei anyjával a szakítás véglegesnek tűnik. Felesége és gyermekei Párizsban élnek. A grófné néhány év múlva „Nélida” címen írja meg fájdalmasan keserű és Liszt ellen irányuló hangvételű regényét, amely a szakadékot még inkább mélyíti kettőjük között.
1847-ben ismerkedik meg Sayn Wittgenstein Karolin hercegnével, aki mind érzelmi, mind alkotói életének új lendületet ad. Szellemileg igen termékeny tíz év következik életében, de a Vatikán nem bontja fel a hercegi pár házasságát, így ők nem házasodhatnak össze Rómában. Ünneplései mellett ellenségei is felütik fejüket: a Liszt-Wagner irányzatnak komoly ellenzői is vannak.
1859-ben húszévesen meghal fia. A Les Morts gyászódát ekkor írja.
1862-ben Blandina lánya is meghal.
Liszt egyre határozottabban fordul az egyházi zene felé.
1865-ben a Vatikán kápolnájában felveszi a tonzúrát, és mint „Liszt abbé”, papi öltözéket visel.
Egy évvel később meghal az édesanyja. 
1867. 06. 08-án a Mátyás templomban hangzott el a Koronázási mise. Erzsébet királyné gördítette el az akadályokat, amelyekkel a bemutatót megpróbálták meghiúsítani.
Közben Cosima Wagnerhez költözik gyermekeivel, elhagyván Bülowot, a férjét.
Közben dolgozik a Krisztus oratóriumon.
A római egyház  ellenszenvvel fogadja az   új utakon járó Liszt zenét.
Az oratórium első bemutatója Weimárban volt 1873.05.29-én. Ugyanebben az esztendőben, november 9-én, zenei pályafutásának 50. évfordulója alkalmából rendezett díszhangversenyen bemutatják az oratóriumot itthon, és a főváros megajándékozza egy arany babérkoszorúval. Bemutatók, ünneplések, utazások sorozata. Megfordul Munkácsy Mihály párizsi műtermében is.
Életének 75. évében nyáron előzetes ünneplésre hangversenyt rendeznek.

A következő hónapban lánya meghívására részt vesz a Bayreuthi ünnepi játékokon, de útközben meghűl, tüdőgyulladást kap és 1886. 07. 31-én meghal. Végakarat szerint ferences ruhában temetik el.

A lakása valóságos múzeum volt, plafonig gyönyörű kötetekkel, képzőművészeti albumokkal, néhány szép stíl bútor, kagylók, kövek vitorlák a görög partokról és mindig klasszikus zene szólt. Kicsit talán zsúfoltnak is mondhatjuk szobáját,  mert nyugdíjba vonulás után kisebb lakásba költözött, de a tárgyakat nem vitte magával.

Történetének egyik kulcsszava a dupla Mérleg, Érdekelte is az asztrológia, meg nem is vette komolyan. Azon kevés emberek közé tartozott, aki hajszál pontosan tudta születési percét is, így képlete felállítható. Megmosolyogta a dupla Mérleg jelzőt, de mégis mintegy emblémaként elfogadta. Amikor Görögországból üdvözlő lapot írt, az aláírás ez az embléma volt.

Igazi hezitáló Mérleg volt, kis kibillenésekkel, komoly, de nem komor, közvetlen, de mégis inkább megközelíthetetlen. Keveset árult el magáról. Munkája az elmegyógyintézetben igazi szolgálat volt. Nem sokat beszélt munkájáról sem. Nem volt benne semmi hivalkodás, semmi kitűnni vágyás, a nyugalom erejét sugározta. Néha megemlítette, mennyire szeretett volna testvéreket, mert ő egyke lévén, ha kapott  egy tábla csokoládét, nem volt kivel megfeleznie. Mintha ebből vezette volna le nótorius agglegénységét.
Görögország volt a szenvedélye, a szerelme. Évente ott töltötte a nyarakat a vitorlásán a kék ég alatt.
Az asztrológiának nem lett elkötelezettje, pedig az Uránusz a saját jegyében, a Vízöntőben van képletétében.
A „pszichológiai konstelláció” kiemelt helyen van, az Oroszlánban, az MC közelében. Ebben a konstellációban a Szaturnusz a sorsot, a Mars a kinetikai erőt, a Neptun az intuíciót ötvözi. Nála 72 fokra az aszcendenstől.
Ez az együttes kvadrátot vet az uralkodó bolygójára, a Vénuszra, amely a Skorpióban van.  Érzelmi visszafogottsága ebből, és a Bakban lévő Holdjából olvasható ki.
A  Plútó a Rák jelben nagy érzelmi viharokat, felfordulásokat hozhat, ráadásul a Napjára is kvadrátot vet. Talán  ez mondatta ki vele a sokat hangoztatott halálfilozófiáját:
         - A halál bennünk van.
Tizennyolcszor volt Görögországban.
Ez utolsó utazásáról nem emblémás lapot kaptam, hanem telefonált, hogy itthon van. Megkérdezte, tudom-e, mi a hemianopsia? Mondtam, persze, a fél látótér kiesése.

– Ez van nekem. – jegyezte meg a maga egyedi hangulatában. – Félig megvakultam. –     tette hozzá egyszerűen.

Majd elmondta, Görögországban történt ez a megvakulás, az ottani barátai azonnal mentő helikoptert szereztek és hazaszállíttatták.
Nagyon  megrendítő volt, amikor mondta, melyik oldalára üljünk, mivel a másik oldalon sötétség van.
Rövid időre még hazakerült a kórházból, de egy stroke után újból be kellett menni. Utolsó otthoni látogatásunkkor már észlelhető volt az egyensúly  zavar, amelyet nagyon leplezni próbált. Nem akart senkit terhelni problémájával.
1987. február 14-én halt meg. Egy évvel azután, hogy ugyan ezen a napon a társaságunk egy iparművész tagja elment. Ezt a napot egy Weöres idézettel neveztem el:

"A halál lugasa fonja be titkos örök létem."

Utolsó látogatásomkor ült az ágy szélén, mélyen eltűnődve, majd egyszer csak azt mondta:

– Tudod Ruth, én egész életemben szerepeket játszottam.

   De hol vagyok én?

November:
Nagy St. Albert
Pablo Picass

Albertus Magnus /1193-1280/
Isten ujja

Albertus Magnus Aquinói Szent Tamás tanítványa, a legendás kölni prédikátor. Már korában misztikus varázslónak tartották, Ars Albertinának, Albertus Magnus

tudományának, illetve művészetének nevezték a mágiáját.

Úgy  tartották, hogy tiltott utakon, alvilági hatalmak segítségével jutott tudásához, és túlvilági hangok súgták meg számára a nagy titkokat.
A legenda szerint a bíborostól megbízást kapott a kölni dóm tervrajzának elkészítéséhez. Visszatért szobájába és jó ideig hiába törte a fejét, nem jött az isteni sugallat. Este a kolostor  refektóriumában a gyertya eloltását   forró fohásszal fordult a Teremtő felé, kérvén, hogy világosítsa meg elméjét.  Akkor a fal kettévált, mennyei világosság áradt szét, és négy férfi jelent meg: egy aggastyán, egy időskorú, egy javakorabeli és egy ifjú. Jobb kezükben körző, vonalzó, mérőléc és mérleg. Földöntúli szépségű szűz követte őket. Felrajzolták a falra a dóm alaprajzát.
Ekkor egy szolgáló testvér lépett a refektóriumba, lámpással a kezében, Albertust kereste. A látomás eltűnt. Albertus egyedül térdepelt a fal előtt. De a tervrajzot megőrizte emlékezetében, és ennek alapján el is készült a dóm.

Jámbor, tudatlan, együgyű gyermekként lett szerzetes, azt remélvén, hogy bölcs tudós válhat belőle. De sokáig úgy tűnt, hiába vár erre. Ezért egy éjjel elhatározta, hogy elhagyja a kolostort. Ám ekkor egy Szűzanya látomásban fordulat állt be. A Szűzanya, liliommal a kezében megkérdezte, hová megy. Elmondta keservét, lába elé omolván. Választ kapott:
Kívánságod teljesül:

- A föld legnagyobb tudósa és bölcse leszel. De mielőtt elhagynád a világot, ez a bölcsesség és éleselméjűség elvétetik tőled és megint ostoba, együgyű gyermek leszel. Miközben beszélsz a katedrán, Isten az ujját a szájadra teszi és örökre megpecsételi ajkadat. Homlokát megérintette a liliommal, és eltűnt. -

Albertus a középkor Arisztotelésze. Egységes és teljes világképet festett az életről. Nagy alkimista, aki kozmológiával, földtannal, botanikával, zoológiával, embriológiával foglalkozott, tapasztalatokra alapozottan.
Ipsi experimento probavimus.

Volt egy fecskéje. A terem egyik ablaka, ahol az előadásait tartotta, mindig nyitva volt. A fecske ki-beszállt, de ez őt egyáltalán nem zavarta. A gondnok testvér le akarta szedni a boltozat aljáról a fecskefészket, de ő nem engedte, mert cseppet sem zavarta a csicsergés és repkedés az előadás ünnepélyes hangulatát.

Már túl a hetvenen tartotta utolsó előadását, amikor egy mondat közepén elakadt. Ez soha korábban nem fordult elő nála. Éppen Isten létéről beszélt, amikor tanítványai látták, hogy fejét fény övezi. A fecskék csipogva repkedtek az egyébként néma csendben.
Majd megtört csendben előadta hajdanvolt látomását a Szűzanyával.

Lelépett a katedráról és többé nem tanított.

Halála napja, november 15-e, Albert napja.

A kék és rózsaszín periódus után a kubizmushoz szokás őt sorolni, amelynek egyik megalapítója. Ez utóbbi avantgárd irányzat új térszerkesztése megmaradt a figuratív ábrázolás mellett, csak geometrikus alakzatokat, kockát, gúlát, gömböt  absztrahál.
Picasso új látásra tanít, dinamizálja, rugalmassá teszi a látást. Nem statikus képeket fest, hanem látványt, amilyen az a valóságban, ténylegesen, az adott pillanatban. Ez jól hasonlítható Sztravinszkij disszonáns hangzásaihoz, ahol sok a torz, ironikus, groteszk, harsogó, megütközést keltő hatás. Ám éppen ez  rázza fel az embert, ez lendíti ki megszokott laposságából.
Nagy vehemenciával fordul a primitívnek minősített néger művészet felé. Az érzékletes néger plasztikák iránti szenvedélyes érdeklődése új, néger periódust nyit művészi pályáján. Ez egybecseng a pszichológiában az archetípusokban, mint lélek mélyi ősképekben őrzött energiák felszabadításával, az imaginációval. Ez nagy lendületet ad a szürrealizmus irányába is, de Picasso nem skatulyázható be semmilyen kategóriába. Inkább úgy fogalmazhatunk, hogy Ő a nagy vágtázó, aki a collage-technikától a grafikán keresztül rézkarc sorozatig mindenben otthon van, de át is halad ezeken anélkül, hogy hosszadalmasan ott tartózkodna. Természetesen a politikai áramlatok sem hagyják  hidegen. Hazájában Franco van hatalmon, Párizsban a francia kommunista párt munkájában és a békemozgalomban vesz részt. Emblémájukat Ő rajzolja meg a békegalambbal

A spanyol polgárháború idején festi meg a monumentális Guernica képét, amely az aktuális politikai mondanivalón túl a szimbolizmus, a szürrealizmus, az expresszionizmus és kubista formalátás sajátságos, picassói ötvözete.

December:
Pilinszky János
A fájólelkű asszony

Pilinszky János
1921.11. 25. – 1981. 05. 27

„A mozdulatlan elkötelezettség.”

A Pilinszky jelenségben van valami arkangyali: küldött Ő, hírnök, Isten követe. Szellemlény, aki az égi és földi szféra között közvetít. Akár szikár, aszkétikus megjelenését, akár vers szálkáit nézzük, vagy hangjának  érces kicsengése  bukkan fel emlékezetünkben, mindig kiérződik valami föld felettiség.

Semmi manír, semmi maszk, semmi öncélúság, mindenkor természetes egyszerűséggel szólalt meg, és csendje is beszédes volt. Ami a legcsodálatosabb, hogy benne is volt a létforgatagban, de amikor benne volt, akkor is rendelkezett felülnézettel. Ezt neveztük fentebb arkangyalinak.
Költészetének két mozdíthatatlan pillére a keresztény ihletésű költészet és az abszolút egyértelmű antifasizmus. Élményvilágának meghatározó eleme a katonaság és  a német fogolytábor. Ez humanizmusát veretessé, részvétét hitelessé, hitét pedig példává avatták. Szűkszavú, fegyelmezett, egészen sajátságos hangulatot teremtő költői képeket fest, amelyek semmiféle stílus irányzatba nem sorolhatók.
Költőnek született és mindenféle élethelyzetben költő maradt.
25 évesen írta első kötetét, a „Trapéz és korlát”-ot, amellyel berobbant az irodalmi közéletbe, de versei különböző lapok hasábjain már 1940-től megjelennek. Több lap társszerkesztője, munkatársa. Versei a későbbiekben is komoly érdeklődést váltanak ki, mint például az Apokrif, vagy az utánozhatatlan négysorosai. Természetes könnyedséggel, fölényes egyszerűséggel kelnek életre és jönnek napvilágra versei, amelyeken nem érződik izzadságos gyakorlatozás, keserves megújulás, szélsőséges tapasztalatok felé való kilendülések. Letisztult, kikristályosodott, kicsiszolt darabok ezek. A  szerelemről és fájdalomról is olyan kifinomultsággal képes szólni, amely más költőknél esetenként önsajnáló szubjektivizmus.
Reflexióiban a hangzatos összefüggések erőszakolt keresése nélkül mond ki  a mély és ütős megfogalmazásokat, mint például azt, hogy a háború BOTRÁNY. Nem sodorják el indulatok, nem méltatlankodik, nem botránkozik meg, jól tudván, hogy a megbotránkoztatóknak van a nagyobb bajuk, nem azoknak, akik azt elszenvedik.
Szabadsággal, szeretettel, jelenléttel, otthonossággal mozog a világban, művészete vallásos gyökeréből, annak kiapadhatatlan forrásából merítvén.
A művészet és misztika Jákob létrája: a világból felszálló és ugyanazon úton alászálló szeretet, egyazon út.
„Mindaz, ami megtörtént, botrány, amennyiben megtörténhetett, és kivétel nélkül szent, amennyiben megtörtént.”- írja az Ars poétika helyett című írásában. Ellentmondásos, jóvátehetetlen, lezárult, de érvényét nem vesztette a múlt mozdulatlan realitása.
A „mozdulatlan elkötelezettség”, mint a vallásos lelkület képessége és sajátossága hasonlítható a múlt mozdulatlan valóságához. Maga a tragikum az a mozdulatlanság, mivel megváltoztathatatlan, és hatása alól nem lehet kikerülni. Úgy éli meg ezt az abszurditást, mint a tanítványok a keresztre feszítést. Ez emeli túl a borzalom mételyező vonzerején.
„A világ abszurditásának felismerésén túl egy abszurdabb lépés a világ képtelenségének vállalása. Magunkra venni a világ képtelenségének súlyát, mintegy beöltözve a lét és tulajdon ellentmondásain terhébe, ez nem meghátrálás.”
Az isteni mindenség jelenléte sugárzik költészetéből, emberi magatartásából.
Kevesen képesek az abszurd botrányok effajta megértésére.

Fokról-fokra Ahogy a semmi kisimítja az agónia árkait, miként a vidék hófúvás után lecsillapul, hazatalál, valahogy úgy alakul, rendeződik fokról-fokra ember és Isten, pusztulás és születés párbeszéde.

A fájólelkű asszony

„Miért fél jobban Melinda önmaga lenni, mint meghalni?”

Elhangzott:

• Meg kell hallgatnia az én Melinda barátnőm történetét, mert nem tudok nyugvópontra jutni.

Egy évben születtünk, osztálytársak voltunk érettségiig. Akkor elváltak útjaink, mert én továbbtanultam, ő pedig férjhez ment egy vele egykorú fiúhoz, aki a párhuzamos osztályba járt. Az első évben megszületett a kislányuk, a férje pedig két év  múlva öngyilkos lett. Senki nem tudja, miért. Melinda  eléggé egyedül maradt a gyerekneveléssel, de  valahogyan megoldotta. Levelezőn elvégezte az Államigazgatási Főiskolát, és közel Budapesthez, egy vidéki  kisváros önkormányzatán kapott állást. Megbecsülték, szerették, anyagilag is egyensúlyba került.
Volt egy különös álmom, amikor már az események  sűrűjébe jutottunk, azt a címet adtam az álmomnak, hogy VARJÚFEKETE.

• Melinda jelent meg, fekete ruhában, egyáltalán nem látszott betegnek.
• Bejelentette, hogy meg fog halni.
• Volt egy temetőszerű hely, ahová el lehetett menni, ha az ember meg akart halni, vagy közeledni érezte a véget.
• Nagy társaság volt ott, kollégák, barátok. Mindannyian feketében. Úgy tűnt, támogatják Melinda meghalását. Én nem osztottam ezt.
• Megtörtént a meghalás. A sírásók azt  mondták, nem ment könnyen, macerás volt.
• Álmomban is az volt az érzésem, mintha Melinda megbánta volna, hogy meghalt.
• Nyomasztó hangulatban ébredtem. Az motoszkált bennem, hogy élő dolgokat nem szabad elpusztítani, vagy attól, hogy valaki meghalt, nem biztos, hogy elmúlásra ítéltetett

Ez az álom akkoriban volt, mielőtt megbetegedett.
Úgy érzem, ebben az álomban benne van egész élete üzenete, és az is, mi Melinda szerepe az én életemben. Valami nagy tanulság, amelyet még nem tudok megfogalmazni. Magam is sokszor úgy érzem, az a jellemző rám, hogy belesodródok , vagy belemegyek helyzetekbe, ahonnan esetenként nincs kiút, vagyis a kimenetel teljesen kiszámíthatatlan.
Visszatérve Melindára, néhány évvel ezelőtt lett egy barátja. Lényegében ketten is legyeskedtek körülötte, ó választott. „Elkötötte” egy beosztottja élettársát, aki otthagyta miatta kisgyermekét és beköltözött Melinda lakásába. Közben kiápolta rákbeteg szüleit, öccse is rákban halt meg. Ennek gyerekeit egy ideig istápolta.
Az „elkötött” barát rövidesen kimutatta foga fehérét, teljesen megváltozott. Formálisan élősködni kezdett Melindán, ivás, kártya, szerencsejáték töltötte be az életét.
Amikor Melinda megbetegedett, szinte értetlenül állt, mi történt az ő aranyat tojó kedvesével. Úgy viselkedett, mint egy kívülálló, és ezzel még egy lapáttal rásegített a pusztulásra. Dohányzott mellette, amikor Melinda fuldoklott, húst evett tüntetően hússal, amikor Melinda tisztító kúrán volt. Még elhagyott kisgyerekét is odavitte.
Lánya akkor már főiskolás volt, és külön lakott, mert örökölt egy házat.
Mi a párommal lejártunk hozzá, energizálni próbáltuk. Néhányszor felhoztuk Pestre kezelésekre. Nem értettük a „párja” ellenséges viselkedését. Azt sem, Melinda miért tűrte mindezt mazochista módon.
Hogyan szabad ilyen kapcsolatban maradni?
A lányával is rossz volt a kapcsolata. Neheztelt rá, amiért titkolta apja öngyilkosságát. Nem is Melinda mondta el neki az igazságot, hanem kitudódott.
A mazochisták biztosan nem szeretik önmagukat, a testüket, azért bűnhődnek.
Melinda morfium kezelés után, közben halt meg.
Temetése visszafogott, mondhatni elegáns volt. Végakaratának megfelelően hamvait a szélbe szórták.
Lánya karonfogva jelent meg a temetésen anyja élettársával, nyíltan felvállalván viszonyukat, amely már Melinda tépett életének is sok volt.
Az életbiztosítási pénz kedvezményezettje a barát volt, aki erre boldogan le is csapott. 
Mondja meg, hol az áldás anyaságán, életén, halálán?
Vagy hol a drámai vétség?
Mikor és hogyan lehetett volna önmaga, ahelyett, hogy idő előtt meghal?

R.: Ézsaiás 54. könyvében olvashatunk a fájólelkű asszonyról.

Január:
Albert Schweitzer
Petőfi Sándor

Albert Schweitzer
1875.01.15. – 1965.09.05.

„Az élet tisztelete”.

A Nagy Fehér Varázsló, ahogyan az afrikaiak szólították őt, mi egyszerűen egy evangélistának mondjuk. Sajátságosan egyesítette magában a mélységeket  és magasságokat, az elvonulást az afrikai leprások gyógyításával  és a hangverseny termekben való ünneplését, a belső tántoríthatatlanságot és a külső lehetőségeket, a részvétet és az ínséget. Mindezt valamiképpen nem váltogatva, hanem minden pillanatban reprezentálva a lelkészt, a tanárt, az orgonistát, az orvost, a tudóst, a humanista filozófust, az  élet nagy tisztelőjét.

Orgonista fenoménnek indult, már 19 éves korában hangversenyeket adott, főleg  Bachot játszott. A későbbiekben is mindvégig Bach kutatója és interpretátora maradt. 1906-ban egyik alapítója lett a párizsi Bach társaságnak. Szívesen látott előadója lett a francia fővárosnak, nagyvonalú és művészien kidolgozott játéka folytán. Külön érdeme, hogy első ízben elemezte Bach zenei nyelvének képi, szimbolikus, szinte vizuálisan is megjelenő motívumait. Kultúr filozófiai és teológiai írásai mellett meghatározó értékű , az orgona reformjára vonatkozó tanulmányokat is írt, ezzel el is indította a hangszer reformját.
1912 óta, a világháborúk idején megszakításokkal a Kongó vidékén Lambarénében fejtett ki önfeláldozó, orvosi – misszionáriusi tevékenységet.  Kezdetben az  őserdő peremén,tyúkólból alakított rendelőben dolgozott. Később itt alapított kórházat, amelynek költségeit írói és orgonaművészi jövedelméből fedezte.

Képletében a  Nap és a- Hold is kvadrátban van egymással. A Neptun  a Hold közelében a Kosban, de ez nem hogy nem ködösítette, hanem utat engedett a  művészi intuíciónak, mind az orgonajátékban, mind az írásban. Sőt, kettős kvadrátról kell beszélnünk, mert a  Hold a Neptunnal, a Nap a Merkúrral áll együtt. Ez utóbbiak az IC közelében, amely a reinkarnációs  múltra, előző életből hozott feladatokra utal. A fix jelekben csaknem átfutó kvadrátot alkot az Uránusz, a Mars, a Szaturnusz és a Plútó. Ez utóbbi nem a Bika közepén van, hanem a 20. fokon, kicsit tágabb orbisszal.

Feljegyezték róla, hogy igen energikus volt, hetven évesen is igen energikus volt, kiváló munkabírással és jó tartással.

Nagy békeharcos volt. 1952-ben Nobel békedíjat kapott.
Hosszú életet élt, 90 évesen halt meg Lambarénében.

	Igazi üstökös sors: berobbant a magyar közéletbe és a feudalizmust megrengető korszellembe. Nem véletlen, hogy szinte minden magyar település főutcáját róla nevezték el, hiszen megfordult az ország minden szegletén  Félegyházától Ostffyasszonyfáig, Aszódtól Selmecbányáig. Vándorlását változatos iskolai pályafutásával kezdte. Közel tíz iskolában tanul, legtovább az aszódi gimnáziumban. Ekkor azonban már a színészi élet is eltagadja, a  rossz bizonyítvány miatt apja kitagadja, aki közben tönkrement.
A tarka időszakban Pesten a Nemzeti Színházban statisztál, majd Sopronban katonának áll be. Megfordul Ausztriában, Horvátországban, de belebetegszik a katona életbe. 1841-ben egy orvos jóindulatától segítve obsittal elbocsátják. Vándorszínész, meglátogatja szüleit és Pápán befejezi a gimnáziumot. Megismerkedik Jókaival. Megjelenik első verse az Athéneum folyóiratban 1842-ben, 19 éves korában. Mezőberényben barátjánál, Orlay Petrics Sománál lakik. Majd Pozsonyban másolja az Országgyűlési Tudósításokat. Fordít, vándorol, színészkedik. Debrecenben nagybetegen összeszedi verseit 1844-ben, kiadják Pesten  a Nemzeti Kör támogatásával. A Pesti Hírlap segédszerkesztője. Új hangvételű, realista lírájának kialakításához  kalandos és viszontagságos élete nagy segítség. Természetes hangot üt meg, élményeit közvetlenül tálalja, minden magasztos pátosz nélkül áll érző, eleven valóságában olvasói elé. Népi, a szónak  a néppel azonos mivoltában, miként az népdalaiban jól követhető. A periférián élő, félszeg  emberek is megrajzolódnak zsánerképszerű önvallomásaiban és ez különösen meleg fogadtatásra talál széles rétegekben. Miközben magas eszményeit is büszkén őrzi, a társadalmi ellentmondásokon való felháborodása  sem valamiféle ideális sóvárgás, vagy előkelő idegenség. Pesten az irodalmi élet középpontjába kerül, egy csapásra hódít minden társadalmi rétegben.
János vitézét beavatási műnek is mondhatjuk: a talált gyerek, akivel fogadott apja rosszul bánik, az árva kislány, akit a mostohája kínoz, a népi alakok, akik kiszolgáltatottságukban, nincstelenségükben igazi emberséget, erkölcsi tartást hordoznak, nagyon is korszerű mondanivaló ez a felbolydult közéletben, Jancsi megküzd a zsiványokkal, Visszautasítja a francia királylány kezét, A végén Tündérország trónjára kerülnek, amikor a csodatóban életre kel Iluska a sírjáról szakított rózsa bedobásakor.

Vágyik az egész lelkét betöltő nagy szerelemre, ez Nagykárolyban el is éri, ahol 18456.09.08-án megismerkedik Szendrey Júliával. A nagy apai tiltás ellenére Júlia őt választja és megismerkedésük évfordulóján megesküsznek. Az életre szóló nagy szerelemben Júlia minden tekintetben részt tud venni Petőfi költői és politikai életében is. Maga is részt vesz a pesti nők hazafias mozgalmaiban és elkíséri férjét választási körútján.
Megrázó a nászéjszakáján, a Koltói  kastélyban írt Szeptember végén című verse, amelyben felvillan a vég:

• Elhull a virág, eliramlik az élet

Minden  tekintetben az egyik legszebb verssor, amelyet valaha írtak.
Lírája annyira közel van a realitáshoz, hogy szinte egész
Élete kiolvasható belőle.
Agitatív szenvedélye másokat is magával ragad. Az Egy gondolat bánt engemet  vers erkölcsi erejét, forró hevét saját életének a feláldozása a világszabadságért adja meg.
Bensőséges kapcsolatot ápolnak Arany Jánosékkal, fiuknak ők a keresztszülei. 1849-ben az erdélyi hadjárat idején Júlia Szalontára költözik a kicsivel.
Forradalmi radikalizmusa a pesti nemesség és polgárság lelkében kevésbé népszerű, mint ami Petőfit élteti. Szabadszálláson a népképviseleti választáson megbukik. Egyfelől az egész nép szószólójának, másfelől elutasított, meg nem értett különállónak érzi magát, aki nem elégszik meg az áprilisi törvényekkel.
Az Apostolban testet ólt a nagy politikai csalódottsága. A „feltámadott tenger” szerteáradó hullámzása megtöri az egyedi forradalmi lendületeket, ezáltal az egész folyamat elakad.
Szilveszter, a küszöbre tett csecsemő, akit egy tolvaj , egy koldus ment meg, később nagyúri házakban lesz nevelő, megpróbálja felvilágosítani az embereket. Lánglelkű költészetét nem értik meg. A nagyvárosban nyomor vár rá és társadalmi elszigeteltség. Mindez anarchista magányos merénylővé teszi őt, amely tragikus kitörési kísérlet.

1948-ban beáll a nemzetőrséghez, részt vesz a harcokban Bem oldalán. A segesvári csatában esik el 1949.07.31-én. A közvélemény nem fogadja el halálát. Sokáig visszavárják. Mendemondákat szőnek a bujdokolásáról, szibériai hadifogságról. Képletében a Bak stellium szembetűnő: hat bolygó található itt, átfutó trigont alkotván a Holddal és a Szaturnusszal.

Február:
Wolfgang Amadeus Mozart
Madách Imre
Jókai Mór
Kürthy Sándor

Wolfgang Amadeus Mozart 
/1756.01.27. – 1791.12.05./

A kozmikus végtelenségig kitágult és felfokozott élet és zene.

Igazi zenei csodagyerek. 4 – 5 éves korában jóformán egyik napról a másikra tanult meg hegedülni, hamarabb vetett a papírra kottákat, mint írni tudott volna, és nemcsak zenei hallása volt hihetetlenül kifinomult, de roppant korán kezdett komponálni is. Apjával korán bejárta Európa híres zenei helyeit, ahol bemutatkozási lehetőségek nyíltak számára. Megfordultak Párizsban, Londonban, de legnagyobb hatással Itália volt rá, ahol ária improvizációival és orgonajátékával a legtekintélyesebb zeneszakértőket is bámulatba ejtette. 14 éves, amikor Rómában a pápától elnyeri az aranysarkantyús lovagrend keresztjét.

Zenéjét bízvást mondhatjuk „zenebeszédnek”, mivel rendkívüli fogékonysága révén úgy alakította ki, sajátította el, miként az anyanyelvet tanuljuk a felnőtt környezet élő beszédéből. Portyázgatván a zenei formák világábapn, valóságos ezermesterként próbálgatta a menüetteket, szonatinákat, zongoradarabok formáit, olykor egy újjal, játékosan, bekötött szemmel játszván a zongora klaviatúráján. Hamar rájött, hogy ezeknek a zenei formáknak, amelyek az élet egy-egy darabját mutatják meg, van magasabb egysége, amelyek összefogottabban képesek megragadni a valóságot. Ugyancsak kivételes avatottsággal fordul a hangszerek felé, hogyan képesek azok úgymond salaktalan tónusú játékot nyújtani, hegedűről, fuvoláról, zongoráról lévén szó.

Korán tanulmányozta, hogy az egyes instrumentumok miként hozzák a legpazarabb összhatást az egyes tisztán érvényesülő hangszerkarakterek hangzásaiból.
Ezt úgy is mondhatjuk, hogy lélek közelbe került a hangszerekkel, amely által  a hangszínek kombinációiban és szólisztikus szépségeiben felülmúlhatatlan lett. Többszólamú zenéi valóban bejárják a lélek mélységeit, tovább rezegvén ott nagy utóhatással. Előhozzák az élet démonikus szenvedélyeit, tükrözik a lelki forrongásokat a „Sturm und Drang” korszellemében. A harmónia ellentétekből áll, és akkor igazán katartktikus, ha az érzelmeknek, szenvedélyeknek, vízióknak  ellentéteiből, egymásra hatásaiból, küzdelmeiből mégis belső együttrezgést képes létrehozni. Darabjai a belső kidolgozottság teljességéből merítkezvén a zenei architektúrában szerves egységet, organikusan összefüggő képeket alkotnak. Mindettől emberábrázolása  páratlanul kimagasló, áriái pedig az emberi hang lehetőségeit gyönyörűen merítik ki.
Ez a magas ívű művészi megdicsőülés élete utolsó éveiben nyomorral és megalázottságokkal ellensúlyozódott.
Az 1791-es év már a halállal eljegyzett élet képét rajzolta ki a megfáradt harcosnak, aki maga is készül átadni sorsát a transzcendens hatalmaknak. Egy prágai kudarc, majd a Varázsfuvola és a Requiem az utolsó év nagy törnései, a saját magának írt halotti mise.
Csontjai jeltelen szegény sírban porlanak.

Madách Imre
/1823.01.21. – 1864.10.05./

„Bízva bízzál!

Madách Imre rövid, mindössze 41 évnyi életében megélte és megírta az emberiséget. Megélte személyes sorsában, magyarságában, a reformkori Európa szellemiségében azt az utat, amelynek állomásai az ego küzdelmek során a mindig magasabb értékért küzdelmek, harcok, önlegyőzések. Mert a legnehezebb küzdelem a saját önellentmondásainkon való felülkerekedés. A túlemelkedés a sok igen – nem, a teremtés és rombolás, a fent és lent, a férfi és a nő örök, ősi kettősségeinek ellentmondásain. A tragédiák katarzisában nemcsak egy visszafordíthatatlan leszámolás van  mindenkor jelen, hanem a magasabb erő: a fény, a szeretet, Isten,vagyis a megsemmisíthetetlen élet.

Madách Imre a Tragédiában az isteni eszme, erő, jóság és a luciferi bírálat, kétkedés, tagadás kettősségében az egész emberiség történelmi panorámáját írta meg. Az embert a világegyetemben, a világ minden emberét, aki volt, van és lesz, magát az örök Ádámot, és átkozott, gyötrelmes és édes összefüggését az örök Évával.
A régi magyar nemesi családból származó Madách Imre végtelen szabadság- és szerelem rajongásában a reformkori liberalizmus és a progresszív romantika korszelleme fejeződik ki. A megyei politikai életben közismert író, költő, publicista gyökeres átalakulást sürget. A nógrádi ügyek levelezője a Pesti Hírlapban. Metsző szatírával bírálja a táblabírói maradiságot és a politikai képmutatást. Mélységes hazafiságában a nemzeti szabadság és haladás ügyének szétválaszthatatlanságát világosan látja. Kész vállalni a forradalmat, amely osztályát elsöpri.
A szabadságharcban két testvérét elveszti, öccse apósát kivégzik. Ő maga is egy évi börtönbüntetést szenved, mert Kossuth titkárát rejtegeti. Rokonainak tragikus sorsa, a szabadságharc bukását követő önkényuralom és a magyarság körében jelentkező megalkuvó tendenciák mély fájdalommal töltik el. Felesége a fogság idején könnyelműen élt, udvarlókat fogadott, elidegenedett tőle. Sok tépelődés után 31 évesen elválik feleségétől, három gyermekével és édesanyjával marad.
Korának mélyreható ellentmondásai teljesen egybecsengenek testi, lelki szenvedéseivel. Köszvény, tüdő- és szívbaj kínozza. Lázadó keserűsége, háborgó pesszimizmusa mellett mélységes humanizmus jellemzi. A szerelem minden öröme és fájdalma nem líra élete műfajában, hanem nihil, nirvána, megsemmisülés. Megsejtése annak, hogy a szerelem lényege a halál lényegével rokon. Miközben a tudomány, a művészet, a becsület és szerelem végtelen távlatait kutatja, fájdalmasan ismeri fel, hogy az ember sorsa a küzdés, a bukás, a kudarcra ítéltség.

„Hej, ha én megírhatnám, amit szívem mélyén érzek! Isten bizony, jó írás lenne az. Megírni mindent, érzést, nőt, közpályát, morált, emberi ostobaságot, előítéleteket, illúziók hiábavalóságát, ezt az egész fájdalmas zagyvaságot, amit életnek hívnak. Meg kellene írni az embert. Azt a címet is kellene adni egy tragédiának, hogy „Az ember” – írta egy levélben barátjának, Szontágh Pálnak.

1859. februárjában kezdte írni a Tragédiát.

Ádám végigéli a történelemben és az álomban a társadalomformáló ember szép eszméinek, mint család, tulajdon, nemzeti érzés, államiság sorozatos vereségét. A nemzeti érzésből háború, nemzetiségi bujtogatás, kiismerhetetlen zűrzavar lesz. Az államiság érzésből zsarnokság, rabszolgaság, katonai diktatúra, tisztességes emberek felakasztása. A  modern gazdasági életet a végtelen harácsolás és tömeges elnyomorodás jellemzi. Ádám érzi, hogy az isteni szikra nem tud szabad lenni lelkében. Könnyű Istennek, mert ő anyagtalan. De az ember anyagból való. S ha képzelete el is ragadja a végtelenségbe, az éhség, a test hunyászkodottan kényszeríti leszállni a tiprott  anyaghoz. Perbe száll Istennel, tragikus megoldás villan fel benne: megöli magát, megöli az öntudatot. Ha Isten rendelkezik az örök élet felett, ő rendelkezik az örök halál felett. De jön Éva, és nyilvánvalóvá lesz, hogy az élet megölhetetlen.

Az embernek marad a küzdés, amelyet erővel tölt el az istenség  eszméje. Az emberi haladásba vetett hit racionálisan nem igazolható, és lelkünk legmélyén nem mondhatunk le róla.
„Az ember tragédiáját” Madách életében kétszer kiadják, de színre csak 1883-ban viszik, csaknem 20 évvel halála után.
Életének robbanásig telített utolsó három esztendejében az intenzív politikai közszereplés mellett még két drámát ír, a „Csáth végnapjait” és a „Mózest”.
1861-ben a Nógrád megye országgyűlési képviselője lesz. Bátran emel szót a császári intézkedések ellen, mint az a Politikai hitvallás című írásából is látható.
1862-ben a Kisfaludy Társaság tagja lett, a következő évben az MTA levelező tagjává választotta. De betegsége mindjobban felőrli erejét, székfoglaló beszédét Bérczy Károly olvassa fel helyette.
Szívbajban hal meg 1864.10.5-én.
Barátjának egy levélben így vall önmagáról:

’Pálom! Rájöttem, nem politikus voltam, se nem filozófus, se nem költő. Több, én ember voltam.”

Jókai Mór 
/1825.02.18. -1904.05.05./

A regény a modern korban az archaikus kor mitológiájával analóg.

Érdemtelenül skatulyázzák be Jókai Mórt azok, akik csupán nagy, romantikus mesélőnek tartják őt. Ennél sokkal tágabb, úgy is mondhatjuk, igazi Vízöntő horizontot nyitnak művei, a száznál is több regénye. Már ez a termékenység is lenyűgöző, de ami még fontosabb, hogy a műfaj nagymestereként valóban a vérében van az esemény szövése, fűzése, az a tudás, amely a történés szférát, mint szürreális háttér fedezetet is beleír az aktuális históriába. Vagyis folytonosságban együtt van a reális és szürreális, a látható és láthatatlan, a régmúlt és az eljövendő, amit teszünk és ami történik.
Nemesi családban született, a szó valódi értelmében „nemes” szellemiségben nőtt fel, ami a hazafiasságot, a kálvinista szellemet, nyitottságot, emberbaráti attitűdöt jelenti. Szülővárosában, Komáromban mind a nemesség, mind az iparos és kereskedőréteg tarka élete, a hajóácsoké és gabonakalmároké, a soknemzetiségű katonaságé mély benyomást gyakorol fogékony lelkére. Alig 10 éves, amikor versei megjelennek a Társalkodó című helyi lapban. A pozsonyi és pápai középiskolai évek után a kecskeméti jogászkodó évek következnek. Ez az alföldi táj és nép teljesen más felfogást tükröző sajátosságait és a későbbi forradalmi ifjúsággal való örök barátságot hozza Petőfivel, Vasvárival. A kötelező joggyakorlat után nem ügyvéd lett. 21 éves, amikor a Hétköznapok című első regényének sikere egész életre eljegyzi az írói  pályával. 1847-től az Életképek szerkesztője, amely a fiatal magyarság radikális szellemű szépirodalmi lapja lesz munkássága által. Ekkor hagyja el nevéből a y-t, néhány haladó szellemű más fiatal nemes is ezt teszi.
1848. márciusában polgári forradalmárként csatlakozik a megmozdult ifjúság vezetőinek táborához.
A 19. század eszme áramlataiban az eligazodás nem mondható könnyű kihívásnak. Egy nemes számára a saját osztályával való szakítást jelenti, amely Széchenyi számára is feloldhatatlan hasadást jelentett. Jókai is hatalmas egyéni, világnézeti és politikai fejlődésen megy keresztül a korszellem hurrikánjában, amely a feudalizmust rengette meg, ezt a csaknem két évezredig jól működő hierarchikus rendet.
A forradalom bukása, majd az ezt követő katonai rémuralom természetesen őt is megingatja, nehezen kap Bachtól lapszerkesztésre engedélyt. Végül 1863-ban, egy élclap szerkesztése után megkezdheti a balközépnek számító Hon című lap szerkesztését, de egy vezércikk miatt egy évre elítélik, amelyből csak egy havi, könnyű fogságot kell elszenvednie. A bonyolult kül- és belpolitikai helyzet sem oltja ki politikai érdeklődését. 1865-ben képviselővé választják. A kiegyezés nem volt számára osztatlan öröm, inkább az a nyomás, amely a szegény réteg, a nemzetiségi problémák, az iparosodás, a pénzügyi változások, a művelődésügyi kérdések, egyszóval a „polgárosodás” néven összefoglalható követelmények nyomása volt.
Az ötvenes évektől az ország legnépszerűbb írója.
Minden műfaj személyes. Jókai regény mitológiája is  eleven élményekből táplálkozik a 19. századi hatalmas felfordulásban. Felsorolni sem lehet a megformált és megszólaltatott személyeket, az uj földesurat, az aranyembert, Rab Rábyt, a szegény gazdagokat, a gazdag szegényeket, a vérpadra hurcoltakat, a menekülőket. Mindazokat, akik a Monarchia és Oroszország harapófogójában élnek megszorítottságban.
Ami teljesen egyértelműen kirajzolódik ezekből a regényekből, az a személyes történetek főkuszáltsága:

• Minden ember számára a saját élettörténete a legérdekesebb.
• A modern kor minden embere számára kihívás, hogy újrafogalmazza a valóságot, hogy megértse az idők szavát.
• Mindenkinek ki kell alakítania azt az új tudatot, új világlátást amely az új világrend kialakításához kell.
• A SZEMÉLY nem biológiai, pszichológiai vagy szociológiai fogalom, hanem a szellemiség által megszólított, felelősséget vállaló ember.

Cervantes szélmalom embere után új emberképet kell megrajzolnunk.
Jókai nagysága ezeknek az emberképeknek a megrajzolásában rejlik:

• a személy és szabadság kérdése,
• a személy, mint az igazság hordozója,
• a közösség árulása az igazság és a személy ellen,
• a személy és közösség illeszkedése.

A regény ezeket az ütközéseket rengeteg formában képes tálalni: vallomás, önvizsgálat, gyónás, ítélet, mérlegelés, vélemény, szándék, bűn, sors, válaszút, próbatétel, emlékirat, ám mindezek kimenetelén végső megoldásokat sürget, az egész emberiség üdvtörténetét.
A sorson, az anyagon, a földhöz ragadtságon túlemelő üdvtörténetet.
A regények hőseiből ez az üdvtörténeti bukdácsolás rajzolódik ki, hiszen mindig a nemzedékek, a korszellem, a társadalmi környezet miliőjében ábrázolja AZ EMBERT.
E sorok írója Jókai Mórt azon magyar alkotók közé sorolja, akik az öt géniuszt integrálva valóban tág horizontot nyitottak:

- Jókai Vízöntő társadalmi távlattal,
- Madách Imre beavatási művel,
- Csontváry Kosztka Tivadar a napút megfestésével,
- Bartók Béla  dodekafon  zenével,
- Hamvas Béla AZ ÍRÁS, a szavak teremtő erejével.  

Kürthy Sándor 
/1921.01.21. -2005.04.07./

Kalligráfia

Nehéz egy életművet egyetlen mondatba belefoglalni, de Kürthy Sándornak ez sikerült, amikor úgy fogalmazott:

• a festészet: ZEN,
• az ember benne van a képben és a kép az emberben,
• mindez egy örökható pillanat átélésében, megragadásában, amikor sikerül átadnunk magunkat az eleven életáramlásnak.

A képélmény az valamiféle élő tudás, amely a modern emberben kevésbé él. A modern ember már nem eléggé nyitott olyan tökéletes cselekedetek felé, mint a vízáramlás, a tenger hullámzás, a rügyfakadás, a levelek kibomlása, a nádlebegés, a levelek vagy esőcseppek hullása, a madárraj íve a levegőben, vagy a csillagok hunyorgása a sötétben. A zen ilyenféle élmények valóságáról szól.
Az írásban is ősibb a képírás, mint a betűírás. A hieroglifák egyszerre hozzák az anyag, a lélek, a szellem dimenzióit, egybefogván a látható és láthatatlan világot. A képírás: jelbeszéd.
A jeleket nem az ember találta ki, a jelek minden ember lelkébe kódolva vannak, csak meg kell eleveníteni azokat, életre kell kelteni. A régtől meglévő formákat kell megtölteni örök jelennel. A pszichológia ezeket archetípusoknak nevezi.
A jelek a világról való ősi tudást őrzik, amelyez minden korban, minden nemzedéknek és minden embernek újra kell fogalmazni.
A művészet efféle újrafogalmazás.
A festők világlátásnak nevezik mesterségüket. Egy életen keresztül tanulják a világlátást a festés folyamatában.
A világlátás = valóságlátás.
A művészet: valóságlátás és megjelenítés, életre keltés.
Nem annyira a megörökítés, mint az örök felismerése, megragadása.
Minden  kommunikációban is ez történik:

• a lélegzetelállító elevenségben hat,
• amely lehet egy szemvillanás, egy mozdulat, vagy éppen a csönd, amelyben csak a szívünk lüktetése hallatszik.

Kürthy Sándor Vízöntő szülött. Ez valamiképpen fémjelzi, miként tudott egyszerre:

• archaikus és modern,
• keleti és nyugati,
• formai és formán túli,
• korhű és korát messze megelőző lenni.

Minden  ízében hordozza a kép, a zene, a költészet jegyeit. Öntörvényűen, tántoríthatatlanul, és belsőleg vezérelten.
Családi gyökerei szerint zenésznek indult, de hamarosan átnyergelt a képzőművészetre. Képei hangzásvilága őrzik ezt a zeneiséget. Sőt, egyenesen azt vallotta, hogy a festészet legmagasabb lényegét, az új dimenziót éppen a zeneiségben éri el, egy különös metakommunikációs összefüggésrendszerben.
Ő maga úgy jellemezte életútját, mint szellemi útkeresést, amelynek szakaszai az impresszív grafikától és akvarelltől a tiszta kalligráfiáig húzódik.

A fény kettős természetével, a határozatlansági relációval és az  egzisztencialista szorongással analógiában a képzőművészeti látás is eltávolodott a konkrét, reális dimenziótól. A képzőművészeti jelek, jelképek többrétegűek, összetettek, komplettek.  Minden kép hieroglifa, felöleli a test, a lélek és szellem dimenzióit.
A tassisztikus képek prekoncepció nélkül születnek. Létrejöttükben a spontaneitásnak van nagy szerepe. Az igazi folt nem kaotikus, hanem szöveg, dallam, szín harmonikus együttese. Fontos történés, hogy a festék nem marad festék, hanem színné vélik.
Az absztrakt expresszionizmus  és kalligráfia a folt és vonal illeszkedésének különös dallama.
„A tiszta kalligráfia igazi spontán dolog. Az ember előveszi a szerszámait és nekifog a munkának, engedve a pillanat impulzusának” – nyilatkozta egy ízben. Az is fontos, hogy meg kell találni a pillanatot, amikor abba kell hagyni, mert megcsillant, megszólalt valami. Vagyis a kép megszületett, kikerekedett, elkészült. Ilyenkor már sem hozzátenni, sem elvenni belőle valamit nem szabad. A kép dinamikus egyensúlya lehet:

• centrikus, ahol a közép hangsúlyozott,
• átlós, amely sajátságos mozgásélményt nyújt,
• függőleges, axis mundi jellegű, ahol az ég és föld összeköttetése fejeződik ki.

A kép színpada fontos térélményt nyújt. Egy-egy behulló elem olyan, mint egy táncos megjelenése. A lebegés, a rétegződés, a dinamika a zenei fúga szerkezethez hasonlítható. A mozgalmas háttér előtt pontok, vonalak, a szín és ritmus játéka, illeszkedése, harmóniája fogja meg a nézőt.
Ezek az üresnek vélt tér történései.

Az élet vándora, akinek legnagyobb kincse a szabadsága és az, hogy önmaga lehet.

A látható és láthatatlan világ között az átjárás a vonal, a tónus és a szín skálahármasságában történik. Színek vonatkozásában a hármashangzat festészetében a piros / fekete / fehér, amely a sattva / tamas / radzsasz hármasságát fejezi ki. Vízöntő  módjára tudta magát szavakban is megfogalmazni:   Az ember a VÉGTELENSÉG FIA. Meg kell tudni állnia a végtelenben.

Március:
Michelangelo Buonarotti
Munkácsy Mihály

Michelangelo Buonarotti  /1475.03.06. – 1564.02.18./

„Vésőmmel győzöm le a világot”.

Pályáját a Dávid és Mózes szobor között húzódó íven is tanulmányozhatjuk. 26 évesen lát neki a Dávid szobornak és közel három évig tart, amíg elkészül. Azt a pillanatot örökíti meg, amikor az ellenség felbukkan, és hirtelen szembekerül vele. Előkelő helyet kapott Firenzében a szobor. Ma egy másolata áll ott, az eredeti az Akadémián van.
A Mózes súlyos, lenyűgöző nyugalma, az idős kor bölcsességét, tapasztaltságát sugározza, a tartást a mögötte lévő évek megvívott csatái adják. II. Gyula pápa mauzóleumának egyik fő alakja a szobor.
II. Gyula pápával szembekerült egy hozzá hasonlatos makacs, öntörvényű és erőszakos emberrel. Sokat csatáztak egymással, a hatalom és tehetség ütközetét vívták. Gyula pápa a megrendelő, aki sürgeti őt, ő a látomásaival, komponálásaival elfoglalt művész ezt a sürgetést alig tolerálhatja. A megrendelt mauzóleum terve több változatot is megélt. Csak a pápa 1513-ban bekövetkezett halála után nyert el végleges változatot, ide került a Mózes.
Magányos elhagyatottságához az is hozzájárulhatott, hogy hat éves korában elvesztette édesanyját. Bár apját szerette, tisztelte, támogatta egész életében, valójában az apjának nem volt igazi fogalma arról ki az ő fia. Minden esetre azzal, hogy tizenhárom éves korában beadja egy festő iskolába, elindítja pályáján, amely a Mediciek támogatásával nagyon jó kezdet. .A rajziskolában összeverekszik riválisával, aki betöri az orrát. Elégikus, kicsit kesernyés fájdalommal viseli „elcsúfítását” egy életen át.

Amit  elveszítünk, annak hiánya hihetetlen dolgokra inspirálhat bennünket. Talán édesanyja  korai halála hozta ki belőle  ebben a csodálatos szoborban az asszony archetípusának megformálását, aki egyszerre az élet teremtője  és a halál őrzője. Firenze, Bologna és Róma városokban élte életét és alkotott attól függően, hogy éppen hol bántják meg, ahonnan azonnal távozik. Leonardóval is vetekszik.

A Mediciek bukása után Gyula pápa Rómába hívja. Ez sok megrendeléssel jár, de a Szent Péter bazilika kapcsán Bramantével  különbözik össze, mert ő kapná a megbízást. Ekkor Törökországba akar menni, egy híd tervét kérik tőle. A végén megkapja a bazilika tervezését, és marad Rómában. Ebből az időből való a Síxtusi  kápolna kifestése. Az Utolsó Ítélet  a kápolna főfalán ,talán egyik legnagyobb vállalkozása, az összefogottság és mozgalmas kompozíció együttes jelenlétével. , De fölösleges is ezeknek a monumentális alkotásoknak a rangsorolása, hiszen egyenként is, és összességükben is a Parnasszusra emelték alkotójukat.
Lorenzo il Magnifico barátsága jeléül conte palatinó – palotagróf – címet adományoz Michelangelónak és megengedi, hogy a családi címerébe a Mediciek három liliomát a pápai monogrammal betegye.
Kiváló „dantista”, jóformán könyv nélkül tudta Dante egész könyvét. Rokonlelkek voltak.

191. A kereszt, a malaszt s a kínok árán, Uram, hiszem, találkozunk odaát: de mielőtt meghalok, még magát földi arcod  is jó volna, ha látnám.  Ha a zord út hegyek közt, tenger árján el is választott, a szellem s a vágy legyőzi a fagyot s a tél havát, s a gondolatnak sincs bilincs a szárnyán. Én lélekben mindig veled vagyok és sírva szólok elhalt Urbinómról, ki ha élne, tán velem lenne nálad, ahogy terveztem. Mióta halott, más útra hív és sürget, oda von, hol várva vár és maga mellett lakást ad.                                 /Ford. Rónay György/

Munkácsy Mihály  /1844.02.20. -1900.05.01./

Idézzük egy álmát a Kálvária megfestésének idejéből, a Sztümphalosz tó réztollú madarait, a mocsári láz démonát, amely Héraklész hőstettére rímel: Ítélkező madarak

Álmában kint állt a kolpachi kastély udvarán. Elmerülten nézett egy óriás hangyát, amely öntestének ötszörösét kitevő terhet markolt két rágójával és azon igyekezett, hogy azt valahogyan a hátára dobja. Elismeréssel szemlélte ezt a hangyafeletti erőlködést, amikor felesége hangját hallja:

• Miskám! Megint nem vettél kalapot! Meglátod, egyszer megárt neked ez a nyári napsütés! Éppen dél van, ilyenkor legerősebb a nap.

 Ő csak mosolygott ezen a túlzott aggodalmaskodáson, de  odaszólt Cecilének, hogy bemegy. És akkor döbbenten látja, hogy a kastély nincs sehol.
Fénytelen, felhős délután van.
Ameddig csak a szeme ellát, végtelen mocsár veszi körül.
Ahol ő áll, az nem tartozik a mocsárhoz, annak a talaja jó kemény, száraz föld. De a többi szemmel láthatóan merő ingovány.
Mindenütt süket csend, némaság, mint egy cápa gyomrában.
Félni kezdett, szinte gyermeki, reszkető félelemmel.
Egyszer csak észrevette, hogy nemcsak ez az egy emelkedettebb hely van az ingoványban, hanem vele szemben, jó messze a mocsár felszínénél kicsit mélyebben egy másik is van, amelyen vízimadarak állnak.
Valóságos iszonyat fogta el, mert idáig érezte tollazatuk meleg, fullasztó bűzét.
Nem volt hova elbújnia.
Állnia kellett a madarak tekintetének, vasszerű erejének ítélkezését, számonkérését. Mert valahogy tudta, érezte, hogy ítélkezni jöttek ide és nincs bennük irgalom. Egyetlen állatban sincs irgalom, de a madarak a legkegyetlenebbek.
Miért nem ítélkeznek felettem legalább az oroszlánok? – villant át az agyán.
Erre a madarak felrebbentek, testükből csurgott a mocsár szörnyű bűze, szédületes sebességgel repültek feléje. Egyetlen pillanat alatt  körülvették, rászegezték szemeiket. Legalább tízezer madár volt. Mozdulatlanul álltak. Nagytestűek és valamennyien feketék.

• Na, mi lesz? – kiáltotta feléjük.

Erre a madarak közelítettek, a kör szűkült, ő pedig elmondta a csatába indulók imádságát:

• Nem úgy megyek a csatába, mint a gyermek, hanem mint hétfejű sárkány.
• Megsokasodott az utálatosság a földön, szaggatom és taposom őket, nincs bennem irgalom!
• Kiírtok minden madarat, még a madarak tojásait is, mert ők támasztják a fekélyt, a tályogot, a gennyet és mind a gyógyíthatatlan betegségeket.
• Minden  rémületnek véget vetek, a pestistől a sömörig!
• Hurrá! Iszonyú az erőm! Rajta!

Ezt az imát ő költötte. Mire elmondta, a madarak csőrtávolságnyira vették körül, tizenkétszeres körben.

• Na mi lesz?!
• Nem meritek elkezdeni?
• Undokok!

Erre a kiáltásra ébredt fel.
Majd visszaaludt keserű szájízzel. Ezt követően olyan fejfájással ébredt, amely hullámokban tört rá, mint a dagály.
Amikor néhány nap múlva megismétlődött volna az álom, felébresztette magát. Mint régebben, az oroszlán támadásos álmaiból.

November utolsó napjaiban diagnosztizálták a tabes dorsalist.

A DEVIANCIÁTÓL A DEVALVÁLÓDOTT SZEMÉLYISÉGIG
A „ki”-fejezés és a „be”-fejezés fontosságát nem lehet eleget hangsúlyozni, mármint az adekvát önkifejezést és a kikerekített, befejezett, lezárt kommunikációs egységeket. Mert ezek elcsúszásán tenyészik a devianciák őserdeje. A kis ártatlannak tűnő füllentésektől, tárgyak elcsenésétől, a durva hazugságokon, lopásokon keresztül a bűnözésig, lelketlen kiégésig, akár a gyilkosságig. Ki győzné felsorolni a csalók, az erotomániások, a nótorius hazudozók, a házasságszédelgők, az eladósodottak, (mármint a kölcsönöket soha vissza nem fizetők) a zsebtolvajok, vagy fehérgallérosok, politikai kampányolók és ígérgetők arzenálját? Csak remélni lehet, hogy ezek az emberek valamikor ártatlanok voltak, mielőtt ez az önaláaknázó viselkedésörvényt elindították. Mert tudnunk kell, hogy a deviánsak nemcsak közveszélyesek, de saját személyiségüket is amortizálják. Úgy is fogalmazhatunk, hogy mintegy önmaguk negatív variánsai.
Ámbár a totális értékzavarban a nagystílű, úgynevezett „raffkós” (= rafinált), milliárdokat síboló közéletiek sokaknak imponálnak, és ma már egy börtönviselt ember sem szégyen a társadalomban, sőt, mondhatni, hogy a szociopátia divathullámán sokan sodródnak, nem szabad azt gondolnunk, hogy a normális / abnormális végképp összemaszatolható.
Jóllehet, a mesékben és a mítoszokban az Isten, az ember és az állat gyakran alakot vált, egymásba alakul át, azért emberi, földi életünkben különbséget kell tennünk az állati ösztönök és az emberi méltóság között. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy minden érzés, ihlet, gondolat, akarat ugyan annak a pszichés energiának a megfinomított, elaborált változata ösztön- és lelki fejlődésünk folyamatában. A szociális maszkok, a devianciák és a kulturált viselkedés, valamint az alkotóerő ugyanegy tőről fakad a lelki kibontakozás útján. A kora kisgyermekkori figyeljetek rám, fogadjatok el, értsetek meg, erősítsetek meg, és főleg a szeressetek impulzusaiból indul el az igaz és a hamis viselkedés, amelyre majdan az egész személyiség épül. Torzult formában, vagy olyan komplettségben, hogy évszázadokon keresztül példa lesz. Lássunk néhány példát:

- Egy nótorius hazudozó, afféle keni-feni, igazi gerinctelen ember, a manipuláció nagymestere, aki a főnökökhöz való ügyes és elvtelen odadörgölődzésekkel mindig a húsos fazék közelébe hízelegte magát, a következő módon mentette meg barátját a családi vihartól. Barátja felesége, Irmuska igazi hárpia volt. Ha a férje, Bandi, a szóban forgó barát netán részegen vetődött haza, a konyhakéstől is tarthatott. Egy ilyen alkalommal, amikor a hű barátok hazaszállították a szinte eszméletlen Bandit, és Irmuska már kezdett volna rázendíteni valamelyik szólamára, keni-feni barátunk halálos komolyan így szólt: „Maga tehet róla, hogy szegény Bandi ilyen állapotba jutott”. „ÉN?!!!” – bömbölte Irmus kiguvadt szemekkel. „Bizony maga – volt a sztoikus válasz – „Én? De hát hogyan?” „Mert maga nem adott rá sapkát”. „Sapkát?” „Igen, sapkát” „ÉS?!” „Napszúrást kapott szegény.””Napszúrást?! – csattant fel – De hát dől belőle az alkoholszag”!”Persze, hogy dől. Konyakkal locsoltuk, hogy magához térjen szegény.”

- Egy másik nótorius hazudozó esete kevésbé viccesen sült el. Ő azzal szeretett volna együttérzést kicsiholni, hogy meghökkentő epizódokat rögtönzött magáról. Egy ízben például azt adta elő, hogy korábban leukémiás volt. De a fiú, akinek ezt kitalálta, fiatal feleségét nem sokkal ezelőtt veszítette el, aki valóban leukémiás volt. Ez a lány hisztériás bénulást is tudott produkálni. Államvizsgájára, - amelyet végtelen halasztás sorozat előzött meg – sclerosis multiplex és gerincdaganat diagnózissal cipeltette be magát, együtt érzők hadától kisérve. Államvizsgája olyan volt, mint egy szegény haldokló utolsó kenete.

- A következő példánk egy 27 éves , alkoholista és kábítószerrel élő fiatalember vallomása: „A fotós iskolában volt úgy, hogy az egész osztály rajtam röhögött. Ha akkor bevisznek a Lipótra, biztos, hogy ott tartanak. De én tudom, azzal védekeztem, hogy bolondnak tetettem magamat. Ez valahogy mindig bejött. A laborban is elnézők voltak velem, nem rúgtak ki. Igen alacsony díjazású, három műszakos munkáról volt szó, ahol képeket kellett előhívni a sötétkamrában. Évekre eladósodtam, amikor egy jó fényképezőgépet vettem. Az előhívott fotókat pedig igen nehezen tudtam különféle lapoknak eladni. Tudom, hogy tanulnom kellene, de három műszak mellett ez lehetetlen. Így marad a hülyének tettetés.”

- Az úgynevezett szalon idióta a deviánsaknak egy kevésbé tragikus változata. Ők a jó pofizók, mindig a topon, a nagyröhögők, a megnevettetők, a mókamesterek, akiknél ez a felajzottság jelenti az elfogadást. Adrenalizáltság minden mennyiségben, csakhogy felfigyeljenek rájuk. Bizarr dolgokra is képesek ezért a figyelemért, feltűnésért. Az, hogy valaki bolondnak tetteti magát (nem csupán bolondozik), már önmagában is gyanús. Kora kisgyermekkorban jelentkezhet ez a tünet. Egy kisiskolás fiú például egyszer egy cserebogarat evett meg, hogy a társai előtt érdekessé tegye magát. Ő egy félbemaradt anyuka narcisztikusan nevelt egykéje volt, akivel a szülők folyton büszkélkedni akartak. De az igazi vagány srácok ezt a gőgöt nem igazán respektálták. Ők sportoltak, csavarogtak, sok mindenben kipróbálták magukat. A cserebogár evés ugyan kicsit meghökkentette őket, de a szánalmat is éreztek.

- A titkolódzás a hazugsághoz hasonló ellehetetlenedést eredményezhet. Emlékszem egy kislány család rajzára egy nevelési tanácsadóban, ahol mindenki háttal állt a képen. Csak hosszadalmas bogozással derült ki, hogy az anya törvénytelen gyerek volt, akit az apa családja nehezen fogadott be. Anyai részről a felmenők ismeretlenek voltak, de a családban ez a téma tabu volt. Erről nem volt szabad beszélni. Ha a kislány érdeklődött a rokonai felől, zárt ajtókra talált. Ezt az elfordulást fejezte ki a családrajzon.

- Sok deviancia a szeretethiányos családi dinamizmusból fakad. Ez akár generációkon keresztül is áthúzódhat. Egyes nagyanyák nem szívesen szembesülnek az idő múlásával, amikor nagyanyák lesznek. Valósággal büntetik a lányukat azzal, hogy nagyanyává tették őket és nem segítenek a kicsik gondozásában. De ha vigyáznak is az unokákra, állandóan korholják őket. Ez arra is utal, hogy saját anyaságuk erőfeszítéseiből sem örömmel kerültek ki, inkább a nehézségekre emlékeznek.
- A másik véglet, amikor – néha bűntudatból – valósággal lecsapnak az unokákra, kvázi „nekik szülik” a kis trónörököst. Ezek a mindent jobban tudó nagyanyák valósággal paralizálják a szülőket azzal, hogy szinte felmentik őket a tennivalók alól a túlgondoskodásaikkal. Ez kötődik a „mindig sok gyereket szerettem volna” szindrómához Sajnos, amikor az infantilizált szülőkben elsorvad az anyai vágy, rejtve megvetik őket, hogy még erre sem képesek.

- A deviánsak a provokáció nagymesterei. A provokáció kétirányú, pro és kontra. Vagy arra irányul, hogy megnyerjen, vagy már eleve támadva védekezik. Ilyen például a következő párbeszéd:
- Reménytelen szaralak vagyok! (sunyi hatásvárás, ugrom-e, tiltakozom-e, rákontrázom-e, mert a továbblépés ettől függ, ám én nem szólok) Úgy-e? (bátortalan alágubbadás, amely valójában rejtett agresszió)
- R,: nem kell azzal foglalkoznia, hogy én minek tartom magát, mert én szívesen megmondom, ha kérdi.
- Akkor hadd éljek az alkalommal és hadd kérdezzem meg …
- R.: Azt még nem tudom, lesz-e kedvem bedobni azt a túlerőt, amely a maga zavaros erőit átformálná. De én soha nem szoktam azt mondani, hogy valami reménytelen, mert én hiszek a változásban. Az én mesterségem többnyire éppen az ilyen nagyon összetett, több ismeretlenes egyenletek megoldására vonatkozik. Az élet sok ismeretlenes egyenlet. De maga még rá is dupláz, úgy tűnik.
- Képzelje csak el, milyen lehet ebben a zavarodottságban élni! (ha itt bedőltem volna az ál megadásának, biztos, hogy hátulról döfött volna belém kést)
- R.: Ami pedig a szaralakot illeti, az nem az én szóhasználatom. (szóhoz sem jutott a váratlan reakciómtól) Ugyanakkor tény, hogy visszaél a helyzettel.
- ??? tágrameresztett szemmel)
- R.: Igen, visszaél a türelmemmel és mindennel, ami én vagyok.
- ???
- Miért? Az mi, amikor valaki hat órakor mond le egy hatkor kezdődő ülést? Az nem visszaélés? Vagy az, hogy állandóan elkésik.
- Én sem habos tortát kapok itt, hanem facsarásokat. (a napfonatára mutat)
- R.: De azt is jól tudja, hogy én nem szoktam tőrt döfni senkibe, és azt jól megforgatni. Sőt, olykor még annak is hitelt adok, hogy aki felkeres, az valóban változni szeretne. Ami pedig a habos tortát illeti, ez a kapcsolat valóban nem a nassolásról szól.
(Ez a dialógus kicsit kilendítette deviánsamat abból a mókuskerékből, hogy „tudom, de mégsem ennek megfelelően cselekszem”. Ebbe sokan beledarálódnak.)
- R.: Nem működhet külön a jobb és bal kéz, a test és a lélek. „Tudni” valamit, az nem csupán racionális verbalizmus, hanem olyan képesség, amely a tettekre, az ítélő képességre, a döntéseinkre is kihat. Nincs külön a tudás és az érzés, a felelősség pedig átruházhatatlan.

- Egy újabb történetben a deviánsnak visszatérő epizódja volt a barátjával, hogy amikor az utcán is bedobta a toporzékolást, a fiú otthagyta őt. „Pedig jól tudja, hogy az ott hagyást végképp nem viselem el!” - próbálta védelmemet kicsikarni barátja vádolásával szemben.
- R.: Az elutasítási félelemnek nagy csereforgalma van, miként azt az igekötők nagyon jól példázzák. Az el-, ott-, benne., rá., meg- és abbahagyni igen eltérő jelentéseket hordoz.
- Jól kirajzolódott kapcsolatuk szado – mazo jellege. A szakítás egy távol keleti út után következett be, amelyet a fiú nagy gonddal készített elő. Turbékoló békében jöttek vissza, majd egy barátjuk születésnapján valami semmiségen összekülönböztek. A lány kirúgta őt, a fiú összecsomagolt és elment. Ettől a lány megzuhant, másnap reggel, mintha semmi sem történt volna, tötyögő SMS-t küldött, szereti-e őt. A fiú előbb szellemesen vágta ki magát: máskor ne hagyd ott a telefonodat, ahol idegenek hülyeségeket pötyöghetnek rá. Majd ezt követően keményen lebarmolta, hogy ne játsszon az érzéseivel. Így ért véget a kapcsolat a sokadik szakítással. Végül úgy összegezte magát a lány: „Az én legnagyobb problémám, hogy nagyobb bennem a megfelelési vágy, mint a saját meggyőződésem felvillanása.”
- De lényegében éppen a saját meggyőződése nem alakult ki a sok, neurotikus csiki-csuki játékban. A pityergések és az agytépő indulatok, provokációk, projekciók között elveszett a lényeg, amelyről a viselkedésének szólnia kellett volna. Mert ezek a „megfelelések” valójában csak látszat megfelelések voltak.

Még elfajultabb változat a lelketlen pszichopaták devianciája. Itt nyílt bántani akarásról van szó, és teljes érzéketlenségből abban a vonatkozásban, hogy ártottak valakinek.
Szakítás után fontos neki, hogy befolyásolja az elhagyott érzéseit, amivel visszaemlékszik viharos kapcsolatukra.
Az sem ritka, hogy nosztalgiázik, pedig már új kapcsolatot kezdett, és a csalárdsága kéjes örömmel tölti el.

Ha az ego túlságosan elveti a sulykot a devianciában, a személyiség is károsodik és nem képes azt kompenzálni, korrigálni. Maga is devalválódik.

Visszaút nélkül.

HOLD A SKORPIÓBAN

Hekaté-nak fogjuk nevezni a harmincas évei elejét taposó fiatal anyukát, aki a gazdagság apostolának aposztrofálta magát. Történetünk végén visszatérünk a hármastestű és hármasfejű alvilági istennőre, akinek a szent állata a menyét. Hekatét a TRI VIA istenének is nevezik, aki az égben Selena, a földön Artemisz, az alvilágban pedig Perszephoné tisztjét viseli. Kapuknál és hármas útkereszteződéseknél szokták elhelyezni szobrát, ahol kísértetek is járnak. Újholdkor szokás áldozatot bemutatni neki.
A mi Hekaténk is sajátos útkereszteződésben van. Egyfelől a múltja, jelene és jövője elágazásánál, másfelől az anyaság, nőiesség, karrier women dilemmáiban, harmadrészt indulatai, bosszúja, elégedetlenségei, támadva védekező stratégiáit kellene örömtelibb, szeretetteljesebb érzésekké finomítania. Ez utóbbi a Skorpió Holddal hosszú munkának ígérkezik.
Fiatalon lett anya, teljesen éretlenül. Tehetetlen dühét tíz év körüli kislányára árasztja, aki meglepő ragaszkodással tűri ezt. Folyton azt érezteti vele, hogy terhére van, és jobb lett volna, ha meg sem születik. Ez a jól ismert „Ha te nem lennél…” játszma. Többször deklarálta, hogy amennyiben Zsolt nem vette volna őt feleségül, Szilviát biztosan nem szüli meg. Majd keserűsége átvált a Zsolt elleni dühbe, akitől elvált, majd új házasságot kötött, de 29 évesen meghalt cukorbajban. Ezt teljesen úgy értékelte, hogy őt cserben hagyta. Zsolt házában, amelyet Szilvia örökölt, most a második feleség él mint haszonélvező. Ez is folytonos háborúság tárgya, mert fizetni kellett valami járulék felét. Persze a legbosszantóbb az, hogy nem ő örökölte a házat. Az apai nagymama sokat segít Szilvia nevelésében, rendszeresen találkozik vele, nyaralni viszi és szeretettel foglalkozik vele. A második feleség kevésbé pozitív, olykor beavatja a kislányt zavaros férfi ügyeibe, esendőséget, elveszettséget sugallván. Tény, hogy Szilviának elég össze-vissza élete van. Anyja mindenkit igénybe vesz, hogy kísérjék, várják, érte menjenek,és nem győzi hangoztatni, mennyire leterheltnek érzi magát.
Második házassága is kutya-macska ügy, tökéletes szado-mazo játszma. Hekaté két kézzel szórja férje pénzét, Szilviát igyekszik rávarrni és viszolyog attól, hogy újból anya legyen, miközben férjének azt mutatja, alig várja, hogy egy fiút szüljön neki. Szexuális életük közel sem mondható harmonikusnak. Elmondása szerint férjének vannak perverzitást súroló kívánságai, amelyeknek ő eleget tesz ugyan, de mint mondja, nincs benne sok köszönet. Szinte már sorsmintázatnak tűnik:

• megszülöm a gyerekemet, de nem akarok anya lenni,
• hozzámegyek a férjemhez, de nem szeretem,
• elválok tőle, de mással se legyen boldog,

Mindebben munkál valamiféle anyai minta is, aki otthon hercegnő, és apját folyton lekicsinyli, aki pedig mindent megtesz neki.
Néha állást keres, de az interjúk rendre befuccsolnak szélsőséges egocentrizmusa miatt. Nem fogadja el, hogy a teszteket limitált időn belül kell megírni, követelődzik, diktálni akar, támadva védekezik, teljesen elúszik a részletekben. Valójában amíg férje néhány millióját el nem verik, addig nem is akar dolgozni, inkább otthon teng-leng. De nem megy el Szilviáért az iskolába, hagyja, hogy egyedül jöjjön haza. Közben attól retteg, hogy ellopják, megerőszakolják, baleset éri.
Hosszadalmas játszmázás után megszületett a kisfiuk, ezt követően megszállottan válni akart. Azon kesergett, miért nem az a férfi a gyereke apja, akivel a két házasság közötti időben élt. A szakítást vele persze megbánta, főleg, amikor ez a férfi a nővérével kötötte össze az életét. Ezután a testvérével való kapcsolat is végérvényesen megromlani látszott. Elhatalmasodott a testvérharc közöttük.
Természetesen teljesen illuzórikus képet alakít ki magáról: nyitottnak, őszintének látja magát, aki a hibáit beismeri. Jószívűnek, aki a kis nyugdíjas apját támogatja, nem élősködik a férjén és megbocsátó. A hazudozás, az átverés, a megcsalás, a bosszúvágy, a destrukció, a gorombaság, a felelőtlenség nem szerepel ezen az önismereti listán.
Nehezítő tényező, hogy Napja az Ikrek jelében van, 150 fokos fényszögben a Holdjával, jelezvén a fentiekben vázolt sokrétű inkompatibilitást. A Nap a levegő jelben lefokozott erejű, a fortyogó tüze-vizes Skorpióban a Hold sincs igazán otthon. A levegőnek és a víznek ez a nehézkes egyesülése hozza a rengeteg ambivalenciát. Az Ikrek szétszórttá, felületessé teszik őt, elvész a részletekben, állhatatlan. A szobából az előszobáig teljesen átfordulhat, mit gondoljon és mit tegyen. Amit az egyik pillanatban kimond, az a másikban már érvényét vesztheti. A Skorpió szenvedélye pedig vaskos indulattá dagad benne .Amikor a két férfi közötti dilemmájában felkeresett egy asztrológust, aki azt tanácsolta, ne menjen hozzá olyan emberhez, akit nem szeret, azonnal hozzáment.
Ebből a 2. csakrában való megrekedtségből kellene az övön felüli szférába emelkednie, a szívcsakrába, ahol a megoldás lenne.
És most lássuk Hekaté történetét:

• A háttal egymásnak tapadó alakok egyike a növekvő Holdhoz hasonlóan jobbra, a másik a fogyó Holdhoz hasonlóan balra, a közöttük álló pedig előre néz és a teliholdhoz hasonlóan teljes alakját mutatja. Hármas teste a Zeusztól kapott hármas hatalmát jelképezi, az égi, a földi és az alvilági szférában.
• A kezdeti ábrázolás egyalakú volt, kezében két fáklyával.
• Kezdetben jótékony istennőnek számított, aki anyagi segítséget és szóbőséget nyújt az embereknek, sikert a csatában és a versenyeken.
• Később a bűvölés istennője lett, az éj királynője, aki elfátyolozott arccal, kezében fáklyával, néha különböző állatok képében jelenik meg keresztutaknál a varázslatot űzőknek, máskor Styx kutyáival a temetőket járja.
• Mint Hold istennő, a kísérteties éjben működik.
• Minthogy az éj és az alvilág szoros kapcsolatban vannak, és a Holdról azt hitték, hogy lemenetelékor az alvilágba megy, az alvilág istennője is lett.
• Áldást hozó és borzalmas istennő.

A KVERULÁNS

Az élet cseles paradoxonjai közé tartozik, hogy míg egyfelől a tüzes természet igen imponáló, "jöttem, láttam, győztem" embert alakít belőlünk, másfelől a környezetet lelohasztja, valósággal felégeti. A kifogyhatatlan energikusság csak egy mértékig jó, a két végéről égetett gyertya feleslegesen szórja szét az energiát. Mélyebben nézve a dolgot ez abból fakad, hogy a tűznek éghető agyagra van szüksége a lobogáshoz. Ez az emberi kapcsolatokban látványos, könnyen felismerhető alá- és fölérendeltségi viszonyt alakít ki. Nem nehéz kitalálni, hogy akin ég, az lesz az alárendelt. Példánkban Katalin a dupla tűz, Kos Nappal és Nyilas aszcendenssel. Férje, a szabadúszó festő, Halak. Azt talán mondanunk is fölösleges, hogy a dupla tűz mellett Katalinban túlteng a férfi erő is, míg férjében a női erő van túlsúlyban. Ez sajátságos dinamikát működtet kettőjük között. Amikor a férje már nem bírja a ledorongolásokat, és kifakad: "elegem van belőled!", az ezt követő, sokszor hónapokig tartó szex csend újabb olaj a túzre, és további panaszáradatok forrása. Némi esendőséggel aláaknázódik Katalin energiája, "ázott" Marsa a Halakban van, és az aszcendensén lévő Neptun nagyban akadályozza a tisztánlátásban, abban, hogy a keresetlen nyerseségében mennyi kasztráló momentum van férje felé. Sokat kell küzdenie, hogy elfogadtassa másokkal fékezhetetlen tettvágyát és az ezt követő vádaskodásokat, amelyekkel saját magának sem könnyű megbirkóznia. Agyzsibbasztó szóáradata némileg anyai örökség, a két Kos két dudásként működik egy csárdában. Folytonos elmarasztalásban, kritikában, vádaskodásban, szemrehányásban részesített lányát, szóhoz sem hagyván jutni őt. Ráadásul a tesze-tosza fiát favorizálta, aki anyuci kedvenceként nem alakított ki jó kapcsolatot békétlen húgával. De, mint az lenni szokott, ha valaki nem "akar" olyan lenni, mint az anyja, garantáltan már a vérében van az azonosság, és ebből a csapdából sem könnyű kikerülni. Anyja egyik fő vádja, hogy nem hallgatja meg őt, ez azzal egyenértékű, hogy nem hallgat rá, vagyis nem engedelmeskedik, hanem önfejű, a maga útján jár és nem érdeklik őt anyja ellenvetései. Katalin belekergette a férjét egy házvásárlásba, amiből hatalmas eladósodás lett, miközben két gyermekük született. Házasságuk nem mondható elhamarkodottnak, mert férje hét évi együttlakás után adta be derekát, félretéve szelíd, magának való, kissé morcos művész lelkét. Íme a szóáradat:

• az én fizetésemből élünk ebben a hónapban is,
• én vagyok a stabil jövedelem a családban,
• mindenki mindent megkap, csak én vagyok utolsó a sorban,
• évek óta nem vesz nekem egy mosogatógépet,
• mindenki előbbre való nálam, a férjem, akinek a számítógép a kisujjában van, az én vállalkozásomhoz csak nagy könyörgésre csinálja meg a programot,
• én mindenkinek mindig, mindent megteszek,
• engem senki sem szeret, az iskola- és évfolyamtársaim, az anyám, a testvérem, a kollégáim (hirtelen észbe kap) - persze a férjem szeret, és gyerekeim gyönyörűek,
• sajnos a kisfiam Halak, teljesen az apja,
• mindent én csinálok, és nem becsülik meg,
• pedig és szerencsés, sikeres és boldog vagyok,
• félek, hogy depressziós leszek, kiégett, közönyös, hogy örömtelenné válok,
• a férjem hónapok óta nem ölelt meg.

A gyerekeivel sem rózsás a helyzete. Észrevette, hogy amikor a kisfiának indulatosan prédikál, abból a gyerek csak annyit ért meg, hogy az anyja elmarasztalja őt. Görnyedt hátára hullnak a szidalmak, a kioktatások, a dühök, ezek a gyerekeket különösen megrémisztik. Az anyjával való állóháborúban elmondása szerint csak távolságot érez, űrt. A szeretet fel sem merült. Apjával is összekülönbözött. Ő kardos felesége mellett iszogatni kezdett. Katalin kísérletet tett a megregulázásra. Amikor a kisfiát várta, nekiment, hogy hagyja abba az ivászatot, mert különben eltiltja az unokájától. Azóta üvegfal van közöttük. A reklám szakmában dolgozik, ahol a pörgés jól jön. Ám ezekben a körökben annyi irigység, versengés, fúrás van, hogy folyton résen kell lenni. Jobban szereti, ha irigylik, mintha támadják, de a kísérő megjegyzések fullánkjai mélyen sértik önérzetét. Például, amikor a "fogyasztói társadalom" tagjának látják őt, utalással az anyagiasságára. Párjával pitiáner vitákat képesek lefolytatni olyan ügyekben, hogy kinek kellene kiporszívózni a kocsit. Katalin célzásaitól a férje vérig tud sértődni, bántóan visszavonul. Katalin ilyenkor éppen úgy érzi, hogy a visszafogottságot gyakorolta. Néhány álomtöredék utal a sebezhető pontjára, a Kos mérhetetlen egocentrizmusa mellett. Egy serdülőkori álmában CSŐLÁTÁSA van. Lépcsőn kell felfelé sietnie, de a csőlátás miatt csak kis résen át lát. Még a lépcsőt sem látja, amelyen haladnia kell. Kétségbeesetten igyekszik feljutni. Egy másik lépcsős álomban nincs korlát. A falhoz simulva lehet csak menni, mellette nagy mélység. Máskor azt érzi álmában, hogy sötét erő akarja a lelkét elragadni. Fel kell figyelnünk a lépcsőn való felfelé haladásra, mint visszatérő elemre, ami a becsvágyra utal. De nemcsak lépcsőn, olykor csúszós úton kell felfelé mennie. Ki kell szállni és négykézláb kúszik tovább. A Neptun az aszcendensén olykor komoly intuíciókra teszik képessé őt. Nagyanyja halálakor azt álmodta, hogy autóval igyekezett hozzá, de a sínek között nem lehetett haladni. Végül nagyapja adott neki egy kerékpárt, de azzal sem tudott haladni. Nem érte el a nagymamáját. Kommunikációs gát úgy szokott jelentkezni az álomban, hogy nem tud telefonálni. Gyermekei születése óta sokat fél. Attól, hogy a gyerekeit elveszti, attól is, hogy a gyerekei vesztik el őt.

NAP HOLD KVADRÁT

A fényszögeket is patikamérlegen kell és lehet billegtetni, amikor véleményt formálunk egy képletről és egy személyiségről. Így nem szabad levitálnunk az örömtől, ha trigont, és kétségbe zuhannunk, ha kvadrátot  látunk valakinek a horoszkópjában. Mert a trigon sokszor hozza a „könnyen jött, könnyen megy” történeteket, az ölünkbe hullt szerencsét sokszor nem becsüljük meg. A keletiek, akik a belső erő nagymesterei  - erről szólnak a harcművészetek, a jóga is - szerencsésebbnek tartják a kvadrátok által jelzett nehézségeket, mert ezek a  külső akadályok miatt a belső gyarapodáshoz vezetnek. Befelé nyitnak lehetőségeket.

A  90 fokos kvadrát kemény fényszög, mindenképpen ütközést jelent. Attól függően, hogy milyen jelben és milyen bolygók között van, változatos, de markáns történetek mozgatórugója. Példánkban a Nap és Hold közötti kvadrátot elemezzük, amely lényegében T-kvadrát, mivel egy oppozíció révén az Uránusz  a Nappal még egy  kvadrátot vet. Mindez a kardinális jegyekben, a Hold a Kosban, a Nap a Bakban, az Uránusz a Mérlegben van.

Előfordulhat még átfutó kvadrát is, amelyben két oppozíció és négy 90 fokos fényszög van. Visszatérve a mi példánkra a Nap és Hold kapcsán meg kell említenünk, hogy ez a férfi és női erő reprezentánsa életünkben. Utal a szüleinkre, analógiában a párválasztásunkkal. Sok paradox elemmel kell megbarátkoznunk, amikor egy élet vagy egy képlet rétegeit fejtegetjük, mert tudnunk kell, hogy az ellenazonosulás is azonosulás. Ha például nagyon nem akarunk olyanok lenni, mint a szüleink, jobb, ha abból indulunk ki, hogy nagyon is olyanok vagyunk. Habitusban, attitűdben, irányultságban, győzelemben és veszteségben, és sorolhatnánk tovább ezeket a rejtettségeket. Nevezzük a példánkban szereplő nőt Júliának, aki 41 éves. Foglalkozása műtősnő. Orvos akart lenni, de kemény anyja (Kos Nap)  egyetlen becsmérlő mondattal letörte ambícióját: „Te, orvos? Soha nem leszel képes egy egyetemet elvégezni!” Így lemondott erről anélkül, hogy megpróbálta volna. Az orvos bűvölet megmaradt. Műtősnő lett. Sokáig dolgozott egy sebésszel, akinek nem lett a negyedik felesége. Ez nagy keserűséggel töltötte el, úgy érezte, az egész férfi népségben csalódott.
Anyja nem akarta őt, ezt öt éves korában szemére vetette, ami Júliában már akkor egy világomlás lett. Egyszerű családból származik, két bátyja van, ezzel lehet kapcsolatos, hogy anyja több gyermekáldást már nem akart. Még egy éves kora előtt volt egy eclampsziás rohama, talán egy védőoltást követően. Eszméletvesztéses rángógörcse után halottnak vélték. Ezt később úgy mesélték el neki, hogy „kétszer született”.
Szexuális zaklatásnak is ki volt téve. 10 éves korában anyja unokatestvérének a férje környékezte meg. Nem sokkal később pedig két fiú kényszerítette arra, hogy levetkőzzön és mutogassa magát. Ezekből az élményekből a prüdéria és a merész próbálkozásokkal jellemezhető próbálkozások egyvelege lett, például a nős főnökkel való viszony.
Fiatalon férjhez ment, 15 évig éltek az anyóssal összekötve. Ebből a kapcsolatból gyermeket nem akart, el is váltak. Az anyós cseppet sem volt jobb, mint saját édesanyja. De ezzel a házassággal  került a fővárosba, ami nagy lépés volt a kis Tiszántúli faluhoz képest,  ahol világra jött.
Aktuálisan egy nála néhány évvel fiatalabb igazi pszicho- és szociopatával verődött össze kutya sétáltatás közben, aki évek óta szado-mazo játszmában él egy nála sokkal kvalifikáltabb single-vel. Ez a munkakerülő „igényesnek” véli magát, amiért partner kérdésben feljebb választ, mivel ő nem cselédet akar elvenni. Helyesebben senkit sem akar elvenni, mert egy sosemvolt, teljesen széthullott család tagja, aki a szüleit bünteti a bűnözésben és a nőkkel való kapcsolatában. Pontosabban saját félbemaradottságát vetíti a semmiről sem szóló élete különféle epizódjaiba. Örömmel tölti el, ha single barátnőjét megcsalja, és az, ha másokat magába bolondíthat dumájával és végletes viselkedésével, amely az őrjöngő dühroham és a térden csúszva nyüszítő bocsánatkérés közötti íven zajlik. Júliát is magába bolondította még azzal is, hogy leköpte és felképelte, valamint azzal, hogy egyfolytában hülyézi. Három szállal kötődik hozzá:

1. félelem,
2. a megmenteni akarás,
3. a vonzalom, amelyet szerelemnek vél.

A gyermekkori szexuális zaklatások nyitva maradt résén ez a férfi egyszer meztelenül egy forgószékhez kötötte. Ezt is elviselte. De ezt követően erős kísértést érzett, hogy levesse magát a 10. emeletről.
Gyökértelen és céltalan életében a diploma és a külföld lebeg a szeme előtt megoldási lehetőségként, de ez még gyerekcipőben jár, miként ezt egész életéről elmondhatjuk. Mostani, 41. évében, amikor az Uránusz szembekerülvén eredeti helyével, a Kosban felrázó és inspiráló erőt hozhat, megrázó elemekre is kell számítani, mivel a Hold is itt van. Ez a kapcsolat valamiképpen ennek jegyében jöhetett létre.
Hát így működik a kvadrát.
A külső lehetőség és megerősítés híján a natívusz befelé fordul, önismeretre kényszerül, és igaz, belső erővel történő megoldást munkálhat ki.
Júlia esetében ez a nyelvtanulás és a buddhista egyetem.
Meg kell tanulnunk kimondani lelkünket, megértetni magunkat, olykor ennek a csalódás és fájdalom a motorja.

Ha úgy adódik hogy egy pszichopatával kerülünk össze és vele kell küzdenünk, jobb, ha tudjuk, a mi lelkünk mélyén is van egy ilyen dédelgetésre vágyó alak, de a kvadrát is arra tanít, hogy ne dédelgessük. Ne kolduljunk szeretetet, álljunk a sarkunkra, alakítsuk ki a testünkre szabott és működő értékrendünket és ne dőljünk be hamis hitegetéseknek. Ne hazudjunk magunknak, hogy szerelmesek vagyunk, miközben csupán a magánytól menekülnénk egy függő kapcsolatba.

„EGY VAGYOK VERSEIMMEL, SZERETNÉM, HA TÚLÉLNÉNEK ENGEM
    – AZ ÖRÖKLÉT PARANCSÁRA.”

Büszke könyörgés

CSERÉLD KI SZEMEIM KŐDARABBAL,
SZERETETBŐL ÉS NE HARAGODDAL.

HAJAMAT FÖLPERZSELT AVARRAL,
HOMLOKOM ELPORLADT CSUTAKKAL,

HÚSOMAT ÜSZÖKSZÍN AGYAGGAL,
CSONTOMAT KIVÁGOTT BOKORRAL,

MELLEMET ELHAGYOTT BARLANGOKKAL
TÜDŐMET LEBUKOTT SASOKKAL,

NEVEMET SZÉP SÍRFÖLIRATTAL,
DE IGÉIM SOHA SZAVAKKAL!

Bartis Ferenc (1936.07.04. - 2006.06.09.) erdélyi író, Gyergyószárhegy szülöttje, különös és megrendítő sorssal. Húsz kötetnél is több verse, novellája, prózája őrzi őt, de mint írja, egy életmű soha nem lehet befejezett.
10 kemény évet töltött román börtönökben, mondanom sem kell talán, hogy valódi vétek nélkül. Ez 1957-ben, 21 éves korában kezdődött egy letartóztatással. Ezt az időszakot „Rácsok mögött Romániában” című kötete foglalta egybe, 1988-ban jelent meg a Kapu Könyvek gondozásában. Amikor kiszabadult, apja megölelte, és azt mondta, büszke vagyok, hogy nem lettél áruló.
Ez a börtön epizód természetesen a tanulmányait is kettévágta, késve szerzett francia magyar tanári diplomát.
A megpróbáltatásoknak ezzel még nem lett vége, édesanyja önkezével vetett véget életének. Feleségét, Babát is elvesztette, akit kivételes szeretettel idéz:

Most, hogy Baba a földben:
fejfájává nőttem.  

írja a Karácsonyi rege versében.  Az „Életrehívó halotti beszéd” ében 770 sorban emlékezik meg szeretett hitveséről.

1984-ben települt át Magyarországra fiával, Attilával.
Versei, novellái, kisregényei, színműve a 70-es évektől kezdve  Romániában is megjelentek.
A publikációk Budapesten is folytatódtak.
A Vas utcai lakás ajtaja mindig nyitva volt a látogatók előtt, írógépében folyton papír volt és megkezdett írások. Ihlete kiapadhatatlan. Utal arra, hogy a börtönben sokszor a cellafalra próbált szeggel írni, szöveget vésni, amely a csuklóját fizikailag is kikészítette. Úgy érezte, remekművek rekedtek benne a tíz év alatt.
Az írás valamiféle révült állapot, ami váratlanul jön és nem ismétlődik. Ha az ember elszalasztja sugallatát, akkor örökre elvész, pótolhatatlan hiány lesz. „Megesik, hogy maga a hiány is hiányzik.”

1988-9-ben a Magyarok című folyóiratot alapítja meg.
1990-ben a CÉH-et
Az Összmagyar Testületnek, amelyet szintén ő alapított, sok országban volt képviselete, ezekkel személyes kapcsolatot ápolt. Állandó kapcsolatban volt a külhoni magyarokkal, az erdélyi fiatalok vitték a folyóiratot haza.
A sors különös paradoxonja, hogy aki ennyire szereti a szülőföldjét, mint Ő, az hazája elhagyására kényszerül.

Búcsú szülőföldemtől

Széthordalak a négy égtáj felé,
Hogy a világgal térhessek meg hozzád.

Bartis Ferenc Rák szülött. Születési óráját nem ismerem, de képlete ennek hiányában is beszédes. Mindenekelőtt a Rák stellium: a Mars, a Nap, a Vénusz és a Plútó van a Rák jelében. A Vénusz egzakt együttállásban a Szíriusszal, Izisz csillagával. Ez sok költői ihlet forrása lehetett életében és börtön évei alatt.

A Merkúr és a Jupiter saját jelükben otthon vannak, az Ikrekben és a Nyilasban, opponálós tengelyt képezvén..A fentiekben idézett írási révület  a Hold Uránusz trigonból fakadhat, inspiráló lendület.
Pentagrammot  is találunk a képletben, a Jupiter, Uránusz és Plútó között. Ez mindig a magasabb megoldásokra utal, a lényeg felismerésére.

A magyar múlt jön elő verseiből, prózáiból, ősein, Rózsa Sándoron, a székely csűrdöngölőn, a magyar csűrdöngölőn, Márton Áronon, Réka unokáján keresztül.

Ez a mély ősiség, ősi erő fejeződik ki a Törpefenyő című versében:

mert gyökerem mélyre ásott:
évezredek nedvét szívja,
s kiirtani képtelen rá
fejsze, vihar, istennyila!  

Ez a kötet saját válogatása.
70. születésnapjára akarta meglepni vele saját magát.
De egy hónappal korábban elhunyt.

Szülőfalujában, Gyergyószárhegyen temették el végakaratának megfelelően.

59 ESZTENDŐ

AZ ÖRÖK IGAZSÁGNAK AJÁNLOTT ÉLET ÉS „EMLÉKIRATOK”.

II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem (1676.03.27.-1735.04.08.) nagy magyar történelmi család sarja, különösen nehéz történelmi helyzet és kemény sors szülötte. Még négy hónapos sem volt, amikor édesapja, I. Rákóczi Ferenc harmincegy éves korában elhunyt. Édesanyja, Zrínyi Ilona, a fiatal özvegy ott maradt a négy éves Julianna lányával, csecsemő fiával és a hatalmas birtok megőrzésének nem kis feladatával. Házasságra lépett Thököly Imrével, a kuruc vezérrel, de ő hamar fogságba került és nem jelentett igazi támaszt a Rákóczi családnak és a történelmi ügynek. Rengeteg vándorlás és megpróbáltatás között kiemelkedő Munkács várának hősi, három évig tartó védelme. A Thököly-mozgalom összeomlása után már csak Munkács vára állt, a többi, Kassa, Szádvár, Regéc, Patak, Ungvár sorra elbuktak. Bár a Rákóczi várak katonái a családhoz való lojalitás miatt sok feladáskor kikötötték, hogy a várak és a hozzájuk tartozó jószágok fenntartassanak „Kegyelmes kis urunk, Rákóczi Ferenc és Ő Nagysága, Kegyelmes Kisasszonyunk Rákóczi Julianna” számára és a jövedelmek számukra a Kamaránál tétessenek le, ezek a kikötések mit sem számítottak a császáriak számára. Mert  a várakat megszállták, a jövedelmeket és a családi kincseket a királyi kincstárba vitték. 1688. januárjában  Munkács vára is a császáriak kezére került. Újabb vándorlás következett. A kis Julianna az Orsolya-rendi apácákhoz  került, Ferenc pedig ekkor, 12 éves korában látta utoljára édesanyját. Innen Csehországba került, Neuhaus jezsuita rendházba, ahol rangjának megfelelő tiszteletadásban részesült. Megfelelő öltözékben és kezében fejedelmi buzogánnyal vonult be a templomba.  Korábban ugyanis híre ment, hogy Kolonics érsek milyen méltatlanul bánt az özveggyel, félrevezetvén őt és a két árvát, akit elszakítottak anyjuktól. A Ferencet vivő rozoga kocsit  a város kapuja előtt az ott időző  magyar urak valóságos bandériuma fogadta, hogy megadják a kellő tiszteletet a fejedelmi gyermeknek, de az uralkodói parancs visszarendelte őket.
Néhány szót a történelmi családról: apai részről a Báthoryak, anyai részről Zrínyi Miklós, a szigetvári hős.  Zrínyi Péter  horvát bán, akit  1671-ben lefejeztek, ő Zrínyi Ilona apja.
A fentiekben utaltunk a nehéz történelmi helyzetre, amely II. Rákóczi Ferenc osztályrészét jelentette élete két Szaturnusz ciklust kitevő 59 évében.
Hazánk kelet és nyugat közötti földrajzi helyzete a fizikális ütközőpont mellett természetesen kulturális választóvonal is, hiszen kelet és nyugat, amely lényegében a tudatos és tudattalan lélekműködés analogonja, eltérő kultúrkört, gondolkodást, attitűdöt, életszemléletet jelent. Mindezt most elsősorban a fejedelem egyéni sorsának ütközőpontjaként vesszük górcső alá. Aktuálisan ez az ellentmondás a két nagyhatalom nyomását jelentette a fejedelem életében az Oszmán és a Habsburg Birodalom részéről.  Mindez tetéződött a protestáns és katolikus ellentétek kiéleződésével, és a kuruc-labanc harccal. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a tömegeket a szociális, a nemeseket a nemzeti politika nyomora sújtotta. Bár az ország középső része megszabadulni látszott a török uralom alól, de a Habsburgok nem elégedtek meg a hozzájuk tartozó nyugati és északi megyékkel, a meggyengült Erdélyi fejedelemséget is akarták, megteremtvén a „Habsburgok örökös királyságát”. Ez sújtotta a Rákóczi családot és birtokaikat is veszélyeztette.
Ilyen körülmények között a fejedelem vezérlő csillaga csak a mély vallásosság, a magyar érzület, a fejedelmi vér és az anyai áldás volt. Feljegyezték a haldokló Zrínyi Ilona utolsó szavait: „Tudassák fiammal utolsó anyai áldásomat, ő soha nem szomorított meg engemet.”
Mindez a helyzet nemcsak Rákóczi fejedelemségét veszélyeztette, hanem a magyar államformát, a Magyarországon uralkodó császári hatalom ellensúlyozását, amely az egész európai egyensúlyt is érintette, valamint a felekezeti ügyek rendezését is fókuszálta.
A „rebellis arisztokrata” Rákóczi  Ferencet 1704-ben a gyulafehérvári országgyűlés  fejedelemmé választotta, de a beiktatására csak három évvel később , 1707-ben került sor Marosvásárhelyen. Mindezt megelőzte egy bécsújhelyi börtön, ahová azért került, mert  egy levelét, amelyben XV. Lajos támogatását kérte volna, egy bécsi besúgó közvetítette. 1700. novemberében XV. Lajos francia király egy Habsburgokkal szembenálló  oszmán- lengyel-magyar szövetséget kívánt létrehozni. Ez az elgondolás társult azzal az elképzeléssel,  hogy Thököly Imre mintegy vazallus fejedelem lenn a hazánkban visszaállított oszmán uralomban. Ám Thököly bukásával ez is meghiúsult, mondhatjuk, hamvába hullt, bár nekünk a török uralom  nem is volt igazán csábító a 150 év után.
Szabadságharcának a nemes-jobbágy ellentét is igen nagy kerékkötője volt. Ezt úgy oldotta meg, hogy kimondták, a katonáskodó jobbágyok örök szabadságot kapnak, és hajdúvárosokba is tömörülhetnek. Nehéz volt élelmezni a kuruc hadakat. Sokan átálltak a császáriakhoz, pestis járvány is pusztított. Rákóczi 1705-ben lett a szabadságharc vezérlő fejedelme. 1706-ban tárgyalnia kellett a császáriakkal az örökös Habsburg királyság megszüntetése tárgyában, hivatkozással az Aranybulla záradékára a nemesi ellenállás tekintetében, valamint Erdély függetlensége és a protestáns vallásgyakorlás témájában. Ezt a küldöttséget Bercsényi Miklós vezette. De ez a Habsburg elleni, 1703-11 közötti küzdelem  végülis a szatmári békével zárult le.
Az akkor 35 éves fejedelem száműzetésbe kényszerült.
Fiatalon kötött házasságából Charlotte Amálié hercegnővel három fia született: 1696-ban Lipót György, 1700-bab József, 1701-ben György. Miként őt is elszakították édesanyjától, feleségével és gyermekeivel is a legnagyobb üldözéseket, bujkálásokat kellett megtenniük a megmaradás érdekében. Lipót Firenzében nevelkedett. Másik két fiát a bécsi udvar nevelte szigorú császári felügyelet alatt, igyekezvén a két „sasfiókot” elidegeníteni az apjuk által képviselt magyar nemzeti értékrendtől. 1694-ben házasodtak, felesége fiatalon halt meg 1722-ben, férjétől távol.
1718-tól kezdődött a török emigráció, 1720-ban került Rodostóba szultáni védelemmel. Ma is emlékház és a parkban szobrok, emlékfák őrzik a mi   PATER PATRIA E-nk felvilágosult abszolutizmusát és politikai végrendeletét, amely a szabadság, a népszuverenitás eszméje, mély humanizmus, elkötelezett keresztény hit által fémjelzett.
Történelmi árral szemben kellett úsznia., de ÖRÖK IGAZSÁGNAK ajánlott élete és Emlékiratai segítik, hogy a mai időkben is megértsük ezt a  megalkuvást nem ismerő szilárd hitet, amely hazájától és vagyonától is megfosztva őrízte őt.

Fejedelmi rangjához azonban mindvégig ragaszkodott.

EURÓPA GYEREMEKE

Minden  esettanulmány fontos célja, hogy az önismeretet elősegítse mind az esetet adó személy, mind a megírója, mind az olvasója számára. Az önismeret minden korban fontos kulcsszó, bár nyilvánvaló, hogy jelentése és érvényesülése az eltérő társadalmi és történelmi körülményekben igen különböző. A Vízöntő korszakban viszont egyre körvonalazottabb, párhuzamosságban a vizsgálódási horizontok tágulásával, például a reinkarnáció vonatkozásában.
Bár az élet a jelenben zajlik, és a pillanatban folyton találkozik a múlt és a jövő, a  folyamatok elemzésénél nem lehetünk túlzottan elnagyoltak, amikor a kezdeteket, kibontakozásokat és a végkifejletet fókuszáljuk.
Még sokrétűbb az elemzés, ha a társadalmi és történelmi horizontot a szellemtudományi nézőponttal is ki tudjuk egészíteni, vagyis kozmikus távlatokat is figyelembe veszünk.
Ezt tesszük most Caspar Hauser esettörténetével, amely eleven áramlatban tartja a közérdeklődést kétszáz éve. Mindig megjelenik egy-egy mozaik, vagy vélekedés erről a mindennapinak cseppet sem mondható különös történetről.
Caspar Hauser, a badeni trónörökös (1812.09.29.-1833.12.14.) élete két évtizeden át tartó bűntény volt. A Zahringen-dinasztia trónörököse Károly, badeni nagyherceg és Stephanie Beauharnais,
I. Napóleon nevelt lányának  gyermekeként jött a világra. Bár a házaspárnak öt gyermeke született, két fiúgyerek halála miatt az apai ág kihalni látszott. A halálesetek tisztázatlansága segítette a fondorlatos eljárást, hogy összekeverték a születési dátumokat. Vagyis a St. Mihály napon született egészséges gyermeket  halottnak  nyilvánították, hogy a Hochberg birodalmi grófnő fia, Leopold lehessen a badeni nagyherceg.
A halotti bizonyítvánnyal rendelkező, de életben maradt kisgyermeket pedig elrabolják, és a világtól, kultúrától, társadalomtól elzárva nevelik. 2-3 éves kora óta egy félhomályos cellában, kenyéren és vízen tartják, ahol jószerivel csak ülő helyzetet tudott felvenni a cella alacsonysága miatt. Itt tölt 12 vagy 13 évet anélkül, hogy Napot, Holdat, csillagos eget, emberi beszédet és kapcsolatot megtapasztalhatott volna. Játéka mindössze egy falovacska.
1828-ban „talpra állítják”, megtanítják körülbelül 40 szóra és a Caspar Hauser név leírására,
majd május 26-án, Pünkösd hétfő délutánján  egy Wesserning lovaskapitánynak címzett levél kíséretében kiteszik a nagyvilágba, Nürnberg városában.
Először az istállóban köt ki, mert a kapitány nincs otthon, amikor nagy nehezen elvergődik a házához. Amikor a kapitány hazaér, a rendőrségre viszi a 15 év körüli fiúcskát, ahonnan a nürnbergi várba kerül, Hiltel börtönőr veszi oltalmába. A városi bíróság orvosának azt kell tisztáznia, betegről, vagy szélhámosról van-e szó. A vizsgálat megállapítja, hogy nem elmebeteg, nem is gyengeelméjű, hanem valamiféle elvetemültség folytán minden emberi és társadalmi kultúrától elzárva tartották. Nem csalóval vagy szélhámossal állnak szemben. A polgármester, Binder, a város oltalmába helyezi a fiút, főfelügyelője Feuerbach nyomozó gyámot rendel mellé és elhelyezik Daumer tanítónál, aki mellett megtanul írni, olvasni, beszélni, fogalmat alkot a térről és időről, és valamennyire öntudatra ébred.
Kíváncsiskodó, értetlen és szélsőségesen ellenséges környezetet jelent Nürnberg városának lakossága Caspar számára, az elöljáróság támogatása mellett. Amikor Daumerék házában merényletet kísérelnek meg ellene, senki sem hiszi. Azzal vádolják meg, hogy képzeleg, ő találta ki az egészet.
Daumertől másik tanítóhoz, Quandthoz kerül. Ha azt mondjuk, hogy Daumer igazi, szívből jövő szeretettel és felelősségérzettel bánt vele, ez Quandtra vonatkoztatva éppen az ellenkezője. Nyílt ellenszenvvel, bántó kritikával, lekicsinyléssel viszonyul hozzá, hazugnak tartja és nem képes túlemelkedni előítéletén, hogy csalóval áll szemben. Ekkor már megpróbálkoznak a városi gimnáziummal, ami persze nem zökkenőmentes. A diákokat is felkavarja egy ilyen társ, aki rendőri felügyelettel közlekedik a városban és szokványos kapcsolatokra alig alkalmas.
Az is kérdés, hogy milyen mesterséget tanulhatna ki.
Írnok lesz Feuerbach mellett, aki szívügyének tekinti Caspar élete titkának kibogozását. Ír is róla egy könyvet, amely nagy port kavar fel.
Megpróbálják a városi előkelőségek társaságába bevezetni, ez is inkább kevesebb, mint több sikernek mondható.
Végül 1833. december 14-én elcsalják egy találkozóra azzal, hogy anyjától hoznak üzenetet, illetve  hozzá viszik. De a város szélén ezen a találkán a megbízó szíven szúrja és nyomtalanul eltűnik.
Caspar utolsó erejével hazatántorog. Tanítója el sem hiszi a történteket, még  kényszeríti, vigye el a helyszínre. Ez is megtörténik. Majd  három nap múlva meghal, belsőleg vérzik el.
A bűntény kettős szálon fut: a dinasztikus gyilkosság mellett a probléma okkult jellege is kirajzolódik. Ez Rudolf Steiner (1861-1925) antropozófiája szemléletében tanulmányozható.
Ismeretes, hogy az antropozófia „krisztológiája” a Krisztus impulzus modern, 20. századi megfogalmazása. A Golgotai Misztérium a földfejlődés központi eseménye. R. Steiner Daumer tanítóról azt mondja, ő volt az utolsó rózsakeresztes.
R. Steiner szerint Caspar Hausert el akarták választani attól a történelmi missziójától, amely lényegében egész Európa sorsát érinti: ez pedig az isteni szellemben való uralkodás. Ha csak egyszerűen megölték volna a magas szellemiségű trónörököst, újból reinkarnálódott volna. Életben tartották tehát énje, beszéde, járása, gondolkodása kialakulásáig, majd amikor látták, hogy nem sikerült a szellemi gúzsbakötés, megölték.
Ez az áldozathalál Steiner szerint nagyonis krisztusi, azaz szelleme életben maradt. Miként  Fuhrmann tiszteletes fogalmazott  a temetési beszédben:

„Szilárdan hisszük, hogy akik a testet megölhetik, nem terjeszthetik ki sötét hatalmukat a lelkek birodalmára.”

Steiner összefüggésbe hozza a St. Mihály napon való születést a Michael arkangyallal való bensőséges kapcsolatával.
Elemzi a fiú sorskörnyezetében előforduló személyeket:

• Binder polgármestert, aki a „szeretet zálogának” nevezi a fiút, akit a gondviselés a város közösségének ajándékozott.
• Feuerbach büntető jogtanárt, kriminológust, bírót, aki lényegében megfejtette Caspar Hauser származásának titkát, és aki néhány hónappal hamarabb hunyt el, egyes feltételezések szerint nem természetes körülmények között.
• Von Tucher bárót, aki a gyám volt.
• Fuhrmann tiszteletest, akinél Caspar Hauser halála évében konfirmált.
• Hiltler börtönőrt.
• A két tanítót, akik diametrális ellentétben viszonyultak a lelenchez.

Az „okkult” ellenségek, vagyis a sötét erő láthatatlan szövetségesei elszámították magukat, ha arra gondoltak, hogy sorsára hagyva a gyermek majd elpusztul. Nem kalkulálták be, hogy megtalálja azt a szellemi közösséget, amely őrzi áldozati üzenetét, megfejti és tovább adja Európának. Akkor küldték lord Stanhope-ot, hogy behízelegje magát az ifjú lelkébe, de durván kiesett szerepéből. Nem sikerült  Hickel csendőrségi hadnagy gonoszságának sem behálóznia a fiút.
R. Steiner utal arra, hogy a Caspar a három napkeleti bölcs egyikének neve, a Hauser pedig a „házban való tartózkodás” tudatmódosítását jelenti, amely az atlantiszi tudatállapottal analóg.

„Európa gyermeke” nemcsak korának hordozott szellemi üzenetet, és nemcsak Európának, hanem az egész emberiségnek abban a vonatkozásban, hogy a materializmus nemcsak zsákutca, de katasztrofális. Pusztulásba visz: a betegség, a butaság és megbomlás irányába.

Caspar Hauser történetéből világosan kirajzolódik az anyag és szellem küzdelme.
A hagyományos rendőri és bírói módszerekkel az eset közvetlen bizonyítékok hiányában megfejthetetlen rejtély marad. De a szellemiség iránt nyitott szívek számára a kis szíven szúrt lelenc a Föld és a szellemvilág között közvetített, áldozathalála  a Golgotai Misztérium horizontján helyezhető el, amely a földfejlődés centrális története ma is.

”MATA HARI”

A lelki életben a három részre hasadtság nem ritka jelenség – miként az hazánk történelmében is  előfordult – amikor az ösztönéletünk, a lelki életünk és szellemiségünk úgymond nem tud egymásról, és nemcsak, hogy nem működnek harmóniában, de egyenesen alá is aknázhatják egymást. Az ilyesmi megmutatkozhat a kapcsolati életben:

• van a „Nagy Ő”, az elérhetetlen sztár, híresség, közéleti szereplő, irigyelt híresség,
• esetleg egy diák szerelem, amelyből egzisztenciális okokból nem tud házasság lenni,
• és megesik egy rámenős, kicsit talán még bunkónak is mondható embertől, akitől anya lesz.

A mi „Mata Harink”, aki az esetelemzés ideén 36 éves volt, egyszerre futtatott négy kapcsolata négy részre hasadtságról árulkodik:

• a discós a serdülőkorával köti össze,
• a kocsmáros az éjszakai életbe vezeti be,
• a rendőr kihúzza a bajból, ha túlkapás történik,
• a sóderbányász anyagilag segíti.  

Szülei akkor váltak el, amikor ő négy éves volt. Apja hithű kommunista, BM dolgozó, nyomozó, később benzinkutas. Anyja közgazdász, aki tudta a módját, hogyan lehet kiküldetést kapni, persze csak a népi demokráciákba. Apja másodszor nősült, öccse tíz évvel fiatalabb, tűzoltó. Anyja nem ment férjhez, így ő anyja „férje” volt végig, ami feszültség teljes kapcsolatot eredményezett, hatalmi játszmákat kettőjük között. Mostoháját nem kedvelte, rossz hangulatú apai láthatásokra tud csak visszaemlékezni. Kis- és középiskoláit több országban végezte, három nyelven beszél. Bölcsész szakot végzett (volna), de az államvizsgát nem tette le.
Egy amerikai reklámcégnél dolgozott, magas beosztásban és kiemelt fizetéssel, de a tulajdonos az elmúlt évben felmondott neki. Így 36 éves korát a széthullás a csúcson jellemezte, mintsem a kiteljesedés, vagy a beérkezés irányába való haladás. Azóta magánzóként készít mindenféle projekteket, de a háttér fedezet nagyon hiányzik. Pénzszórási szokásain nem változtatott. Például a város legdrágább kerületében vett egy házrészt, amelyet anyja nevére íratott, részint a felkarolási szándéktól vezéreltetve, mivel anyja kisnyugdíjas lett időközben, részint lelkiismeret furdalását enyhítendő, mivel úgy érzi, ő akadályozta anyját abban, hogy másodszor is férjhez menjen. Így „összebútorozva” élnek kettesben. Tele van zavaros ügyekkel, perekkel, amelyeket el szokott veszíteni, adósságokkal, amelyeket nem szokott visszafizetni.
Csaknem pánikos félelem kínozza, fél a magánytól, az egzisztenciális bizonytalanságtól, attól, hogy nem lesz gyereke, hogy nem talál testére szabott munkát, az öregedéstől, a betegségtől és szenved egy társadalmi körbe való betagolódás hiányától. Megtűzdelve mindez jó adag sznobériával. Vérig sértődött, amikor egy  kiszemelt  férfi azt mondta neki: „Tudod mi a te bajod? Hiányzik belőled az igazi nemesség”.
Több helyen keresett segítséget, jósoknál, szellemlátóknál, asztrológusoknál. Egy médium azt mondta, apja nem válik le róla, ő akadályozza partner kapcsolatait. „Leválasztotta” róla apját, de akkor szellemjárás következett a lakásban, látomások és üldöztetéses álmok újabb félelem források lettek.
Apja 5 évvel ezelőtt halt meg infarktusban. Ez egybeesett a discóssal való (sokadik) szakítással, és apja második házasságának befuccsolásával. El kellett költöznie a felesége lakásából. Ez nagyon megrázta őt. Úgy érezte, akkor értett meg valami nagyon lényegeset apjából. Korábban ugyanis egyáltalán nem volt büszke rá. Apja nem volt okos, nem volt művelt, vonalas, álszent, morális álbölcselkedő lett, aki mint rendőr, az éjszakai élet királyaként kapaszkodott léggyökereibe. Nem futotta ki a formáját, főleg, mint benzinkutas. Lányának titokban kellett hittanra járnia. A Halak jegyében született Mata Harink „Neptun apának” hívta, mint az összes zavarodottságok fő okát.
Mert tény, hogy kapcsolatai az első pillanattól kezdve tele vannak önaláaknázásokkal. Aki jó lett volna, azt látványosan megcsalta, ha őt hagyták el, hihetetlenül mély fájdalommal került padlóra, ahonnan fúriaként tápászkodott fel.
„Tudom, hogy csapda, mégis belemegyek”, „nem szabadna megtennem, mégis megteszem” igazoló elméletekkel fedezte történeteit. Olykor elárulta barátait, akik soha nem ártottak neki. „Tudom, hogy ez csúnya dolog, de nekem így jobb”. Talán ez az „édes bosszú”.
Állandósult érzése, hogy át kell vészelnie dolgait, hogy célhoz jusson, de ugyan akkor attól is rettegett, hogy az átmeneti helyzetek állandósulnak.

Egyik álmában titkos ügynök volt, prostituált, akinek a testébe beleoperáltak valamit, hogy ne szabadulhasson. Lepergett előtte idősebb kora. Motoron menekültek egy férfival. Egy kanyarban kivágódtak, messzire repült, megsérült a feje.
Azon tűnődött, mi értelme van az egész titkos ügynökségnek?
Lepusztult, romos helyre kerültek, kuplerájba, folyosók nyíltak minden felé.
Mélyen eltűnődött és azt mondta:

EURÓPA GYEREMEKE

Minden  esettanulmány fontos célja, hogy az önismeretet elősegítse mind az esetet adó személy, mind a megírója, mind az olvasója számára. Az önismeret minden korban fontos kulcsszó, bár nyilvánvaló, hogy jelentése és érvényesülése az eltérő társadalmi és történelmi körülményekben igen különböző. A Vízöntő korszakban viszont egyre körvonalazottabb, párhuzamosságban a vizsgálódási horizontok tágulásával, például a reinkarnáció vonatkozásában.
Bár az élet a jelenben zajlik, és a pillanatban folyton találkozik a múlt és a jövő, a  folyamatok elemzésénél nem lehetünk túlzottan elnagyoltak, amikor a kezdeteket, kibontakozásokat és a végkifejletet fókuszáljuk.
Még sokrétűbb az elemzés, ha a társadalmi és történelmi horizontot a szellemtudományi nézőponttal is ki tudjuk egészíteni, vagyis kozmikus távlatokat is figyelembe veszünk.
Ezt tesszük most Caspar Hauser esettörténetével, amely eleven áramlatban tartja a közérdeklődést kétszáz éve. Mindig megjelenik egy-egy mozaik, vagy vélekedés erről a mindennapinak cseppet sem mondható különös történetről.
Caspar Hauser, a badeni trónörökös (1812.09.29.-1833.12.14.) élete két évtizeden át tartó bűntény volt. A Zahringen-dinasztia trónörököse Károly, badeni nagyherceg és Stephanie Beauharnais,
I. Napóleon nevelt lányának  gyermekeként jött a világra. Bár a házaspárnak öt gyermeke született, két fiúgyerek halála miatt az apai ág kihalni látszott. A halálesetek tisztázatlansága segítette a fondorlatos eljárást, hogy összekeverték a születési dátumokat. Vagyis a St. Mihály napon született egészséges gyermeket  halottnak  nyilvánították, hogy a Hochberg birodalmi grófnő fia, Leopold lehessen a badeni nagyherceg.
A halotti bizonyítvánnyal rendelkező, de életben maradt kisgyermeket pedig elrabolják, és a világtól, kultúrától, társadalomtól elzárva nevelik. 2-3 éves kora óta egy félhomályos cellában, kenyéren és vízen tartják, ahol jószerivel csak ülő helyzetet tudott felvenni a cella alacsonysága miatt. Itt tölt 12 vagy 13 évet anélkül, hogy Napot, Holdat, csillagos eget, emberi beszédet és kapcsolatot megtapasztalhatott volna. Játéka mindössze egy falovacska.
1828-ban „talpra állítják”, megtanítják körülbelül 40 szóra és a Caspar Hauser név leírására,
majd május 26-án, Pünkösd hétfő délutánján  egy Wesserning lovaskapitánynak címzett levél kíséretében kiteszik a nagyvilágba, Nürnberg városában.
Először az istállóban köt ki, mert a kapitány nincs otthon, amikor nagy nehezen elvergődik a házához. Amikor a kapitány hazaér, a rendőrségre viszi a 15 év körüli fiúcskát, ahonnan a nürnbergi várba kerül, Hiltel börtönőr veszi oltalmába. A városi bíróság orvosának azt kell tisztáznia, betegről, vagy szélhámosról van-e szó. A vizsgálat megállapítja, hogy nem elmebeteg, nem is gyengeelméjű, hanem valamiféle elvetemültség folytán minden emberi és társadalmi kultúrától elzárva tartották. Nem csalóval vagy szélhámossal állnak szemben. A polgármester, Binder, a város oltalmába helyezi a fiút, főfelügyelője Feuerbach nyomozó gyámot rendel mellé és elhelyezik Daumer tanítónál, aki mellett megtanul írni, olvasni, beszélni, fogalmat alkot a térről és időről, és valamennyire öntudatra ébred.
Kíváncsiskodó, értetlen és szélsőségesen ellenséges környezetet jelent Nürnberg városának lakossága Caspar számára, az elöljáróság támogatása mellett. Amikor Daumerék házában merényletet kísérelnek meg ellene, senki sem hiszi. Azzal vádolják meg, hogy képzeleg, ő találta ki az egészet.
Daumertől másik tanítóhoz, Quandthoz kerül. Ha azt mondjuk, hogy Daumer igazi, szívből jövő szeretettel és felelősségérzettel bánt vele, ez Quandtra vonatkoztatva éppen az ellenkezője. Nyílt ellenszenvvel, bántó kritikával, lekicsinyléssel viszonyul hozzá, hazugnak tartja és nem képes túlemelkedni előítéletén, hogy csalóval áll szemben. Ekkor már megpróbálkoznak a városi gimnáziummal, ami persze nem zökkenőmentes. A diákokat is felkavarja egy ilyen társ, aki rendőri felügyelettel közlekedik a városban és szokványos kapcsolatokra alig alkalmas.
Az is kérdés, hogy milyen mesterséget tanulhatna ki.
Írnok lesz Feuerbach mellett, aki szívügyének tekinti Caspar élete titkának kibogozását. Ír is róla egy könyvet, amely nagy port kavar fel.
Megpróbálják a városi előkelőségek társaságába bevezetni, ez is inkább kevesebb, mint több sikernek mondható.
Végül 1833. december 14-én elcsalják egy találkozóra azzal, hogy anyjától hoznak üzenetet, illetve  hozzá viszik. De a város szélén ezen a találkán a megbízó szíven szúrja és nyomtalanul eltűnik.
Caspar utolsó erejével hazatántorog. Tanítója el sem hiszi a történteket, még  kényszeríti, vigye el a helyszínre. Ez is megtörténik. Majd  három nap múlva meghal, belsőleg vérzik el.
A bűntény kettős szálon fut: a dinasztikus gyilkosság mellett a probléma okkult jellege is kirajzolódik. Ez Rudolf Steiner (1861-1925) antropozófiája szemléletében tanulmányozható.
Ismeretes, hogy az antropozófia „krisztológiája” a Krisztus impulzus modern, 20. századi megfogalmazása. A Golgotai Misztérium a földfejlődés központi eseménye. R. Steiner Daumer tanítóról azt mondja, ő volt az utolsó rózsakeresztes.
R. Steiner szerint Caspar Hausert el akarták választani attól a történelmi missziójától, amely lényegében egész Európa sorsát érinti: ez pedig az isteni szellemben való uralkodás. Ha csak egyszerűen megölték volna a magas szellemiségű trónörököst, újból reinkarnálódott volna. Életben tartották tehát énje, beszéde, járása, gondolkodása kialakulásáig, majd amikor látták, hogy nem sikerült a szellemi gúzsbakötés, megölték.
Ez az áldozathalál Steiner szerint nagyonis krisztusi, azaz szelleme életben maradt. Miként  Fuhrmann tiszteletes fogalmazott  a temetési beszédben:

„Szilárdan hisszük, hogy akik a testet megölhetik, nem terjeszthetik ki sötét hatalmukat a lelkek birodalmára.”

Steiner összefüggésbe hozza a St. Mihály napon való születést a Michael arkangyallal való bensőséges kapcsolatával.
Elemzi a fiú sorskörnyezetében előforduló személyeket:

• Binder polgármestert, aki a „szeretet zálogának” nevezi a fiút, akit a gondviselés a város közösségének ajándékozott.
• Feuerbach büntető jogtanárt, kriminológust, bírót, aki lényegében megfejtette Caspar Hauser származásának titkát, és aki néhány hónappal hamarabb hunyt el, egyes feltételezések szerint nem természetes körülmények között.
• Von Tucher bárót, aki a gyám volt.
• Fuhrmann tiszteletest, akinél Caspar Hauser halála évében konfirmált.
• Hiltler börtönőrt.
• A két tanítót, akik diametrális ellentétben viszonyultak a lelenchez.

Az „okkult” ellenségek, vagyis a sötét erő láthatatlan szövetségesei elszámították magukat, ha arra gondoltak, hogy sorsára hagyva a gyermek majd elpusztul. Nem kalkulálták be, hogy megtalálja azt a szellemi közösséget, amely őrzi áldozati üzenetét, megfejti és tovább adja Európának. Akkor küldték lord Stanhope-ot, hogy behízelegje magát az ifjú lelkébe, de durván kiesett szerepéből. Nem sikerült  Hickel csendőrségi hadnagy gonoszságának sem behálóznia a fiút.
R. Steiner utal arra, hogy a Caspar a három napkeleti bölcs egyikének neve, a Hauser pedig a „házban való tartózkodás” tudatmódosítását jelenti, amely az atlantiszi tudatállapottal analóg.

„Európa gyermeke” nemcsak korának hordozott szellemi üzenetet, és nemcsak Európának, hanem az egész emberiségnek abban a vonatkozásban, hogy a materializmus nemcsak zsákutca, de katasztrofális. Pusztulásba visz: a betegség, a butaság és megbomlás irányába.

Caspar Hauser történetéből világosan kirajzolódik az anyag és szellem küzdelme.
A hagyományos rendőri és bírói módszerekkel az eset közvetlen bizonyítékok hiányában megfejthetetlen rejtély marad. De a szellemiség iránt nyitott szívek számára a kis szíven szúrt lelenc a Föld és a szellemvilág között közvetített, áldozathalála  a Golgotai Misztérium horizontján helyezhető el, amely a földfejlődés centrális története ma is.

A VÍZÖNTŐ – BAK

Ha a natívusznak az aszcendense és a Napja szomszédos jelben van, el kell készülnie nagy belső feszültségre. A szomszédos jelek ugyanis nemcsak elementárisan, de egyéb alapjellegükben sem igazán harmonizálnak egymással. Esetünkben a levegő és föld elem kapcsolódásáról lesz szó.
A 35 éves Péter Vízöntő havában született, kétgyermekes apáról van szó, akinek az aszcendense Bak. Egyetemi társát vette feleségül, két gyermekük született, hívőnek vallják magukat. Életükben az évtized alatt minden úgy ment, mint a karikacsapás, amíg fel nem bukkant Csilla, a kolléganő, aki elvált férjétől és mondhatni, lecsapott Péterre. A válással jó példával akart elöl járni, a szabadság és merészség mindenhatóságát hangoztatván.
Péter komoly válságba került. Vívódik a sok pro és kontra között, próbálja mentegetni és magyarázni magát. Okoskodásaiba, lelkiismeret furdalásába vallásos elemek is belecsúsznak:

• Félni kell-e Istentől, aki jóságos, igazságos, szereti a teremtményeit, megbocsátja bűneiket, bár olykor büntet is.
• Akkor ez hogyan van?
• Mennyire hagyatkozhatunk rá, és mennyi részünk lehet döntéseinkben?
• És – ez bármennyire profán – ha megbocsát, akkor miért ne vétkezhetnénk?

Péterünk érzelmileg és önérzetileg megnyomorított, konfliktuskerülő, introvertált, zárkózott, begubózott Vízöntő – Bak lett.

• Egy domináló anya és egy visszahúzódó engedékeny apa melletti felnövekedésének köszönhetően.
• A családi kommunikáció a letorkolás, a leintés, a „fogd be a szád!”, „nincs igazad!”, „azt kell tenned, amit én mondok!” jellegű volt.
• Sikeres tanulmányai és család alapítása után sem vált le igazán anyjáról, aki a kifogásolgatás, a belebeszélés, a szemrehányás, az elégedetlenkedés eszközeivel élt vele szemben.
• A jelen helyzetben öngyilkossággal fenyegetőzik, és kitagadással, ha Péter elválik.

Csilla nyomulása nagyonis hasonlít anyja Domina stílusához.
Bár nem szereti, ha megmondják neki, mit tegyen, Csilla szexuális szabadossága és merész karrier építése lenyűgözi, alig képes ellentmondani neki. Mindez persze megtetézve olyan kilátásokkal, hogy Péter igazi kibontakozása csak őmellette lehetséges, a szürke feleség csak akadály.
Elszabadult a szexuális ármádia.
A történetbe erősen belejátszik az anyjával való szembehelyezkedés, amely eddigi életében nem volt tapasztalható. A szülők anti példájáról való leválás szerves része az egész konfliktusnak.
Felesége szüleinek az életében is volt egy válási krízis, de ők együtt maradtak.
Péter okoskodó mentegetőzéseiben az is felmerül, hogy ha most le is küzdené ezt a kísértést, nincs biztosíték arra nézvést, hogy később nem jön egy másik. Persze a kísértés akkor is jöhet, ha Csillával él, de ez most nincs figyelme terében.
Bak aszcendense folytán a sors kérdése sem seperhető szőnyeg alá, de a Vízöntő szabadossággal ezt hessegetni képes. Nem jár a mélyére annak, hogy miként veszünk részt sorsunk alakításában, inkább annak végzetszerűségét, megkerülhetetlenségét preferálná.
Lelkiismeret furdalása van gyerekeivel és feleségével szemben, de ez nem készteti maradásra. Egy huszárlépéssel véli azt áthidalni:

• Na és mi van akkor, ha a gyerekeim sorsa az, hogy elvált szülők gyerekei?
• Ha így jöttek a világra, akkor én csak teljesítem azt, ami nekik előírás.

Egy regressziós hipnózisban mindkét szülő párnál előjött a válási krízis, de mindkét pár együtt maradt. A rossz családi hangulatok nem abban erősítették meg, hogy ez volt a jobbik megoldás. Sőt, inkább azt gondolja, most ő lesz az, aki a sok elmaradt megoldás után, aki jó példát mutat.
Ön igazolásaiban mesterien kerüli a Bak mélyreható elemzéseit, azt az indítékot, hogy maradéktalan megoldást tűzzön zászlajára. Ez segíti abban, hogy a Vízöntő határokat nem ismerő féktelenségét gyakorolja:

• Függetlenségre vágyom!
• Ezt a szeretőmmel jobban meg tudom élni, mint a feleségemmel.
• A családom valahogyan fékez engem.

Tény, hogy a titkos szeretői kapcsolatok magas izzása a szűk idői keretekbe való beleszorításból adódik. Az ellopott percek magas intenzitása a fenntartó és továbbvivő erő. A hétköznapokba való szétáradás ezt az intenzitást elmossa. Kis százalékban szokott sikerülni a műfaji átlépés az intenzív titkos percekből a józan házassági révbe.
Főleg, ha egy úgynevezett szentségi házasság felrúgása révén jönne létre a boldog rév.
Azt is érzi, hogy a Csillával való boldog függetlenség igen ingoványos talajon áll.

Csilla  Péter gyerek lényéhez szól, amikor szerelmet vall és felpiszkálja merészségét.
Felesége bölcs visszavonulása, és az, hogy Péterre bízza a döntést, a felnőtt, felelősség  teljes  lényét szólítaná meg.
Így lassan-lassan kirajzolódik, hogy anyját is beleértve három nővel hadakozik, és valójában a felnövekedéséről van szó:

• az anyjáról való leválásról,
• a vallási-etikai kérdések végig gondolásáról
• az apai felelősségről.

Miközben úgy tűnik, morális bukfenc van kialakulóban.

„A FESTŐ EGÉSZ ÉLETÉN ÁT TANULJA A VILÁGLÁTÁST, MÍGNEM VALÓSÁGGAL EGGYÉ VÁLIK AZZAL, S EZ MINDENNEL FELÉR.”

Kaposy Koppány Ödön (1914 - 96)     

Kaposy K. Ödön festői pályája korán kezdődött, 10 éves korában Balatonlellén Balatont festett maga készítette festékekkel. A zöldet lehántolt fűzfakéregből, a pirosat összetört téglából gyártották házilag kis barátjával. Iványi Grünwald Béla állványát, vásznait cipelte a többi kisgyerekkel, amikor ő a szabadban festett. Engedte, hogy figyelje őt, néha hátraszólt: „Fiacskám! Ez téged érdekel?” „Hogyne, hogyne” – volt a válasz. Egy év múlva már Poprádon festette a régi házakat, készítette rajzait és tanult németül. Majd mindez kibővült adriai ihlettel, archeológiai érdeklődéssel, avar és török maradványok keresésével, magyarságtudományi kutatásaival, sumerológiával, a mezopotámiai ékírásos emlékek tanulmányozásával. Természetesen az irodalom és nyelvészet sem maradhatott ki, négy nyelven kiválóan beszélt és arabból is fordított.
A Képzőművészeti Akadémián Rudnay Gyula tanítványa, majd hosszabb itáliai  tanulmányi út következett. Az itáliai művészet, amely, mint fogalmazott, a legkisebb kőben is él, kiapadhatatlan ihletforrás volt egész életében. De persze a spanyolok, a francia impresszionisták, az arab benyomások, és sorolni sem lehet, mi mindenből táplálkozott művész lelke.
Festői munkássága az impresszionizmussal kezdődött, majd a futurista periódus vadabb, lazultabb előadásmódja követte. Egy darabig a portrék foglalkoztatták, majd az absztrakt és geometrikus stílust tartotta leginkább testére szabottnak. Szürrealista kirándulása is volt, figurális és színpompás megoldásokkal. A kötetlen és szabad festészetben, a formabontásban is mindenkor megvan az egyensúly a színben, foltban, rajzban, a disszonáns elemek a jó ízlést nem sérthetik. Ebben az értelemben nem mondható avantgárdnak, amely szerinte sok esetben a művészet tagadásának tűnik.
Születésének centenáriumán nem kis meghatottsággal kell és lehet idéznünk gazdag életművét és különös életét. Ha csak az utazásokat vesszük – hozzászámítva, hogy ezek nyilván belső utazások is egyben – a 25 év angliai életet kell említenünk. Öt év alatt megkapta az állampolgárságot. Kicsit aszkéta élet mellett dolgozott, pénzt gyűjtött, majd utazott. Keresztül-kasul bejárta Európát, Afrikát, Kis-Ázsiát. Járt Törökországban, Szíriában, Libanonban, Egyiptomban, Marokkóban. Ha nem volt pénze hajójegyre, lerajzolta a kapitányt, így került át a szoroson.
Kiállításai szerte a világon, Leidenben, Londonban, Brüsszelben, Edinboroughban, Kanada jó néhány városában volt, Persze Budapesten is. Több száz festménye közül rengeteg a világ távoli pontjain található. Soha nem törekedett hírességre és gazdagságra. Soha megrendelésre és pénzért nem festett.
„Gyönyörűség minden pillanat, amikor kiáll az ember a festőállvány elé és megfesti a képeket, amelyek mozgóképként élnek benne. A festő egy életen át tanul látni és rajzolni, ezért egészen más a világlátása. Ez az, ami mindent megér.”
Ebbe a világlátásba beleférnek az utazásairól írott könyvek, a különféle folyóiratokban publikált, saját illusztrációival ellátott cikkek, tanulmányok, fordítások.
Lendülete és termékenysége páratlan.

Modern, néhol meghökkentő, változatos stílusjegyeket hordozó képein az érzelmi kiforrottság és geometriai kimunkáltság egyaránt jelen van. Geometriai absztrakciói bravúrosak, a tárgyi világot a geometriai rendezőelvekkel való megfelelésben képes elhelyezni. Egzakt gondolkodásbeli tisztaságát jelzi, hogy némely képén valószínűségszámítási képlet is szerepel.

Az időiség mögötti időtlenséget ragadja meg például a torony homlokzatán látható mutató nélküli óra számlapjával.
Egyszerűen lenyűgöző.
Meghökkentő, mégis közérthető.
Képei fantasztikus magabiztossággal megoldottak.
Nem pepecseli agyon a vásznait, egy-egy mozdulattal veti oda, dobja fel. Frappánsan egyszerűek, ragyogóan eltaláltak, meggyőzőek.
Képei dialógikus objektumok, megszólítják a nézőt.
Átszüremlik a tanultság, a gyakorlat, a biztos tudás, az eredetiség.
Egy nagyon öntörvényű művész nagyon öntörvényű hagyatékát kaptuk tőle. Legyőzhetetlen kommunikációs szenvedélyét, hogy kifejezze önmagát.
  
A festő addig tanulja a világlátást, amíg eggyé nem válik a képével a festés folyamatában.
Mert a kép nem másolat, nem felszín, nem látszat, hanem bennünket, a nézőket megszólító eleven valóság.
Eleven valóság, amely közös a képben annak létrehozójával.

Jane Fonda: EDDIGI ÉLETEM
Európa 2007.

„Nem akarok úgy meghalni, hogy nem tudom, ki vagyok”.

650 oldalas ónarcképet kap kezébe az Olvasó Jane Fonda  59 éves korában írt számvetésében. Miként a festők is fényképről, vagy tükörből festik önarcképüket, nem belső emlékezetből, úgy J. Fonda is élettörténetén és filmszerepein keresztül próbálja megragadni, ami őt felismerhetővé, megfoghatóvá teszi, elsősorban önmaga számára. Akár terápiás jegyzőkönyvnek is érezhetnénk ezt a három részre tagolt írást, hiszen a 25 évig tartó bulimiából való kigyógyulás mintegy oroszlánrészét képezi a könyvnek. A szülőkkel való problémák, a kambodzsai és vietnámi háború nehéz amerikai légköre, a békeaktivista, feminista évek, a két zátonyra futott házasság, saját anyasága mellett úgy tűnik, a centrális életesemény mégis ennek a szenvedélybetegségnek a megoldása, megértése, az ezen való felülkerekedés a lényeges, ahelyett, hogy valamiféle érthetetlen sötétség nyelné el egész életét. Bár járt pszichiáternél, érződik, inkább önerőből, valamiféle lelki vivisectio révén jut az ateista múltból valamiféle spiritualitás, szeretet és intimitás révébe. Afféle „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” vállalkozás.
J. Fonda felvonásnak nevezi a nagyjából 30 éves életciklusait, de ezek lényegében a klasszikus Szaturnusz ciklusok, amelyeknek a tanulságai akkot is dörömbölnek a lélekben, ha az ember semmit nem tud ezekről.
Az első rész a Gyűjtés, címet kapta, a szeretetlen családi légkört taglalja. Édesanyja fiatalon megözvegyült, egy kislánnyal ment a második házasságába Henry  Fondához. Nagyvilágiabb élethez volt szokva, mint amit egy karrierjét építő színész nyújthatott számára, akinek az árnyékában nem sikerült élnie. Súlyos pszichózisba csúszott és 42 éves korában öngyilkossággal vetett véget életének. Jane ekkor 13 éves volt. Apja ötször házasodott.
Bár mindkét gyermeke őt követte a színészi pályán, alapjában véve érzelmileg teljesen megközelíthetetlen apa volt, ami Jane-t teljesen elbizonytalanította. Ebben az első 30 évben volt 7 év párizsi élet is, egy házasság Vádimmal ebből a kapcsolatból született  Vanessza. Jane-t nem járta át az anyai érzés, a kislányt sokáig apja nevelte. Jane visszatért Amerikába.
Roger Vádim  Plenniannikov Dzsingisz kán leszármazottjának tartotta magát. Ötvözte, illetve váltogatta az elbűvölő, lírai, költői, gyöngéd tulajdonságokat .a kegyetlen, nőgyűlölő, felelőtlen semmirekellő liberális viselkedéssel. Elpengette Jane anyai örökségét. A „Szerelmeim: Bardot, Deneuvue, Fonda" című könyve érdekes vallomás. „Az ördög memoárjában” elutasít minden foglalkozást, amely a szabadságától megfosztaná. Ez az élettől csak a legjobbat fogadom el magatartás végül a szerencsejátéknál és az alkoholizmusnál kötött ki.
A második, Keresés címet viselő felvonás, illetve  Szaturnikus  ciklus  a politikai zavargások jegyét viseli. Zajlik a vietnámi háború, meggyilkolják  Martin Luther Kinget és dagad a Watergate botrány. Vanessza születése depressziós  állapotba sodorja, beleveti magát a filmezésbe és a politikai aktivitásba. Ekkor készül A lovakat lelövik, úgy-e? film.
Utazásokat tesz, Új Delhiben szíven üti a megrázó szegénység, a hatalmas hangzavar. Mint fogalmaz, bőrkeményedés nőtt a szívén, amikor kislánya 1 éves korában a Vádimtól való válás mellett dönt. Képmutatónak érzi azt a vidám gondtalanságot, amely mögött fájdalmas hűtlenség, tékozló szenvedély húzódik.
Valamit megérez az indiánok gravitációs pontjából, megtartó erejéből, amely az ő életében teljesen hiánycikk: anyjuk a föld, apjuk az ég, kollektív emlékezetüket a földhöz való ragaszkodásuk alakítja, évezredes szájhagyományban és kultúrában.
Apja némileg aggódik ettől a felkészületlen politikai közszerepléstől, fél, hogy kommunista lesz. Meg is fenyegeti,  hogy ebben az esetben ő lesz az első, aki feladja. Erre az stádiumra esnek a feminista szerepek, a kambodzsai bombázás, amely 1964-69 között egész civilizációkat törölt el a föld színéről. Mindez az amerikai „demokrácia”, Nixon elnök békeígéretei és háborúzásai, és a vietnámi katonák tömeges mentális sérülésétől kísérve.
Kapcsolat szempontjából ez a Tom Haydenhez fűződő élet. Ebből a kapcsolatból születik fiuk, Troy. Tom Hayden könyvet ír a vietnámi háború és az indiánok elleni népirtás párhuzamáról. Sokáig harcos társak ezekben a témákban. Ám az együtt töltött 16 év alatt  Jane „kasszasikert hozó sztársága” és Tom szenátorsága külön utakat rajzol az önmagát kereső Lady Jayne Seymour Fonda számára.
Ebben a kapcsolatban a férfi – nő reláció újabb mélységeit kutatja. Valójában  mi körül forognak a kapcsolatok, a nemi szerveken túli szexualitás lelki-szellemi szférái érdeklik. Zavaró számára, hogy a filmeken a valódi szenvedély helyett a tettetés, az elhitetés „művészete” zajlik. A távolságtartás és a közvetlenség hamis, ám jól működtetett elegy.
Erre az időszakra esik az aerobik világmozgalom elindítása, amely a Tommal való elágazás egyik ágense és a Ted Turnerrel való következő kapcsolat irányváltása.
40 éves korában sikerül leszámolnia a bulimiával, amely 15 éves kora óta titkolt „testen kívüli, élőhalott állapot”. Ekkor tudja elhatározni magát a döntésre: felfelé, a fény felé, vagy megadni magát az elnyelő sötétségnek. Persze mindez nem egyik napról a másikra, de szívós, kitartó  munkával, lényegében önerőből megfejti ezt a lélek mélyén tátongó sötét űrt, amelyet csak spiritualitással, az élet többletdimenziójával lehet megtölteni. Felismeri a testi / lelki hasadtság veszélyességét az élet minden területére  nézvést, az anyaságra, a kapcsolatokra, a közéletre, a színészi munkára.
Kezdi érteni, hogy nem is a haláltól fél legjobban, hanem a be nem végzett ügyek miatti kínzó bűntudattól, mert a halálnál sokkal rosszabb, ha nem élünk igazan.
Apja egész életében az alig megközelíthető zártság volt. Ám a halála előtti időkben Jane számára spirituális élménnyé emelkedett, hogy ő úgy törődhetett vele, mint ahogyan apja vele sohasem.
51 éves, amikor Tom közli vele, hogy másba szerelmes. Az önpusztító fájdalom nem keríti hatalmába, inkább a fájdalom alkímiáját éli meg, annak archetipikus mivoltát, amely ablakot nyit ismeretlen terekbe, az ateizmusból Isten felé. Pszichiáterhez kerül, naplót kezd írni, ráébred az ego ellenállásaira, amelyek gúzsba kötik az embert.
Még vár rá egy tízéves kapcsolat Teddel,  a sajtómágnással, amely tovább segíti az intimitás felé. 1991. december 21-én, a téli napforduló napján, az év legrövidebb nappalán házasodnak össze. Egy év múlva kiderül, hogy megcsalt asszony. Újabb fájdalom vezérli a teljesség, a szívbéliség, a hitelesség felé, hogy integrálja személyisége szétesett és egymás ellen dolgozó darabjait.
A sajtómágnás természetesen nem nyitott a keresztény értékek felé, amelyek Jane életében egyre meghatározóbbak lettek. Ted a kereszténységet a vesztesek vallásának tartja.
59 évesen, a második Szaturnikus ciklus végén elementárisan hatalmába keríti a számvetés igénye, hogy mit kell még tennie hátralévő életében. Túllép a szex cica, a hírhedt politikai aktivista és a nagyvállalati mágnás nagyvilági felesége szerepeken, hogy önmaga elvesztése helyett a megbánás mentes élet felé vehesse az irányt.
Ebből született a 650 oldalas önarckép, amelynek harmadik felvonása A kezdet címet kapta.
Valójában belső, lelki utazásnak tartja életét, amelyben apja lányaként a test / szív / szellem szakadása volt látható.

„Sokáig kellett várnom, hogy valóban egésznek érezhessem magam” – összegzi.

Marion Woodman pszichológust idézi:

August Strindberg (1849.01.22. – 1922.05.14.)

„Édes Istenem! Bárcsak megértetnéd velem. Bárcsak küldenél hozzám egy angyalszerű óriást, aki megértetné velem, hogy mire megy ki ez az egész? Istenem! Hát miféle élet ez? Miféle élet? Miféle élet?”

Nagyjából a hatvanas években ment a Nemzeti Színházban A. Strindberg Haláltánc című darabja, Ronyec Máriával és  Básti Lajossal. Básti Lajos később egy interjúban azt nyilatkozta, ez a legjobban megírt darab, amelyben valaha játszott. A történet egy házaspár gyűlöletben leélt élete, egymásra szórt szitkok végeláthatatlan áradata. Amikor a bojár meghalt, felesége kitépte a nyelvét, amely őt annyit ócsárolta.
Számomra ez akkor nagyon felkavaró volt, ez a nyers bárdolatlanság, ahogyan Strindberg odatette magát életével és írásaival a világ elé. Szó mi szó, egy darabig vegyes elfogadtatásban részesült, később megkapta az elfogadást, a világhírt, az elismeréseket.
Élettörténete nem mindennapi. Anyját hamar elvesztette, aki fiatalon, harminc éves korában halt meg. Alacsonyabb sorból származott, mint férje, de bekerülvén a csalásba, helyet kaphatott a díszes családi sírban. Anyja végrendeletét átírták. Apja letorkolta a kisfiú Strindberget, aki észrevette, hogy nem anyja kézírása a szöveg, amelyet felolvastak.
Fiatal korától a színpad, a színház vonzásában él. Hatalmas ellenkezést vált ki korai darabjaival, amelyeknek társadalomkritikája a királyt sem kíméli. Prózája is drámai. Hihetetlen aprólékos őszinteséggel, leplezetlenül írja meg mind saját életének, mind közvetlen környezete szereplőinek lezajlott, megtörtént eseményeit.
A nőkhöz való viszonya több, mint érdekes. Olykor nőgyűlölőnek mondták, érzéketlen fatuskónak, máskor a női lélek nagy megértőjének. Három házassága, hat gyermeke volt. Az első kislányt rögtön megszületése után odaadták az angyalcsináló vénasszonynak, soha nem derült ki, mi lett vele. Viharos összeházasodások és válások kísérték életét.
Első feleségét így kéri meg: „Legyen bátorságod szeretni engem, különben küldök neked egy kosár szmirnai fügét és egy nőstény viperát, feketét,  amelynek citromsárga karika van  a szeme körül. Megkeresi majd bal melled alatt a bíbor forrást, teleissza magát, és kioltja bosszúm szomját.”Ebből a házasságból még három gyermek született.
Életének színtere fél Európa, az izgalmas századvéggel és századfordulóval. Kapcsolatban állt az akkori hírességekkel, mint Charcot, Gauguin, E. Zola, Nietzsche, Freud, Van Gogh, és sorolhatnánk tovább a megannyi művészi és politikai áramlat jeles képviselőit.
Egy időre felhagy az írással, festészettel, kémiával és alkímiával foglalkozik

Képletében a Vízöntő határokat nem ismerő természete erősen hangsúlyozott. Ráadásul hazája, Svédország is Vízöntő. A nagy világcsavargás után hazatér, amikor harmadik felesége Párizsban szeretne élni. Reinkarnációs démonok kínozzák. Sokszor úgy érzi, hogy ami történik vele, az már megtörtént korábban, miközben nem lehet a dolgokat ismételni ugyanúgy, hiszen minden és mindenki sokat változik közben. Vízöntő lénye az ész arisztokratája, a hivatásos író, aki a műveiből akar megélni, nem a király vagy a mecénások kegyéből. Szabad svéd író akar lenni, a 20. század ígéreteinek megvalósítója. Ez a szabadságvágy olykor anarchiát súrol, de ő nem riad vissza a botránytól, legszívesebben „hálóköntösben és alsógatyában járna”.

Az új pszichológiai irányzatok, a „befelé vezető út” sem hagyja érintetlenül.
Felesége ellenszenvvel nézi, miként használja fel írásaiban az embereket, az eszméket, a meggyőződéseket, a pszichológiát, a kriminológiát, a bűnözőket, a szocializmust, a nőkérdést.
Naplóját okkult naplónak nevezi.
Bak lénye a pokol és jégsivatag, a hatalmas becsvágy és a sarokba szorítottság.
Olykor alvajárónak érzi magát abban a folyamatban, ahogyan az írás önmagába mélyeszti, de ki is emeli az életből. Valamiféle súlytalan lebegésben tartván őt. Ez a lebegés a szokatlan dolgokat is szükségszerűvé teszi.
Megszenvedett életnek és megszenvedett művészetnek mondhatjuk ezeket az önkínzó lelki utazásokat.
Nem mentes a Bak elidegenedéstől sem, olykor üvegburában  lévőnek érzi magát
Az „Álomjáték” című darabjában megírja legnagyobb fájdalmának szülöttjét, az odaadott első kislányát. Ez a darab összehozza Sirivel, az első feleségével, akinek színésznői karrierje feláldozódott a házasságban. Súgó a színházban, és kiesik súgó szerepéből, amikor saját történetüket  kell meghallania.
Végelszámolási mérlegében eladja a szerzői jogait, a pénzt a gyerekeinek és Sirinek ajándékozza.
„Játszom az élettel, hiszen költő voltam.
Jóllehet természetemnél fogva búskomor vagyok, mégsem tudtam soha semmit komolyan venni, még a saját gondolataimat sem. Vannak  pillanatok, amikor kétlem, hogy az élet valóságosabb volna a verseimnél.”

AZ ÁTFUTÓ KVADRÁT

Ha az ember asztrológiai dialógusba kezd, alig úszhatja meg a kérdést: „és ez jó?”, vagy „ez mit jelent?” Ezzel egyfelől hitet tesz a determinizmusa felől, hogy a dolgok már eleve elrendeltek és az asztrológiától is ezt várja, másfelől aláveti magát egy külső értékítéletnek, amely megfosztja őt attól, hogy saját belső lényéből hozza elő azokat az önismereti vonatkozásokat, amelyeket épen keres. Sajnos kevesen tudják, hogy az asztrológiai ismeretek is bent szunnyadnak a lelkekben, mi magunk nyithatjuk meg kreatív csatornáinkat. Ehelyett inkább másokat keresünk fel, akik jó pénzért elmondják azt, amit tudatlanságunkban hallani szeretnénk.
Akik szorongva kérdeznek rá a jó és rossz kategóriákban mérhető eseményekre, egyáltalán nem biztos, hogy tudják, egyáltalán mi a jó és mi a rossz. Főleg a sors és árnyékszemélyiségünk vonatkozásában nehéz e tekintetben egyértelmű választ adnunk. Az abszurd, a paradox, az önellentmondás annyira át- és átszövi életünket, hogy sokszor csupán kínunkban fanyalodunk olyasféle „bölcsességekre”, mint:

• minden úgy jó, ahogy van,
• semmin sem változtatnék a világon,
• meg kell javítani a világot,
• egyáltalán, lehet valami helytelen?
• „elfogadom” az életet olyannak, amilyen etc.

De ne dőljünk be ezeknek az álbölcsességeknek, a mímelt nyugalomnak, amely mögött tehetetlen agresszió lappang, huszárlépés, amely nem hoz igazi megoldást.
Az ilyen kinyilatkoztatásokban mindig fellelhető egyfajta fölényeskedő hangvétel, amely a mások lekezeléséből merít erőt.
Lássuk be, hogy NEHÉZ A VALÓSÁGRÓL IGAZAN ÉS IGAZÁN SZÓLNI.
De most mégis erre teszünk kísérletet, az asztrológia égi horizontját pásztázva, azt kutatván, miként írnak a konstellációk jellemet, történetet, sorsot, nekünk, földi halandóknak.

Jelen írás a fényszögekről, közelebbről a kvadrátról kíván szólni, amelyet a közvélemény „rossz” fényszögnek tart. Hasonló értékítéletek magukkal a zodiákus jeleivel kapcsolatosan is elő- előjönnek, kutatván, melyek a szerencsésebb vagy magasabb rendű jegyek és bolygók. Ezeken a kérdéseken most lépjünk túl.

A kvadrát 90 foka a négyzettel, illetve a kockával analóg.
Alkímiai megfelelője a SAL, vagyis a só, az anyag, a test. A hindu metafizika alapminőségei közül a tamasz, a nehézkedés, a tehetetlenség.
A zodiákusban három ilyen négyszög van, a kardinális, a fix és a labil jelekben.

Míg a trigon az elementárisan azonos jeleket köti össze, és ebben rejlik harmóniája, addig a kvadrát a minőségekben azonos jelek között teremt kapcsolatot. Lássunk egy példát a fix jelekhez rendelt négy apostol személyében:

A kardinális jelekhez a 4 arkangyal kapcsolódik:

• Michael a Kos, a tűz, az akarat,
• Rafael a víz, a Rák, a gyógyító,
• Gabriel a levegő, a Mérleg, a hírnök,
• Uriel a Bak, a föld, az Akasha Krónikás.

Amikor ezeket a sorokat írom, - 2015. január 14-én – éppen Albert Schweitzer 140. születésnapja van. Különös ihlettel és hommage érzülettel hívódik elő lelkemből a lelkész- orvos-orgonista emléke, aki azt vallotta, hogy a boldogság a szolgálat.

Az ő képletében átfutó kvadrát van a fix jelekben a Plútó, az Uránusz. a Mars és a Szaturnusz bolygók között. Ezt a felületes fejtés kemény akadálynak gondolhatná. Ám az ő esetében ez az átfutó kvadrát nem összeegyeztethetetlen ellentéteket jelentett, hanem az evangélium szelleméből kiindulóan mind a Bach zene, mind a gyógyítás lényegének a megélését .Az isteni lényegből, a valóságból, az igazságból kiindulóan a 90 évig tartó életvezetése a 21. századi embernek is minta, példa lehet:

AZ ETIKÁN ALAPULÓ SZELLEMI
MAGATARTÁSRA.

A Neptun és a Hold a Kosban talán a zenei ihlet forrása. Kos érintettséget más zeneszerzőknél is találhatunk, J. S. Bachnak és Bartók Bélának is a Kos jelben volt a Napja. Fejletlenebb embernél a Hold a Kosban erőszakolt önérvényesítést hozhat. A. Schweitzernél még a Bakból jövő kvadrát is az összerendezettséget szolgálja. Ez a kvadrát nem az átfutó kvadrát része, hanem külön konstelláció.
Az Uránusz az Oroszlánban nem a gyermekkori gondtalanságot zúzta szét, hanem zenei kreativitását hozta elő. Önéletrajzában említi, hogy 8 éves korában kezdett orgonálni, amikor a lába el sem érte a pedált.
Szaturnusz a Vízöntőben komoly inspiráció a tágabb életszemlélet kidolgozásában, komoly kihívás a „Küszöb Őre” felé, hogy engedje a továbblépést. Ez A. Schweitzernek sikerült is.
Plútó a Bikában talán a színtiszta lepragyógyításnak tekinthető. Plútó a természet jelében, abszolút esésben érvényesíti romboló erejét, amelynek természetesen főnix madárhoz hasonló megújulás a kísérője.
Ha a Nap földjelben van, azt szoktuk mondani, hogy a fény a földbe hatol. A Bak-szülöttek nemcsak „munkamániások”, de ebben a szinte megszállottságnak mondható tevékenységben valóban a FÉNY munkásai:

• részt vállalnak a föld fénnyé alakításában, emelésében,
• miként azt a növények teszik életükkel, virágzásukkal, gyümölcseikkel, terményeikkel.

Ráadásképpen az ÍRÁS is egyfajta lételem A. Schweitzer életében, amelyet az IC-n álló Nap és Merkúr híven jelez. Sejtetvén a reinkarnációs múlt nagy örökségét, amely ebben az életében a lelkészi – zenei – gyógyítási tevékenység egészen egyedi integráltsága.

Adózzunk tisztelettel és szeretettel az embernek és életművének.

AMBIVALENCIA

Az ambivalencia az egyik legkínzóbb cibálódás a vágy és félelem között:

• vágyunk valamire,
• aminek az elérésétől félünk is,
• amely félelem akadályozza a vágy beteljesülését.

A félelem a tér tágulásával kapcsolatos, az új dimenzióba lépéssel, ahová a vágyaink hajtanának bennünket. Ez a két, egymást fékező energia irányultság egyidejűleg van bennünk, de az egyikről nem tudunk. Tudattalan folyamatok ezek, amelyek egész viselkedésünket, kommunikációnkat alapvetően befolyásolják, és feszültségeket. keltenek a lélekben. Olyasmi ez, mint a titok, amely ki akar pattanni, vagy a labda, amelyet hiába nyomunk a víz alá, mindig feljön. Vonzás / taszítás, igenlés / tagadás egyidejű jelenléte, de az egyik rejtve van.
Lássunk néhány példát:

„megismerkedtem egy 23 éves lánnyal, aki tíz évvel fiatalabb nálam, még tanul, PH doktorit ír. Két találkozás után még semmi nem volt közöttünk, csak a kezét fogtam meg, de ő elhúzta. Felhívott a lakására. A rikító színűre festett falak nagyon nem tetszettek nekem. Hajnali két óráig ott voltam, akkor sem történt semmi.
Úgy éreztem, nem fog bejönni. Nem vagyok szerelmes belé, és én szerelmes szeretnék lenni.
A hétvégi találkozásra úgy készültem, hogy megmondom neki, szakítsunk. Így is tettem.
Szeme sem rebbent, azt mondta, ő ugyanígy van velem.
Fergeteges szex lett belőle.
Majd szakítottunk.
Utórezgés: mégis sajnálom, hogy ez lett belőle, vagyis SEMMI.”

Szakítási ráadások:

„Mindig is hamisnak éreztem Hanna vehemens vallomásait, amelyek közül a csúcs talán az volt, amikor azt mondta, el sem tudja képzelni az életét nélkülem. Az volt a benyomásom, ezzel a túllicitálással valamiféle hiányt próbál kompenzálni. Amikor megismerkedtem valakivel, amit ő is megtudott, szánalmas e-mail sorozat következett:

• Szeretlek!
• Véletlenül megláttalak az utcán.
• Jó lenne megölelni téged.
• Megtudtam, bár nem akartam, hogy van valakid.
• Bár én találnék valakit, aki áttörné páncélomat, és meglátná igaz lényemet.
• Ha holnap meghalnék, utánam halnál

Nem is válaszoltam. Csak provokációt, önsajnálatot, rivalizációs agressziót éreztem ki soraiból, és ezeket a horgokat már nem kaptam be.
Most jön a csattanó:

Hónapok múlva mégis becserkészett egy találkozóra, hogy elmondhassa, összejött egy tíz évvel ezelőtti barátjával, akivel akkor nem jutottak révbe. De most úgy tűnik, egymásra találtak.

„Mindig is ő volt az igazi nekem!” – nyugtázta.

Csak mosolyogtam az egészen.”

A potenciális partnerek, avagy a „nesze semmi, fogd meg jól!”

Ez az az eset, amikor az egyik nem akar elköteleződni, a másik pedig igen.
Az egyik fix pontot keres az életében, család, gyerek, megállapodás, a másik futkos a világban, élményéhség űzi, sok mindenben ki akarja próbálni magát.
Az egyik egyedül akarja megvalósítani önmagát, a másik húzóerőre, inspirációra, feltöltődésre vágyik.
Az ilyen kapcsolatokban hangzanak el a sugalmazó  kérdések: Úgye szeretsz?
A takargatott elvárás ki-kibújik az elejtett szavakban zsarolás, szemrehányás, negatív agresszió formájában.
Az őszinteség és önismeret első bálozói ők.

A robotemberek az ambivalencia szülöttei, elidegenedésről és fantom örömről szólnak.

Ezek mesterséges programemberek, nem reagálnak fájdalommal, érzelemmentesek és nem gondolkoznak. Vagyis valójában nem élnek, csak vannak.
Csupán a beprogramozott célt futtatják ki. Mégis az erő, a legyőzhetetlenség látszatát keltik. Ám ha felülírják a programot, az eredeti konstrukcióból kiléphetnek.
Bizonyos értelemben a Nap és a Hold ütközete:

• mint aki racionalizálással védekezik a fájdalom ellen,
• viszont elnyomott érzései szorongóvá teszik.

A szorongás a tettek helyett van.
Az életet a fájdalmakkal együtt fel kell vállalnunk.

A jóga, mint életgyakorlat:

Soha nem szabad abbahagyni.
Ám nem állhat az életünk napi 8 – 10 órai transzcendentális gyakorlatból.
Amiben otthon vagyunk, ami a lételemünk, amit igazán tudunk művelni, az a jógánk.

Soha nem szűnő marcangolódás:

„Az egész életem más lenne, ha 190 centiméter lennék és nem 172.
De nekem a magas, nyúlánk nők tetszenek, akiknek hosszú a combjuk és magas sarkú cipőben járnak. Ezek mellett teljesen eltörpülök.
Viszont alacsony pár sem akarok lenni egy hozzám hasonló nővel.”

A kábítószer, mint álöröm:

„Az Alpokban „gombásztunk”. Tudja, ez hallucinogén gombát jelent.
Nem vittem túlzásba, mert féltem, hogy elszállok.
Világosság gyúlt az agyamban, hogy  ha a kevéske pénzemet a könnyű örömet hozó kábítószerre fogom költeni, soha nem szabadulok meg az egzisztenciális gondjaimtól. Inkább a sarkamra kell állnom, dolgoznom, és talán még a munkában is találhatok igazi örömet.”

Egy özvegy anya három gyereke közül az első súlyos kábítószeres volt.
Úgy halt meg, hogy belőtte magát, és egy havas reggelen elindult az erdőben, ott összeesett és megfagyott. Kutyák találtak rá.
Édesanyja másnap is bement dolgozni. Kollégái haza akarták küldeni, hogy kíméljék.

„Nem, maradok. Köszönöm. Tudjátok, ha a fiam életét kibírtam, a halálát is kibírom” – válaszolta.

A betegség, gyógyítás és gyógyulás is sok ambivalenciát okoz életünkben. Egy notórius betegállományos nő úgy fogalmazott:

„Csak azért akarok beteg lenni, hogy legyen időm meggyógyulni.”

 

FÉLÉNKSÉG, FÉLSZEGSÉG.

Az érzelmi repertoár a tenger hullámzásához hasonlíthatóan folyton folyvást egymást alakítja, egymásra visszahat, formálja azt. Az egyes érzelmi állapotok pillanatra megtestesülnek, majd átalakulnak, elmosódnak. Közben egy feldolgozás is zajlik: a kis, gyenge érzések fokozódhatnak, a túlzottak lecsillapodnak, a megterhelő érzések sokszor lenyomódnak, átpakolódnak a tudattalan lélek álom szférájába, ott segítik az átalakulást, egyszóval sok érzelmi hullámzásnak vagyunk kitéve. Az emocionális konfrontáció igazi hullámveréshez hasonlít, amikor is a hullámhossztól és frekvenciától függően felerősödhetnek, kioltódhatnak, vagy átalakulnak. Ha ez belsőleg történik, önismereti jellegű, de hasonló folyamatok zajlanak a kapcsolatokban vívott csatáknál is.

Mind a félénkség, mind a félszegség a félelem visszatartó erejével kapcsolatos, a „fél” állapottal, amikor nem merünk cselekedni a kockázat miatt. Kapcsolódik a szégyen fedő érzetéhet is, mint gyermekkori maradványhoz, amely mély nyomokat szokott hagyni a viselkedésben.
Az irodalom INTEGRITÁS ÉRZELEMNEK nevezi, mivel ha valaki sok mindentől visszatartja magát, amit meg kellene tennie, életvitele összefüggéstelen darabokra hullhat, szétgurult gyöngyszemekhez válik hasonlóvá. Mert az életeseményeket fel kell tudnunk fűzni egy szálra.

Ellenérzése a szégyentelenség, amely testi / lelki / szellemi szempontból való visszafogottságot jelöl.

A félénkség testi jelei a leszegett fej, a szemkontaktus kerülése, a palástolt gesztusok, hallgatásba burkolózás, általában befelé fordulás, elfordulás másoktól, elpirulás.
Önmagunk tiszteletének az elvesztését is jelentheti. Olyan, mint a lemeztelenedén blamázsa.
A kínos helyzetnek, amely a félszegségnek megágyaz magatartásunkban, még az emléke is elhárítást vált ki. Akinek szégyenfolt esik az önbecsülésén, azt sokáig nem távolíthatja el onnan.
Ez lehet aktuális, elfojtott, régről ható, bizonyos értelemben tanult is.
A dicséret is lehet megszégyenítő. Egy félénk ember nem képes tetszelegni a dicséret hullámverésén, inkább megsemmisül. A félénk ember nem szeret a figyelem középpontjában lenni, ez szorongás forrás számára, mivel mentes az exhibicionista kompenzálásoktól.
Az extrém félénkség larvált depresszió is lehet. Mélabú, amely megfojtja a szexuális attraktivitást, önvédelmül szolgál a rejtőzködéseiben.

Fájdalmas érzés, lelkiismereti önvádlással ötvözve, amely ha alaptalan, aláaknázhatja az egész értékrend kialakulását. A korai nevelésben nagyon fontos, hogy a tettek következményeivel megtanuljanak a gyerekek számolni. Ezt sajnos mind a túlzott szigor, amely álengedelmességre késztet, mind a túlzott engedékenység, amely elmaszatolja a lényeget, ellehetetleníti. Nyomában van a „bűnhődésszükséglet” hatalmas önostorozással, önerő deficittel, divatos szóval önsorsrontással.
Ezek a félelmek az embertársak elítélésével, kárhoztatásával, helytelenítésével, mint gyengítő erővel kapcsolatosak. Az első emberpár bűnbeesése előtt ezek az érzések minden bizonnyal ismeretlenek voltak.
Oka lehet a csalódás, a bizalomvesztés, az eljátszott méltóság, a megaláztatás, a visszautasítás, mindenféle sikertelenség, kudarc, befuccsolás, frusztráció.
Fentebb már utaltunk rá, milyen fontos viselkedés szabályozó szerepe van a félszegségnek:

• visszatarthat cselekedetektől, ismeretségektől,
• tartózkodhat a kritikától, mivel fél a gúnytól, nevetségessé válástól,
• maga sem mer véleményt nyilvánítani, mivel azok megütköztetésére képtelen,
• inkább aláveti magát mások ítéletének.

Valójában ez az önmagunk ellen fordított energia arra volna való, hogy merészen és bátran próbálkozzunk, és a rossz cselekedetek tapasztalatait átélve és levonva átfordítsuk azokat jóra.

DRAMATURGIAI RITUÁLÉ

Darvas Iván (1925.06.14. – 2007.06.03.)

„SZÁMOMRA A SZÍNPAD AZ A HELY, AHOL NINCS LELKIISMERETFURDALÁSOM”.

Ritka légies szépséggel áldotta meg a Teremtő Ikrek szülöttjét, Merkúrja a saját jelében, uralomban, amelyhez páratlan könnyedség is társul, Mérleg aszcendenssel. Ám ez a vénuszi szépség és merkúri könnyedség és kellemes humorérzék kemény fényszögekkel ellensúlyozott, amelyeket a kikerülhetetlen sorscsapások fémjeleznek, de ezek a belső tartásából soha nem lendítették ki.

Igazában ezt a belső tartást írja le Lábjegyzet címen megírt önéletrajzában, a számvetésben „az emberélet útjának felén”. Bár semmiféle bölcselkedésre nem törekszik, sem túlértékelni, sem alábecsülni nem akarja önmagát, élete története is valamiképpen az egész 20. század „lábjegyzete” is lett, a keresetlen őszinteséggel papírra vetett, lebilincselően könnyed stílusú írás.

A színész szerepeket játszik, amelyek nem mindig kompatibilisek a lényével. Sokan kívülről közelítik meg a szerepeket, a külső jegyeket öltik magukra, szakállt, bajuszt, parókát, mintegy beöltöznek azokba. Darvas Iván belülről közelít, a lélek, a gondolkodásmód felől, az idegrendszert „maszkírozza el”, ily módon testesít meg szerepeket.
Egy névváltozás is kísérte színészi pályafutását, eredendően ugyanis a Szilárd nevet kapta. Tekintve azonban, hogy a pályán volt már egy Darvas Szilárd, „Ivánosították”. Mivel az édesanyja orosz volt, ez igen találó „nomen est ómen” lett.
Apja az első világháborúban fogságba esett, hét év után szabadult. Szibériából hazafelé tartva, betegségektől elcsigázottan került egy moszkvai kórházba, ahol beleszeretett egy vöröskeresztes nővérbe, akit feleségül vett és hazahozta Magyarországra. Két fiú született ebből a kapcsolatból. A második világháború idején pedig halálos sebet kapott egy gránátszilánktól. Anyjuk még egyszer férjhez ment, a nagyobbik fiú, Attila Svájcba disszidált.
Kicsit viharvertnek mondható gyermekkorában, ahol igen nagy szabadságot élvezett, iskolát került és kisebb nagyobb csínyeket követett el, sokáig úgy tervezte, hogy szélhámos lesz. Ám amikor egy szerencsés véletlen egy filmforgatás közelébe sodorta, kigyúlt a szikra szívében: színész lesz. Ez még Prágában történt. Hazakerülve, érettségi után rögtön felvették a Színművészeti Főiskolára, de félévkor eltanácsolták, mert túl lazán vette a bejárást és a tanulást. De kap szerepeket, megnyílik előtte a színpad. Másodszor is nekifut a színiakadémiának, de ekkor közbejön a háború, a katonaságot kell megúsznia hamis szabadságos levelek gyártásával. Harmadszor is folytatná, de akkor már komoly szerepeket kap és nem futja az időből és energiából, ő maga hagyja ott. Az elbocsátó szép üzenetben az van, hogy fegyelmivel távolították el.
Alig huszonegy éves, amikor megnősül, felesége 11 évvel idősebb. Tíz év elteltével ellenforradalmi szervezkedés vádjával bebörtönzik. Házassága természetesen tönkremegy, színpadra a szabadulása után évekig nem léphet, segédmunkás lesz.
A Lábjegyzet nyolc fejezete tökéletes dramaturgiai rituálé.
Nem minden ember képes úgymond egybelátni sorsát, nem mindenki rendelkezik az egész sors tudatával. Darvas Iván kivétel. Nem beletörődéssel, panasszal, vagy lázadással fogadja „azt, ami van”, az adottságokat, hanem megéléssel.
A dramaturgiai rituálé mintegy az események csontvázának mondható, azoknak a sorsadottságoknak, amelyekről letérni nemigen lehet, ez a szilárd váza az eseményeknek.
Hasonlóképpen viszonyul a színpadi művészethez is, amelyet élőnek mond a TV vagy film konzerv műfajához képest. A színpad a pillanaté, nem a megörökítéssel kapcsolatos, a pillanat valóságának a megélése, megjelenítése.
Dramaturgiai rituáléjában ilyen címek szerepelnek:

• Aranyváros, amely a prágai iskolaévek korát írja le,
• Háború és béke, amely a német megszállás ideje Budapesten,
• Költészet és valóság, házasságának évei,
• a Kreml toronyórája már a szovjet uralomba viszi az olvasót,
• a Bűn és bűnhődés a börtönéveket idézi, a megalázottság mélypontját, igazi mélylelki utazást. Itt éri a különös katarzis Darvas Iván 50-815 számú elítéltet egy vele sokat gonoszkodó őrrel kapcsolatban, akinek naponta számtalanszor kell jelentenie:
• „Jó napot kívánok Őrmester Úr! Darvas Iván 50-815 számú elítélt, tisztelettel jelentem, zárka létszám egy fő, jelen van egy fő.”
• Ez a magánzárkás időszak epizódja. A gonoszkodás nemcsak a teljesen fölösleges jelentési kötelezettségekből állt, hanem a zárka felsúrolósából tenyérnyi ronggyal, vagy az őr által szétdobált holmik rendberakásából 5 perc leforgás alatt.
• Mint írja, ezeket az ocsmányságokat csak úgy lehet túlélni, ha az ember mínusszá töpörödik össze, hogy ne legyen elérhető. Ez a színpadi jelenlétnek a diametrális ellentéte, ahol be kell tölteni a teret. Ebben az imaginárius téridőben látszólag sebezhetetlen, ami a gonoszkodót teljesen ledöbbenti és kedvét szegi a további támadásokhoz.
• Ebben a szellemi győzelemben az őr valóban abbahagyta a kínozását, sőt, egy doboz cigarettát adott neki. Ez a szellemi győzelem úgy következhetett be, hogy meglátta az őrben a szerencsétlen, boldogtalant, és ebben a nyomorúságban összeért a lelkük. Itt értette meg a gondtalan könnyedséget ellensúlyozó, 20. századi nyomort. A katarzis nagy sírást váltott ki belőle.

Kübli hordás, segédmunka, szegénység ellenpontozta a későbbiekben Kossuth díjjal elismert színészi munkáját.
Negyven évesen kerül vissza a Vígszínházba, ahonnan Várkonyi Zoltán halála után eljön.
Ötven évesen lesz apa, lánya és fia születik a harmadik házasságából.
Egy veseműtét kapcsán csaknem meghal, belső vérzésben. A klinikai halál állapotát, amelyben felülről látja önmagát, gyönyörűen írja le. A későbbiekben még egy szívműtét is vár rá.

Képletében van egy pentagram, a Merkúr, a Szaturnusz, az IC és a rajta álló Jupiter, valamint a Hold között. Ez a „magasabb megoldás” jelölője, amely talán ezt az egész dramaturgiai rituálé felismerését és leírását lehetővé tette. A Jupiter az IC-n mintha az előző életből hozott tehertételek jóvátételét terelné figyelmünk homlokterébe. Ez történt meg a rabsággal és rabtársakkal való azonosulni tudás megrendítő folyamatában. Uralkodó bolygója, a Vénusz erősen támadott a Plútótól és Marstól, viszont emelt helyzetben van az MC közelében. Megjegyzendő, hogy művészi vénája nemcsak a színjátszás és írás terén mutatkozott meg, de remekül rajzolt, fordított és a rendezői ambíciói sem hiányoztak.

A „rátarti magyar” és az orosz nő fia a rendszerváltás után belekóstolt a politikába is SZDSZ támogatással, de négy évi parlamenti munka után nem kívánatos lett számára ez a közéletiség. Inkább megmarad annak a halandónak, akinek egyetlen méltósága halandóságának tudata. Láncszemként  elfoglalja helyét a hosszú fűzérben, amelynek egyik vége ismeretlen őseinek múltja, a másik a jövőbe mutat, gyermekei sorsának menetében.

„Megtettem, ami tőlem tellett, szárnyaljon túl, aki nálam tehetségesebb” – Csehov idézettel azonosul.

Luigi Lucheni (1873-1910)   Erzsébet királynő anarchista merénylője

A pszichológiában még ma sem vert gyökeret eléggé a spirituális szemlélet. Sem azzal nem foglalkoznak eleget, hogy a társadalom miként képezi le a világegyetem rendjét, sem azzal, hogy a társadalmi folyamatok torzulása hogyan függ össze az azt alkotó emberek lelki anomáliáival. Csak ritkán találunk utalást az archaikus társadalmak szakrális rendjére, ahol az égi tudás evidencia volt.
Európában a francia forradalmat követő és az azt megelőző időkben már nem lehetett szőnyeg alá seperni a kríziseket, ellentmondásokat, a szegénységet, a riasztó különbségeket az egyes társadalmi rétegek között. Az akkor útjára induló ANARCHIA főleg állam- és arisztokrácia ellenes volt, deklaráltan a vezetők ellen irányuló gyilkos indulat. Nem is kérte számon tőlük senki  a végiggondoltságot, a szabadságról szőtt ábrándok teljesen naivak voltak.
A 19. század fordulóján egymást érték az uralkodók elleni merényletek. 1898-ban Erzsébet királynőt, 1905-ben az orosz cárt gyilkolták meg, és az első világháború kirobbantása is a trónörökös pár szerbiai meggyilkolásának a következménye volt. Nem érdektelen tehát háttér történésként Luigi Lucheni bemutatásánál ez a röpke pillantás az anarchia problémájára, mivel ő annak vallotta magát. L. Lucheni 1873. április 25-én született Párizsban. Édesanyja, a „megesett” olasz lány elhagyta hazáját, Párizsban hozta világra fiát, akit azonnal elhagyott. Soha többé nem találkoztak.
A kisfiú először árvaházba került, később Szajna megyében, majd amikor a francia hatóságok átadták őt az olaszoknak, egy Pármai lelencházba jutott. Hamarosan az állam által fizetett nevelőszülőknél kötött ki. Nem állítható, hogy gondos és szeretetteljes nevelésben részesült volna. Mindössze két évet járt iskolába, az írás mindig is nehezen ment neki, viszont feltűnően sokat olvasott. Főleg az anarchista lapokat tanulmányozta nagy odaadással. Kicsi korától kezdve pénzkeresésre kényszerült. Volt kertész, szolgált plébánosnál, tíz éves korában pedig, amikor az iskolából kimaradt, kőműves segéd lett. Ahogyan testileg erősödött, egyre nehezebb fizikai munkákat tudott vállalni, út- és vasútépítkezéseknél, kikötőkben. Tizenhat éves korában otthagyta nevelőszüleit, alkalmi munkákból élt. Svájcba ment, ma úgy mondanánk, vendégmunkásnak, mint annyi más olasz, aki otthon nem talált munkát és külföldön jobban keresett. Gyalog kelt át az Alpokon, Genf közelében dolgozott, itt már néha nyomon is követhető, ki alkalmazta és hol lakott. Az is előfordult, hogy fizetés nélkül hagyta el szállásadóját. Bécsben, sőt Budapesten is megfordult, itt a várban sétálva egészen közelről látta Erzsébet királynőt, aki kocsiban hajtott el mellette. Rövid időre visszatért Olaszországba, majd vissza Svájcba. 21 éves korában sorköteles lett, egy kitoloncolás után katonáskodás következett három és fél éven át. Még kitüntetést is kapott az olasz abesszin háborúban való részvételéért, amely ugyan olasz vereséggel végződött, de az ő helytállását díjazták. Zászlóaljparancsnoka a szicíliai Aragona herceg volt. Leszerelése után Lucheni megkérte, alkalmazza őt saját háztartásában, ez meg is történt. Néhány hónap múltán azonban felmondott, a herceget bosszantotta a hálátlanság, ezért, amikor később visszakérte volna magát, megtagadta a segítséget.
Életének ebben a szakaszában már kirajzolódtak a belső ellentmondások, például az engedelmesség és lázadás vonatkozásában. Míg a herceg a kötelességteljesítő, fegyelmezett, buzgó katonát látta benne, saját bevallása szerint csupán azért vállalt állást a dúsgazdag arisztokratánál, hogy közelről láthassa a kizsákmányoló, úri semmittevők életét.
Némileg elsajátította a francia és német nyelvet, de nem annyira, hogy például szálloda portás lehetett volna. A herceggel levelezésben voltak, csaknem a végzetes napig, 1898. szeptember 10-ig, amikor koradélután a Genfi tó melletti sétányon szíven szúrta a királynőt, aki egy óra múlva befelé elvérzett sebében.
Az emberölés előre megtervezett volt, pontosan kitanulmányozta, milyen hosszúnak kell lennie a tőrnek, illetve reszelőnek, amely meghozza az  eredményt. Sőt, egy olyan reszelőt kellett beszereznie, amelyet sovány pénzéből meg tudott fizetni, hiszen nyelet is kellett hozzá készíttetnie, hogy biztos fogása legyen.
Perceken belül elfogták, nem tagadott, öntudatos anarchistaként vállalta a következményeket. Hosszas kihallgatások után csak novemberben születet meg az ítélet. A bíróságot az érdekelte volna, magányos elkövetővel, vagy szervezett bűnözővel van-e dolga, és ha ez utóbbi, ki a megbízója. Erre semmiféle fény nem derült.
Lucheni tiltakozott az ellen, hogy őt  közönséges, született bűnözőnek, afféle Lombrosónak tartsák. A „nagyon meggyőződéses anarchista” örömmel fogadta volna a halálbüntetést, bár tudta, hogy ez Svájcban nincs. Ez ügyben levélben fordult a köztársasági elnökhöz, kérvén, hogy a Luzern kanton törvényei szerint ítéljek el őt, ahol a halálbüntetés lehetséges. Nyíltan vállalta a közjogi méltóság elleni merényletet. „Inkább cellám négy sarkán  loccsantsam szét a fejem, semhogy még egyszer megnézzem az ellopott napot, amelytől ti, gyávák, ti közönséges kutyák, megfosztottatok minket!”
Ez volt L. Lucheni 37 éve.
Végül életfogytiglani fegyházat kapott. Ezt „Éljen az anarchia! Halál az arisztokráciára!” kiáltással fogadta elvezetése előtt.
1910. október 10-én felakasztotta magát cellájában.

A rend és káosz gondolatából indítottunk. Nyilvánvaló, hogy az anarchia következmény, probléma, amelynek a gyökeréig  nehéz eljutni. Nehezen gyomlálható ki az egyéni és társadalmi anomáliák szövevényéből. Tekintve azonban, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek, a „kizsákmányolás” és a háborús indítékok napjainkban is eleven kérdések, ügyesen kell megfogalmazni a kérdést, vajon az egyének alakítják-e a társadalmat, vagy a társadalom az egyéneket?
Hasonló nehezen kibogozható pszichológiai probléma a merénylő és az áldozat „kapcsolatának” rejtélye.
L. Lucheni jó embernek tartotta magát, nem volt lelkiismeret furdalása.

SZÉGYEN EPIZÓDOK A Kincskereső kisködmön Gergője szégyellte édesanyját a pajtásai előtt, amikor a rőzsét cipelte a hátán. Munkácsy Mihály gyönyörű képet festett a rőzsehordó asszonyról.

„A férjem nem akart gyereket. Amikor teherbe estem, kilátásba helyezte a válást. Így elvetettem a gyerekünket és elváltam.
De volt ennek egy előzménye: gyerekkoromban nagyon szégyelltem az öcsémet, aki gericferdüléssel született és csúnya, púpos háta volt.
Férjem utáni partnerem semmiképpen nem akart házasodni. Amikor terhes lettem, szabad kapcsolatot ajánlott továbbra is, támogatott, nevet adott a fiúnknak, aki Little-kórral született.
Borzasztóan megbűnhődtem a gőgöm miatt.”

„Már közel húsz éve boldog házasságban éltünk a férjemmel és két serdülő gyerekünkkel, amikor az asztalon megláttam egy papírt, amellyel a férjem kölcsönt igényelt. A papíron három gyerek szerepelt. Ekkor derült ki, hogy a férjemnek balkézről van egy óvodás korú gyereke. Először el akartam válni, azután szülni akartam még egy gyereket. A sok rossz megoldás közül minden maradt a régiben. Ettől kezdve tudtam, hogy Karácsonykor a férjem a harmadik gyerekénél szent délutánozik.”

„Most, hogy már kezdek befutni zenészi pályámon, „szőrmentén” a magánéletemet is firtatják a médiában. Nem gondolom, hogy jó lenne nagy dobra verni, hogy hajdanvolt férjem kábítószer csempészés miatt sitten ült külföldön.”

„Mindig arra vágytam, hogy csinos, jólöltözött anyukám legyen.
Az én anyukám nem szalonképes. Takarítónő eldurvult kezekkel.”

Két éves voltam, amikor apám elhagyott bennünket. Anyám talpraesett nő, kitaníttatott, mindent megtett értem, rengeteget dolgozott. Hagyott kibontakozni. De amikor azt mondta, én vagyok az élete értelme, az kiverte a biztosítékot. Szörnyűnek találom, hogy egyedül él.
Apám bezzeg már harmadik házasságát nyüvi, négy gyereke közül az első – akit anyám miatt hagyott el – aki szóba sem állt vele, váratlanul meghalt fiatalon.”

„Apám soha nem vette feleségül anyámat. Amikor én születtem, már nős volt, gyerekei voltak. Anyám az ígéretek befuccsolása után kényszerűségből feladta függetlenségét és hazaköltözött a szülei házába.”

„Apámat 3 éves koromban láttam utoljára, vagyis negyed évszázada és csak egyszer kaptam tőle ajándékot, 12 éves koromban.
Azóta anyám is meghalt. Facebookon próbálom apámat megkeresni.”

„A férjem nyolc évvel fiatalabb nálam.
A kórházban a fiamnak nézték.
Nagyon fiatalos a büdös disznó, a fene egye meg!”

„A bátyám teljesen tönkretett azzal, hogy kislány koromban pucér fenekemet verte. Ez még a férjemmel való szexuális kapcsolatunkat is ellehetetlenítette.”

„A bátyám kicsi koromban arra kényszerített, hogy meztelenségemet mutogassam röhögő barátainak.
Felnőtt koromban is többször megkörnyékeztek. Például fürdőruhát mutattam be, amikor mellméretet vettek rólam, taperolni kezdett a tulaj.”

„Apám inkontinens lett. Előfordult, hogy vendégségbe mentünk, és lent kellett maradnia a kocsiban, mert teljesen elázott. Rettegek, hogyan fog oltár elé vezetni közelgő esküvőmön.”

„Azt hittem, hűségben élünk a férjemmel. De egy hívatlan telefonáló eloszlatta ezt a hitemet. Megtudtam, hogy egy szoknyapecérrel élek.”

„Már régóta nincs az élők sorában az unokabátyám, aki jó tíz évvel volt idősebb nálam. Nyaranta sokat voltunk a nagymamánál, mi unokák, én voltam a legfiatalabb. Még úszni sem tudtam. Az unokabátyám sokat fölényeskedett velem, lekezelt. Szarcsimbóknak nevezett.
Ma is arcomba kergeti a vért ez a szó.”

„Egy szókimondó kolléganőm, akiből a szó megállíthatatlanul folyt, fafejnek nevezte a nála sokkal meggondoltabb kolléganőjét.”

Szégyellni lehet testünket, a soványságunkat és kövérségünket, az életkorunkat, a ráncainkat, a szegénységünket, a hamis hangunkat, az értelmi képességeinket, a fonák helyzeteket, a sorsunkat,
ha elárulnak bennünket, ha cserbenhagynak, ha gyávák vagyunk, és megannyi gyalázatot.

A szégyen kicsi korunk maradvány fedőérzése, sok félelmet és tehetetlenséget takar. Magának egy negatív impulzusnak az elszenvedését, amelyből nem sikerült kivágnunk magunkat.
A bennmaradás a szégyen.

DADOGÁS

A 10 éves Andrisra Anyák Napján tört rá a dadogás, versmondás közben. Mégpedig olyan hevesen, hogy a versbe gyakorlatilag belesült. Szülei elvitték a Nevelési Tanácsadóba. Az anamnézisből csak egy drámai epizód rajzolódott ki:

• Andris 2 éves volt, amikor édesanyja visszament dolgozni, és őt bölcsődébe vitték. Még nem tudott beszélni.
• A reggeli indulások idején és a bölcsődei elválások alkalmából is olyan szivettépően sírt, hogy azt – anyja megfogalmazásában – nem lehetett kibírni.
• Mivel nem lehetett megnyugtatni, a szülők azt a megoldást találták ki, hogy az apa vigye reggelenként, neki nem sírt. A drámák elmaradtak.

A későbbiekben, az óvodában ő volt a legjobb szavaló, és az iskola is zökkenőmentesnek tűnt, egészen a „katasztrofálisnak” mondott anyák napi szavalásig. A terápia alatt mind Andris, mind a szülők igen együttműködőek voltak.
Itt, a felső tagozatban az ötödik osztályban a jó teljesítmény már sok szorongással járt, főleg a matematika felmérőktől félt. Az osztályfőnök tanította a matematikát, kedvelte Andrist. Egyszer egy aranyhörcsögöt is ajándékozott neki.
A játék-és rajzterápiában volt egy kockatorony építés, amelyet bekötött szemmel kellett véghezvinni. Első nekirugaszkodásra hamar leborult a torony, a negyedik kockánál. Közben azt mesélte, hogy 18-an vannak az osztályban, biztosan ő lesz az utolsó versenyhelyzetekben. Miközben újból megpróbálkozott a felrakással, 18-at rakott fel.
Volt egy teóriája a dadogásáról. Azt mondta, azóta dadog, amióta az aranyhörcsöge elpusztult, amelyet az osztályfőnökétől kapott. Mert gondatlanságból kitette a napra egy befőttes üvegben és hőgutát kapott. Eltemette a kertben.
Szeretett rajzolni és közben történeteket költeni. Miközben rajzolt, mondta kommentárokat:

• Ez itt egy elszáradt fa. A zsiráf leette a leveleket.
• A medve a barlangból jön ki, előtte a mézraktár. Azért jön ki, mert éhes.
• Még egy traktort is teszek ide.
• R.: És te? Te hol vagy ezen a képen?
• Itt lesz egy repülőtér, én meg itt vagyok a repülőtérnél.
• R.: Hogy kerültél oda?
• Nem tudom. Mondjuk ide születtem. Anyukámmal és apukámmal vagyok itt a kórházban, ahol apukám a főorvos, anyukám nővér. Mindenkit ismerek. (majd hirtelen felélénkülve folytatja) ÉN PILÓTA LESZEK! Igen, pilóta. Járni fogom a világot.
• Egy iskola is kell ide.

Egy másik alkalommal tengeri csatát rajzolt, ahol az anyahajót támadták meg.

Ettől kezdve egyre több repülős rajz következett, felhőcirkálók.
Szerette a képzeletbeli utazásokat.

Összességében azt lehet elmondani a dadogásáról, hogy:

• a kisgyermekkori trauma okozta,
• az anyától való elszakadás, amikor még nem tudott beszélni és csak a sírás fejezte ki vágyát.
• Ez az elszakadás a megkapaszkodásban akadályozta, ez fejeződött ki a dadogás beszéd szaggatottságában.
• Az apai szigorhoz való kényszerű alkalmazkodás, hogy tudniillik neki nem sírt, hanem mintegy álalkalmazkodott, paradox módon valamiféle teljesítmény kényszert alakított ki benne, mind a tanulásban, mind egyéb versengésekben. Az ezzel járó sok érzelmi elfojtás, a kudarctól való félelem, a rengeteg szorongás, az alulmaradástól való rettegés „dadogva” tört elő azon az anyák napi szereplésen.
• Kifejeződött az anyához való kötődés valamiféle „dadogó megkapaszkodásban”, mivel az intrapszichikus kép kialakulása előtt kellett elszakadnia tőle.
• Az ilyen megrázkódtatás befolyással van az egész identifikációs folyamatra.

A terápiában a védekező érzelmi páncélja lassan oldódott, például az elszáradt fa is erre utalt.
A pilótaság, mint jövőkép nagyban segítette a problémán való felülkerekedésben.
Az utolsó alkalommal természetesen repülőt rajzolt felhős égen.
Rákérdeztem, hol repül a gép? Azt reméltem, hogy a felhők felett.

De a válasz az volt: „Felhőkben.”

A KALANDOROK

Ha egyáltalán lehetséges kategorizálni a személyiség típusait, akkor a kalandoroknak is kell adnunk egy helyet, mivel markáns rajzolatot mutatnak:

• Hírnév és szerencsétlenség.
• Hírhedtség és buta szerencse.
• Ha pedig menekülni kell, „köd előttem, köd utánam!”

Emlékük évszázadokon át fennmarad, könyveket írnak róluk, elemzik őket, csodálják kalandjaikat, és természetesen nem igazán értik meg mozgatórugóikat, mint például Cagliostrot (1743-95), a francia forradalom Európájának szabadkőműves, alkimista nagy kalandorát.

A kalandorok személyiségében talán az a legmeglepőbb és legkézzelfoghatóbb, hogy szögesen ellentétes tulajdonságokat bűvészi ügyességgel képesek váltani. Így aki éppen elítélni akarná őket egy rajtakapott hazugság miatt, bámulattal kell szemlélnie, milyen ügyesen vágta ki magát a helyzetből, miáltal a vád okafogyottá válik. Szereprepertoárjuk kimeríthetetlen, ezek többnyire jól állnak nekik, egyszóval testreszabottak, mivel ők a kalandorok. Főfoglalkozásként a kalandokat keresik, és mivel az emberek többnyire kedvelik őket – még külön műfajuk is van a kalandregény formájában – helyük van a közéletben, a történelemben. Az imádattól, a csodálattól a gyilkos dühig terjedő íven mozog hatásuk, és ez megzavarja a legkiegyensúlyozottabb elmét is, aki esetleg patológiára gyanakszik, pszicho-, vagy szociopátiára.
Szedjünk csokorba néhány jellegzetességet, amelyek sikerrel formálják a kalandor lelkületet:

Lehet gondolkozni azon, vajon összetett, vagy hasadt személyiséggel állunk szemben, ha ezek az inkognitóban lavírozó emberek felbukkannak életünkben? A színlelés nagymesterei ők, jelen vannak a pillanat követelményeiben, gyökértelen utazók, mindig ott a „színpaduk”, ahol éppen előadják magukat.
Nevük sem állandó, az álnév szinte kötelező tartozéka a kalandor életnek, mint ahogyan arra sem törekszenek, hogy életük egybetartozó fűzér legyen, inkább a széthulló darabok tetszenek nekik.
A „nomen est ómen” igazsága alapján ez is nehezíti személyiségük megfoghatóságát.
Kémek, árulók, bérgyilkosok, csalók kerülnek ki soraikból, akik nem akarják magukat sem igazán komolyan venni, a tagadás, a lázadás a legfőbb motiváló indítékaik, lételemük az anarchia, az átverés, a félrevezetés. Ebbe a karrierbe a bukás is bele van kódolva, talán nem is teljesen helytálló ezt tragikusnak nevezni, mivel egész életük visszaélés sorozatnak mondható.
Végletes természetüknek a társadalmi rend megingása nagy segítséget ad. Ha Cagliostro vonatkozásában a 18. századot a fogyatékosságokkal, szertelenségekkel, esetlegességekkel megtűzdeltnek mondjuk, akkor a 21. századot, mint a Vízöntő kor küszöbét hasonló patológiák fenyegetik. Akkor a francia forradalom a feudalizmus bástyáján tört át, akkor az arisztokrácia volt az irigyelt, gyűlölt társadalmi réteg, amelynek a soraiban a kalandorok megfértek. A jelenkor nagy szélhámosai a drogbárók, a pénzoligarchák, a politikai kalandorok.
Mert a mai időkben a politika világa az irigység és gyűlölet tárgya. A „demokrácia” fenegyerekei sikeresen halásznak a zavarosban.
Egy döntő különbség azonban mégis van a két korszak között:

• arisztokratának születni kell,
• a politika pedig mesterséges képződmény lett. Az, hogy „Istentől rendelt lenne”, fel sem merül a fejekben.

A kommunista / materialista /ateista kaland után új perspektíva nyílik a 21. században.

NÁRCIZMUS

Az érzelmeknek is megvan a maguk frekvencia tartománya az indulattól a kifinomult együttrezgésig terjedő íven. Ha a csakrák tengelyén haladva a hangszerekhez akarnánk hasonlítani ezeket a frekvenciákat, akkor úgy fogalmazhatunk, hogy a dobtól a hárfáig. A szeretetet, mint az érzelmek non plus ultráját, 12 dimenziósnak szoktuk mondani a szívcsakra 12 levelű lótusza alapján, amely a kikerekedettséget, a tökéletességet fejezi ki, és egyben a horoszkóp 12 jelét is.
Sok paradoxon fűződik a szeretethez, két véglete az önutálat és önimádat. Ehelyütt az utóbbit vesszük górcső alá.
A narcisztikus neurózis mitológiai alakja Narküsszosz. Története a következő:

• Születésekor anyja megkérdezte, fia hosszú életű lesz-e. A válasz így hangzott: „Ha sohasem ismeri meg magát.”
• Mindenkiben bámulatot keltett páratlan szépsége, de ő hideg volt, senkit sem szeretett, vadászattal töltötte idejét. Akik beleszerettek, viszonzásra nem találtak
• Egy napon vadászat közben nagyon megszomjazott, egy forrás fölé hajolva enyhítette szomját. A víztükörben megpillantotta saját arcképét, arányos termetét, és beleszeretett önmagába. Csak saját testét kívánta nézni, ölelni.
• A hiábavaló és kielégítetlen vágytól sorvadozni kezdett és elpusztult. Az alvilágban is csak önmagát nézte.
• A nimfák megsiratták, testét el akarták hamvasztani, de csak egy virágot találtak ott. Ezt nevezték el róla nárcisznak

Mindezek alapján nem nehéz felismerni és belátni, hogy a narcisztikus neurózis nem mentes egyfajta autoerotizmustól, erotikus önszeretettől. Nemi ösztöneit nem a másik nemmel való érintkezésben és egyesülésben éli ki, vagy meg, hanem az önmagában való gyönyörködésben. Önpusztító jellege alapján bízvást állíthatjuk:

• nihil
• neheztelés
• neurózis

A neurózis jelleg a szeretet igényéhez fűződik, amely ebben az esetben az „engem csodáljanak!” félig rejtett elvárásból fakad, miközben ő ezt nem viszonozza, nem ad cserébe semmit. Ez a hidegség, keménység, megközelíthetetlenség jó önvédelem, de nem tesz boldoggá, mert belül üresség és kihaltság tátong. Kongó üresség, amely az intimitást teljesen elzárja. Összefügghet azzal, hogy gyerekkorában szeretetlenül bántak vele, és állandósult az infantilis elzárkózása.
Ebből fakad a fentiekben említett neheztelés. Ebben a sajátságos boldogtalanságban rejtve természetesen a szeretetre, elfogadásra, megerősítésekre vágyik, ám az a „kellene” és „lehetne”, ami mégsem lett, nehéz pszichét kölcsönöz.
Kötődik az autizmus témájához is, amelyet a nárcizmus szélsőséges esetének mondhatunk. Az autizmus én – én állapota és kapcsolata a valósághoz való alkalmazkodás teljes meghiúsulása.
Ez az, ami a nihil perspektívája.
A hipochondria a figyeleméhség egyik abszurd formája:

• „Valaki mondja meg, mi a bajom!”
• Egy kismama, akinek a férje 10-14 órákat dolgozott naponta, elhagyatottság érzésében sclerosis multiplexe fantazmagóriát kreált magának. Orvostól orvosig járt, csakhogy valaki diagnosztizálja már.
• A hipochonderek folyton vizsgáltatják magukat. Eléggé érthetetlen módon teszik ki magukat olykor igen fájdalmas beavatkozásoknak.

Láthatjuk, hogy ez az „én ugyan nem szeretlek, de te szeress engem!” gyakorlat nehezen kivitelezhető.
Szeretet és öröm nélkül igen nehéz élni.
Talán nem túlzás, ha azt mondjuk, voltaképpen azért jövünk le a Földre, hogy megismerjük a teremtő szeretetet, amely a világot és benne mimagunkat is létrehozta. Ezt a szívünkbe oltott isteni szikrát kell lángra lobbantanunk életünkkel.

A KALANDOROK

Ha egyáltalán lehetséges kategorizálni a személyiség típusait, akkor a kalandoroknak is kell adnunk egy helyet, mivel markáns rajzolatot mutatnak:

• Hírnév és szerencsétlenség.
• Hírhedtség és buta szerencse.
• Ha pedig menekülni kell, „köd előttem, köd utánam!”

Emlékük évszázadokon át fennmarad, könyveket írnak róluk, elemzik őket, csodálják kalandjaikat, és természetesen nem igazán értik meg mozgatórugóikat, mint például Cagliostrot (1743-95), a francia forradalom Európájának szabadkőműves, alkimista nagy kalandorát.

A kalandorok személyiségében talán az a legmeglepőbb és legkézzelfoghatóbb, hogy szögesen ellentétes tulajdonságokat bűvészi ügyességgel képesek váltani. Így aki éppen elítélni akarná őket egy rajtakapott hazugság miatt, bámulattal kell szemlélnie, milyen ügyesen vágta ki magát a helyzetből, miáltal a vád okafogyottá válik. Szereprepertoárjuk kimeríthetetlen, ezek többnyire jól állnak nekik, egyszóval testreszabottak, mivel ők a kalandorok. Főfoglalkozásként a kalandokat keresik, és mivel az emberek többnyire kedvelik őket – még külön műfajuk is van a kalandregény formájában – helyük van a közéletben, a történelemben. Az imádattól, a csodálattól a gyilkos dühig terjedő íven mozog hatásuk, és ez megzavarja a legkiegyensúlyozottabb elmét is, aki esetleg patológiára gyanakszik, pszicho-, vagy szociopátiára.
Szedjünk csokorba néhány jellegzetességet, amelyek sikerrel formálják a kalandor lelkületet:

Lehet gondolkozni azon, vajon összetett, vagy hasadt személyiséggel állunk szemben, ha ezek az inkognitóban lavírozó emberek felbukkannak életünkben? A színlelés nagymesterei ők, jelen vannak a pillanat követelményeiben, gyökértelen utazók, mindig ott a „színpaduk”, ahol éppen előadják magukat.
Nevük sem állandó, az álnév szinte kötelező tartozéka a kalandor életnek, mint ahogyan arra sem törekszenek, hogy életük egybetartozó fűzér legyen, inkább a széthulló darabok tetszenek nekik.
A „nomen est ómen” igazsága alapján ez is nehezíti személyiségük megfoghatóságát.
Kémek, árulók, bérgyilkosok, csalók kerülnek ki soraikból, akik nem akarják magukat sem igazán komolyan venni, a tagadás, a lázadás a legfőbb motiváló indítékaik, lételemük az anarchia, az átverés, a félrevezetés. Ebbe a karrierbe a bukás is bele van kódolva, talán nem is teljesen helytálló ezt tragikusnak nevezni, mivel egész életük visszaélés sorozatnak mondható.
Végletes természetüknek a társadalmi rend megingása nagy segítséget ad. Ha Cagliostro vonatkozásában a 18. századot a fogyatékosságokkal, szertelenségekkel, esetlegességekkel megtűzdeltnek mondjuk, akkor a 21. századot, mint a Vízöntő kor küszöbét hasonló patológiák fenyegetik. Akkor a francia forradalom a feudalizmus bástyáján tört át, akkor az arisztokrácia volt az irigyelt, gyűlölt társadalmi réteg, amelynek a soraiban a kalandorok megfértek. A jelenkor nagy szélhámosai a drogbárók, a pénzoligarchák, a politikai kalandorok.
Mert a mai időkben a politika világa az irigység és gyűlölet tárgya. A „demokrácia” fenegyerekei sikeresen halásznak a zavarosban.
Egy döntő különbség azonban mégis van a két korszak között:

• arisztokratának születni kell,
• a politika pedig mesterséges képződmény lett. Az, hogy „Istentől rendelt lenne”, fel sem merül a fejekben.

A kommunista / materialista /ateista kaland után új perspektíva nyílik a 21. században.

BÓLYAI JÁNOS (1802.12.15. - 1860.01.27.)

„AZ ELSŐK KÖZÖTT IS ELSŐ”

Bár a haláláról szóló anyakönyvi bejegyzés szerint „kár, hogy nagy talentuma használatlanul ásatott el”, most, 155 évvel ezt követően, amikor tisztelettel kívánunk adózni életének és életművének, ez maga az eleven cáfolat. Mert igaz, hogy fájdalmasan tragikus 58 évet élt, de művei és szellemisége fennmaradtak, megidézhetők.

Fennmaradt:

• az ABSZOLÚT GEOMETRIÁJA, vagyis a nem-euklideszi térszemlélet,
• a 15 000 oldalnyi kézirat a marosvásárhelyi múzeumban,
• a verseskötet a Kritérion kiadásában,
• az ÜDVTAN,
• a fizikai és matematikai tér fogalma,
• az APPENDIX, amelyet apja Tentamen című munkájához írt
• valamint a szakemberek és laikusok tisztelete.

Édesapja, Bólyai Farkas  különleges gonddal nevelte, nemcsak a matematika felé irányítván őt, hanem vívásra, hegedűjátékra, zenére is oktatta.
Fennmaradt róluk, hogy négyéves korában már nevükön nevezte azokat a geometriai alakzatokat, amelyeket az apja pityókából vágott ki.
Igazi csodagyerek volt a roppant korán megszerzett ismereteivel, úgy hogy amikor 12 évesen kollégiumba került, rögtön a negyedik osztályba vették fel. Még nem volt 15 éves, amikor apját helyettesítette a matematika órákon. De nemcsak kitűnően vívott és hegedült, beszélt latinul, németül, és jártas volt a kémiában, fizikában, csillagászatban.
Az első apai példakép és mester után igen nagy törést jelentett, hogy Gauss (1777-1855) nemcsak nem publikálta a nem-euklideszi geometriával való felfedezését, de az elsőséget is kétségbe vonta. A csalódást tetézte, hogy Gauss apja barátja volt korábban, mégsem érezte erkölcsi kötelességének a kivételes talentum felkarolását. Gyenge érv volt, hogy ezeket a dolgokat kevesen értik. Ily módon Bólyai János pályája nemcsak, hogy nem ívelt töretlenül felfelé, de mellékutakra terelődött.  Gauss nem vette maga mellé az egyetemre, apja nehéz anyagi helyzete miatt a bécsi katonai mérnökakadémián folytatta tanulmányait. Itt is rögtön a negyedik évfolyamon indult a sikeres felvételi vizsgát követően. János főherceg, az akadémia főparancsnoka felfigyelt rá, támogatásban részesítette.

De Bólyait

• az 5. posztulátum,
• a végtelen nagy sugarú körvonal egyenessége,
• az új geometriai rendszer érdekelte,
• „A SEMMIBŐL EGY ÚJ VILÁGOT TEREMTETTEM!”szállóigévé vált kijelentése ebből a korból való,

miközben a temesvári erődítési igazgatóságon kapott állást alhadnagyként.
Katonai pályája szépen haladt volna, közben főhadnagy lett, de 1833-ban saját kérésére nyugállományba vonult. A domándi birtokára  költözött.
Megnősülni azért nem tudott, mert a kauciót nem tudta felmutatni. Összeköltözött Kibédi Orbán Rozáliával, két gyermekük született, Dénes és Amália. A szabadságharc idején, a Habsburg-ház trónfosztásakor törvényesítette kapcsolatukat, később mégis semmisnek tekintették házasságukat.
A szűkös megélhetés akadályozta tudományos munkájának  folytatásában. Pályamunkáit nem értették, nem fogadták el, a „Responzio”-t. A „Raumlehre” befejezetlen maradt.
Egy időre apjával is megromlott a kapcsolata, mivel korát messze megelőző meglátásait apja sem mindig értette.
Feleségétől is eltávolodott, majd apjával, annak utolsó éveiben ismét meghitt kapcsolatba került.

Minden róla szóló írás kitér makacs, uralkodni vágyó, kiszámíthatatlan, túlérzékeny természetére, amelyet a meg nem értettségből, a mellőzöttségből vezetnek le. Ugyanakkor kiemelik tántoríthatatlan igazságérzetét. Olykor emberkerülőnek, lázadónak mondják.

Túl ezeken a lelki fájdalmakon, amelyeket átélt, és amelyek miatt fentebb tragikusnak mondtuk életét, ez a szellemi elszigeteltség olykor oldódni látszik.

Ugyan a századfordulón alapított Bólyai-díjat csak háromszor adták ki, 2000-ben újraindították magán kezdeményezésre.

Isten malmai lassan, de biztosan őrölnek.

A PŐRE LÉLEK

A mai köznyelvben egyre ritkábban előforduló szó a „pőre”, ám annál kifejezőbb:

• több, mint egyszerű meztelenség,
• a felső ruhával nem takart alsó ruha,
• népiesen: pendely

Lelkünk kimondásának nehéz gyakorlata jól fűzhető hozzá. Hiszen tudjuk, milyen sokfajta őszinteség és őszinteségi próbálkozás van, megtévesztő eredményekkel. Még a színészeknél is kiemelik az ”önazonosság” ritka erényét, kívánalmát, amely szükséges a sikeres játékokhoz. Nos hát a pőre lélek valamiképpen az őszinteséggel is korrelál, amely lehet bántóan nyers, kíméletlen, keresetlen, kertelés mentes, szívbemarkoló, szókimondó, és nem utolsó sorban meggyőző.
Ismeretes a „gyerekszáj”, amely nagy naivan tapint rá az igazságokra, amikor öregségekre, ráncokra, csúnyaságokra kérdez rá, vagy utal. Amikor pedig látványosan legörbül a szájuk, kivillan a megbántottságban lelkük pőresége. Operatőrök igyekeznek lencsevégre kapni ezeket a pillanatokat, mások a lelkükben őrzik azokat.
Azt is tudjuk, hogy a bohócok belül, a lelkük mélyén szomorú emberek. Pierotnak például könnycsepp van az arcán, nem visel krumpli orrot, nincs harsányan pirosra festve, nem visel hatalmas cipőt, amelyben csetledezni, botladozni lehet.

Igen, a kontrasztnak nagy szerepe van a valóság felmutatásában, az őszinteség kiváltásában. Miként a humoristák nevettetésének is fontos eleme, hogy ők maguk egyrészt nem nevetnek, másrészt butának, naivnak, tájékozatlannak mutatják magukat, amely kicsattanó nevetést képes kiváltani a nézőből. Karinthy elhíresült mondása, hogy a humorban nem ismerek tréfát, mélyreható utalás arra a vékony mezsgyére, amely az igaz és hamis, a komoly és vicces, a leplezett és nyílt dolgok között húzódik.
De ugyanilyen keskeny mezsgye van a megsértődés és a kritika megszívlelése között. Egy példa jut eszembe:

egy fiatal nő elmesélte, hogyan tett szert barátnőre korai egyetemi évei alatt. Ez a barátnő egyszer ráförmedt: „Te rágod a körmödet? Pfuj! Ez undorító!”

Azóta nem rágja a körmét, és jó barátnők lettek. Ha ehhez még hozzászámítjuk a körömrágás mögötti önagresszió tényét is, valóban konstruktív epizódnak mondhatjuk a történetet.
Mert persze a megszégyenülés, a felsülés is kísérője a lelki lemeztelenedének, az alsó ruha hiányának. Egy kedves ismerősöm kisiskolás korában hamisan énekelt, a gyerekek kinevették. Azóta nem énekel.
Vannak nagybeszélők, akik szóval tartják a társaságot, szórakoztatók, jópofák, de üres fecsegésük mögött feltűnési vágy, erőltetett jókedv, vagyis takaródzás húzódik meg. Témáik panel dumák, nem igazodnak az adott pillanathoz, ezt a mai fiatalok jópofizásnak becézik.
Hosszú az útja lelki ruházatunk kialakulásának a finom hártyától, a lebegő fátylon át a kőkemény páncélig, amely elutasító, megközelíthetetlenné tesz, ezáltal antikommunikatív.

A mi kultúránkban, itt, a mérsékelt égövön nem lehet a ruházkodást egy ágyékkötővel megoldani, a bikinitől a bundáig terjedő íven sok divatdiktátor épít karriert. Ám a tetoválási őrület némiképpen próbálkozik valamiféle önkifejező, a figyelmet magára terelő buzgalommal, de ez nem az a lefegyverző őszinteség, amely egy élő, jó kommunikációban olykor-olykor előbukkan.
De nemcsak a test elfedésének a gyakorlatát figyelhetjük meg a ruházattal, az arc maszkosítása is egyre elterjedtebb. Különösen a TV szereplőinél figyelhetjük meg azt az egyen maszkot, amelyet mindenkire vastagon rákennek, ezáltal csupa mimika mentes, kifejezéstelen, gumiarcokat látunk. Mindig van olyan indítékom, hogy legszívesebben lehúznám azokat róluk.
Áruló jel a rejtőzködésben a hanghordozás is:

• van, aki orrhangon szólal meg,
• mások torokhanggal akarnak nyomatékot adni mondandójuknak,
• a pöszögés, a selypegés sem ritka,
• énekelve is lehet beszélni,
• motyogni, suttogni, hadarni, elharapni a szavakat,
• félmondatokban beszélni,
• lebegtetni és lenyelni a gondolatokat, hogy azt mások találják ki, vagy fejezzék be,
• de fejhangon is lehet beszélni, ahol a magas lovon ülés vágya igen nyilvánvaló,
• és felsorolni is lehetetlen a rejtőzködés eme változatait.

Egy fiatalember egy ízben úgy fogalmazott, a felesége pőre lelkébe szeretett bele. Amikor a sok fennhéjázás, lekezelés, gőg után egyszer csak kivillant esendősége, érzékenysége, szeretetre vágyása, egyszóval igazi lénye.

Georg Trakl
(1887.02.03.-1914.11.03.)

ÉLT 27 ÉVET

RONDO A nap aranya már lecsurgott, kék s barna színe van az estnek, pásztorsípok elcsendesednek. kék s barna színe van az estnek, a nap aranya már lecsurgott.                (ford.: Hajnal Gábor)

Akár egész életét is a születés és halál, az elmúlás és öröklét, a véres valóság és elvonatkoztatás, részvétel és menekülés rondójának mondhatjuk. De az ismertség és ismeretlenség rondója is kirajzolódik abban, hogy 29 magyar fordítója van.
A Salzburgban született osztrák költő hatgyermekes család negyedik tagja. A gimnáziumban megbukott, ezért apja a gyógyszerész pályára küldi. Bécsben tanul, itt avatják magiszterré, majd katonai gyógyszerész szolgálatba lép Innsbruckban. Összejön a Brenner Körrel, versei a Brenner folyóiratban jelennek meg. Összegyűjtött versei csak élete utolsó két évében látnak napvilágot, a teljes kiadás pedig csak halála után 12 évvel, barátai közreműködésével. Alapvetően lírikus, de prózai futamokat is olvashatunk tőle, sokatmondó címekkel:

• A gonosz átváltozása
• Álom és éjbeomlás
• Kinyilatkoztatás és pusztulás

és még magával ragadóbb képáradattal.
Van, aki szerint a vers szavakból áll, mások szerint képekből.
G. Trakl lírája legfőképpen mitológiának mondható:

• együtt van benne az impresszionizmus és expresszionizmus,
• valamiféle alig megfogható gondolatiság,
• mélyről előtörő emlékfoszlányok,
• túlvilági víziók,
• fojtogató démonok,
• megkövült fájdalmak és sodró lendületek,

mindenképpen másvilági üzenetek, amelyek az olvasóban is kaput nyitnak az ismeretlenségek felé.
Noha a látomások minden bizonnyal valamelyest a morfinizmus következményei is, semmiféle hebehurgya zavarossággal nem jellemezhetők. Inkább érezzük igaz önvallomásnak, lelke kimondásának, saját magáról szóló pillanatképeknek.
„Ezüstlőn hullt le a meg nem született feje” – fejezi be a Caspar Hauser dalát. Mintha maga is átélte volna a meggyilkolást.
Pszichológiailag egyáltalán nem kárhoztatható, ha valakinek szinte az egész élete a halálgondolattal átszőtt. Végülis a lélekben az egész emberiség története őrződik minden emberben. A művészet pedig megjeleníti azokat, előhívja a régvoltat és megidézi az ezután következőt. Azt sem állíthatjuk, hogy a vidám költők kelendőbbek az olvasók körében, mint a pesszimista, komor hangvételű írások. G. Trakl versei egyáltalán nem ülik meg a lelket szomorúsággal, inkább felcsigázzák az érdeklődést, mély nyomot hagynak, a mesterien megfestett hangulatképek. Egy Vízöntő-lélek transzcendens vágyódásait olvashatjuk ki a sorokból, aki nem akar belefulladni a zavarodott, áttekinthetetlen, gravitációs pontot nem kínáló, széthullás szélén lévő társadalomba. Márpedig a századvég és a múlt század első évtizedei a világháborús feszültségektől voltak terhesek. Ehhez igazodik szimbolizmusa, amelyet fentebb mitológiai költészetnek neveztünk. Az egyértelmű, már-már racionálisnak mondható szavak helyett képekből alkotja meg költői nyelvezetét, ez az olvasó képzeletére is elementárisabban hat. Színszimbolizmust is bőven találunk ezekben a képekben: leggyakoribb a fehér, az ezüst, a kék és persze az arany.
Ez a haláltudattal átszőtt költészet valamiféle titkos önéletrajznak tűnik, aki a születés pillanatában nemcsak az elmúlás fájdalmas szükségszerűségét éli meg, de a létforgatag minden hányattatását is a világrajövetel megrázkódtatásában. „Mégis, minden születő mily beteg!” – ezzel a mondattal hagyja elszállni a Vidám tavasz című versét.

Sem a helyőrségi kórházban végzett munka, sem a tartalékállomány, sem az írnokoskodás nem igazán volt neki való munka.
1914-ben hadnagyi rangban, gyógyszerész- járulnokként vonul be. Egy szanitéc különítménnyel kerül a grodeki frontra. A grodeki csata után egymagának kellett egy pajtában kilencven súlyos sebesültet ellátnia. Tehetetlen kétségbeesésében főbe akarja lőni magát, bajtársai akadályozzák meg ebben. A krakkói kórházba vezénylik, a pszichiátriai osztályra, idegállapota miatt. Itt hal meg november 4-én.
Feltételezések szerint öngyilkosságot követett el, de ez a kérdés alig tűnik fontosnak.
Barátai gyűjtötték kötetbe verseit, a 27 év termését. Mind német nyelvterületen, mind a fordítások révén széles körben foglalkoznak vele irodalmárok és verskedvelők, a róla szóló méltatások mennyiségileg alig áttekinthetők.
Mert a verseknek is van lélektana.

   PANASZ

Álom s Halál, - két roppant éji sas
csattog és zúg e Fő körül:
az Ember aranyképmása elmerül
az Örökkévalóság jeges hullámaiban.
Szörnyű zátonyokon zúzódnak szét
a bíbor testek!
s a tenger felett örök panaszát zokogja
a Hang, a reménytelen.
Ó, te tomboló bánatok nővére, lásd:
a csillagok, a hallgatag arcú ég alatt
egy csónak reszket
és elsüllyed örökre.

(Szomráky Sándor ford.)

 

ÉN – HATÁROK

Mindenkinek van komfort zónája, amelyen belül jól és biztonságban érzi magát. Igen sok belső és külső tényező formálja ezt az egész életünkön át húzódó folyamatot, amely időben a fogantatásunk pillanatáról a láthatatlan világba való kilépésünkig tart, térben pedig jól látható  fokozatosságot mutat a tágulása. Ezek a terek az anyaméhet követően a pólya, a bölcső, a rácsos ágy, a járóka, a lakás, az utca, majd az egyedül való közlekedés a városban, a világban. Összességében a tartás és az önbizalom szó köré rakódnak a komfort zóna elemei, mert ebbe nemcsak a fizikai sík tartozik bele, hanem a lelki, szellemi, értelmi, érzelmi, akarati, morális vonatkozások is, amelyeket úgy szoktunk megfogalmazni, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Mert a BÓR igen fontos határa a testünknek. Ámbár a ma divatos ideológiai divatok már-már tagadják a határokat – például a „határok nélküli Európa”,  vagy a haszon, amelynek „határa a csillagos ég” – de ezek abszurditását nem nehéz belátnunk. Hiszen minden sejtnek is van eltörölhetetlen határa, és az állatok is kijelölik territóriumaikat.
Visszatérvén a tartásra és önbizalomra, az én – határ azt is jelenti, ameddig elfogadjuk és felvállaljuk önmagunkat. Ez az intimitás és exhibicionizmus ívén mozog, mert legbenső lényünket titok övezi. A viselkedés írott és íratlan szabályai körülhatárolják, mit illik és mit nem kérdezni, vagy kiteregetni, noha a mai elszabadult próbálkozásokban igen dívik a kényes kérdések feszegetése az interjúkban. A sok arcátlanság és szégyentelenség alá is mossa az emberek morális tartását, megvásárolhatókká lesznek, korrumpálódnak, miként azt a világban szétáradó, mindent behálózó mindenféle korrupcióban láthatjuk.
Pszichológiai csoportokban jól kirajzolódnak az én- határok abban, amit a résztvevők önmagukról tudnak, mernek és képesek elmondani. Ennek a túlkapás és a kompenzálás egyaránt része, amikor feltűnési viszketegségből magukhoz ragadják a szót, kétes históriákat adnak elő, de valójában ez a „nyíltság” inkább fedezék, amely mögé rejtőznek. Minden nagybeszélő ilyen fedezéket alkalmaz, miként a bohócok is a nevetés mögé rejtik szomorúságukat, komolyságukat. A hajdanvolt udvari bolondok bölcs, lényeglátó emberek voltak, akik humorba pólyálták meglátásaikat, felismeréseiket.
A kapcsolati problémák, a sivár elmagányosodás, vagy az örökös pereskedő, ágáló elégedetlenek is mind én – határ problémáról árulkodnak. A folytonos sértődöttség, megbántottság, vádaskodás, bűntudat keltés másokban a sérült önbizalom sikertelen szárnypróbálgatásainak mondhatók. Az irigység, a rivalizáció, a folytonos összeméregetés másokkal serdülőkorban még természetesnek mondható, de a felnőttek társadalmában már igen zavaró és bomlasztó elem.
Két szélsőséges, patológiás formája van az én - határok  sérültségének, a klausztro- és az agora fóbia, a zárt, illetve a nagyon nyitott térben és tértől való pánikos félelem. Gyermekeknél sokáig tapasztalható a kuckó, a kicsi ház építése, a védett sarkokban való meghúzódás, asztal alá bújás, etc. Ám ha felnőtt korunkban nem merünk liftbe szállni, a barlangtól irtózunk, esetleg már egy garbó blúz nyaka is fojtogatással fenyeget, alapos lehet a gyanú a csigaházba zárt életvitelre. A bezártságtól való félelem, a  kitörni akarás a kapcsolatokat teljesen tönkreteheti, hatalmi játszmákat generálhat, ellentmondásos viselkedéseket szül. Az agorafóbia valamiféle szédület, a széteséstől való félelem, mint amikor a hordót nem tartják egybe a dongák. Ennek társadalmi térben is vannak jelei. Lehet vágyni a „felső tízezerbe”, amely jelenthet szellemi kiválóságot, születési előjogot, esetenként újgazdagságot, vagy önhitt önjelöltséget is. Ám a magas közjogi méltóságot nem mindig sikerül betölteni ezzel a fentiekben idézett tartással és önbizalommal, belső munícióval. Ha pedig ez így van, akkor a „szerep” lötyög rajtunk, mint a több számmal nagyobb ruha, és csetlünk botlunk a nagy cipőben, mint a mint a mulatságos bohócok.

Az ÉN a személyiség magja. A magból pedig egy egész növény fejlődik ki, legyen az egy kis virág, vagy egy napraforgó, a TELJRSSÉGET jelképezi.

Fogadjuk hát el magunkat, ne akarjunk mások lenni, mint amik valójában vagyunk, sem nagyságban, sem kicsinységben. Mert saját életünk csak a saját szívünkből – életünk magvából – alakulhat ki.

AJAKHARAPDÁLÓK

Az egyiptomi hieroglifákon a száj képe egyaránt jelenti a beszéd, a mond, a nyelv fogalmát.
Az európai kultúrában a latin lingua = nyelv szóhasználat alapján a beszéd és a nyelv kifejezések kissé eltérő tartalmakat nyertek. Azzal, hogy egy másik testrész lett megjelölve a kommunikáció aktusához, egyfelől markánsabban szétvált a magán- és mássalhangzók hangvilága, másfelől bejött az írott nyelv fogalomképe, elkülönülvén a beszélt nyelvtől. Ez utóbbi még kibővült a kiejtéssel. Eltávolodott egymástól az írás és a kiejtés, ennek következtében ki kellett alakulnia a „helyesírás” gyakorlatának is.
A helyes beszédnek efféle kívánalmai elmosódottabban vannak a közhasználatban, miként tapasztalhatjuk is, hogy a kimondott szavak éppen olyan sikerrel rejthetik az embert, miként a lélekre is rávilágíthatnak.
Amikor a gyermekek megtanulnak mondatokban beszélni, tapasztalhatjuk, hogy be nem áll a szájuk. Valósággal megmámorosodva adják ki magukból a mintegy két év metakommunikatív tapasztalatát, amelyet a körülöttük élő felnőttek beszédfolyamából szűrtek ki. Később a közösségi élet megnyirbálja ezt a szóáradatot, az iskolai neveléstől kezdve már csak a „zsibongóban” mondhatja mindenki a magáét.
Tekintve, hogy a beszélgetés eredendően valamiféle eszmecsere, és a kommunikációban energiacserék zajlanak, minden elhallgatott, lenyelt mondanivaló valahol felszaporodik bennünk. A titokhoz hasonlítható feszítőerő lesz, amely mindenáron kikívánkozik belőlünk, miként a labdát sem lehet víz alá nyomni, mindig fel akar bukkanni. A kislányok általában cserfesebbek, mint a fiúk, akik mufurcabbak. A cserfes szó a csiripel, csörög szavak hangzását hordozza, a beszédes, nyelves, veszekedős mellékzöngékkel, amelyek a gátlástalan madárcsicsergésre emlékeztetik az embert. Őrzi a női hanghordozás magasságát is, szemben a fiúk mélyebb, öblösebb hangjával, és kevésbé élénk viselkedésével.

A közösségi élet által szabályozott beszéd személyiség alakító tényező. Pszichológiai kórkép is társul az örökké leintett, meg nem hallgatott, befelé fordult emberekhez. Ezek az AJAKHARAPDÁLÓK.

• Rokon jelenség ezzel a rejtőzéssel a serdülőkorban tapasztalható öltözködési szokás, amikor a lányok több számmal nagyobb férfiinget hordanak, ezzel takarják el kezüket. De felnőtteknél is tapasztalhatjuk, hogy a pulóverek ujját ráhúzzák a kezükre beszélgetés közben.

Az elnyelt szavak nyomán heves viszketés alakul ki a nyálkahártyán, az ajkakon, a szájpadláson, a torkon, a nyelven. Köhögő roham is felléphet, valamint krónikus rekedtség. Mindez analógiában van a gyermekbetegségekkel együttjáró bőrkiütésekkel. A lenyelt mondanivaló esetében gyakran láthatjuk, hogy az érintett állandóan harapdálja a száját, kis bőrdarabkákat tép le, amelyek fájdalmasak, olykor vérezhetnek is.
A kikívánkozó mondanivaló megakadályozása paradox hatásként odáig fajulhat, hogy „nem tud megszólalni”, nem jön ki hang a torkán. Ezt glosszofóbiának nevezi az irodalom. Lássunk egy érdekes példát:

• Cs. 12 éves kora óta „glosszofóbiás”, amikor az irodalom órán a Családi kört olvasták fel a gyerekek. Cs. egy kisfiú után következett volna, akibe ő titkon szerelmes volt, de a barátnője elhódította előle a fiúcskát. Ebben a csalódottságban őrlődött, szerette volna bebizonyítani, hogy a fiú „béna”, amiért nem mellette döntött, ő bezzeg! – de itt elakadt a hangja és képtelen volt bekapcsolódni a felolvasásba. Ezzel a „szerelmi csalódással” egyidejűleg a kutyája is elpusztult, anyja pedig sokáig kórházban volt.
• A megszólalási nehézség nem hagyott alább, még 20 évesen is különféle terápiákra járt, noha remek nyelvérzéke volt.
• Egy ízben a munkahelyén azért mondott fel, mert fel kellett volna olvasnia egy szöveget, és a fixa ideája szerint erre képtelen lett volna.
• Lassan sikerült átlépnie ezen a küszöbön, ma már külföldön dolgozik, több nyelvvizsgája van és nem harapdálja az ajkát.

Egy másik ajakharapdálós eset egy fiatal tanárnő diákjával folytatott titkos viszonyához fűződik. Ez a középiskolás fiú 9 évvel volt fiatalabb nála. Ezzel a viszonnyal egyidőben jegyben járt egy volt egyetemi társával is, akivel később szakított. Viharos szerelmi életet élt 30 és 40 éves kora között. Egy háromgyermekes özvegyembernél állapodott meg.
Még egy markáns eset jut eszembe a mai divatos szóval élve „önmegvalósító” nőről, aki a férjétől jó anyagi biztonságot kapott, de nem igazán szerették egymást. Az inszeminációval született gyermeküket az édesanyja nevelte, nem igazán járta át az anyaság érzése. Egy marcona sofőrrel való parakapcsolata felcsigázta önérzetileg. Sokat vívódott – ajakharapdálása közepette – miként tudna úgy elválni, hogy anyagilag ne nullázódjon le.

A homeopátiában külön szer van az ajakharapdálók vonatkozásában, az Arum Tryphillum:

• Az indiai retekből készült matéria medika az elme ingerlékenységét és a szervezet felfokozott működését okozza. Elsősorban a száj, a torok, a gége nyálkahártyáját érinti.
• Viszketést, égető fájdalmat, gyulladásos érzetet kelt. Idegességet, orrpiszkálást vált ki, babrálást az ujjaival, csipkedést. Repedezett ajkak, fájdalmas szájzugok jellemzik.
• Rekedt, vékony, elcsukló hang, torokfájás a kísérő jelenség.
• Allergiás asztma.
• Kiütések, és vakarózás után fénylő, vörös folt marad vissza a bőrön.

Láthatjuk, hogy a beszédnek milyen fontos szerepe van a lelki anyagcserében. A „lelkünk kimondása”, a bizalmas, őszinte, mélylelki dialógus a mentális egyensúly fontos feltétele.
A vallásos gyakorlatban is nagy szerepe van az IGÉNEK, az éneknek. A régi időktől kezdve a mágikus gyakorlatok része, minden liturgiában fontos szerep jut a beszédnek.

Témánk vonatkozásában úgy fogalmazhatunk:

• szóvá tenni, vagyis cselekedetekbe fordítani gondolatainkat, az a saját magunk varázslata, átsegítése, nehogy ajakharapdálásba vesszen el lelki energiánk.

REFLUX

A mozgás az élet alapeleme, elsődleges életjelenség. Ami él, magától mozog, szemben a sodródással, amely külső erőhatás következménye. A növények földhözkötöttek gyökereik révén, de a fény felé való irányultságuk látványos. Függőlegességükben minél magasabbra törnek, annál mélyebb gyökereket is eresztenek.
Ez az axis mundi igen elgondolkodtató.
Az emlős állatok lábakkal közlekednek, ez nagyobb helyváltoztatásra teszi képessé őket. Ám az állatvilágban is van lábnélküli közlekedés, mint például a férgek, vagy kígyók esete.
PERISZTALTIKÁNAK mondjuk azt a hullámzó, gyűrűző, féregszerű mozgást, amely az emésztés folyamatában a gyomortartalmat a kiválasztás felé továbbítja.
Az IRÁNY a mozgás fontos eleme, ez adja az összrendezettséget, magának a haladásnak a lehetőségét, szemben a szétfolyással, széteséssel.
Bár a REFLUX jelenség – amely a visszahányás, az emésztőnedvek visszafolyása – markáns fizikai tünet, hiszen felmarja a nyelőcsövet, visszanyelése is titkolhatatlan arckifejezéssel kisért, ehelyütt nem fizikai szinten fogunk vizsgálódni. A refluxnak is van pszichoszomatikája, lelki emésztési zavara, az élmények, a benyomások, hatások „megemésztetlenül” maradt tömege. Azok a félelmek, csalódások, keserűségek, igazságtalanságok, öntehetetlenségek, komplexusok, traumák, amelyek szorongássá, hipochonderré, neurotikussá, egyszóval beteggé tesznek bennünket. Ezt követheti a belenyugvás, az orvostól – orvosig való Canossa járás, a gyógyszerfüggőség, a szenvelgő önsajnálat, vagy a jobbik esetben lendületet nyerhetünk, hogy a betegségek pókháló fonadéka ne kössön gúzsba bennünket.
De nemcsak az irányultság a fontos az emésztési folyamatban, hanem az ÁTALAKULÁS is, amely a táplálékból kivonja az életerőt fokozó vitaminokat, ásványokat, fehérjéket, etc., a felhasználatlan salakokat pedig a vastagbél felé továbbítja, majd a végbél felé. Ez az út a szájtól a végbélig tartó perisztaltika.
Ám a hányásnál éppen ez a természetes perisztaltika vált át az ellenkezőjébe, ezáltal nemcsak a természetes mód áll a feje tetejére, hanem a teljesség is csorbát szenved, a visszamaradó részek pedig további anomáliák forrásává válnak. Szellemi lénynek szeretnénk magunkat tartani, miközben testi-lelki szemetesvödröket hordozunk magunkban. Ez a bélcsatorna nem megfelelő működése esetén a mérgező nyálkát jelenti, amely az élősködők táptalaja. Lelki szinten ez a „mérgező nyálka”:

• a negatív gondolatok és érzések,
• az illuzórikus elvárások „vezérhangyái”,
• naivságunk, butaságunk, jóhiszeműségünk csapdái,
• rosszhiszeműségeink keserűségei,
• az önbizalom zavarai,
• az életöröm hiánya,
• változásra, belátásra, felismerésekre való képtelenségeink, etc.

A nagy összefüggésrendszerben, amely a világot jellemzi és annak megismerését alapvetően lehetővé teszi, ez a mérgező nyálka a vérkeringésen át az agyat is megrontja, innentől kezdve a circulus vitiosus folyamata garantáltan önerősítő örvénymenetté válik.
Lelki szinten a lélek „kiszáradásához”, az életerő elakadásához, érdektelenséghez, motiválatlansághoz, megmerevedéshez vezet. A lelki „lerakódásokat” sem szabad figyelmen kívül hagynunk. Nem véletlen, hogy a jóga a LÉGZÉSRE irányítja figyelmünket:

• ahol a ki- és belégzés összhangban kell, hogy legyen,
• mérték szerint működik.
• A falánk, kapzsi és mohó emberek olyanok, mintha csak belélegezni, bekebelezni szeretnének, felduzzadni, mennyiségileg terjeszkedni.
• Holott a kilégzés még jobb, ha hosszabb is a belégzésnél.

A jóga szellemisége túlemel bennünket a testi szinten, hiszen a légzés a legfinomabb, leganyagtalanabb csere a táplálkozás és vízfelvétel mellett. Ilyen anyagtalan ritmusban zajlik a lelki energia megfinomodása is. Bármilyen közönségesnek is tűnik a lelki folyamatokat a testi emésztéshez hasonlítani, az analógia igen kézenfekvő. A lélek „élősködői” a fentiekben felsorolt negatívumok, amelyek búféregként rágják hangulatunkat, tettrekészségünket, életérzésünket, ezen keresztül egész sorsunkat és életvitelünket.
Az emésztési folyamatok összetettsége az alkímiai műveletekből jól ismertek, amelyek a bolygókkal is analógiában állnak. Ezek a rágással kezdődnek. Ehelyütt ezt nem részletezzük, de a „rágódásra” utalnunk kell:

• ismeretesek a problémákon való rágódások,
• az agyoncsócsálások, a beleragadások, a körben forgó okoskodások, amelyek örvényszerűen lehúzzák az embert.
• Az ilyen gondolkodás nem tud túllépni a sűrű szinten, mint egy iszapbirkózó, folyton visszacsúszik,
• nem tud felállni.
• Ezek az „iszapok” a hiúságunkon esett csorbák, sérelmek, szégyenek, a lelkiismeret furdalás, a kudarcok, etc.

Ki ne ismerné a lelki hidegrázást, a „békát”, amelyet lenyelnünk lehetetlen, a soha ki nem elégülő szenvedélyeket, a beteges féltékenységet, a kisebbségi érzést, a hisztérikus rohamokat, a nótorius türelmetlenséget és ingerlékenységet?
Ahogyan a bél elsalakosodik, oly módon a léleknek is megvannak a maga eltömődései.

Sok ember szenved A REFLUXTÓL.
Többnyire savmegkötő tablettákkal próbálják gyógyítani.
Szélsőséges eset a bulimia, a ma igen elterjedt szenvedélybetegség. Ez sem szüntethető meg testi szinten. Utána kell járni, milyen „megemészthetetlen” élmény váltotta ki, indította el, amely vissza akar folyni, mint keserűség, frusztráltság, önutálat, elégedetlenség, ebben az acting out tünetben.
Akkor elindultunk, hogy megértsük az érthetetlent, és ne azon siránkozzunk, hogy anyánk nem szeretett eléggé, a párunk elhagyott, a gyerekünk megbukott az iskolában, és hogy az élet elviselhetetlen.
Mert az élet valójában inkább csodálatos!

AZ ESENDŐ ÉS AZ ÜGYEFOGYOTT

A JÓ, egyféle. Nincsenek variánsai.
A diszharmónia burjánzó, rengeteg féle lehet. Elágazásai megszámlálhatatlanok, egymásból terjednek tova. Így lett ez hőseink, Ábel és Juli estében is, akik a szeretteljes kapcsolódás híján marakodásba ölik energiáikat. Ha a véget nem érő civódásaik tüskebozóttá változnának, már elvéreztek volna szerzett sebeikben. De lelkileg így is valóban az elvérzés határára sodorták egymást. Nagyobbik gyerekük óvódás, a kisebbik még nincs egyéves. Mindketten negyvenes éveiket tapossák, külföldön élnek. Ábel egy világszervezetben dolgozik, magas fizetésért, de a lelki szétesettség határán, főleg az íratlan szabályok elvárásai miatt, amelyekben nehéz eligazodni. Doktorátusán dolgozik, tudományos cikkeket kell írnia, még egy nyelvvizsgát letennie, és állandó rettegésben, hogy „lapátra teszik”.
Juli anyasági kapuzárási pánikjában telepedett rá, Ő jogot végzett, ő is külföldön dolgozott, és elérkezettnek látta az időt a családalapításra. Belesimulni látszott Ábel életformájába, amelynek során több országban éltek, attól függően, hová szólt a kiküldetés.
Már az első gyerek születése idején is volt egy csaknem elviselhetetlen munkahelyi túlterheltség Ábelnél, napi 10-12 órai munka, amely az apai örömöket igencsak megnyirbálta. Juli viszont második gyerekkel nyaggatta, mivel már negyven éves lett. Férje kötélnek állt.
Közben Ábel zavarodott életében volt egy balesete is, szinte egyidőben a második gyerek születésekor, és szeretője is lett.
Juli érzelmi szükségletét, gyengédségre vágyását tüskés sün módjára adja elő. Pillanatok alatt átmegy hárpiába, szitokáradattal árasztja el Ábelt, amellyel hasonló gyűlöletet vált ki. Ebben az üvöltözésben mindketten nagymesterek, csatározásaik teljesen meddők, még azt sem látják, mennyire egyformák a hatalmi harcaikban, szeretetre vágyásuk érzelmi esendőségében.

A válás szélére sodródtak. Juli, mint a legtöbb karrier women, előbb megkeményítette magát a férfiakkal való versengéseiben, majd elvárja, hogy régóta titkolt gyengédségi vágyait a partner felismerje, kitalálja és igazodjék azokhoz.
Ábelt a rettegés, hogy elküldik, „ha nem felel meg”, valósággal ügyefogyottá, megalkuvóvá teszi. Energiáit az egzisztencia teremtésbe fekteti, négyük eltartása külföldön sem egyszerű. Juli ezt természetesnek veszi, nem látja az ezek mögötti gondokat.
Nem tisztelik egymást, mindketten a másikból csinálnak bűnbakot a végeláthatatlan szemrehányásokkal és a mókuskerékből egyik sem tudja, hogy lehet kilépni.
Egyszer azonban mutatkozott a „kulcs”:

• kirándulni mentek volna négyesben egy hétvégén,
• amikor kiszálltak a kocsiból, hogy elindulnak az erdőben, valami jelentéktelen dolgon beindult az áldatlan ordibálás,
• Ábel odadobta a kocsi kulcsot, mondván, hogy neki ebből elég volt, otthagyta őket.

Juli nem fogta fel, hogy ez afféle „bedobta a törülközőt” volt.  Vagyis hogy ne folytassa az elmarasztalást, a dirigálást, a kifogásolgatást.
A kulcsnak a zárba kell illeszkednie.
Nagy kérdés, hogy régi karmikus tehertételeiket próbálják sikertelenül megoldani, vagy újat indítanak el?

AZ ÖTÖDIK FÉLELEM

A félelmek energiamezői valóban félelmetesek.
Se szeri se száma a különféle rettegéseknek, negatív „hiteknek”, amelyek béklyózzák a lelkeket. Ilyenek az elalvástól, a sötétségtől, az érintéstől, a megőrüléstől, az átoktól, az elemi csapásoktól, mint földrengéstől villámcsapástól, árvíztől, a zuhanástól, a bezárt tértől, a nagy terektől való iszonyodás, és sorolhatnánk tovább.
Még nem terelődött elég figyelem a „lelki szennyeződésekre” a környezetvédelmi „zöld” politikai mozgalom mellett, pedig ezek megbetegítő hatása vetekszik a különféle mérgező anyagok egészséget romboló hatásával.
Egy végső stádiumban lévő rákbeteg kliensem egy ízben úgy fogalmazott, hogy ha még egyszer születik, jobban fog arra ügyelni, hogy jól érezze magát a bőrében.
A 34. éves K. endometriózis interna betegségben él, egyik petefészkét el is távolították egy ciszta miatt. Ezt követően depresszív lett, halálfélelem gyötörte, kilátástalannak látta életét, kicsit aszexuális is lett, ez a partnerével problémát is jelentett. Rossz ómenként lebegett a feje felett, hogy édesanyját exstirpálták ötven éves korában.
Szakmájában sem talált önmagára, ebben is rossz anyai mintát sejtett, ugyanis édesanyja abbahagyta egyetemi tanulmányait, amikor vele áldott állapotba került, és ez a félbehagyottság valamiképpen rányomta a bélyegét életükre. Ráadásul az édesanyja német, és nem volt biztos abban, hogy Magyarországon akar élni.
K. ugyan elvégezte a szociológiát, de nem ebben a témában dolgozik és a társadalmi beilleszkedése nem mondható megoldottnak. Az anyai ösztön sem tombol benne, barátja már családot szeretne.
K. Úgy fogalmazott, hogy „egyhelyben úszik negatív gondolatai örvényében, amelyből nem tud kijönni.”
Sok öngyilkos gondolat is gyötri, úgy véli, nem is a haláltól fél, csak annak fájdalmától, a szenvedéstől. Vergődik a betegség elfogadása, vagy a gyógyulásba való hit között.
Első életévét az anyai nagyszülőknél töltötte, nincsenek rossz emlékei ebből az időből. Elmesélte egy álmát, amely a nagymamához fűződik:

• A nagyanyai ház belső udvarán voltak, gyerekek, és játszottak. Egy öt év körüli kislánynak az volt a játéka, hogy lefekszik a földre, és a babakocsi átmegy fölötte.
• A kislány anyja megrökönyödött ezen a játékon, és nem engedte azt. K.-nak mesélte, milyen nonszensz ez.
• Ő viszont azt érezte, az anya elrontja kislánya játékát.

Felébredve azon tűnődött, ki lehet ez az ötéves kislány?
Amikor a félelmekről beszéltünk, elmondtam a Buddha legendát, amikor a Magasztos egy kikocsizás alkalmával látott:

• egy öreget,
• egy beteget,
• egy koldust
• és egy halottat.

Arra gondolt, őrá is várhat ilyen sors, ez az élmény fordulópont volt a megvilágosodás felé.
Utaltam arra, hogy ez a négy fő félelem fajta azóta is. K. felélénkült és azt kérdezte:
K.: De hol az ötödik?
R.: Milyen ötödik?

K.: Hát a magány! – volt a válasz.

PARADOXONOK

Befolyásolható vagyok,
de önfejű.

Boldog szeretnék lenni,
de önsorsrontok

Merész vagyok,
félénken.

Kitörni vágyom,
de megbújok.

Exhibicionálok
de csigaházamban maradok.

Kalandvágyó vagyok,
de a biztonság is kell.

Akiért bomlok, annak nem kellek,
aki utánam fut, az nem érdekel.

 

NYUGVÓPONT NÉLKÜL

Segíts, de meg ne mondd, mit tegyek,
és eszedbe ne jusson kritizálni engemet!

Ha nincs igazam, akkor is érts meg,
sőt, szeress,
még ha én nem is kedvellek téged!

Tudom, kicsit bolond vagyok,
de mégsem akarom hinni ezt!
Megkövetelem, hogy tiszteljenek,
noha én nihilistán élem életemet.

A „carpe diem” mindenkor jól jön.
Bár céltalan és motiváltalan vagyok,
s ha valamit nagyritkán elkezdek,
hamar abbahagyok.

Nem ígérek semmit,
de elvárom, te ne hagyj cserben engem,
mégha én átverlek is
gondtalan hevenyemben.

A talentum felelősség,
ebből köszönöm, nem kérek,
inkább azt élem,
hogy mások a felelősek.

Használom őseimet,
bár meg is vetem őket,
negyedszázados feladvány vagyok,
próbára teszem őket.

Életképzetem végtelen,
de a realitás üres.
Elszáll felettem az idő,
s én nem vagyok semmiben?

Ki vagyok?
Miért vagyok?
Nem vagyok?
Akarok?

Vagy jeltelen bolyongok?

Pusztába kiáltott hangtalan szó vagyok.

PÓTCSELEKVÉSEK

• ha valaki úgy bünteti önmagát, hogy őrült, bűnöző, prostituált, vagy öngyilkos lesz,
• ha olyan elvetemült őr lesz egy fogolytáborban, hogy azt találja mondani:
  „Nekünk a maguk csontjával sem kell elszámolnunk!”
• ha kiprovokál egy szakítást a barátjával, majd évtizedekig bánkódik, hogy az elment tőle,
• ha valaki harmincas évei elején úgy összegezi szerelmi ámokfutásait: „Ki adja vissza nekem a rossz fiúkra elherdált éveimet?”
• ha úgy érzi, „szeret” igazi együttérzés nélkül is,
• ha kritikával, gőggel, lekezeléssel, elmarasztalással folyton energiát vámpírol másokból, és nem veszi észre saját lelki inflálódását,
• ha meneküléseiben nem látja, hogy igazában önmaga elől menekül,
• ha betegségből betegségbe vándorol, és így akarja elhitetni magával, hogy valaki majd csak „meggyógyítja”,
• ha valaki „gyógyítónak” adja ki magát, és igazában nem látja, hogy neki kellene meggyógyulnia,
• ha valaki úgy érzi, őt elutasítják, és nem veszi észre, ő mennyire elutasító,
• ha valaki az ellenségeiben nem látja saját tükörképét
• etc.

Ezernyi példát lehetne hozni még azokra az esetekre, amikor az élet energiája és ideje mellékvágányokra terelődve pótcselekvésekre herdálódig ahelyett, hogy a saját sors megélése mentén megfinomodna, újabb dimenziókba emelkedve.

PSZICHOLÓGIAI TALLÓZGATÁSOK

Atlasz a vállán cipeli az égboltozatot.
Ezzel Zeusz azért büntette, mert részt vett a titánoknak az istenek ellen vívott harcában. Héraklész egy időre átvette tőle, vendégszeretet jegyében. Emiatt Perszeusz a Medúza fejét mutatta neki, mire Atlas kővé, az Atlasz heggyé változott.
Vállunkon, hátunkon és nem utolsó sorban szívünkben és lelkünkben hordozzuk az élet terheit, mint nehéz köveket.
A HÁTFÁJÁS a nyomásról, a tehercipelésről, a terhelhetőségünkről szól, amely alatt össze is roppanhatunk.
Ne feledkezzünk el a lelki görnyedtségről sem.

Ily módon talán fölösleges is hangsúlyoznunk, hogy minden betegség lelki eredetű, hogy az érzelmek, a kedély, a gondolatok és a betegségek szoros összefüggésben állnak egymással, és betegségek megértése csak metafizikai megközelítésben lehetséges.
Szerencsére zavaros korunkban jó irányok is kirajzolódnak, mint például az önismereti érdeklődés, a rezgő világegyetem képe, az asztrológia, a pszichoszomatika, a szentségek, etc. Ha kevesek lelkében is, de némiképpen visszhangra találtak a Testünk Templomáról való hangvételek vagy az élet tisztelete. Csodálatos analógiák is napvilágot látnak. Például a csakrák és a szentségek összerímelése. A gyónás szentsége a torokcsakrával analóg, a szerzetesek szüzességi, szegénységi és engedelmességi fogadalma pedig az alsó három csakrához fűzhető.
Azon sem akadhatunk fel, hogy a cukorbajban szenvedők mélylelki csalódottságról, keserűségről vallanak, a szívbetegek élete pedig szeretet hiányos.
Azt is tudjuk, hogy a pszichológiában minden kétélű: ugyanaz a dolog sebezhet meg bennünket, amely legyőzhetetlenségre is felvértezhet. A mellőzöttség, elhanyagoltság előhívhatja belső erőinket, míg az elkényeztetettség és folytonos dicséret paralizálhatja lelki erőinket.
Ugyanakkor a hosszan tartó érzelmi stresszek átalakítják a kémiai folyamatainkat, mérgező, blokkoló hatásaik megbetegítik a szervezetünket.
Beszélhetünk-e természetes egészségről, miközben életünk korai szakaszától kezdve természetellenes közegben élünk – bölcsődében, anyánktól elszakítva, sok esetben széthullott családban, városi kilúgozott közegben etc. – A nyilvánvaló igazságra rárakódott nyilvánvaló rétegektől fedve.
Nem szabad azt gondolnunk, hogy a pszichoszomatika túlnyomórészt az ok-okozatiság talaján áll és a mindenáron való mérhetőségre törekszik. Ámbár büntető táborokban használnak például hazugságvizsgáló gépeket, e sorok írója metafizikusabb távlatokat kíván felvillantani

A BETEGSÉGEK ÜZENETEI RÉVÉN.

Az „üzenet” horizont a kimondott szavakon túli, vagy a sorok közti olvasás frekvencia tartománya. Így a betegségek „tünete” is ebben a kevésbé megfogható szférában van, mégis ezekből hámozható ki a lényegük.
Fontos szempont az effajta megítéléshez a PATIKAMÉRLEG:

• Például a lelkiismeretfurdalás fontos lelki szabályozó erő,
• de a túlzott bűntudat már önmagában is megbetegítő.
• Beteges önbüntetések lehetőségét hordozza magában, mint például a megőrülés, az öngyilkosság, a prostitúció és a bűnözés.
• Beszélhetünk a szeretet mindenhatóságáról is, hogy a betegségek hátterében mindig munkál valamiféle hiány, vagy torzulás ezen a téren, de azt sem szabad gondolnunk, hogy a „Teréz anyáskodás” teljességgel kiszoríthatja a műtéteket, a védőoltásokat, a gyógyszereket, etc.
• Hasonló a HIT szerepe a betegségek megítélésében, elfogadásában, leküzdésében. A velünk született rendellenességek kérdése, vagy a kisgyermekek idő előtti halála esetén az „Isten akarata” és a „segíts magadon, az Isten is megsegít!” patikamérlegén billeg a hitünk. Ha lezuhanunk a valahonnan, nem célszerű azon okoskodnunk, hogy az Úr akaratával, vagy a gravitáció törvényével magyarázkodjunk-e.

Ami a „zuhanást” illeti, egy jó példa jut eszembe:

• Egy harmincas éveit taposó nő nem volt képes kezelni anyja birtokló, erőszakos „szeretetét”, amely kisgyermek korban igyekezett őt tartani, engedelmességekre szorítani. Folyton kontrollálta, dönteni akart helyette. Végül a lány külföldre ment férjhez, de a kötelező telefonok, a skype-ok, a hazalátogatások alig lazítottak valamit ezen a köteléken. Végül anyja is látta, milyen zavarodott helyzet állt elő kettőjük között, így pszichiátert keresett, aki gyógyszert adott a lányának. Ennek a gyógyszernek a hatása alatt fellazulva gondolt egyet a lánya az egyik itthon nyaralás alatt. Anyja és élettársa a nyaraló földszintjén voltak, ő pedig az emeleten. Azt gondolta, meglepi őket, lemászik a falon, bekukkant a konyhába, milyen jó meglepetés lesz.
• Lezuhant a falról. Szerencsére csak a karja tört el.
• A „megkapaszkodás” karja.

Befelé kell hát figyelnünk.
Ámbár hatalmas irodalma lett rövid idő alatt a pszichoszomatikának, nem szabad azt gondolnunk, hogy a szeretet, a hit, a bölcsesség, az információ a sajtóból átvehető, vagy az ajtónkon fog bekopogni. Az események bennünk zajlanak, és nem szabad ellenállnunk a belső változásoknak.
Egy példa a LÉTRŐL és a LÉPRŐL:

• A lép hasi sérüléseknél – lép ruptúra – gyakran annyira megsérül, hogy el kell távolítani. Pedig a vér immunsejtjeinek termelésében oroszlán része van. Kapcsolódik ezáltal a hipotalamusz, a csecsemőmirigy és a hasnyálmirigy inzulin termeléshez is.
• A lép nem megfelelő működésének áruló jelei a sötét, negatív gondolatokra való koncentráltság, a léttel való tépelődések, hezitálások, rágódások, félelmek. Általánosságban a negatív hozzáállás, passzivitás, a problémák túldramatizálása, a meghátrálás a jellemző.
• Kissé hasonló a végletekig mérlegelő Mérleg jelhez, aki végül döntésképtelenné válik az ambivalens cibálódásban.
• Az alul működő lép megakadályoz bennünket abban, hogy egy nagyot nevessünk, és humorral tegyük túl magunkat a vészjósló sötét gondolatokon.

Sorolhatnánk még a példák özönét a betegségek lelki hátterének megvilágításában, de itt abbahagyjuk pszichológiai tallózgatásunkat, meghagyva az Olvasónak, hogy maga kutakodjék lelkében.

A REKEDTHANGÚAK

A beszéd és az ének igen egyértelmű kommunikáció a hanghordozás, a gesztus, az arckifejezés, a testtartás mellett. Hangunkról felismerhetők vagyunk, például telefonáláskor, ha nem is látjuk egymást, vagy a színészek jellegzetes hangjaira is gondolhatunk. A rekedtség is fontos ismertetőjele lehet valakinek, még énekhangban is. Gondoljunk csak Louis Armstrongra.
Maga a szó hangutánzó eredetű, a brekegésre utal, valamint a megakadást, az elzáródást, a „bennrekedtséget” jelzi.
Tekintve, hogy a hang egész önkifejezésünk, kreativitásunk fontos eszköze, pszichoszomatikailag kell vizsgálnunk, utalással a 2. és 5. csakrával, valamint a torokkal való kapcsolatára. Mivel tudjuk, hogy belső kommunikációnk is van, ez még lelkibb szintre emeli és tereli irányultságunkat a rekedtség fókuszálása esetében.
Testünk mikrokozmosza csodálatos. Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy egyes testrészeink miről árulkodnak. Most maradjunk a TOROKNÁL:

• amely a ki- és belégzés, a fej és a test között van,
• a torkon keresztül zajlik a háromféle anyagcsere: az evés, az ivás és a légzés
• itt található a hangszalag a gégében, amely a légcsövet a garattal köti össze.

Ismeretes, hogy a rekedt emberek folyton köszörülik a torkukat, köhécselnek és slajmot termelnek. A hangerő bizonyos tekintetben a személyiség erejét is hordozza, kifejezi. Gondoljunk csak arra, milyen hatást keltene, ha egy szónok elhaló hangon próbálna az emberek elé lépni, miközben hallgatói belőle akarnak feltöltődni. A kommunikációban személyes meggyőződésünket, az igazságot kell kifejeznünk, átadnunk, érzelmi zárlat, visszafojtott önkifejezés nélkül. Kitörő erővel.
Ne menjünk el megjegyzés nélkül a megfojtás ténye mellett sem, amely a gyilkosságfajták között előkelő helyen van.
Fentebb említettük a torok és a 2. csakra kapcsolatát. Gondoljunk csak a kasztrált énekesekre és egyéb „herélt hangú” emberekre.
Nagyobb érzelmi sokk esetén, amikor „sem nyelni, sem köpni” nem vagyunk képesek, mert az energia elfecsérlődik az ijedtségre, hangunkat is elveszíthetjük és az „afónia” állapotába juthatunk. Ez az igazi fegyvertelenség helyzete, ha még csak meg sem szólalunk.
A külső sokkhatás mellett az önmagunk elkendőzésére irányuló buzgalom is megérződik hangunkon: a negatív gondolatok megbetegítőek, a hazug szavak hamis csengése zavaró visszhangban sérti a fület. Míg az ijedtségnél összeszorul a torkunk, „eláll a lélegzetünk”, addig a kimondatlan dolgok gombócként fojtogatnak bennünket. Miként a hamis éneklés is valahol egy mélylelki, belső hamisságról árulkodik. Emil Zola Nana című regényében ezt remekül ábrázolja: a prostituált Nana valahol énekesnői ábrándokat hordozott lelke mélyén, de hamisan énekelt. Nem is vette észre. Himlőtől elcsúfított arccal fejezte be életét.
Láthatjuk az indulati és érzelmi élet kifejeződését hangunkban.
Sikító síráslélegzettel jövünk a világra és hörögve adjuk ki lelkünket a haldoklásban. A sírás és a nevetés az indulat két vége, a tragédia és a komédia műfaja épül rá. A humor képes megfinomítani az indulatokat, olykor ez merő irónia lesz. Az elfojtott indulatok dühe, haragja „felmegy a torkunkba”, de az már kérdés, adekvátan hat-e, vagy a destruktivitás visszahat a tehetetlenül tombolóra. A félelem is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy gombócot hordozzunk a torkunkban attól való félelmünkben, hogy úgy sem értenek meg bennünket, nem kapunk megerősítést, így inkább lenyeljük mondandóinkat, hagyván, hogy bennrekedjenek a dolgok. Ezek aztán lassanként annyira telítenek bennünket, hogy mi magunk is képtelenek leszünk befogadásra.

A rengeteg torokbajnál, köhögésrohamnál mindig gondolnunk kell arra, mi mindent nem mondott ki az afóniában, gyengült hangerőben, krákogásban szenvedő alanyunk.

SZÍVBETEGSÉGEK

„MINDEN FÉLTETT DOLOGNÁL JOBBAN ŐRÍZD SZÍVEDET,
MERT ABBÓL INDUL KI MINDEN ÉLET.”
                                                               Péld. 2/22

Egy halál közeli állapotban lévő beteg asszony úgy summázta életét, hogy megromlott benne a szeretet. Egy másik pedig úgy fogalmazott: „Ha még egyszer születnék, jobban ügyelnék arra, hogy jól érezzem magamat a bőrömben.” Azt is hallottam valakitől, hogy apja lyukas szívvel született, megoperálták, és húsz évig minden rendben volt. Ám akkor a „lyuk” kiújult. Vajon miért? – volt a kérdés. Mélyen elgondolkoztatott engem, mitől lehet valakinek lyukas a szíve, és főleg mitől „stoppolódhat” be a hézag. Igen, a hézag.
Ozirisz, a szívek mérlegelője tollpihével mérte a szíveket. Ha a szív serpenyője süllyedt le, azaz nehezebb volt a tollpihénél, az a rossz szívűség tanúbizonysága volt, és megtisztulásra ítéltetett. Igen, szoktunk nehéz-, kemény- vagy kőszívűségről beszélni. Jane Fonda úgy fogalmazott, megkérgesedett a szíve, bőrkeményedés nőtt rá, amikor a férje születésnapján bejelentette, hogy elválik tőle. Hatalmas szótár áll rendelkezésünkre, amely egybegyűjti az érzelmeket és viselkedéseket, amelyek a szívet kegyetlenné, kérlelhetetlenné, iriggyé, gyűlölködővé, ellenségessé teszik. Szemben az áradó jószívűséggel, akik szívvel-lélekkel végzik teendőiket, adakoznak, segítenek, kellemes légkört árasztván maguk körül. Tág íven mozognak a jó és rossz között az élettörténetek, amelyeknek egy része végül valamiféle szívhalállal tesz pontot az események végére. Mert jól mondja a próféta, hogy szívünk első dobbanásával indul az életünk, az utolsóval pedig kiszáll belőlünk a lélek, vagyis az élet. Bár ma már agyhalálról is tudunk, amikor a szívünk még működik, de nem vagyunk tudatunknál. Mindezek ellenére elmondhatjuk, hogy életünk eme motorjáról, mozgatójáról, centrumáról korántsem tudunk eleget, és főleg nem törődünk vele kellőképpen. A sok visszaélés bumeráng hatását jól mutatják a magas halálozási statisztikák. E sorok írója nem gondolja, hogy a szívátültetések érdemben segítenek ezen a helyzeten.
A létezés ritmusa kapcsán beszélhetünk a szív metafizikájáról:

• a szívből születik a költészet,
• az orvoslás kapcsán az okkult anatómia a csakrák erőtereivel,
• a szervezet összerendezettségének holisztikus szemlélete,
• a 12 dimenziós szívmandala,
• ám ebből a éltető ritmusból két irányban is ki lehet billenni: a túlhevült lelkességgel és a fásult közönnyel.

A SZÍYRITMUSZAVAR az értelmi, érzelmi és akarati életünk egyensúlyának súlyos megbomlásáról árulkodik. Összefügg azzal is, mennyire adjuk át magunkat saját érdeklődésünknek, közszerepléseinkben inkább alulmaradunk, vagy esetleg olyan helyet kapunk, amelyet nem igazán tudunk betölteni, mert nincs igazi belső muníciónk. Álengedelmesség és meg nem értettség egyaránt szorongathatja szívünket. Az Angst = szűk kifejezés ezt tartalmazza. Sajátságos, hogy az ember nemcsak külső dolgoktól félhet, de tulajdon érzelmeitől, vágyaitól is, amelyek többnyire elégedetlenséget szülnek. A kishitűség is szorongató.
A SZÍVHŰDÉS, vagy hirtelen szívhalált, vagy agyvérzést jelent. Mindkét esetben valamiféle érelzáródásról van szó, amely a keringést teszi lehetetlenné, és amely a szerv elhalálozásához vezet. Lelki értelemben a személyiség valamely részének meg nem értését, figyelmen kívül tartását jelzi. Agyvérzés esetében többnyire féloldali bénulással, esetenként beszédre való képtelenséggel társul. SZÍVINFARKTUS esetében a szívizomzat hal el. A népi bölcsesség találó fordulatokkal fejezi ki a megfigyelhető árnyalatokat, amikor azt mondja, szívünk majd kiugrik az örömtől, vagy a rémülettől eláll az szívverésünk. Szívünkre vesszük a fontos dolgokat, szívünkbe zárjuk, akit szeretünk, ha pedig angina pectorisben szenvedünk, minden bizonnyal „szűkkeblűek” vagyunk. A fájdalmakat esetenként „szívbemarkolónak" éljük meg.

Meg kell tanulnunk szívünk hangjára hallgatni, szívünk szerint élni, bölcsen, mértékkel és a világrendhez igazodóan. Akkor nem alakul ki szívneurózis.

AUTONÓMIA

Az autonómia az önvezérelt személyiségfejlődés összetartó ereje. Az autonómiáért folytatott harc a gyermek lelki fejlődésének központi kérdése, amely problémává is válhat. Az autonómia teljesség, valamiféle EGÉSZ ÁLLAPOT, amelyben valósággá válik a szülött képessége, összhang teremtődik az érzelmi/értelmi/akarati indítékok között, és természetesen a lehetőségekhez való alkalmazkodást is segíti. Feladása, vagy feláldozása egyfelől függő kapcsolatok kialakulásához vezet, másfelől egyenes út a halálvágyhoz.

Az önvezérelt személyiségfejlődés ereje dinamikus egyensúlyban szabja meg életutunkat, formálja személyiségünket a belső indítékaink és a külső segítő/akadályozó tényezők egymásra hatásában, amely lehet megerősítő, vagy éppen totálisan gátló. Ez utóbbi esetben az energia belső pályán fut, lelki szintre terelődve elvontabban tanulmányozható, mintha formális cselekedetekben futja ki pályáját. Ez a belső munka lehet infantilis csalódás, sértettség, méltatlankodás, visszavonulás, rezignáltság, „tanult tehetetlenség” egészen a depresszióig terjedő íven. Engedünk valaminek, amin éppen túl kellene lendülnünk. Mert más az „engedés”, ahogyan a Tao te king is fogalmaz:

Ellentétesség az út mozgása,
engedés az út tulajdonsága.
Az ég alatt minden a létből fakad,
s a lét a nemlétből fakad.
                      (40. vers)

és más az álengedelmesség, a behódolás, az önmagunk feladása, amelyre még nagymértékű bűntudat és önutálat is rárakódik.

A fentiekben említett infantilis érzelmi reakciók mellett lehetnek még más meghasonlások is, félbemaradt lendületek, végig nem gondolt, kimunkálatlan meggyőződések, amelyek részigazságok foglyaivá tesznek bennünket.

A növények életében a magból való kiformálódás akadálytalanul megy végbe. Soha nem fordul elő, hogy egy napraforgómagból jegenyefa nőne ki, és egy levél erezetében is megtalálható az egész növény. Embereknél ez nem ennyire egyértelmű, rengeteg kisiklás torzíthatja az életvezetést, beleértve a butaságot, gonoszságot, bűnözői hajlamot, amelyek mind megbetegítőek.
Az identitás és értékrend kimunkálásának igen nagy akadálya a családok széthullása, és az ennek nyomán kialakuló sokrétű társadalmi törésvonal. Nincsenek igazi példaképek, akikkel azonosulni lehetne, ennek következménye a cinizmus, nihilizmus lelket rongáló állapota. A sebezhetőség és az én-határok kialakulatlansága, azok védeni nem tudása jellemzi a befolyásolható, megvezethető embereket, akiket gyűlölet, utánzás, irigység és csodálat egyaránt vezérel lelki-szellemi zsákutcájukban. Töredékes létezésükben a korrupciót tartják „természetesnek”, amelyet nem ellensúlyoz a hierarchia magasabb ereje. A szemfényvesztés és tömeghisztéria sodrásában halad életük, a reklámok villanó fényeiben, extrovertált energia fecsérlésben és a virtuális világ személytelen „kapcsolataiban” (face book), mélyebb, belső ismeretek nélkül.
Idézzük ehelyütt Próteuszt, a görög tengeristent, aki remekül tudta arcát változtatni, ezáltal könnyedén elkerülte a konfliktusokat. Csak akkor tért vissza eredeti és igazi arcához és csak akkor mondott igazat, ha lefogták. „Megfoghatóvá” válni, nevünkön megszólíthatóvá lenni, elköteleződni, ezek fontos kellékei az autonómiának.

A modern ember énképének már alig tartozéka, hogy a „teremtés koronája”, akit az Úr saját képére és hasonlatosságára alkotott meg. Egója teljesen elzárja az univerzális értékektől. Nem a maga ura, főleg nem saját mestere, adott szava nem számít, kicsinyes érdekei nem engedik a magasabb és nagyobb EGÉSZBE való integrálását.

A függőségnek pedig az a legnagyobb hátulütője, hogy nem rendelkezik pszichés energiájával sem az emberi, kisebb kapcsolatokban, sem társadalmi méretekben.
Azaz nem autonóm lény.

REZIGNÁLTSÁG

Úgy-e ismerik azt a beletörődő, visszavonuló magatartást, amely jó adag sértettséggel van megtetézve? Vagy mindannyian átéltünk már olyan fiaskót, amikor elképzeléseink nem valósultak meg és a reményvesztettség állapotába kerültünk be, kora gyermekkorunktól kezdve. Csak a gyermekkori sérelmek, csalódások, megbántódások kisebb horderejűek, mint a későbbi visszavonulásokra épülő félbemaratottságok, a teljes megfeneklettségekkel. Amikor a nagyobb testvér legyőz bennünket, eleszi előlünk a csokoládét, vagy elveszi a játékunkat, könnyebben megvigasztalódunk, mint a felnőttkori kapcsolati zátonyokban, egzisztenciális krízisekben, világnézeti meghasonlottságokban, politikai üldözöttségben. Maga a "rezignáltság" etimológiailag igen kifejező:

• a "szignóval", a jellel kapcsolatos,
• jelképesen aláírásunk visszavonását jelképezi,
• visszavonjuk, felbontjuk, érvénytelenítjük az eredeti szándékunkat kifejező viselkedésünket,
• abbahagyjuk, leállítjuk a kezdeményezést, amely rezonanciára számított, ráhangolódásra várt volna.

Ezekről a titkos jelekről, információkról szól Paracelsus (1493-1541) SIGNATURA tana, amely minden ásványról, növényről azt az égi üzenetet próbálja kiolvasni, amelyet az hordoz. A viselkedésnek és a beszédnek a szignatúrája a metakommunikációban van, amelyre vagy sikerül ráhangolódnunk, vagy nem. Néha rejtett, ki nem mondott gondolatokat is felfogunk, máskor a nekünk címzett mondatok is teljesen hatástalanok maradnak. Van aki nem is veszi észre, mennyire bántó, persze arra is van példa, hogy szándékosan gázol bele más önérzetébe.

Nem könnyű észrevenni, hogy mind a gőg, mind a túlzott önfényezés valójában a gyér belső muníció kompenzálása. Megfigyelhető ezeknek a rezignált, sértett embereknek a dühe, amellyel mindent és mindenkit kritizálnak, alábecsülnek, kifogásolnak, magukat tájékozottabbnak, avatottabbnak gondolván. De persze ezek a verbális hősködések, amelyeknek a hatóköre igen elenyésző, nem igazán hozzák egyensúlyba és a kívánatos működésbe a kibillent dinamikát. Maradnak tehetetlen áskálók. Divat a társas/társadalmi sérelmeket visszavezetni gyermekkori traumákra, amelyeknek eredménye lesz az úgynevezett "tanult tehetetlenség". Pedig fontos szem előtt tartanunk, hogy ezeknek az akadályoknak a legyőzése éppen a szükséges fortélyra képezhet ki bennünket:

• mikor kell valamit szóvá tennünk,
• vagy éppen jelentőségteljesen hallgatnunk, mikor kell konfrontálnunk,
• esetleg humorban feloldani a konfliktust,
• vagy türelemmel várni a jobb csatanyerési pillanatra.

Mert a pszichológiában minden kétélű:

• ha valaki mindent megkap, könnyen elpuhul,
• ha semmi támogatást nem kap kívülről, belső erői aktiválódhatnak, vagy el is sorvadhatnak.

Sok depresszív rezignált megérzi egy idő után saját ÖNSORSRONTÁSÁT, ám ezzel még az abból való kikerülés nem történt meg. Sok hamis érzés születik az olyan számvetésekből, amelyekben valaki szélsőségesen rossz vagy jó helyzetben lévő emberekkel hasonlítja magát. Azaz a home lesse emberekhez képest "szerencsésnek", a másik véglet vonatkozásában pedig mellőzöttnek mondja magát. Ezek kemény védekező páncélok és igazoló elméletek. Ebben a belső adottságok és külső lehetőségek összerímelésében, illetve disszonanciájában rengeteg nemkívánatos elágazás lehetősége rejlik:

• hiányos önismeret,
• használhatatlan énkép,
• egocentrikus csőlátás,
• társas/társadalmi békaperspektíva,
• én határok védelmének hiányosságai,
• a racionális lélekműködés logikai belátásának, a felismerésnek teljes csődje, - félműveltség,
• etc.

A világtörténelem tele van a nagy szellemek, korszakalkotó felfedezéseket adó emberek elutasításával, elgáncsolásával. Példának hozzuk fel John Harrison (1693-1776) kronométerének történetét:

• Az angol kormány 1714-ben a földrajzi hosszúság pontos meghatározását szolgáló kronométer készítőjének 20.000 fontos díjat ajánlott fel. J. Harrison yorkshirei kárpitos, később órásmester több, mint 30 éven át dolgozott ezen a kronométeren.
• 1762-ben, immáron a negyedik időmérőjével egy Plymouth és Jamaica közötti utazás során mindössze 5 szögmásodperces hibát mértek. A díjat azonban visszatartották. - Végül 1773-ban - halála előtt 3 évvel
• 5.000 fonttal szúrták ki a szemét. Indoklásképen azt hozták fel, hogy "csak" egy képzetlen órás, aki a műszaki leírást vissza is tartotta.

Milyen jó, hogy J. Harrison nem vonult rezignált sértettségbe. Azóta is Greenich a kiinduló hosszúsági kör a földön az időzónákban. Ebből is láthatjuk, hogy a szenvedés milyen nagy tanítómester.

JAMES JOYCE (1882.02.02. – 1941.01.13.)
VÍZÖNTŐ SORS

Ha valaha arra vetemednék, hogy pszichológiai tesztet írjak, az a kérdés, hogy „Mit tesz, ha égbekiáltó igazságtalanságot követnek el vele szemben?”, biztosan szerepelne. Mindenekelőtt azért, mert az igazságtalanságok elszenvedője maga is cselekvő részese a történéseknek, mégha ezek gyökere olykor kibogozhatatlanul mélyre és messzire nyúlik is vissza. Ilyenkor folyamodunk a „véletlenhez”, mint magyarázó elvhez.
J. Joyce alig két Szaturnusz ciklusnyi életéből kínálkozik egy epizód, a fentiekben felvetett kérdésre. Ez pedig a veleszületett szembaja, amelynek következtében csak nagyon vastag szemüveggel volt képes látni.
Történt egyszer, amikor a Clongowesi iskolában volt kisdiák, hogy az egyik órán megjelent Dolan atya, és megkérdezte az óravezető Arnall atyától, van-e az osztályban olyan fiú, akinek nem ártana egy kis vesszőzés? Mivel egy gyerek éppen büntető térdepelésben volt, azonnal meg is kapta a vesszőzést.
Ekkor meglátta Dolan atya, hogy a kis Joyce nem írja a feladatot. Rögtön rákérdezett, miért lustálkodik. Arnall atya elmondta, ő mentette fel, mivel eltört a szemüvege. Dolan atya rögtön konfabulálni kezdett. Először csak a szemüveg eltörését kérdőjelezte meg, majd a kérdésre, hogy hol történt, a salakpálya tényét sem fogadta el. Ócska trükknek mondta, és az ő kezeit is kegyetlenül megvesszőzte. Arnall atya nem lépett közbe.
A gyerekek tudták az igazságot, hogy a salakpályán valóban fellökte őt egy nagyobb fiú, leesett és összetört a szemüvege. Szünetben felbiztatták, menjen fel a rektorhoz és panaszolja be Dolan atyát.
Rettegve, szorongva, vívódva a végén mégis felbotorkált a rektorhoz, és tisztelettudóan, töredezett részletekben adta elő históriáját. Azzal kezdte, hogy eltört a szemüvege. Mire a rektor azt válaszolta, akkor írni kell haza, küldjenek másikat. A kisfiú elmondta, ez megtörtént, és Arnall atya fel is mentette az írástól addig, amíg az új szemüveg megérkezik.
„Csakhogy…” – folytatta. Ezután előadta az elszenvedett méltánytalanságot.
A rektor már tudhatott az esetről, óvatos diplomáciával vette védelmébe Dolan atyát, hogy tévedés történhetett. Oda kanyarintotta ki a históriát, hogy Dolan atya nem tudhatta, hogy ő írt a szüleinek másik szemüveg ügyében. Ezt valóban nem mondhatta el, hiszen mielőtt szóhoz juthatott volna, az ütlegelés elkezdődött.

A kisfiú, amikor látta, hogy a rektor majdhogynem jogosnak véli a vesszőzést, végső kétségbeesésében még utalt arra, hogy Dolan atya ígérete szerint másnap is eljön és akkor is vesszőzés vár rájuk. Akkor a rektor megígérte, hogy beszélni fog Dolan atyával.
Ettől kezdve a gyerekek között a kis Joyce valóságos hős lett.
De egy hatalmas belső, lelki munka is kezdetét vette.
Szellemi arculatának megformálásában ez az epizód fontos elindulást jelentett.
Anyja tehetséges zongoraművésznő volt, apja élveteg, felelőtlen hedonista, aki nemcsak azt nem tudta pontosan, hány gyermeke van, de a családi vagyont is elpengette. Anyja nehéz helyzetében egyházi védelmet szeretett volna biztosítani fiának, ezért íratta hatéves korában a jezsuitákhoz. Három évet töltött itt, a fenti epizódot az Ifjúkori önarcképben örökíti meg.
Mind a családi háttér, mind hazájának, Írországnak az angolokkal való áldatlan helyzete, mind a katolikus – protestáns ellentét hatalmas belső tusák és igazságtalanságok elszenvedése a Vízöntő természet formálói lesznek. (Tarot 22. kártya)
Nem lett jezsuita.

Ám ez a veleszületett, különös rövidlátás is belső, lelki munkára készteti. A tudattalan léleklabirintusának utazója lesz Ő.

Korán kezd írni, hamar kitűnik hatalmas nyelvérzéke. Lázadó természetű. A jezsuita intézetben töltött három esztendő hevíti ezt a lázadó természetet. Szertartásokon nem hajlandó részt venni, például az édesanyja felépüléséért mondott közös, családi imán.
Formabontó életére tökéletesen rárímel formabontó prózája, összhangban a múlt században felfedezett tudattalan lélekműködéssel, amelynek egyik előfutára.

james joyce

VÉDEKEZŐ PÁNCÉLOK és/vagy IGAZOLÓ ELMÉLETEK

Már a régi görögök is tudták, hogy az ÖNISMERET az élet legfontosabb kincse, ám, hogy miként jutunk hozzá, arra nincsenek általános receptek. Ők is jóshelyekre jártak, de a feljegyzések tanúsága szerint Apolló istentől, vagy Püthiától megbízhatóbb útmutatásokat kaptak, mint a mai idők média guruitól, asztrológusaitól, kártyavetőitől.
Talán a legnagyobb tévedés abban rejlik, ha az önismeret tárgyában tulajdonságokban gondolkodunk, vagyis úgy véljük, olyasféle megállapítások, mint jóindulatú, okos, önző etc. megfoghatóvá teszi a személyiséget, a viselkedést. Csakhogy egy-egy ilyen résztulajdonság majdhogynem önkényes ítéletként való kiterjesztése valakire, igen félrevezető lehet. Gondoljunk csak a bírói gyakorlatra, ahol az a mérlegelés tárgya, hogy a gyanúsított bűnös-e, vagy nem, felelősségre vonható-e, belátással bírt-e a cselekmény elkövetése idején, vagy esetleg kábítószeres, vagy alkoholos befolyásoltság okán „nem is volt magánál”. Ilyenkor felmentik, azaz nemcsak a büntetést ússza meg, de lehet, hogy megerősítést nyer szenvedélybetegsége, gyilkossági hajlama, neurózisa és egyéb összeférhetetlenségi anomália további gyakorlatában.
A viselkedési abszurditások elszabadulást közéletünk nap mint nap bőven illusztrálja, tálalja. Pedig már a kisiskolákban is „osztályozzák” a magatartást. Persze tudjuk, hogy a deviáns gyerekeket kevéssé izgatja, hogy mit írnak az ellenőrzőjébe.
Zavaró, ha félreismernek bennünket, de még zavaróbb, ha mi magunk nem vagyunk tisztában indítékainkkal, szándékainkkal, motivációinkkal. Nemrégiben egy harmincas évei közepét taposó fiatalember, aki valójában a serdülő, lázadó éveit éli folytonosságban, okoskodva szállt szembe főnökével, ki akarván oktatni őt. Kollégája látván a meddő szócsatározást, megjegyezte, hogy emberünk nem tudja, miként kell a főnökkel beszélni. Egy másik kolléga erre rákontrázott, hogy a munkatársaival sem tudja, milyen hangot kell megütni. Ez a megjegyzés teljesen padlóra küldte. Valóban tele van kisebbségi érzéssel, önbizalom hiánnyal, keserűségekkel, csalódásokkal, gyűlölettel, de ami talán a legfőbb baj, sértett gőggel. Mert valóban szeretné magát többnek hinni és érezni, mint amit a kisstílű kapcsolatai és életvezetése mutatnak.
Kellő frusztráltság után sokan elkezdenek mindenféle gyorstalpaló tanfolyamokra járni, agykontrollra, asztrológiai kurzusokra, önismereti csoportokba, de nem mindenkor sikerül áthatolniuk saját jól kialakított védekező páncéljukon, amellyel kendőzni igyekeznek anomáliáikat, gyengeségeiket, neurózisukat. Nem mindig sikerül eljutniuk addig a pontig sem, hogy mikor és mitől vettek a dolgok olyan fordulatot, amely az elviselhetetlenségig vezetett, és főleg az érintett ebben miként vett részt tevőlegesen, vagy éppen halogatással.
Résztulajdonságok rásütése valakire valóságos bélyeg lehet. Például ilyen megjegyzés, hogy „te anorexiás típus vagy”, mélyen beépülhet a testképbe, noha az anorexia és bulimia ikertestvérek.
Hasonló részletekben való megfeneklés szokott szerepelni az asztrológiai önjellemzéseknél, amelyek többnyire a Nap zodiákusban elfoglalt helyén alapulnak, olykor az aszcendensén, noha a 12 jel mindegyike mindenkiben megvan, mégha különféle arányokban és hangsúlyokban is. A tulajdonságok ugyanis párban vannak bennünk, csak általában az egyik szembetűnő, a másik rejtett. Ám az élet folyamán ezek átváltódnak, miként azt az extra- és introverzió esetében magunkon is tapasztalhatjuk. Mindenki hű és hűtlen, önző, de önzetlen is tud lenni, a nagyvonalúság és kicsinyesség is jól megfér a lélekben. Sokszor a párok úgy kerülnek össze, hogy egymás árnyékhordozóiként az ellenétes tulajdonságaikat élik meg, illetve a másikban imponál, amit magából nem hoz elő. A visszafogott csodálja a bátort, a szókimondó a másik diplomatikusságát.
Ha valaki fennen hangoztatja, hogy például ő Kos, akit nem lehet feltartóztatni, az már védekező páncélnak, vagy igazoló elméletnek mondható. Oroszlánok is előszeretettel hangsúlyozzák „uralkodási vágyukat”.

Még elrugaszkodottabb igazoló elmélet az a fajta mentegetőzés, amikor valaki csak másokat hibáztat kudarcos életéért. Anyját, aki nem szerette, apját, aki elhagyta, testvérét, aki lepipálta, a szegénységét, etc. Ezeket az embereket messze elkerüli az élet szentségének érzete és tudata, valamiféle infantilis érzelmi pólyában élik életüket, mintha saját leszületésüknek nem is volnának résztvevői.

Az EGO is kemény páncél, ha visszatart bennünket attól, hogy a csakrák „létrájának” magasabb frekvenciatartományaiba emelkedjünk.
Mert minden energia, és életünk az energiák megfinomításából áll, ez a feladatunk.
Maga a TALENTUM is, amellyel lejövünk a Földre, energia, amelynek saját medret kell vájnia.
Átemelődnünk az övön aluli szférából az övön felülibe.

A FÁJDALOM ÉS A FÉLELEM.

Örökzöld téma a fájdalom, a szenvedés, az elkerülhetőségük, vagy éppen a kihagyhatatlanságuk, mind testi, mind lelki szinten, de mindenekelőtt az, miként éljük meg, és hogyan juthatunk túl rajtuk.
Ismerjük a serdülők sebhelyes alkarját: ezeket a sebeket ők maguk ejtik saját magukon. Egy kliensem mesélte, hogy amikor apja megszidta, felment a szobájába, belevágott a karjába, hogy ne a lelkének fájjon apja gorombasága.
Valóban van testi és lelki fájdalom, kölcsönhatásuk vitathatatlan, sok rejtélyes vonatkozással. Egy másik kliensem úgy fogalmazott, a lelki fájdalmai testi tünetekbe sűrűsödtek, sokízületi gyulladásba, torokfájásba, sőt, bulimiába. Néha úgy próbál ellenük védekezni, hogy „meg nem történtté teszi” azokat – legalábbis megpróbálja – de ez nem hatásos, hazugságokhoz és önbecsapásokhoz vezetnek. Az ilyen menekülések azért vannak kudarcra ítélve, mert ami elől menekülünk, az bennünk van, és visszük magunkkal. Bennünk van a fájdalomnak az a nyoma, sérülése, sebhelye, amelyet egyszerű felejtéssel, tagadással, elfojtással nem lehet kiradírozni. Mert valójában mi a fájdalom?

• valamiféle TÚLINGER, fizikai és lelki értelemben egyaránt. Fizikailag a túl meleg, a túl hideg, a túl hegyes, a túl éles, etc. amely sebet ejthet.
• Lelkileg a rossz hír, a megalázó epizód, önbecsülésünkbe való belegázolás, és így tovább, amelyet nem lehet lenyelni, nehéz megemészteni, megtorlásért kiált, elégtételt követel, egyszóval elfogadhatatlannak tűnik.

Ha nem sikerül elégtételt vennünk, düh, harag hatalmasodik el rajtunk, amely persze nem mondható maradéktalan megoldásnak, csupán „tanult tehetetlenségnek” Ez a belénk szorult energia azután elkezd ellenünk dolgozni:

• lehet belőle bűntudat,
• amely önmegvetéssel társul,
• és FÉLELEMMÉ alakul, ha a megismétlődésére gondolunk.

Igen, így jár kéz a kézben a fájdalom a félelemmel:

• a jövőbeli fájdalmat már félelemként érzékeljük.

A félelem széles körben tapasztalható számtalan változatánál elképzelt veszélyek szerepelnek:

• a sötétben attól félünk, hogy valaki ránk támad,
• a kudarctól már a próbálkozás előtt rettegünk,
• lámpaláznál a felsüléstől tartunk,
• az öregségről már zsenge korunkban szörnyűségeket feltételezünk,
• a betegségtől való félelmet a hipochonderek jelenítik meg legjobban,
• a szegénység a jómódban élők feje felett is Damoklész kard,
• a magánytól a párkapcsolatokban élők is, ha eszükbe jut, hogy elhagyhatják őket,
• és sorolhatnánk tovább.

Se szeri, se száma a félelemképzeteknek. A pánikban szenvedők magától a félelemtől félnek, ez a fulladásig képes hatványozni a bennük feltolult fájdalmakat és nem lesznek képesek levegőt venni. Tudjuk, hogy az ijedtségtől is – túlinger – „elakad lélegzetünk”, sőt, az örömtől is. A mérgező, negatív érzelmektől pedig egyenes út vezet a sötét depresszióig.
Az aggodalmat sokat összetévesztik az együttérzéssel, pedig ez egy súlyosan károsító negatív attitűd. Arról szól, hogy nem bízunk abban, akiét aggódunk, kételkedünk a sikerében, hogy megoldja, véghez viszi, ami a feladata. A kétely = negatív hit. A nevelésben különösen fontos a hit aktivizálása. Az aggodalom nem hogy nem teszi ezt, de egyenesen alábombázza.
Mindez kapcsolatos azzal is, mennyire élünk a jelenben:

• a fájdalom, amelyet elfojtottunk, emléknyom formájában köt bennünket a múlthoz,
• a kishitűség pedig a jövőnket aknázza alá.

A blokkolt érzések érzelmi gubancának kialakítása helyett a KOMMUNIKÁCIÓ adhat jó megoldást:

• kifejezni az érzelmeinket akkor és annak, amikor éppen jönnek.

EGY HOMELESS

Általánosítások nélkül nem élhetünk, hiszen előbb, vagy utóbb, de mindig kiszűrődik valamiféle törvényszerűség a tapasztalatainkból, élményeinkből. Ám tudnunk kell, hogy megállapításainkba nagyon sok hiba csúszhat, ha a pillanat üzenetét nem vesszük. Nincs ez másképpen a jólét és az anyagi elnyomorodás, a társadalom perifériájára sodródott emberek helyzetének mérlegelésében, megítélésében sem. Az „otthontalanság” csak az utóbbi évtizedekben lett egzisztenciális kategória. A rendszerváltás előtt - annak idilli egyenlőséget hangoztató elve miatt – senki nem élhette életét az utcán. Bár a törvény most is tiltja a életvitelszerűen való utcai életet, ez most áthágható.
Abba az általánosításba is sok hiba csúszik, ha az otthontalanokat „önhibájukon kívül nehéz helyzetbe jutott embereknek” állítjuk be, mivel minden kapcsolat dinamikájának alakításában minden résztvevő benne, mégha passzív is. Maga a hibáztatás is megengedhetetlenül félrevezető, ha az igazságot keressük.
A következőkben egy igen szívfacsaró történet következik a hatvanas éveiben járó Béláról, aki évek óta az utcán él. Inkább telefonfülkében alszik, minthogy bemenne a Máltai Szeretetszolgálat védett helyeire, vagy egyéb menhelyre. Ismeretségeket köt, alkalmi munkákat vállal, valamiféle nehezen megfejthető öntörvényűség vezérli. Zavarja, ha dirigálnak neki, és önérzeti mércéje azt sem engedi, hogy kihasználják. Egy esetben még azt is elérte egy segítőjénél, hogy bejelentkezhetett hozzá, mert az ingyen ebédhez a kerületben csak így juthatott hozzá. Az ingyen ebédet viszont egyfolytában simfelte. Szívesebben meghívatta magát házi kosztra. Ételhordót is kapott ettől a felkarolótól, amelyet elloptak. Felháborodva mesélte. Jótevője megjegyezte, hogy őtőle is mi mindent ellopott Béla. (Egyszer például egy porcelán készletet lovasított meg, eladta.) Béla válasza az volt, hogy nem olyantól lopott, aki hiányokkal küzd.
Jószerivel írástudatlan, olvasni alig-alig képes. A hét elemi, amelyet nagy kihagyásokkal valahogy elvégzett, gyéren csepegtette a tudást. De az alkalmi munkák fedezik a kocsma költségeket. Ha például lekaszálja a füvet egy kertben, kap egy étkezést és egy tisztálkodási lehetőséget. Néha a tarifával nincs megelégedve. Például amikor mázsányi cseresznyét szedett le és adott el, kevesellte, amit kapott ezért.
Foglalkozásköre igen tág. Volt kondás, cukrász, kocsi hajtó, vasöntődés, libatömő, gyümölcsszedő, fűkaszáló, hóseprő, a nótorius tolvajlások mellett. Amikor utcaseprő volt, azt nagyon szégyellte, főleg a narancssárga mellény miatt.
Élettörténete:

• Anyja özvegy maradt három lánnyal, amikor első férje a háborúból nem jött vissza.
• Második férjétől három fia született, Béla a legkisebb.
• Apját, aki lovas kocsis volt, a ló fejbe rúgta. Így halt meg.
• Legidősebb nővére – az egyik féltestvére – vonat elé vetette magát.
• Egyik bátyja felakasztotta magát.
• A másik a katonaságnál halt meg, ismeretlen körülmények között. Lehet, hogy ő is öngyilkos lett.
• Béla megnősült, három lányuk született. Ám amikor a kocsmázás elhatalmasodott az életén, és többet költött, mint amennyit keresett, a felesége kitette a szűrét. A lányok ekkor már felcseperedtek.
• Azóta él az utcán.
• Lányai csak elvétve keresik meg, szeretnék, ha elvonó kúrára menne, erre ő természetesen nem hajlandó.

Nehéz szavakat találnunk, amely hű képet fest róla, ennyi esendőségben, sodródásban, tragédiában, és makacs tartásban. Az életigenlés mindenképpen megvan benne a nagy fájdalmak elviselése, hordozása mellett.
Olvasni nem szokott, a világ nagy kérdései teljesen hidegen hagyják.
De sokat elárul róla egy tépelődése, amit úgy fogalmazott meg:

Ugyanaz a Nap van Brazíliában is, mint ami nálunk szokott felkelni?

VISELKEDÉSI PARADOXONOK

Bár az emberi viselkedés nem matematika, energetikai folyamatai mégis hasonlatosak a számokkal végzett műveletekhez. Nem a kiszámíthatóság értelmében, bár olykor számszerűséggel is jellemezhetők:

például, ha egy negyvenes éveit taposó hajadon szemet vet egy többszörösen elvált, többgyerekes apára, akit 100%-ig magának szeretne (=birtokló szeretet), jobb lenne, ha átgondolná, hogy az ő teljes odaadásáért mennyit kap cserébe.

Ez annál is fontosabb, mert jól tudjuk, hogy a hiány mindig hiányt generál, legjobban ez az adósságcsapdánál rajzolódik ki. Így a többedik feleségeknek nagyon meg kell mérlegelniük, hogy valóban ők-e az igaziak, az egyetlenek, (súlyosabb esetben a felkaroló megmentők). Igen, mert a problémákat remekül lehet projektálmi: aki megmentésre szorul, felcsap megmentőnek. Vagy függőségét úgy álcázza, hogy olykor még abnormális méreteket is súroló igazodásokkal, áldozatokkal köti oda magát partneréhez. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk:

szüksége van arra, hogy szükség legyen rá.

Ilyen abnormális áldozat például az, ha odaveszi ingyen lakónak lakásába, holott neki is anyagi gondjai vannak.
Ezekben a példákban az a paradox elem, hogy az önérvényesítés égisze alatt indul a kapcsolat, de a végén önfeladás, teljes én vesztés, felmorzsolódás lesz a vége.
Hasonlatosan paradox a betegségek összetett ügye. Aki betegségből betegségbe, egyik orvostól a másikig vándorol, és marékszámra szedi a pirulákat,, amelyeknek mellékhatása újabb gyógykezelést igényel, annak kapcsolati függősége van a betegséggel, az orvossal, a gyógyszerrel:

• a betegségekkel az, hogy másodlagos előnyként figyelmet, törődést kap,
• orvos vonatkozásban kap egy tekintély figurát, akire átruházhatja a felelősséget,
• gyógyszer vonatkozásban pedig egyfelől teljesen az anyagi világba döngöli magát, a betegséget csupán testi jelenségnek gondolja, és van egy orális regressziója is, amely a világ bekebelezésére irányul, mint azt a nassolásoknál láthatjuk, amely mindig pót örömszerzés is, vagy szenvedélybetegség, mint az alkoholizmus, vagy a drogfüggőség.

Térjünk vissza egy pillanatra a partnerkérdés mérlegelésénél a matematikához, mégpedig „az 1” kérdéséhez:

• animus és anima vonatkozásában valóban „félemberek” vagyunk párunk nélkül, mert partnerünk egészíthet ki bennünket,
• de nem megfeleződéssel alkotunk egy egészet, hiszen ebben az értelemben a „kettő” nem több, hanem kevesebb, mit az egy egész:

• az egészséges kapcsolatban két egész kötődik egy harmonikus mértékben a másikhoz, de egész marad

E sorok írója szabadságfoknak szokta nevezni az egyensúlyos kapcsolatok alapvető feltételt, amely mindkét fél számára lehetővé teszi a saját lelki kibontakozást, saját sorsa megélését is. A „féltékenység” kifejezés a magyar nyelvben jól jelzi, hogy mennyire szárnyszegetté válik az, aki folyton attól retteg, hogy partnere elhagyja őt, vagy megcsalj.
Mert mértéke van a szimbiózisnak (nászút), amelyet többnyire szétrobbanás követ, mert a fülledt közelség már sérti a szabadságfokot.
A nők társadalmi szerepvállalása alaposan átrajzolta a kapcsolati erőtereket nemcsak a partnerek, hanem a szülő-gyerek viszonylatban is. Az egzisztenciális függetlenség ára érzelmi éretlenség és függőség lett. A tárgyakkal elhalmozott gyerekek úgynevezett anyanyúzó viselkedése az anyai szeretetért kiált. A lelki odafordulásért, a megértésért, amely az etikai fejlődésnek is kulcsa, feltétele.
Lényegében a tudatos és tudattalan lélekműködésünk egyensúlya a jó viselkedés alapja, de ha ez kibillen – akár melyik oldalra – ambivalencia, anomális, vagyis viselkedési paradoxon jön létre. Önérvényesítés helyett önmagunkat aknázzuk alá. Mivel a ló egyik, vagy másik oldalán futunk, ahelyett, hogy a lovon nyergelnénk.

A MEGSZÁLLOTTSÁG

Ma már az ördögűzés nincs divatban, amelyet régebben a papok hajtottak végre, de sokféle „ördög” uralhat bennünket:

• mindenben a rosszat, a negatívat látni,
• betegségből betegségbe vándorolni,
• kényszeresen ismételgetni kézmosást, kapuzárást, villanyeloltást, gázelzárást, etc.
• félelmek arzenálja: hogy figyelnek, üldöznek, ártani akarnak,
• munkamánia,
• lazításra való képtelenség,
• szerelem szoknyavadászai,
• a szerelmi csalódásból kigyógyulni képtelen bánkódások,
• a pénzmágia,
• a hatalom irigység,
• és felsorolni is lehetetlen, mi minden szállhatja meg és uralhatja lelkünket a derűs, békés nyugalom helyett.

Úgy-e ismerik a szenvedések és szenvedélyek éllovasait, akik belecsimpaszkodnak problémáikba, magukra húzzák azt, mint egy takarót, hogy lehetőleg ki se látszódjanak alóla és ebben a csigaházi „védettségben” próbálják életüket élni. Valamiféle bujdokolásban a külvilág elől, mintha minden baj onnan jönne, holott valójában belső bajaik kötik gúzsba őket. Akik a bizonytalanság, féltékenység megszállottjai, azokkal igen nehéz megértetni, hogy a saját önbizalmukkal van a baj, ugyanis fogalmuk sincs arról, hogy az mikor csorbult, veszett el, vagy esetleg ki sem alakult a maga egészséges, természetes fejlődésének módján. Időtlen időkig képesek darálódni mókuskerekükben, a szédülésig.
Egy téveszmének, vágynak, sérelemnek, csalódásnak, vagy a különféle félelmektől való megszállottságnak a mozgása örvényszerű, nehéz belőle kikerülni. Kialakulásához pedig nem kell más, mint az érem egyik oldalát látni, persze a másik megtagadásával. Ezt láthatjuk az ego vezérelt, regresszív emberek széles táboránál, akik a kisgyermekkori egocentrizmusukban maradtak, akár egész életük a végtelenített felnövekedési próbálkozásban telik el, vagy vérzik el.
Reinkarnációs távlatokat is szem előtt tartván nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy nagy alkotóknak lehet előző életükből áthozott életfeladatuk, amely csak az avatatlan szemlélőnek tűnhet valamiféle beszűkültségnek, miközben ők valójában lélekkútjaik mélyéből hozzák fel az „életvizet”, vagyis az alkotást, mások okulására is, amelyre az egész életüket feltették.
A fentiekben már utaltunk arra, hogy a megszállottságnak, – mint a részletekbe való bezárkózottságnak – a hátterében lelki hasadtságok vannak, különféle én-részek, amelyek integráltság híján egymástól való elkülönültségben próbálnak élni:

• az érzelmek felett nincs kontroll,
• a téveszméket nem nyirbálja meg a belátás,
• a gonoszságnak nem szab határt a lelkiismeret furdalás,
• a vétket nem fékezi a nem ártás elve,
• igazi öröm helyett szenvelegnek.

Láthatjuk, hogy kikerülni saját közepünkből, vagy más szavakkal önmagunk perifériáján keringeni nem célszerű. Irreális elvárások rabjaivá válunk, amelyet a dinamikusan fejlődő világ nem teljesít, elrohan mellettünk. Kényszeres kísérőjelenségeink pedig:

• a kéztördelés,
• a szájnyalogatás, az ajakharapdálás,
• a folytonos köhécselés,
• nevetgélések,
• kötözködések
• etc.

Más szavakkal az önmagunk közepében levés a TALENTUMUNKKAL függ össze. Tudnunk kell hinni abban, hogy mindenki talentummal, valamennyi munícióval jön le ide a Földre, amely az ő egyedi, egyszeri és megismételhetetlen életének a megvalósításához kell. Így, ha „megszállottságunk” ennek rendelődik alá, nincs helye semmiféle pejoratív megjegyzésnek. Az esetek többségében azonban sajnos nem erről van szó, hanem éppen a talentum elfecsérléséről, önmagunk elárulásáról, amelynek következménye, hogy az életidő fölösleges pótcselekvésekben morzsolódik fel.

Fél évezred távlatában is markáns rajzolatban áll a nagy reformátor arca, élete és életműve előttünk. Mindenki születik valamire, amelynek a megvalósításához magának kell az utat megtalálnia, kitaposnia, abban a történelmi és társadalmi helyzetben, amelybe beleszületett. Senki sem kaphat kész világnézetet. Mindenkinek magának kell megfogalmaznia és megválaszolnia a kérdéseit.
Luther Márton parasztcsaládban született, felmenői több generáción keresztül földművelők voltak. Apja szakított ezzel a hagyománnyal, elhagyta szülővárosát, és rézbányászattal, kohászattal foglalkozott. Luther gyermekkorában sok ínséget és szigort élt meg. „Apám szegény vájár volt. Anyám hátán hordta haza a tüzelőt.” Az iskolában gyakori volt a verés. Egy ízben például tizenötször kapott ki egy délelőtt ártatlanul. A babona és félelem szülte kegyesség, a boszorkányság és az ördögi kísértések közhangulatában igen jó tanulónak bizonyult. Apja Magdeburgba küldte, hogy majd főiskolán tanuljon az akkor még csak tizenhárom és fél éves Mártont. Innen az erfurti egyetemre kerül, magiszteri fokozatot szerez. Jogtudománnyal is foglalkozik, apja nagy vágya, hogy fia jogtudós legyen. De nem így lett. Fiát hatalmába kerítette a kor humanista szelleme is. A régi görög forrásokat tanulmányozta, és 1505-ben meglepő fordulatra szánja el magát: Ágostonrendi szerzetes lesz.
Ebben az elhatározásában halál közeli élményei döntően befolyásolták. Megérintette a halál lehelete egyik barátjának elvesztésekor, aki verekedés közben halt meg. Ő maga is megsebesült egyszer ütőerén, majdnem elvérzett. Egy szörnyű vihar alkalmával pedig közvetlen közelében csapott le a villám. Akkor született meg szerzetesi fogadalma.
Szigorú életet élt, kérlelhetetlen önvizsgálatnak vetette alá saját önzését, önhittségét. Virrasztással, éhezéssel, imádsággal, fagyoskodással sanyargatta magát, így próbálta megzabolázni indulatait. Rómában térden csúszva járta meg a Pilátus lépcső 28 fokát. De nyugalmat nem lelt, kételyek, rettegések, félelmek marcangolták lelkét.
Abban az időben a Biblia latin nyelven volt elérhető. Rendfőnöke, Staupitz felfigyelt arra, milyen odaadással tanulmányozza a Szentírást. Wittenbergbe vitte, ahol alkalom nyílt a Biblia tanulmányozására. Ugyanis Staupitz volt a bibliai tanulmányok professzora, amely pozíciót később átruházta tanítványára. Luther eleinte vonakodott, de – Isten útjai kifürkészhetetlenek – végül is arra a szolgálatra kapott megbízást, amely később reformátorrá tette:

• Feltárult előtte az evangélium világossága és örömhíre.
• Szakított a nézettel, hogy az üdvösség valamiképpen kiérdemelhető legyen.
• A HIT is kegyelmi ajándék.
• Egy evangéliumi van: a jó üzenet, a jó hír.
• Ezt kell elvinni a világba.
• A hit által igazul meg az ember, gyógyul meg a bűntudatból, ha megváltozik, ha többé nem vétkezik, hanem szívbéli magatartásban él.

Tűrhetetlennek és elfogadhatatlannak találta a pénzért árusított bűnbocsátó cédulákat:

• 1517. okt. 31-én kiszögezte a wittenbergi vártemplom ajtajára 95 tételét.
• Ezzel felvette a harcot az egyházzal, a császár és az egész birodalom színe előtt.

Eretnekséggel vádolták. A wittenbergi egyetem és Bölcs Frigyes szász választófejedelem védelmükbe vették. Egymás után jelentek meg írásai, ismertté vált egész Németországban. A választófejedelem kiharcolta, hogy Róma helyett Augsburgban hallgatták ki. Ezen a kihallgatáson azt követelték tőle, hogy vonja vissza egyházellenes tanításait.
1520 szeptemberében megkapj a pápai átkot tartalmazó bullát, néhány városban nyilvánosan elégették írásait. Válaszképpen Luther decemberben elégette a pápai törvénykönyvet és a bullát is. Ezek után nem maradhatott el a kiátkozása. De még mindig a választófejedelem védelme alatt állt.. Ebben a szellemi harcban bekövetkezett a pápasággal való szakítás.
1521-bwn ült össze a birodalmi gyűlés Wormsban, itt kellett Luthernak megjelennie V. Károly, az új megválasztott császár előtt. Egy birodalmi fullajtár kíséretében ment Wormsba, útja valóságos diadalmenet volt. Nem cselekedett saját lelkiismerete ellen, és nem vonta vissza tanait. Itt hangzott el azóta is szállóigévé vált híres mondata:

Itt állok, másként nem tehetek. Isten engem úgy segéljen. Ámen!

Törvényen kívül helyezik és elrendelik, hogy követőit is üldözni kell.
A választófejedelem titokban utasítást adott katonáinak, hogy hazafelé támadják meg látszólag, majd a Wartburg várába vigyék. Ebben a látszólagos fogságban fordítja le a Bibliát németre.
Később elhagyta Wartburg várát, mert követői sem látták át a bonyolult vallási és társadalmi kérdéseket a maguk egészében.
Ez az időszak Európa-szerte a parasztlázadások kora volt. Luther jogosnak látta követeléseiket, ugyanakkor a lázadással kapcsolatos vérontást nem tudta elfogadni.
A Rómától való elszakadás az egyház jogrendjében is hatalmas változásokat hozott, például megszűnt a papi nőtlenség. 1525-ben ó maga is megnősül, házasságra lép Bora Katalinnal, aki korábban apáca volt. Hat gyermekük születik.
Megírja a Kis és Nagy Kátéját.
Sok harc zajlik, közben a törökök is előrenyomulnak. A reformáció Svájcban való terjedése vezetett 1555-ben az augsburgi vallásbéke megkötéséhez, amely a reformáció diadalának mondható.
Életéről nem mondhatunk mást, mint hogy megtapasztalta Isten valóságát.
Szólnunk kell még a Luther-rózsáról:

• égszínkék mezőben
• fehér rózsa,
• benne piros szív, fekete kereszttel,
• mindez arany gyűrűvel övezve.

LELKI VISELETEK

Igen mély értelmű Gárdonyi Géza megállapítása, hogy az embernek az arca látható, de az nem ő, mert valójában láthatatlanok vagyunk a testünkben, életünk folyamán. A lényeg, a valóság csupán jelekben villantja fel magát egyszer-egyszer, nehezen kihámozhatóan, alig megfoghatóan. Hasonlóan a SZEMÉLY leírásához, tanulmányozásához, amely egyszeri, egyedi és megismételhetetlen. Nem állíthatjuk, hogy a teológia, a pszichológia, a szociológia, a filozófia, a kriminológia etc. megoldotta volna úgymond maradéktalanul a személyiség leírását, vagy megírását.
Természetesen mindig van egy benyomás a társainkról, olykor az első észrevétel telitalálat, máskor csalóka. Az emléknyom pedig folytonosan módosul bennünk, amíg sikerül valamit kialakítanunk magunkban.
Talán az egyik legősibb leírás a személyiségről az elemekhez fűződő négy temperamentum: a szangvinikus, a flegmatikus, a kolerikus és a melankolikus vérmérséklet, amelyek persze keveredve érvényesülnek bennünk, miként erre az elnevezés is utal.
A hangulat is a megfoghatatlan szférából alakít ki rólunk képet, az áradó, sugárzó örömtől a depresszió mély fekete gödréig. Ezt a kedélyt, kedvet a belső szerveinkkel is összefüggésbe tudjuk hozni:

• a harag a májjal.
• a bánkódás a tüdővel,
• a hezitálás a léppel,
• a félelem a vesével kapcsolatos.

Persze nehezen lenne eldönthető, hogy a negatív érzések károsítják-e elsődlegesen a szerveinket, vagy maguk a szervek rossz működése áll a megterhelő érzések és gondolatok hátterében.
Tudjuk, hogy a szorongás a tettek helyett van, de az már kevésbé világos, esetleg nem éppen a helytelen tettek okozzák-e visszafogottságunkat a további próbálkozásoktól?
Kiül az arcunkra az öröm, az elkínzottság, a megvetés, a sértődöttség, az ártó szándék, etc. de amikor lelki viseletről szólunk, nem a pillanatnyi akciókra utalunk, hanem valamiféle hosszabb ideig érvényben lévő megállapításra, miként az időjárási zónák megállapítása is átlagolás mentén történik.
Lelki energiánk – lényegében az életünk – igen sokféle menetben alakítja az életünket. Püthagorasz például matematikára és zenére tanította tanítványait, hogy harmonizálja hangulatukat, életérzésüket, viselkedésüket. J. S. Bach azt mondta a motettáiról, arra valók, hogy medret vájjanak a lelki irányultságnak.
Helyénvaló „viseletnek” nevezni a hangulatunkat, hiszen testünket is ruhák fedik, arcunkon sminket, maszkokat viselünk, maga az önuralom is rejti elementáris reakcióinkat. Lelkünk is bevonatokat alakít ki saját magán, rejti meztelenségét,
Az ÖRÖM áttör ezeken a maszkokon. Az öröm a legfényesebb, legragyogóbb. Öröm nélkül nem is lehet élni. Az öröm az élet zen pillanata, amelyben valami beteljesül, tökéletességet ér el, célhoz ér, olykor nehéz folyamatok válhatnak fénnyé az alkímiai folyamatokban, amelyeknek lényege az átalakulás, a megfinomodás.
Persze fekete ruhája is lehet a léleknek, a destruktivitás, a gonoszság, a bűnözés.
Az életkorunk is „felöltöztet” bennünket, a testtartásunkban, a tekintetünkben, a hangunk érdességében, vagy a hangerőnk csökkenésében, arcunk barázdáiban. Ha valakiből a bölcsesség sugárzik, azt mondjuk rá: öreg lélek.
Láthatjuk, hogy az égi világ számtalan formában küldi jeleit.
Valamiképpen az önismeret, az ember- és világismeret egy húron pendül, az örök élet áramlásában, a lelki formálódásban, a történetek kirajzolódásában, a viselkedésben.
Szemmel látható, jól érzi-e valaki magát a bőrében, vagy sem.
A harmónia, a nyugalom ereje nehezen múlható felül.  

ÖNMAGUNKON VALÓ FELÜLKREKEDÉS

Amikor Püthagorasz matematikára és zenei harmóniára terelte tanítványai figyelmét, azt azért tette, hogy lelki állapotukat harmonizálja, csakúgy, mint J. S. Bach motettái is ezt segítik. Mi is ezt tesszük, amikor a saját magunkon való túlemelkedésünket fókuszáljuk azzal a célzattal, hogy ez szinte minden pillanatban rendezheti konfliktusainkat, diszharmonikus érzéseinket, szorongásainkat, megbántottságunkat, indulatainkat. Mert egónk, abban a szorítottságban, amelyet az ösztönök, vágyak hajtóereje, és a felettes énünk önkontrollja, féke képez, igen változatos formákban „védekezik”:

• hedonizmussal, szenvedélybetegségekkel, lázadással, kritikákkal, követelésekkel, abbamaradással, hányavetiséggel, morális deficittel, igazoló elméletekkel, lehasítással, csillapíthatatlan elégedetlenséggel, etc.
• A hazugságokat és bűnözéseket se felejtsük ki.
• Mert amik vagyunk, és amik lehetnénk, az esetenként igen nagy differenciát mutathat.

Mindenkor nehéz kérdés, hogyan dekódolható, mivégre születtünk ide a Földre, valójában mit kell tennünk, kik is vagyunk voltaképpen? Először kiépítjük énünket, majd azzal, hogy felnőttünk, gyerekeket nevelünk, munkát vállalunk a közéletben, fontos egyensúlyozásokon esünk keresztül az önérvényesítés és beilleszkedés kérdéskörében. A miként kódját magunkban kell megtalálnunk.
Nagy önlegyőzést igényel:

• belátni, ha tévedünk,
• meggyőzni hagyni magunkat AZ igazságtól ( a magunk igazán túlmenően),
• meggyógyulni a betegségekből (nem gyógyítóra várni),
• gyűlöletre nem gyűlölettel válaszolni,
• az igazságtalanságok elviselése,
• a hazugságok elkerülése, etc.

A modern világban, ha egy karrier womentől megkérdezik akar-e gyermeket, ha előléptetés előtt áll, bizonyosan nemet mond.
Ha egy single nő nős ember szeretője lesz, és persze férjhez akar menni, családot is szeretne, mégsem fogja azt mondani, hogy szét akarja választani a házaspárt, noha rejtetten erre számít.
Nagy tettekre vágyik mindenki, de kevesebben látnak ehhez hozzá. Nemrégiben valaki azt mesélte, összeakadt két harmincas évei elején álló fiatalemberrel, akik egy éves biciklitúrára indultak Ausztráliába. A nő teljesen lenyűgöződött ettől a vállalkozástól, összemérést tett saját hivatalnoki munkájával. Bevallotta a fiúknak, hogy ő már 38 éves. De azok egyáltalán nem képedtek el, azt mondták, előtte az élet, igazán kezdhetne magával valamit, ami kielégíti a lelkét.
Ismerjük a függőket, akiknek arra van szükségük, hogy szükség legyen rájuk.
Nelson Mandela örök példa, hogy 27 évi ártatlanul való bebörtönzés után a békéről, a megbékélésről beszélt.
Oszlopos Simeon (kb. 390.) Szíria határában 40 évet ült egy oszlop tetején. Adományokból étkezett, ha nem hoztak neki ételt, böjtölt. Sokat gúnyolták. Ő rendületlenül imádkozott, gyóntatott, tanácsokat adott. Isten országát hirdette egy igen ellenséges környezetben. Messze földről sereglettek hozzá tanácsért. Zokszó nélkül viselte az időjárás viszontagságait, a kíváncsiskodók tolongását.
E sorok írója nem gondolja, hogy aszkétának kell lennünk az önmagunkon való felülkerekedés érdekében, csupán egy példát kívánt hozni.
Kényszerűség és álengedelmeskedés mentesen kell megzaboláznunk magunkat, amely életünk különböző szakaszában teljesen eltérő önfegyelmet kíván. A „jóga” igának való fordítás utal erre:

Egónk legyőzése a földbe kerülő MAG sorsával analóg:

• az alacsonyabb érték feláldozódik a magasabbért,
• a magból kihajt a növény, amely sok magot hoz,
• az ego áldozatul esik a személyiség építésének.

 

A BETŰVETŐ

A KÖLTŐ WASS ALBERT

Te vagy a furulya, a szíveket szólongató,
a hét fegyver, a történeteket tartogató,
az évszázados tölgyfa is,
a faodúba rejtett puska is,
a báró aranyórája,
a barlang, az üldözöttek menedék tanyája,
és a gyémánt, kit tanúságtevővé csiszoltak az évek,
üldözött apostol,
léleklátó lélek.

Te vagy a kalyiba a hegy tetején,
és az aranyfonál
a történelem mélyén.

Te vagy a KŐ, aki marad
a rohanó vízár alatt,
a homokszemcsékből épített oszlop,
a világrendet hirdető üzenet horizont.

Archimédesz is, ki a maga köré rajzolt kör maga,
az újesztendőt zord táltos szóval köszöntő
Koppány unoka,
a titokzatos őzbak a hegy tetején,
és Csaba királyfi a Tejút mentén.

Magányos szerzetes az Idő Templomában,
hallgatásba burkolózó Úr-imádatában.
Boldog boldogtalan a minden – semmiben,
boldogtalan boldog a semmi – mindenben.
Hulló őszi falevél és a tavaszi rügy,
zord fegyver és felfutó rózsa,
mint végtelen múzsa.

Maga a kereső és az ő útja,
ki a végtelenséget
fáradhatatlanuk rója.
A hóval borított halotti csend,
és az égig kiáltott
életdicséret.

Ezer szállal a hazához fűzve,
mégis onnan messzire száműzve.
Aranyország, anyaföld, Fényország, Erdélyország,
magyarság,
bujdosó magyar,
ki völgyből a hegyre hág.
Sorstestvérek országa
vérrel vett ország.

Hegyi fenyő vagy,
„Vad viharkéz verte, ostorozta,
hogy a pogány lelkét,
azt a dacos lelkét,
hófehére mossa.”

Betű vagy,
tolladdal az emlékek talapzatára vésett.
végtelen nyolcasaidban kígyózó öröklét igézet.

                  1908. január 8. – 1998. február 17.

 

 

Köszönöm verses könyvedet
MAGVETÉSEDET,
a lelki húrokon pendülő
emlékképeket,
a zord fegyverforgatóból, magyar búsongóból kelt
isteni ihletet.

                                                        (2018. 01. 18.)

TESSEDIK SÁMUEL (1742-1820)

„URALKODNI A KÁOSZ FELETT, HINTENI MINDEN IRÁNYBAN A TUDÁS MAGVÁT, HOGY ÉGALJ, GABONA, EMBER, ÁLLAT SZELIDÜLJÖN, A SZERETET ÉS JÓLÉT VETÉSE SOKASODJÉK:”
                (Emerson)

A 18. – 19. sz. szellemtörténeti sodrába – mármint a természet felé való fordulás és az Istenkeresés új formái – is jól illeszkedik Tessedik Sámuel, Szarvas város nagy szülöttje, de a népemlékezetben is eleven hatóerő. Az előbbihez említendő a magyar kultúrából, hogy Fazekas Mihály és Diószegi Sámuel kortársa, akik a híres füveskönyvet írták. Az utóbbi, mint gazdasági reformátort, aki a DIGÓZIS talajjavítási módszer feltalálója, kidolgozója. Innen pedig azonnal kell tennünk egy meta lépést a LELKI TALAJJAVÍTÁS felé, hiszen lelkipásztorként fő gondolata az volt:

hová jutunk, ha a tudatlanság, a gőg, az irigység, a rosszindulat nyíltan akadályozhatja a jót?

Édesapja is evangélikus lelkész, ám korán árvaságra jutott. Hét éves korában veszítette el édesapját, anyja akkor testvérével együtt Pozsonyba költözött. Hamar kerti munkára fogták, ez úgy tűnik, meghatározó lesz a későbbi talajjavító munkájában, a lucerna, lóhere, akácfa ültetésekben.
Nem hogy nem válik szárnyszegetté ebben a félárvaságban, de igazi vezető egyéniséggé forrja ki magát.
Természethez fűződő kapcsolata szokatlanul Istentől áthatottnak mondható, pedig az Alföld szikes, terméketlen talaját kellett termővé varázsolnia. Ebben messze meghaladta, megelőzte korát. Lelkészi kertjében kezdte megfigyeléseit, amelyből végül a sivatagi akácfa szárazságtűrő természete folytán az Alföld fásításának gondolata hajtott ki.
Mindez párosult a falusi parasztság művelésével, a szegények felkarolásával azáltal, hogy munkahelyeket teremtett és ezáltal lehetőség adódott munkával legyőzni a szegénységet. Mindez nem amatőr méretekben, hanem az eltelt évszázadok óta ma is hasznosítható értékrenddel.
Tisztelettel kell adóznunk annak a sokoldalúságnak, amellyel termékeny életét vitte, mert maradandót alkotott

• mint gazdasági reformer,
• mint falukutató és falufejlesztő szociográfus,
• mint nevelő,
• valamint irodalmi munkássága, prédikációinak gyűjteménye révén.

Polihisztor természetének részét képezi a templom- és iskolaépítés, takarék magtár felállítása, a selyemhernyó tenyésztés, a gyapjúfonás, és nem utolsó sorban a gyógyítás. Paróchiáján házi patika volt népi gyógyszerekkel. Ne felejtsük el parasztkátéját sem, amelyben érthető nyelven írta le a tanulni- és tudnivalókat a falusi emberek számára, hogy óvja őket a butaságtól, a babonáktól, a veszélyes nézetektől, a rendetlenségtől és a bűntől. A népegészségügy tendenciája a megújuló korszellem sodrának is mondható, azzal együtt, hogy a felvilágosodás a materialista szemlélet vitte a gondolkodást.
Munkássága korántsem volt elszigetelt, a jénai minerológiai társulat tagjává választotta. II. József császár is felfigyelt rá, aranygyűrűs kitüntetést kap.
De irigyei és ellenlábasai is akadnak. Házi orvosa titokban, levélben védelmét kéri Prónay Lászlótól, amikor látja, mennyire megviselték őt a gáncsoskodások. Nem érti, mivel váltotta ki a gyűlöleteket. Egész munkásságának egyik legértékesebb momentuma, hogy a hétköznapi életben való szerves részvételében zajlik, nem íróasztal mellett. Lelki talajművelése zászlóján a gyermek értelmi megvilágosítása, a gondolkodás fejlesztése, a szív nemesítése, és minden jóra alkalmassá tételére szerepel.
Kétszer nősül. Első házasságából 13 gyermek születik, több meghal himlőben. Másodszor özvegyasszonyt vesz feleségül, akinek két gyermekével és a később születettekkel együtt 20 gyermek nevelkedik a családjában.
Élete utolsó évében megírja önéletrajzát, valamiféle számvetést ötven évi papi pályafutásáról, a Hazának ajánlva. Befejezésében olvashatjuk:

Isten iránti legforróbb hálával tekintek vissza életem lefolyt éveire. Mily sok nagy kegyelemben részesített engem az ő kegyelme, és mily sok nehéz fájdalmat segített az ő keze elviselnem és legyőznöm! Mindezek elmúltak, mint súlyos vihar teljes felhők, s nem is sejtett áldásokat hagytak számomra hátra! Ó mi szép, mi jóval bővelkedett azon nagy hatáskör, melyet én 50 esztendő alatt az utamba gördített minden akadályok dacára betölteni igyekeztem: mert ott is, ahol nem gyaníthattam, nem gondoltam, bő gyümölcsöket termett a mag, melyet szóval és írással elhintettem. Áldott legyen ezért az Úrnak szent neve! Én remélem, az Isten megadja, hogy még síromon is ki fognak kelni ama virágok, amelyeknek magvait talán idő előtt, talán terméketlen földbe, jó remény fejében elvetettem.

A NEGATÍV ÉRZÉSEK MEGBETEGÍTENEK

Mindenki megfigyelheti, hogy az érzések milyen nagy hatással vannak a légzésünkre:

• az örömben kitágulunk, felfénylünk,
• a bánatban összehúzódunk, elsötétedünk,
• a pulzusunk, a vérnyomásunk, az „elszorult légzés” és a „torkunkban dobogó szívünk” mind ezt igazolja.

Azt is tudjuk, hogy a jó és a rossz párban létezik bennünk, valójában az ARÁNYUK a döntő életérzésünk és tetteink kialakításában. Gyakran tapasztalhatjuk, hogy a nyilvánvalóan „negatív” érzések aránya túlsúlyba kerül a félelemben rettegő, az epésen dühöngő, a hirtelen haragú, a gyűlöletben izzó, a kötekedő, a békétlen, az elégedetlenkedő, a követelődző, etc. embereknél.
Tekintve, hogy a kommunikáció szerves része az érzelmi indíték, fontos néhány negatív érzést górcső alá vennünk. A kommunikációban legalább olyan fontos, ahogyan mondunk valamit, mit amit mondunk. És az érzelmi indíték az ahogyanban van. Az ÉREZ ige híven őrzi, hogy ami megérint bennünket, vagyis nem kerül el, azt átéljük, megéljük, annak élete, hatása van bennünk. Tovább forrhatnak bensőnkben, esetleg megkeményednek, frissességet, lendületet, vagy éppen megdermedést idézhetnek elő. Ha a „zsigerünkben” érzünk valamit, az rámutat arra, nemcsak légzésünkre hatnak az élmények, de a szerveinkre is. Ezáltal nyilvánvalóan befolyásolják, irányítják gondolkodásmódunkat, tetteinket, döntéseinket. A negatív érzések végtelen tárából ezúttal hármat teszünk vizsgálatunk tárgyává:

1. a haragot,
2. a gyűlöletet,
3.  mohóságot.
1. A HARAG tűzzel, lánggal való természetére több kifejezés is utal: lobog, lángra gyullad, megfékezhetetlen. Emlékszem a nevelési tanácsadóban egy kisfiú rajzára: tűzoltónak ábrázolta magát, hosszú csövön fecskendezte a vizet a lángokra. Amikor megkérdeztem, mi a kép címe, azt mondta: „Eloltom ezt a durva beszédet köztetek.” A szülei ugyanis sokat marakodtak. Ezek a sokszor az összeverekedésig fajuló dühök jobbára meddő futamok, nem hoznak megoldást, megértést, belátást, megbékélést. A harag általában is többnyire valami tehetetlenségből fakad, valamit el kell viselnünk, ami nincs ínyünkre, mégsem vagyunk képesek érvényt szerezni igazunknak, és ez még önutálattal is tetézi kínos érzelmeinket.

   A harag az 1. csakrában megrekedt energia, amely nem indul felfelé a megfinomodás útján, megmarad a lenti dühöngésben.
   A harag a májat károsítja.

2. A GYŰLÖLET pusztító rokonaival, az irigységgel és ártó indulatokkal szintén az 1. csakra felségterülete. Az önérvényesítéssel függ össze: azokra vetítjük, akik elérték azt, ami nekünk nem sikerült.

Ereje a gyilkosságig és öngyilkosságig fokozódhat.
Az indulat az érzelem sűrű maszlagja, a vulkánok lávájához hasonlít, előbb-utóbb ki kell törnie.
A bosszú is a rokona: nem jut el odáig, hogy nem teszem meg azt, ami nekem sem volt jó. Inkább fenntartja a számára is elviselhetetlen feszültséget azzal, hogy ugyanazt teszi, amit másoknál kifogásol.
Világméretekben a háborúk tartoznak ide. Egyénileg bűnözésre késztetnek.

3. A MOHÓSÁG a kielégületlenség kórisméje: bekebelezni a világot, energiát nyerni az elismerésből, a presztízsből, a pozícióból, a hírességből, a gazdagságból, etc. Alapszinten vonatkozhat az ételekre, mázsánál nagyobb testsúly összeszedésére, de gyerekeknél jelentkezhet a figyeleméhségben. A celebek ezt a gyerekes vágyat nem nőtték ki. A megértés vágya már szellemibb. Eszmék, ideák mentén csoportosulnak az emberek, mind azt gondolja, megtalálta a bölcsek kövét. A világot elárasztották a magukat megvilágosodottnak hirdető guruk, nyomukban hatalmas ego harcokkal.

Minden ember élete az anyag és szellem küzdelméről szól, miként emelkedik a vízszintességből a függőlegességbe.
A valódi „kielégülés” ez az átváltás az anyagtalanba, változás a fény irányába. Még az érzéki vágy lelki-szellemi vonatkozását is negligálja a modern szexuális szabadosság. Pedig a spirituális pólus nélkül csak széthullásra, megbetegedésre van lehetőség.

AKIK EGYMÁS ÁRNYÉKHORDOZÓI ÉS/VAGY A KÖZÖS NEVEZŐ.

Bár a viselkedéssel és az emberi kapcsolatok titkaival több tudomány és intézet is foglalkozik, nem állíthatjuk, hogy mindent könnyen megtudhatunk ebben a témában. Konkrétabban arról, hogy két embert mi köthet össze széttéphetetlenül, vagy mi robbanthat szét feltartóztathatatlanul.
Gyakran mondjuk egy párocskára, hogy olyanok, mint a tűz és a víz, mégis jól megférnek egymással. Igen, az ellentétek olykor vonzzák, máskor taszítják, ismét más esetben pedig kiegészítik egymást. De hogy mikor melyik verzió érvényesül, ez, amit nem tudunk bizonyosan.
Azt is megfigyelhetjük, hogy a tulajdonságok, - amelyek egyébként páros előfordulásban alakítják természetünket – nem mindig rajzolódnak ki markáns végletességben. Az elmosódott, vagy halványabban érvényesülő jellegzetességek esetében pedig nem egykönnyen sikerül a lényeget leszűri. A párban lévő tulajdonságok egyik része manifesztebb, a másik pedig az ú.n. árnyékban van. Ez utóbbit nem ismerjük, vagy rejtjük, tagadjuk, elfojtjuk, de azért azok persze léteznek és működnek bennünk. Például ilyen az elköteleződés és a függetlenség vágya. Minden emberben megvan mind a kettő, de amikor házasságra lépünk, feláldozzuk a függetlenségi vágyunkat a biztonságért, a kiszámíthatóságért, a családalapítás védelméért. De nem szabad azt gondolnunk, hogy amikor egy párocska összejön, akkor éppen egyszerre dübörög bennük az egyik, vagy a másik attitűd. Ráadásul egy-egy irányultság hitelessége, kialakulása némileg életkorhoz, bizonyos érettséghez is kötődik. Így nem ritka, hogy a húszas éveik közepén kötött házasságok abból a vágyból fakadnak, hogy ők ugyan soha nem fognak elválni, mint a szüleik, de tíz év múltán, a misztikus 35-36 éves korukban mégis szétrobbannak valamilyen oknál fogva. Az egészséghez és a betegséghez való viszonyulás is mindenki lelkének része. Működik a betegségtől való félelem, a misztifikáció, hogy ki tudja, honnan jön és kit sújt, és egy magabiztos őserő is, amely sokat tesz azért, hogy egészségesek maradjunk, és hisz az öngyógyítás erejében. Amikor valaki nagyon odaadóan ápolja és szolgálja ki beteg társát, az minden bizonnyal saját betegségét is, vagy legalábbis hajlamát tiszteletben tartja, noha ez látenciában van benne. Ennek legkirívóbb példája az ú.n. kodependencia, amelyet a szenvedélybetegeknél tapasztalhatunk. Alkoholisták társai egyfelől mindig segítenek beszerezni az alkoholt, másfelől összeszedik a kocsmákból, amikor már holtrészegek, hogy ne történjen bajuk a hazatántorgás közben. Noha szidják, korholják őket, valójában megerősítik őket szenvedélybetegségük fenntartásában, nem hagyják őket sorsukra, mivel lelkük mélyén bennük is él egy önpusztító természet. Ezt a hajlamot a mások megmentésére fordítják, ily módon élik ki.
Mindebből azt kell látnunk, hogy a hiányos önismeret esetén megélhetjük partnereinken keresztül azt, amit magunkban elfojtunk, vagy nem tudunk elérni, megélni. Az élősködő eléri, hogy eltartsák, a költekező elfogadtatja felelőtlenségét, a hűtlen hűséges társat láncol maga mellé.
Energia szempontjából vizsgálva a viselkedést nagy kérdés, hogy mikor beszélhetünk:

• igazi egyensúlyról,
• igazi kiegyenlítődésről,
• jól működő dinamizmusról,
• olyan energiacseréről, amelyben egyik sem vámpírolódik ki, hanem fenntartható harmónia valósul meg.

Az energiák cseréjében ugyanis matematikai törvényszerűségek működnek:

• aki mindig csak ad, de soha nem kap, az előbb-utóbb kimerül,
• nem lehet büntetlenül visszaélni helyzetekkel,
• hogy az egyiknek kétszer annyit kell teljesítenie, mivel a másik csak félannyit tesz meg.

Azt is tapasztalhatjuk, hogy az emberek sok esetben bizonyos résztulajdonságaiknak hódolván, a legkülönfélébb érdekek mentén kapcsolódhatnak egymáshoz, még tartósan is:

• a segítő jónak, nagylelkűnek tudhatja magát,
• a segített hálás a megkapaszkodásért,
• a gazdag idős büszke a fiatal partnerére (aki esetleg lányával egykorú),
• a fiatal nő boldogan illeszkedik magasabb körökbe partnere oldalán,
• etc.

Maradván a matematikai hasonlatnál, komolyan mérlegelendő, valóban van-e KÖZÖS NEVEZŐ az ilyen árnyékhordozás esetén, vagy csak kényszerű megalkuvást láthatunk? A közös nevező rejtettebb azonosságok mentén alakulhat ki. Ebben sorsmintázatokat, családi példákat, esetenként reinkarnációs gordiuszi csomókat is felfedezhetünk. Valami analógiának kell lennie, különben nem lehet közös nevezőt találni, amely a műveletek elvégzését lehetővé teszi.
Túlmutat ez az apai és anyai mintákon is, amely pedig komoly része az életünknek, persze tudnunk kell, hogy az ellenpélda is példa. Hogy milyenek nem akarunk lenni, az ugyan olyan erő indíték lehet, mint egy kapott minta követése. Hiszen látnunk kell, hogy sokgyerekes családok ivadékai olykor gyermektelenek, tanult emberek gyerekei sokszor nem szereznek diplomát, vallásos szülők gyerekei akár istentagadók is lehetnek, a szegénységből pedig irigy pénz éhség fakadhat.
Jó, ha önismeretünk tudatunkba engedi, mi él és munkálkodik az árnyékunkban.

ÉNVESZTÉS AZ ÖNÉRVÉNYESÍTÉS TALAJÁN.

Ha úgy fogalmazunk, hogy a világban minden megtörténhet, az semmiképpen nem eredményezheti azt, hogy elveszítsük a normalitásba vetett hitünket. Inkább csak azt, hogy tudomásul vesszük a mindennapok abszurditásait és felvérteződünk ártó és sodró dinamikájukkal szemben. Tudnunk kell ugyanis, hogy éppen a szocializáció sokrétű folyamata, az ahhoz való alkalmazkodásunk által veszítjük el ama ártatlanságunkat, amely – legalábbis a feltételezések értelmében – kisgyermek korunkban még megvolt. Ám az idők folyamán lassan megtanuljuk, hogy némely dolgokat üdvösebb titokban tartanunk, mint őszintén előrukkolnunk és a nyilvánosság elé tárnunk.
Az első nagy elrejtőzés tehát a TAGADÁS, amelynek a hátterében meghúzódhat a meg nem történté tevés szándéka, durvább formában pedig maga a nyilvánvaló hazugság. Ilyen például az elhárításos nevetés, amikor valakit valójában kudarc ért, de mosolyog, esetleg harsányan nevet, hiszen egy vidám ember kellemesebb látvány, mint egy dühöngő, káromkodó. Sportolók interjújában is gyakran hallhatjuk, hogy „elégedettek”, noha éppen lemaradtak a dobogóról. Nehéz őszintének gondolni a véleményt, hogy nekik csak a részvétel volt fontos, miközben versenyre indultak. Ugyanakkor efféle álarc egyes esetekben szükséges is lehet. Egy férfi mesélte, hogy katona korában egy parancsnoka sokat szadizott velük: például esőben kellett kúszniuk pokróccal a hátukon, amely jól megszedte a vizet és igen nehéz volt cipelni. De ő azzal készítette ki felettesét, hogy zokszó nélkül és mosolygó vidámsággal látott neki minden feladatnak.
Nem nehéz azt sem belátnunk, hogy a nyugalom ereje sokkal meggyőzőbb, mint a vibráló nyugtalanság, a kapkodás, a hadaró beszéd, a túlzott gesztikuláció, mégis több mentegetőzéssel és magyarázkodással találkozunk, mint az igazságról való egyszerű tanúbizonysággal. Egy állásinterjúban mindenki igyekszik jó benyomást kelteni, valamivel ki- és feltűnni, amelyről úgy véli, esélyeit növelik. Azt sem sikerül mindig jól belőnie, mennyi javadalmazást kér. Ha netán kevesebbet mond, mint amennyit adnának, a frusztráció szétveti.
Nagy divat ma a „megfelelni akarás” – többnyire kimondatlan elvárásnak, amelyek csak képzeletünkben, előfeltételezéseinkben léteznek – noha vitathatatlan, hogy mindannyian meghatározott történelmi és társadalmi körülményekbe születünk, amelyeknek vannak feltételei. Ezek bizony kényszeres erővel ható tilalmak, terhek, nyomások is lehetnek, amelyek megszabdalják esélyeinket. Amilyen akadályt, megrekedést, félbemaradást hoznak, ezek akár megbetegítőek is lehetnek. Nem könnyű belső erővel fenntartani az életigenlést a társadalmi fenyegetettségekkel szemben, amikor kiúttalan és reménytelen helyzetekbe kerülünk. Bár a társadalmi részvétel igen fontos a teljes életünkhöz, a személyiségünk kialakulásához, az érvényesülésért feláldozott etikai erő bumeráng hatásként hullik vissza ránk, ha saját meggyőződésünk ellenében cselekszünk, a pillanatnyi siker érdekében.
Ezek talán a leglátványosabb én vesztések önérvényesítési próbálkozásainkban.
De van egy másik is, főleg a nőket érintő téma, ahol szintén látványos egyensúlytalanságok alakulhatnak ki: ez pedig a túlzott férfierő (animus) műkötetése, a feminizmusra gondolunk. Ez egyfelől a kapcsolatait aknázza alá, másfelől elnyomja anyai ösztönét és egész alkalmazkodó nőiességét. A feministák ugyanis – miközben a nőiséget tűzik zászlójukra – lelkük mélyén férfigyűlölők. Energiáikat rivalizálásba, hatalmi harcba fektetik. A feminizmus persze a férfiakat is hátrányosan érinti, felborítja a családi életet, ellehetetleníti a gyermeknevelést.
A karrier womenek single mivolta ma már társadalmi – pszichológiai problémává nőtte ki magát, az anyaság kitolódását hozta magával 40 éves kor tájára, esetenként gyermektelenséget jelent. Ez utóbbi viszont mély önérzeti sebzettség, lelki kiüresedés, pótcselekvésekre fordított élet. Paradox, hogy miközben nem akar alárendelődni a férfinak és anyagi függetlenségét megteremti, leglényegesebb önvalóját, az anyaságot és nőiességét feláldozza, nem juttatja érvényre, nem éli meg.
Kisgyermek korban tapasztalhatunk efféle visszájára fordulást, amikor szeretethiány és figyelemre való éhség miatt rosszalkodnak, így hívják fel magukra a figyelmet. Amikor aztán jól megbüntetik őket, megélhetik a kétszeres kárvallásukat.

A helytelen viselkedésnek se szeri, se száma. De mi tartsuk szem előtt a fegyvertelenség védelmét, a lefegyverző őszinteség igazi hatóerejét, amelyben nem történik én vesztés.

A BALEK

„Én jó vagyok, de mindig rossz dolgok történnek velem” – fogalmazta meg önmagát egy bulimiás fiatal lány. Vagyis balul ütnek ki a dolgai, nem a várakozásának megfelelően sülnek el, esetenként szerencsétlenül végződnek.
„Bal” oldalunk a nyelvhasználatban az ügyetlen, a komplikáltabb, a problémásabb, a suta változatot jelenti a „jobb” oldalunkhoz képest. Erre utalnak a baljós, a ballépés, a balfék és a balek szavaink is.
De találhatunk még kifejezéseket, amelyek a komplett viselkedés fogyatékosságát jelzik, mint például a rászedhetőség, a becsaphatóság, a kihasználás, az átverés. Elhíresült mondás: a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Ezek még árnyaltabban fejezik ki, hogy a viselkedésben mindig kettőn áll a vásár, és a bepalizásunkban nekünk is részünk van, akár a naivságunk, túlzott jóhiszeműségünk, vagy remélt jutalom, nyereség miatt engedjük magunkat kihasználni. Ám a fiatal lánytól fentiekben idézett mondat utal az önismereti hiányosságra, amely csak a jó oldalát fókuszálja, és némi csalódottsággal, önsajnálattal veszi tudomásul a balhékat, amelyek rászakadnak, anélkül, hogy mélyebben megértené saját indítékait.
Rengeteg kapcsolat fut zátonyra az efféle egyoldalú szemlélet, félreismerés miatt. Aki például Teréz anyát játssza úton-útfélen, azaz folyton segíteni akar, hangoztatván, hogy „én csak jót akartam”, gyakorta nem veszi észre fensőbbségi attitűdjét, amellyel mintegy leereszkedik azokhoz, akikről úgy véli, kevésbé tudják a megoldásokat, mint ő. De az is lehet, hogy pusztán arra van szüksége, hogy szükség legyen rá. Nem érzi a bántó szándékát.
Mindenféle túl buzgalom megáshatja a balekság medrét, amikor mások helyett teszünk meg valamit, ami által mintegy bénítjuk a tettek alól felmentett gyereket, társat, kollégát, beteget, etc.
A családdinamika is könnyen felborul, ha a terhekben nem veszi ki mindenki a részét. Az elfajulás egy fokán túl már nehéz visszapergetni az eseményeket és megtalálni, hol siklott ki a normál menet azzal, ha például kodependensek leszünk egy szenvedélybeteggel, megerősítvén őt mértéktelenségében, vagy mikor válik egy beteg a környezete igazi zsarnokává. A bűntudatkeltés, a lelkiismeretre való apellálás is nagyszerű eszköze ennek.
Visszatérve a bulimiára, tudnunk kell, az is egyfajta szenvedélybetegség, amelyben a farkasétvágy balul sül el, mégis kényszeres ismétlődést tart fenn. Túl a fizikai szinten, amely csak az ételeket fókuszálja, pszichoszomatikailag mindenképpen szerepelnie kell megemészthetetlen lelki hatásoknak, amelyektől nem a történés pillanatában szabadul meg, hanem előbb lenyeli, - balek módra – majd amikor mintegy felfordul a belsője tőle, akkor oly módon akar attól megszabadulni, ahogyan nem lehetséges. Mert már átélte, megélte, nyomot hagyott lelkében. Ezért ismétlődhet meg.
E sorok írója percig sem gondolja azt, hogy lehet olyan világ, ahol az egyik ember nem akar a másik eszén túljárni, és hogy mindenki viselkedését az ájtatos jóság hatná át és vezérelné. Nagyon is komolyan veszi

• a nemzedékek,
• az érdekek,
• az eltérő fejlettségi fokok,
• a különféle kultúrák ütközési pontjait.

Mindössze a lényeglátásra akarja a figyelmet terelni, amely elejét veheti ama túlkapásoknak, amelyek az egyik oldalt áldozattá, balfenéken eltűnő megszégyenültté, a másikat viszont pürrhoszi győzelemhez juttatja.
Ennek mértéke akár egy földrész feláldozása is lehet, miként azt Európa balekságában látszódik a jelenlegi migrációs krízisben.

AZ IDENTITÁS

Kialakulása ÉNÜNKRE ébredésünkkel kezdődik, amikor anyánkról leválván – a születés és szoptatás után – megtanulunk mondatokban beszélni és önállóan járni. Ezáltal mintegy birtokba vesszük a három dimenziós teret, abban elhelyezvén magunkat, és először mondjuk ki, hogy „én”.
Első lépésben tehát az ELKÜLÖNÜLÉS, a megkülönböztetés vezérel bennünket. Ha igazi teljességre törekszünk, azt is be kell építenünk önmagunkságunkba, ami

• egyetemes,
• az egész emberiségre jellemző,
• az élet értelmét is megfogalmazza és tartalmazza,
• vagyis kozmikus távlatokat ölel fel.

Ruháink, szerepeink, sorsunk alatt mindannyian egyformán meztelenek vagyunk. Az identitás valamiképpen ezt a

• belső meztelenséget,
• az őseredetiségünket,
• a kiindulópontunkat,
• a változatlan változást jelenti.

A Teremtő által a szívünkbe oltott ÉLETSZIKRÁT, amelyet lángra kell lobbantanunk földi pályafutásunk idejében.
Amikor elakadunk, mindig a „hogyan?” kérdést tesszük fel.
A madarak jobban tudják, mit kell tenniük. Senki sem tanítja őket repülni, csupán a példát látva kezdik a szárnypróbálgatást, amely végül repülés lesz. A madárnak nem probléma madárságát működtetni. Az emberek ezzel szemben sokkal könnyebben kivetkőznek önmagukból, és „elfelejtik” saját valóságukat. Társas/társadalmi életünkből adódóan rengeteg olyan emberhez és helyzethez kapcsolódunk különféle szerepeinkkel, amelyek valójában nem illeszkednek szervesen egyéniségünkhöz. Még a beszédünk is teljesen hamissá válhat, rengeteg olyan dolgot mondunk ki, amely nem fedi a valóságot és meggyőződésünkkel sem egyezik. A kényszeri tettekről nem is beszélve. Az őszinteség hamar kiesik a mindennapi gyakorlatból, helyébe a színlelés, a manipuláció, az átverés, a szélhámosságok arzenálja lép. Bár a hazug embert és a sánta kutyát hamar utolérik a mondás szerint, a NORMAVESZTÉS világában az igazi megszégyenülés egyre ritkább. Az ú. n. fehérgalléros  bűnözés az uralkodó családokat is elérte, még ott is, ahol a vezetői pozíciókra „születnek”, vagyis azok öröklődnek, és nem választás révén nyerik el. Ily módon, ha egy vidám, börtönviselt fickó magát szélhámosnak, csalónak mondja, az sem az igazi identitása, csupán egy szerepe a tágas arzenálból, mint az utas, a vásárló, a lakos, a járókelő, etc. De ha netán a hiányt menedzselő marketinges, az is csak egy szerep, de nem úgy, ahogyan az a növényeknél kialakul, hogy t.i. a napraforgóból nem lesz gesztenye. (Vagy más mondás szerint: kutyából szalonna.)
A „KI VAGYOK ÉN?” ősi kérdésre tehát nem az ú. n. szerepszemélyiségünk adja meg a kielégítő választ, hanem az,

• amire születtünk,
• ami a talentumunk,
• ami elidegeníthetetlen tőlünk,
• ránk sem aggatható,
• az igazi gondolatból- szóból-tettből fakadó életvitelünk,
• az igazi feladatunk felismerése, megoldása, véghezvitele.

Ez pedig a teremtettségünkből fakadó isteni szikra, amely a szívünkbe van oltva. Ez igazít bennünket az isteni rendhez, önmagunkból fakadóan. Más, mint a pénzért megvásárolható állampolgárság, és más, mint a társadalmi pozíció. Ha munkáról szólunk, ama szakrális foglalkozásokra gondolunk, amely a világrend fenntartásában részt vesz: oktatás, nevelés, gyógyítás, földművelés, etc.
A tudattalan 4 rétege is eligazíthat bennünket az identitás témájában:

• a személyes és családi tudattalan alapvetően a genetikai hovatartozásunkat őzi, nehéz sors nem ismerni szüleinket, vérrokonainkat,
• a politikai tudattalan a szereptévesztések arzenálját szolgáltatja a celebektől, a köpönyegforgató széllovasokon át a bájgúnárokig,
• az egyetemes tudattalanban az egész emberiségtörténetét hordozzuk.

Ha önismeretről szólunk, az Istenkérdés megkerülhetetlen. ÉRTÉKRENDÜNK kialakításának is csak ez lehet az alapja:

• mint isteni teremtményekre való öneszmélésünk emelhet bennünket abba a távlatba, amely az identitás perspektíváját is megrajzolja,
• mert eme ismeret nélkül nem érthetjük meg, mivégre az egész teremtés, és miért születtünk a Földre?

EGRESSY BÉNI (1814-51)

Rövid, mindössze 37 évnyi földi pályafutása eseményekben igen gazdag.
Református papcsaládban született, Sárospatakon, a híres kollégiumban érettségizett. Rövid ideig tanítóskodott, de jobban vonzotta a vándorkomédiás élet. Petőfi bátyjának jó barátja volt, Egressy Béni számára pedig példakép lett. Beállt színésznek. A kolozsvári, kassai, később a budapesti Nemzeti Színházban – a régi, Asztóriával szemben lévő – kapott kisebb szerepeket. Énekes akart lenni. Megtanult németül, franciául, olaszul. Kottaolvasási és kottaírási képzés céljából olaszországi tanulmányi útra indult. Gyalog bejárta Fiumét, Velencét, Padovát, Milánót, Triesztet. Rengeteg nélkülözés után hazaérve meg is kapta az áhított énekkari állást.
Zeneszerző, színműíró, dalszerző lett. Petőfi verseire írt dalai igen népszerűek lettek, csakúgy, mint csárdásai, körmagyar dalai, nótái.
Részt vett a szabadságharcban, Klapka tábornok alatt szolgált főhadnagyi rangban. Meg is sebesült. A szabadságharc bukása után rövid időre még börtönbe is került.
Romantikus korának egyik legkiemelkedőbb romantikus képviselője volt. Vörösmarty verseket is megzenésített.
Erkel Ferenc, a Himnusz megzenésítője, barátja volt.
A Nemzetiben igazi terep nyílt sokoldalú művészete számára, még operadíszleteket is tervezett.
A Szózat megzenésítésével elnyerte a kitűzött pályadíjat, a 20 aranyat.
Hatalmas sikert ért el a Nemzetiben a bemutatón:

1843. május 10-én, 175 évvel ezelőtt.

Elhatalmasodó tüdőbaja megszakította termékeny munkásságát.

A Szózatot naponta hallhatjuk éjfélkor a Bartók rádióban.

BALASSI BÁLINT
(1554.10.20. - 1594.05.30.)

Az én búsult lelkem,
nyomorult testemben,
tétován bujdosik,
mint madár szélvészben.
(Evangélikus énekeskönyv 404. éneke)

Ha humanizmus felé forduló reneszánszban, a vallási megújhodást kereső reformációban és a tudományos előrelépéseket is hozó XVI. –XVII. század nyugtalansága, változást sürgető eseményei és a jelenkor Vízöntő korszakba való átmenet irányultságot és értékeket vesztett társadalmi-politikai eseményei között analógiákat sejtünk, ebben Balassi Bálint élete és költészete megerősíthet bennünket és bőven nyújt adalékokat. Életének összetettsége még tetéződik a törökök elleni végvári harcokkal, amelyeket élete egyik fő feladatának tartott, és az édesapja összeesküvés gyanújába keveredés kapcsán a börtön és menekülések történeteivel.
Édesapja, Balassi János, a zólyomi főkapitány, gondos nevelésben részesítette. Már 11 éves korában Nürnbergbe küldte tanulni, és nevelője a kor híres prédikátora, Bornemisza Péter volt, aki mellett elmélyült vallásos lelkülete. Lengyelországba való menekülésük alatt a bécsi udvar segítségével tudta valamelyest távol tartani a budai pasa követeit, akik a várakat szerették volna megszerezni.
Balassi Bálint valamiképpen minden szorongatott helyzetet kiművelődése szolgálatába volt képes állítani. Például megtanult törökül, még török verseket is fordított igen fiatalon. Egyébként kilenc nyelven tudott bravúrosan kommunikálni. Mondhatjuk, hogy ő az Ilosvai és Tinódi éneklőmesterek és lantosok „utóda” a magyar irodalomban, de pallérozott diák, aki Janus Pannonius természeti szépségekről írt verseiből is tanul, és magába szívja utazásai során a lengyel, olasz kultúra szellemét is.
Hányattatásaiban nagy szerep jut a szerelmi életnek is. 30 éves korában Sárospatakon feleségül veszi Dobó Krisztinát, unokatestvérét. Krisztina bizonyos követelései miatt az őrség a patakiakkal szövetkezve a szó szoros értelmében kiverte őket onnan. Bujdosások után a Liptóujvárba költöztek, áttértek katolikus hitre, de a legelképesztőbb rágalmakkal illették őket. Például elsőszülött fiát mohamedánnak mondták, sógora pedig vérfertőzési pert indított ellene. Végül a szentszéknél kellett az unokatestvéri házasságot érvényteleníteni. Négy gyermekük volt már ekkor. A válással nem rendeződött a helyzet, mert közben kiderült, hogy felesége hűtlen lett hozzá.
A magánéleti törést követően beállt Pálffy Miklós seregébe, és a végvári katonákkal, valamint a német csapatokkal harcoltak a törökök ellen.
Költészete mindenképpen élményköltészetnek mondható, mintegy végig kommentálja saját életét szerelmes, istenes és vitézi verseiben. Nem a publikálás motiválta, hanem

• a kicsiszoltság,
• a szenvedésekben kicsiholt tűz,
• a hitelesség és emberség,
• az ALKOTÁS TISZTA ÖRÖME, GYÖNYÖRE.

Hatása átível a századokon.
Nagymestere az érzések költői témává emelésének:

• a házasság előtti boldog várakozásnak, majd a fájdalmas csalódás lélekzuhanásának,
• a féltékenységeknek,
• a reménytelen epekedéseknek,
• és a vidám felszabadultságnak, életszeretetnek.

Evangélikus és református énekes könyvekben megtalálhatók megzenésített versei, énekei.
Életműve egyesíti a reneszánsz olasz hatásait, és a kora társadalmában helyét kereső és nehezen találó lírikus személyes megpróbáltatásait. Mély hazaszeretete is nagy próbákat kellett, hogy kiálljon, amikor otthagyni kényszerült országát.
Végül az esztergomi csatában két súlyos comblövést kap, és vérmérgezésben hal meg 50. életévében.
Bravúros verstechnikája mellett nem mehetünk el szó nélkül saját, Balassi strófaszerkezetnek nevezett alkotása mellett sem, amelyet akár élete MŰFAJÁNAK tekinthetünk:

• 9. 6 vagy 12 soros strófák,
• 6-6-7 szótagú háromsoros periódusokban,
• amelyeknek rímképlete: aab – ccb – ddb.

Idézzük egyik legismertebb strófáját:                     Vitézek, mi lehet e széles föld felett, szebb dolog a végeknél? Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él. Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél.

A GNOSZTIKUS SCHMITT JENŐ HENRIK (1851-1916)

GNOSIS TES HODOU = az ÚT ismerete.

A mitológia hőseinek arról kell tanúbizonyságot tenniük, hogy isteni erő lakozik bennük. Például a csecsemő Apolló puszta kézzel fojtotta meg a kígyót, amelyet a bölcsőjébe engedtek. A szellem embereinek a légüres teret kell kibírniuk, amely körülveszi őket, amikor a korukat megelőző eszméknek adnak hangot, vagy fejezik azt ki egyéb módokon.
Az anyai ágon ősi magyar nemesi ágból származó Schmitt Jenő Henrik sorsa is ez volt: itthon jelentéktelen törvényszéki írnok Zomborban. A magyar folyóiratokba írt cikkei visszhang nélkül maradnak. De amikor a Berlini Filozófiai Társaság egyik művét kitüntette, itthon is ismertebb lett. Előadásait látogatták, publikálni kezdték. De javarészt Németországban élt, műveit németül írta, és ott is hunyt el az első világháború második évében.
GNOSZTIKUSNAK vallotta magát:

• a tiszta megismerés jegyében,
• amely az ellentéteket szintézisbe hozza,
• összehangolja az emberek gondolati és érzelmi világát,
• magába öleli az önismeretet, a természet, a világ, a társadalom megismerésének teljességét,
• mert a GNÓZIS = szentség,
• a szabadság vallása,
• amely új kultúrát képes teremteni,
• amely az emberi lélek és az isteni ősforrás találkozása, egyesülése, közvetítés a látható és láthatatlan világ között.

Ez a KULCSSZÓ igazolja, hogy folyóiratunkban az esettanulmány rovatban idézzük meg Schmitt Jenő Henrik személyét, akinek vezérlő csillaga ugyanaz az eszme, amelyre az őskeresztények egyházukat alapították. Ismeretes, hogy ezt szent titokként őrizték, mivel már a kezdetek kezdetén is kegyetlen üldözéseknek voltak kitéve. Ez később a rómaiak idejében még fokozódott.
Ez a mindenséget átfogó, teljességre való törekvés, a szellemi megismerés olyan mélyen áthatotta Schmitt Jenő Henriket, hogy az még a halálát követő több, mint száz év távlatában sem halványult el, sugárzik soraiból, legyenek azok

• a művészetről,
• az etikai életről,
• a szerelemről,
• vagy „A magyarok ősvallása és a gnózis” témáról írott sorok.

Felülnézetből képes látni az embert, a társadalmat, a történelmet. Túl tud lépni az agnoszticizmus filozófiai és teológiai okoskodásain. Nem ragadja magával már az ő korában is jellemző atomizálódott világfelfogás. A külső és belső végtelenség fedezékében pontosan látja a fél kérdésekre adott fél válaszok buktatóit és anarchiát eredményező meneteit.
Korában már feltűnt a proletár internacionalizmus áramlata, és pontosan látta, hogy a munkásmozgalomban nincs meg az a történelmet formáló belső, szellemi erő, amely nélkülözhetetlen. Csupán anyagi érdekeltség, a gazdagság iránti irigy gyűlölet tartja őket egybe. Ily módon homokra épített légvár minden tettük, igyekezetük. Akik szellemileg fejletlenek, nem szabadok, azokat társadalmilag sem lehet felszabadítani, erkölcsileg és kulturálisan megfinomítani. Semmiképpen nem lehetnek vezető erők, példaképek.
Schmitt Jenő Henrik nagymestere annak, miként lehet megérteni az életet és embert a maga teljességében a történelemben, a művészetben, a vallásban, a tudományban, a politikában, az alkotásban és rombolásban, őrültségében és szentségében.
Mert a GNÓZIS =

• az önmagunkban meglelt szellemi és erkölcsi erő,
• amely utat tör magának az igazibb, szabadabb és emberibb világba.

EZÓPUS

Az i.e. VI. század csodálatos szellemeket küldött, vagy hozott a földre. Buddha, Zarathusztra, Lao-ce, Hérakleitosz, Püthagorasz kora et, olyan személyiségeké, akiket több legenda övez, mint a történelmileg hiteles életrajz. Ezópus, a nagy görög mesemondó is ezek közé tartozik. Okkal idézzük meg alakját, mint akit az idő rostája nem szűrt ki, hanem nagyonis méltó helyen jegyez az eltelt kétezer év zajlásában.

Mint meseíró, a tudattalan lélekműködés ismerője, nagymestere, abban az átmeneti időben, amely az időszámítást előzte meg. Lelkünkben őrizzük eme időszak mitológiáját.
Most is átmeneti időszakot élünk, a Vízöntőbe való átmenet minden zavarosságát és felfordulást előhívó korszakot. Ám az emberi gyengeségek, az élet esendőségei, a gőg és elbizakodottság, a bestiális kegyetlenségek, a minden mértéket felülmúló vétkek mit sem változtak az évezredek során.
Ezópus a rabszolgatartó görög demokrácia szülötte volt, kb. i.e. 620-564 között élt, nem lehet pontosan tudni, mikor. Az azonban biztos, hogy felszabadított rabszolga volt, és már korában is széles körben ismert bölcsességéről, igazmondásáról. Sőt, egy legenda szerint azt tartották, hogy képességeit maguktól az istenektől kapta jutalmul igaz életéért. Következzék hát egy történet abból az időből, amikor egy Xanthosz nevű férfi rabszolgája volt, akivel Szamos szigetére került. Xanthosz gyakorta kikérte tanácsát, véleményét a világ dolgairól, és általában hallgatott is rá. A legenda tanulsága szerint egy alkalommal Xanthosz mulatságon vett részt, igen felöntött a garatra, és széles jókedvében azzal hencegett, hogy könnyűszerrel ki tudja inni az egész tengert. Fogadást is kötött, kezet adott rá. Másnap, amikor kijózanodott, igen kétségbeesett a könnyelműsége miatt. Ezópushoz fordult, segítse őt ki a bajból. A meseíró nyugalomra intette, mondván neki, hogy a megbeszélt időben menjen ki a tengerpartra, vitessen ki székeket, asztalokat és egy poharat. Amikor pedig már igen nagy tömeg gyűlt össze, amely majd tanú lesz, mondja a következőket: „Hallottátok, amikor ígéretet tettem, hogy kiiszom az egész tengert. Örömmel meg is teszem. Azonban arra nem tettem fogadalmat, hogy a folyók vizét is megigyam, amelyek beleömlenek. Ezért arra kérem kihívómat, építtessen gátakat a folyókhoz, hogy azok ne ömölhessenek a tengerbe.”
Ily módon szabadult meg attól, hogy nevetség tárgya legyen.

Úgy tűnik a messzi idők távlatából is, hogy a LÉLEKJELENLÉT fontos eleme mind az életének, mind a történeteinek. Talán ez emelte ki a rabszolgasorsból is. De az ÁLDOZAT is fontos volt már akkor is. Egyes források szerint Delphoiban, a szentély kirablásának hamis vádjával és ürügyével gyilkolták meg.

NEURÓZIS

A természettől való eltávolodással párhuzamosságban a mai időkben már annyira megnőtt a neurotikusok száma, és variációi, hogy nemcsak a szakmának van szüksége a korszerű megközelítésre, hanem a művelt laikusoknak, esetleg az érintetteknek is. Ez utóbbiak számára a tájékozottság megkönnyíti a kigyógyulást.
El kell különítenünk a neurózist a pszichózistól. Az utóbbi súlyosabb ellehetetlenülést okoz. A neurózis névadója – a skót William Cullen orvosprofesszor – az életet működtető, ú.n. idegerő túlzott, vagy csökkent működésének tulajdonította a betegséget. A mozgással és érzékeléssel kapcsolatos anomáliák lehetnek funkcionálisak, vagy organikusak, sőt, az idők folyamán morális neurózisokkal is kibővülhetnek. Ez utóbbi különösen fontos a modern kor információáradatában, a mindenféle áramlatok kavargásában, amelyeknek a feldolgozása, szűrése nem mindig sikeres, és hamar alakíthat ki értékválságot és identitásdiffúziót. A tudattalan lélekműködés felfedezése óta biztonsággal állíthatjuk, hogy a két lélekrész konfliktusa minden esetben fennáll a kórkép hátterében, mint például:

• az önértékelési zavar,
• önbizalom hiánya, vagy túlzott mértéke,
• az antikommunikáció: sem szót nem lehet érteni vele, sem önmagát nem képes hatékonyan képviselni,
• inadekvát indulatkitörések,
• tartós kedélytorzulás,
• beilleszkedési problémák,
• de még a betegségekhez való ragaszkodás is előfordulhat.

Felmerülhet a kérdés úgy is, hogy bennem van-e a hiba, vagy rossz helyen vagyok? Vagyis a belső készenlét és a külső adottságok ütköznek. Találkozhatunk olyan idült formákkal, amikor már neurotikus személyiségről beszélünk. Mindenképpen a magatartási anomáliákon keresztül ismerhető fel.
Az oki tényezőkben sok minden felmerülhet:

• alkati tényezők, pl. túlérzékenység,
• összefügghet örökletes tényezőkkel is,
• traumákkal az élet valamelyik szakaszában,
• durva és szeretetlen környezetben való kiszolgáltatottság,
• egyszóval minden testi, vagy lelki bántalmazás, megfélemlítés.

Tudnunk kell azonban, hogy a pszichológiában minden kétélű, és a nagy akadályok, kihívások éppen úgy sarkallhatnak bennünket megtorpanásra, meghátrálásra, mint előhívhatják a sikeres megoldáshoz szükséges aktivitást is. Gondoljunk pl. Gárdonyi Géza Láthatatlan Történetének Zénójára, aki korán elvesztette édesanyját, apja rabszolgának adja el, és a végén művelt apród lesz Attilánál. Útravalója mindössze egy apai áldás volt hat-nyolc éves korában. Ebben a vonatkozásban sorsneurózisről is beszélhetünk. Egy kliensem pl. azt mondta, nem hajlandó elfogadni, hogy édesapja az ő három éves korában meghalt. Amikor ezt kijelentette, már a harmincon is túl volt. De ugyanígy beszélhetünk szeretetlenségi neurózisról is, mint erre rengeteg paradox kötődés is utal:

• akit ő „szeret”, annak ő nem kell,
• aki érte bomlik, azzal képtelen kapcsolatot építeni.
• Az sem ritka, hogy valaki szeretetteljesnek gondolj magát, és egyáltalán nem veszi észre, milyen bántóan közeledik másokhoz.

Mindebből talán már kikövetkeztethető, hogy a neurózis korszerű megközelítése mind:

• az egészségvédelem,
• mind a lélektani kultúra,
• a viselkedési- és élményzavarok,
• a társadalmi konfliktusok kezelése szempontjából döntő fontosságú.

Számba venni a neurózisokat az előfordulási terjedelem miatt lehetetlen, de néhány kategóriát a Tisztelt Olvasó figyelmébe ajánlunk:

• szorongásos,
• depressziós,
• fóbiás,
• kényszeres,
• hipochondriás,
• deperszonalizációs neurózis.

Ha a neurózis „Bábel tornyába” a valóság villáma becsap, az megvilágíthatja a Valóságot, adhat FELISMERÉST a kigyógyuláshoz.